Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-07 / 6. szám

I 2004. Január 7., szerda BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Főkapitányi pohárköszöntő Budapest- Kedvező év van mögöttünk, csökkent a bűncselekmények száma, ez utóbbi külön öröm számomra. Annak is örülök, hogy kritikus, nyílt és nyitott sajtóval mű­ködhettünk együtt mondta po­hárköszöntő­jében tegnap Budapesten, a rendőrség Te­ve utcai igaz­gatási központjának auditóriu­mában dr. Salgó László vezérőr­nagy. Az országos rendőr-főkapi­tány az új év alkalmából hívta össze a nyomtatott és az elektro­nikus sajtó képviselőit. Dr. Salgó László lapunk kérdé­sére elmondta, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság dinamikus pontja, innovatív része a magyar rendőrségnek. bozsik l. A pezsgő élet vonzza a hallgatókat Minden tizedik jelentkező a gyermekkori álmát igyekszik megvalósítani Az ország egyik legpezsgőbb diákéle­tével rendelkező intézményeként tart­ják számon a hallgatók a Pécsi Tudo­mányegyetemet, és ez az egyik fő mo­tivációs szempont a jelentkezésnél is. A PTE ugyanakkor presztízsében, az oktatás színvonalában is elég maga­san jegyzett a tanulók körében - derül ki egy friss felmérésből. Pécs-Budapest Csaknem ötezer diákot keresett meg a közel­múltban az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda, kérdőívekkel tudakolva, mi motiválta őket, hogy az adott szakterületre menjenek; illetve miért éppen a választott egyetemekre főiskolákra adták be jelentkezésüket. Az már eddig is tudható volt, hogy a Pécsi Tudo­mányegyetem meglehetősen népszerű a hall­gatók között, hiszen a tízezret is meghaladó felvételizőjével az ország második-harmadik legkedveltebb universitasa. Az azonban a szakemberek szerint több esetben meglehe­tősen érdekes, olykor kifejezetten meglepő, mi is vonzza a PTE-re a tanulókat. Összességében a friss kutatás alapján meg­állapítható, hogy országos szinten a jelentke­zők több mint fele elsősorban az egyetem-fő­iskola hírnevére, rangjára koncentrál. Ezen „hívójel” után következik csak az oktatás tényleges színvonala, majd pedig az, milyen közel van az intézmény a jelentkező lakó­helyéhez. Ehhez képest meglepő, hogy a Pé­csi Tudományegyetem több karán is más volt MIKOR DÖNTÖTTE EL. MILYEN TERÜLETEN AKAR TANULNI?-középiskola végén: 30,8% később: 8.7% nem erre készült: 4,2% nem tudja: 0,4% kisgyermekkorban: 11,1% 44,9% Forrás; Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda az egyik fő húzóerő. Bár a PTE presztízse és az oktatás színvonala egy­aránt magasan jegyzett a diákok között, a Pécs­re jelentkezők nagyobb arányban említették meg az universitas kü­lönleges légkörét és a pezsgő, mozgalmas egyetemi életet, mint a más intézményekbe je­lentkezők. A kutatás szerint különösen so­kan hangsúlyozták ezt a tényt például a bölcsész, az orvosi és a jogi karon. Meglepő, hogy a természettudományi karra a felmérés alapján szinte „egymást vi­szik” a hallgatók, hiszen a szakmai rang mel­lett kiemelkedő volt a sok ismerős, mint egyik fő motiváció. A napokban nyilvánosságra hozott kimu­tatás alapján az egyetemre jelentkezők döntő része még a középiskolás évek alatt eldönti, milyen szakterületen kí­ván továbbtanulni (lásd grafikonunkat). A tanu­lók több mint egytizede ugyanakkor ragaszko­dik kisgyermekkori ál­mához, így a „Mi leszel, ha nagy leszel?”- kérdésre a felelet a hosz- szú esztendők alatt sem változik. Az orvostan­hallgatók között (és ez a tény igaz a PTE mediku­saira is) viszont jelentő­sen nagyobb ez az arány: a kutatók szerint minden harmadik doktorjelölt nyilatkozott úgy: már kiskorában eldöntötte, ezt a pályát akarja választani. Ami szintén meglepő: a felmérés szerint a bölcsé­szek a „későn érők”, náluk volt a legmaga­sabb azoknak a száma, akik a lehető legké­sőbb határoztak az egyetemi jelentkezésről. (Háttér, www.dünantuänaplo.hu) NYAKA SZ. A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMRE JELENTKEZŐK SZÁMA RÉGIÓK SZERINT 2003-BAN « régió jelentkezők sz. % Küzép-Magyarország 1286 12,8 KSzsp-Dunántól 974 9,7 Nyugat-OunáBtúl 1360 13,5 Oél-Dunánlúl 4726 47,0 Baranya 2899 1 Somogy 842 1 Tolna 985 * Észak-Magyarwszág 287 2,9 Észak-Alföld 341 3,4 Dél-Alföld * 831 8,3 nem válaszai! 256 2,5 j összesen 10 061 100,0 Az okmányok illetékei Pécs A legszükségesebb okmá­nyok kiváltásáért 2004-ben sem kell többet fizetni. A rendszámtáblákkal kapcsola­tos eljárások és díjak viszont ez évtől módosultak. A különféle okmányok eljárási ille­tékei a híresztelésekkel ellentét­ben idén sem módosulnak. Évente egyszer változik az illetéktörvény, s ez már megtörtént - mondta la­punknak Bodor Kornélia, a pécsi okmányiroda osztályvezetője. így többek között az öt évre szóló ma­gánútlevél továbbra is négyezer, a tíz évig érvényes hat pedig hatezer forint marad; gyorsított eljárás ese­tén viszont ennek duplájával kell számolni. Az ideiglenes személyi igazolványért idén is háromezer, a jogosítványért és a forgalmi enge­délyért pedig négyezer-négyezer forintot kell majd fizetni. Az új vál­lalkozói igazolvány kiváltása öt­ezer forintos illetéket jelent, ezen okmány adatainak módosítása pe­dig kettő-, az irat elvesztése vi­szont már háromezer forintjába kerül tulajdonosának. Dráguló rendszámtáblák Ez évtől úgynevezett igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni a rendszámtáblákért, amely egyút­tal magában foglalja az előállítás költségét is (lásd. táblázatunkat!). A megrongálódott, de még azono­sítható jelzések utángyártását mostantól a gyártó helyett az ok­mányirodán keresztül lehet meg­rendelni. A korábbiaktól eltérően ez évtől már nem lehet az általá­nos, fehér táblákat sárgára cserél­ni, változás esetén új rendszám jár. 2004-től az okmányiroda állít­ja ki a szállítóeszközön behozott használt gépkocsikra a - legfeljebb hat hónapra szóló - „E” betűjelű regisztrációt, valamint az ideigle­nes forgalomban tartási engedélyt. A „lábon” behozott járművekre vi­szont továbbra is a határvámhiva­tal adja ki a rendszámtáblát, illetve a hozzá tartozó engedélyt. Május­tól azonban már az „EU” jelzéssel ellátott tábla is igényelhető a forga­lomba helyezéskor vagy táblacse­rekor, ennek díját még nem hatá­rozták meg. Elidegenítés esetén a gépjármű eladóját és vevőjét is 15 napos beje­lentési kötelezettség terheli január elsejétől, aminek az eladó - a ko­rábban rendszeresített forgalmi en­gedély bejelentő lapja helyett - az adásvételi szerződés okmányirodá­hoz való megküldésével tehet ele­get. Mindemellett az eddigi 13 fo­rinttal szemben 15-re emelkedett a gépjárművek tulajdonjogának megszerzésekor köbcentiméteren­ként fizetendő díj, ezenfelül ajándé­kozás, illetve öröklés esetén az átírási illeték mér­téke duplájára, köbcentinkénti 30 forintra nő. RENDSZÁMTÁBLADÍJAK 2004. JANUÁR 1-JÉTÖL (FORINT) U J , . J. 1 Pár jjb Imsrezé. taxi 5 500 8 500 3 500 ; 5 500 egyénileg kiválasztott rendszámtábla mmm» 72 000 : egyénileg előállítói! rendszámtábla 280 000 elvesztés esetén 1 db rendszámtábla pótlása és/yagy típusváltás • - - . 8 000 I Forrás; pécsi önkormányzat Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék fel­nőttjeinek a Lánc utcai rendelőin­tézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermek- belgyógyászat: pécsieknek Gyer­mekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebé­szet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőttek­nek belgyógyászat: III. sz. Bel­gyógyászati Klinika, sebészet, baleseti sebészet: Honvédkórház. Gyógyszertárak: Pécs: Winkler (Munkácsy u. 4.), Bóly: Panacea, Komló: Piramis, Mohács: Belvá­rosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Vajszló: Ormánság, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Hírek A BIRJÁN településhez vezető úton körforgalom kialakítását határozták el. Ez a sziget a ter­vek szerint a falu bejáratának éke lesz, parkosítják és a köze­pében országzászlót helyeznek majd el. (a) SZENTLÁSZLÓN hétfőtől új helyre - a Kossuth Lajos utca 36/2 szám alá - költözik a nem­régiben felújított fiókpatika. A munkálatokra 2,9 millió forintot 'költött az önkormányzat, a szükséges összeget a területfej­lesztési tanács pályázatán nyer­te a település. (ck) JOGI TANÁCSADÓ. Ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Páva Zsolt ügyvéd ma, szerdán dél­után 17.00-től 18.30 óráig szer­kesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelíthető a 27-es és a 40-es jelzésű autó­busszal. (P) BÚCSÚ AZ ÜNNEPEKTŐL. Megkezdődött a karácsony utcai díszeinek lebontása Pécsett, a városközpontban. A kellékek egy évre raktárba FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ kerülnek, a napokban a Mindenki Karácsonyfáját is elviszik a szakemberek a Széchenyi térről. Letelepedő, fejlesztő multik Tavasszal jelentős kereskedelmi beruházások indulnak Pécsett Az új évben tovább folytatódik a kereskedelmi ágazatot évek óta jellemző fejlesztési hullám Pécsett. A Praktiker elsőként lapunknak jelentette be jelentős bővítését, a tavasz folyamán több multi is új áruházát nyit. Pécs Az elsősorban a barkács- és lakbe­rendezési piacon érdekelt Praktiker a jelenlegi eladótér közel egyhar- madával, mintegy 1500 négyzetmé­terrel növeli pécsi áruháza méretét.- A fejlesztést több tényező is sürgette. Az elmúlt években a lakás­célú hitelek kiáramlásának erősödé­sével párhuzamosan növekedett a forgalmunk, aminek komfortosabb kiszolgálása tágasabb közlekedő út­vonalakat, illetve pénztárzónát igé­nyel. Az ilyen jellegű változások A szakmai egyeztetések és az azokat követő bizottsági előkészí­tések során a képviselő-testület úgy határozott, hogy az amúgy is alacsony illetményszorzók miatt - de nem a fűnyíróelv alkalmazá­sával - megpróbálják kidolgozni a fedezetet. Az elmúlt év legutol­só testületi ülésén a grémium összességében 50 millió forintos mellett a beruházás alkalmat ad egy teljes kínálatú, részben fedett, rész­ben szabadtéri kerti centrum kiala­kítására - tájékoztatta lapunkat a megindult fejlesztésről Wirth Gyu­la, a pécsi áruház vezetője. Mint elmondta, a 300 millió fo­rintot meghaladó beruházás ered­ményeként az áruház teljes fedett része fűtött, illetőleg a nyári idő­szakban légkondicionált lesz. Az egység, valamint a hozzá kapcso­lódó parkoló bővítése várhatóan május elejére készül el. Wirth Gyu­la tájékoztatása szerint a beruhá­bér és járulék elvonásáról dön­tött. Az ezzel kapcsolatban ho­zott intézményi intézkedések mellett az volt a leghumánusabb megoldás, hogy aktív korú mun­kavállalók nem kerülhetnek be a leépítésbe. A polgármesteri hiva­tal két státus megszüntetésével, a gimnázium és a könyvtár, vala­mint a helyi családsegítő szolgá­lat egy-egy álláshely leépítésével járul hozzá az elképzelésekhez, zás folyamatos nyitva tartás mel­lett zajlik majd. Az idei tavasz további jelentős változásokat hoz a pécsi kereskedel­mi piacon. Az év első felében várha­tó ugyancsak a nyugati kereskedel­mi negyedben az Elektroworld meg­nyitása, áprilisra benépesedhet a belvárosi Árkád üzletközpont is. A megnyitó centrumok mellett az idei első hónapokban indul az Interspar mellett a Family Center bevásárló- központ építése, kicsit később a Bu­dai vámnál pedig a Cora beruházá­sa. Egyelőre csak a beruházási szán­dék biztos a kika lakberendezési áruház ügyében, a fejlesztés végle­ges helyét még nem jelölték ki. (Háttér: www.durumtuUnapb.hu) KASZÁSÉ. amelyhez társul a közelmúltban megszüntetett művelődési köz­pont nyolc fővel, továbbá a július elsejei kollégiumbezárás. Mint a tájékoztatón elhangzott, itt a je­lenlegi nyolc főből az előzetes számítások alapján egy dolgozót kívánnak a jövőben tovább foglal­koztatni. A gazdasági számítások alapján mindezeknek az intézke­déseknek a révén sikerül tartani a bér- és létszámgazdálkodást, amely egyúttal a törvényüeg elő­írt béremelés fedezetét is biztosí­tani fogja. __________________________K. J. BÜ N-KRIMI-REND Boltból csent- rajtacsípték Élelmiszert és tisztálkodószere­ket lopott egy férfi hétfőn az egyik pécsi boltban, ám még a helyszínen elcsípték az alkalma­zottak, mint kiderült, mintegy 11 ezer forintnyi értéket próbált meg fizetés nélkül magával vin­ni. Az eljárás ellene megkezdő­dött. (ns) Üzletből loptak- de pénzt Bolti tolvajlás történt tegnap egy pécsi fotóüzletben és egy sziget­vári csemegekereskedésben, de nem árut vittek el a tolvajok, ha­nem pénzt. Pécsett az egyik pult dói tűnt el 580 ezer forint, míg Szigetváron is a bevételt, mintegy 230 ezer forintot emelt el egy körülbelül 190 centi ma­gas férfi a kasszából annyi idő alatt, amíg az alkalmazottak be­mentek a raktárba. (ns) Bútort venni- lóvét vinni A klasszikus trükkös tolvajlás is­kolapéldáját mutatták be eddig ismeretlen tettesek hétfőn Sziget­váron: egy nyitott lakásba men­tek be, a házigazdát azzal áltatva, hogy megvásárolnák a bútorait. A vételből semmi nem lett, ám amíg a tulajdonos nem figyelt, el- lopták 60 ezer forintját. ______insi Lé tszámleépítések várhatók A törvényileg előírt 6 százalékos köztisztviselői, közalkalma­zotti béremelésre a város korábban elkészített költségvetési koncepciója szerint nincs meg a fedezet. Siklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom