Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-31 / 30. szám

8. OLDAL 2004. Január 31. szombat POLITIKAI VITAFÓRUM Volt, lesz kisgazdapárt! Pár tucatnyi baranyai kisgazda komolyan gon­dolta 2002 végén, 2003 elején, hittel és elköte­lezettséggel akar dolgozni az elvesztett biza­lom visszaszerzéséért. Már ekkor megírtuk - az Új Dunántúli Napló és más újságok közöl­ték -, hogy a magyar vidék nem létezhet egy hitében megerősödött, belső megosztottságán felülemelkedni kész Független Kisgazdapárt nélkül. Építkezésünk során állást foglaltunk ha­zánk európai uniós csatlakozása, az iraki há­ború, a vidék Magyarországa kiszolgáltatottsá­ga, a földből élők kilátástalansága, a nagy pár­tok hatalmi mohósága, kormányunk morális bukdácsolása, súlyosan elhibázott gazdaság- politikája ügyében. Múlt év decemberében szóltunk arról, hogy 15 év távlatából ki kell mondani: az ellenzéki kerékasztal-tárgyalások elsősorban a régi hatalmi elit többpárti legiti­mitását jelentették. A magyar társadalom egy jelentős része nagy vesztese lett az elmúlt idő­szaknak. Még ekkor megírtuk - a sajtó, így az ÚDN is közölte - új kerékasztal-tárgyalásokat kell indítani az immáron legitimitációval bíró politikai szereplők között. Ez a fajta társadal­mi közmegegyezés bejött már korábban a né­meteknek, a svédeknek és a belgáknak is. Mi­ért ne sikerülne nekünk is! Közöltük írásain­kat, nagyobb részt kisgazdaként, míg ezt a magukat igazabb kisgazdáknak vallók le nem tiltották. írtunk, taggyűléseket szerveztünk, men­tünk mindenhová, ahová hívtak; törvényi előírásoknak megfelelően újítottuk meg alapszervezeteinket. Tapasztalnunk kellett, mélyek a sebek, súlyosak voltak az elköve­tett hibák. Ennek ellenére szépen épültünk, és úgy tűnik, épülünk ma is. Nem mutoga­tunk visszafelé, nem vádolunk és vádoltunk senkit; nem vájkáltunk senki dicső vagy ke­vésbé dicső kisgazda múltjában. Pedig néha nagy volt a kísértés. Nem tesszük ezt ezután sem. Nincs mondanivalónk a január 24-i Új Dunántúli Napló politikai vitafórum rovatá­ban megjelent „Áll a bál” és „Várjuk a kisgaz­dákat” írások szerzőinek sem. A sajtón ke­resztül semmiképpen sem. Mi tiszteljük a médiát és olvasóinkat. Méltatlannak tartjuk belső vajúdásunk kö­zepette ejtett, vagy ejteni vélt sebekre a médi­án keresztül reagálni. Akkor és csakis akkor leszünk újra elfogadott és támogatott párt, ha végzett munkánk minősít minket. Ha majd új­ra működik belső párdemokráciánk, „ügye­ink", vélt sérelmeink tagságunk előtt az ő megelégedésükre rendeződnek. Sok még ad­dig a teendő, de eltökéltük, végig megyünk az úton. Erre kötelez minket Nagyatádi Szabó Ist­ván, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Nagy Ferenc, Vörös Vince szellemisége. Kérjük, forduljanak az aláírókhoz bizalommal, eleget teszünk minden érdeklődő meghívásnak. Hazánk eu­rópai uniós csatlakozása küszöbén sok a mon­danivalónk, még több a teendőnk a magyar vi­dék felemelkedéséért. Tamás István Pécs, Hatler Ferenc Szentlőrinc, dr. Kemya István Mohács, Németh István Komló, Farkas Zoltán Mohács, Kovács Krisztina Gerde, dr. Knrucsai Csaba Pécs, Szentpáli László Pécs, Strung Nándor Hosszúhetény, Grim Ferenc Királyegyháza, Kreskai János Molvány. Arzénos ivóvíz A Jobbik Baranya megyei szerve­zete felháborítónak tartja, hogy a kormány magára hagyja a Bara­nya megyei arzénnal terhelt ivó- vízkészletből fogyasztó települé­sek lakóit. Egy tavalyi kormányrendelet 10 ormánsági településről mondta ki, hogy az ivóvíz arzént tartalmaz, mégsem rendelt forrást a problé­ma megoldására. De aggasztóak a Major József ökológusprofesszor által végzett kutatások eredmé­nyei is, amelyek szerint az intéz­kedési határértéket többszörösen meghaladó mennyiségben tartal­maz sugárzó elemeket, nehézfé­meket a Pécsi-víz és befolyói med­rében lévő üledék. A probléma orvoslására sem­milyen állami forrás nem áll ren­delkezésre, ezért a Jobbik az ál­lampolgársági jogok országgyűlé­si biztosához fordul azt tudakolva, hogy bármely állami szerv vagy maga a kormány veszélyeztetheti- e az állampolgárok életét és egész­ségét forráshiányra hivatkozva. A Jobbik furcsának találja azt is, hogy a megye két befolyásos kor­mánypárti politikusa, Szili Katalin és Toller László, valamint Kocsi László a 6-os számú választókerü­let (Ormánság) kormánypárti poli­tikusa semmit sem tesz a megye la­kóinak érdekében. Barkó Béla ______PÁRTHÍREK_______ EP ERJES KÁROLY lesz a jövő héten a Fidesz Baranya megyei szervezetének vendége. A népszerű színművész február 4-én 18 órai kezdettel a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának nagytermében tart előadást „az igazat mondd, ne csak a valódit...” címmel, iái Milne Micimackójából megtud­hatjuk, hogy Micimackó barát­ja, Malacka háza mellett egy „Tilosaz Á” feliratú tábla áll. A táblán Malacka állítása szerint nagyapja neve olvasható, ami „évek óta egyben az ő családi nevük is”. Persze az olvasó tisz­tában van vele, hogy a tábla fel­irata eredetileg „Tilos az átjá­rás” volt, és nem Malacka nagypapájára, hanem az er­dőben közle­kedni kívánók­ra vonatko­zott, határo­zott tiltás for­májában. Ezúttal nem a Tilos rádió körüli botrányról akarok beszélni - nekem ez a „Tilosaz Á” a mai magyar politi­kai életet juttatja eszembe. Saj­nos, az elmúlt néhány évben Magyarország kettészakadt egy (állítólag) jobboldali és egy (ál­lítólag) baloldali részre, ame­lyek között szigorúan „Tilosaz A”. Ezt persze eddig is tudtuk, ezzel még semmi újat nem mondtam. Amit mondani szeretnék, az így hangzik: ez az állítólagos jobboldal és baloldal nem léte­zik. A „jobboldali”, illetve a „baloldali” szavazók nálunk rendszerint nem azért szavaz­nak egyik vagy másik oldalra, mert ott vélik megtalálni a poli­tikai számításaikat. Éppen, el­lenkezőleg: az úgynevezett „baloldali” szavazótábor azokat az embereket fogja össze, akik mindenáron el akarják kerülni a Fidesz-MPSZ visszatérését a ha­talomba, míg a „jobboldali” tá­Tilosaz A? bor azokat egyesíti, akik hallani sem akarnak az MSZP kormány­zásáról. A jobb- és baloldali sza­vazatok tehát egyaránt úgyneve­zett protest-, vagyis tiltakozó szavazatok: a magyar választók azért szavaznak az egyik félre, hogy a másik fél ellen szavazza­nak. Hogy hogyan alakult ki a mai megosztottság, azt szociológu­sok dolga vizsgálni, abban vi­szont mindnyájan egyetérthe­tünk, hogy ez a mostani helyzet nem jó. Nem jó, ha az alapján ítélünk meg egy másik embert (függetlenül attól, hogyan végzi a munkáját, mi a hobbija, szere­ti-e a gyerekekeit és egyáltalán rendes ember-e), hogy néhány évvel ezelőtt egy papírdarabon melyik rubrikába helyezett el egy x betűt. Nem jó az sem, ami ebből kö­vetkezik: a közéletben zajló „polgárháború”. Bizonyára iz­galmas kérdés, hogy melyik mi­niszter vett fel lakáshitelt, ki verte meg Szász Károlyt, ki mit csinált „tavaly nyáron” és ki ha­zudik, ki mond igazat és ki sze­rint. Ezeknek a kérdéseknek azonban semmi közük a de­mokratikus közélethez. A de­mokratikus közélet igazi kérdé­sei: mennyi adót vonjon el az ál­lam az állampolgártól; az így ke­letkezett állami bevételeket az oktatásra vagy inkább az egész­ségügyre költsük-e; részesülje­nek-e a jómódúak is szociális juttatásokban; autópályát épít- sünk-e vagy színházat, múzeu­mot. Igaz, ezek a kérdések nem alkalmasak választók hiszteri- zálására, kissé unalmasak és a sajtót is kevésbé hozzák lázba, ellenben értelmes tevékenység beszélni róluk és közösen kiala­kítani egy álláspontot. A nyár eleji európai parla­menti választás kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a választópol­gár elgondolkodjon, melyik az a politikai erő, amelyik valóban azokra a kérdésekre kínál értel­mes válaszokat, amelyek őt fog­lalkoztatják. A parlament csak akkor lesz valóban a népképvi­selet otthona, ha a választók nem a „kisebbik rossz” alapján választanak, hanem megtalálják a nekik megfelelőt. Most nem tudjuk sem megbuktatni a kor­mányt, sem hatalomban tartani - válasszon ki-ki ízlése és érték­ítélete szerint: konzervatívok a konzervatív pártot, liberálisok a liberálisát, szocialisták a szocia­listát, kereszténydemokraták a kereszténydemokratát. A május 1-jei csatlakozási ün­nepségek, melyek Pécsett nagy­szabású nemzetközi rendez­vény formájában valósulnak meg, felkínálják az esélyt, hogy a különféle politikai erők rövid időre félretegyék aktuális nézet- eltéréseiket, és legalább meg­próbáljanak közösen ünnepel­ni. Nem lesz könnyű, és min­den résztvevőtől önmérsékletet fog követelni - de megpróbálni azért érdemes. A pécsi rendezvények sikeré­nek záloga az is, hogy csütörtö­ki pécsi sajtótájékoztatóján Horn Gábor államtitkár bejelen­tette: a kormány mintegy 800 millió Ft-ot szán a csatlakozási ünnepségekre, amelynek felét a vidéki rendezvények támogatá­sára kívánják fordítani. Dr. Bretter Zoltán, az SZDSZ Pécsi Szervezetének elnöke Képzelgés a régi csúcson Történelmi jelentőséget tulajdoní­tottak régen annak a koncepciónak, melyet Kádár János 1956 után hirde­tett meg. A rendszer korábbi idősza­kában alkalmazott „aki nincs ve­lünk, ellenünk” rendező elvet „aki nincs ellenünk, velünk van” néző­pontra cserélte fel, s tette meg a hiva­talos magyarországi belpolitika gya­korlatának egyetemesen alkalma­zandó követelményévé. A bibliai eredetű szlogen olyanok számára tette lehetővé utólag az ér­vényesülést, akik korábban a szocia­lista rendszer diszkrimináltjai vol­tak. Következményeként puhult fel némiképp a kíméletlen diktatúra is. S noha a politikailag megbélyegzett, „osztályidegen” titulussal illetett ez­rek és azok gyermekei felsőfokú ta­nulmányokat folytathattak, párt­funkció kivételével bármilyen tiszt­séget betölthettek, a gyanú árnyéka továbbra is kísérte őket. Káderozá­suk során ugyanis elmaradhatatlan volt a hozzájuk intézett alábbi kér­dés: egyetértenek-e a párt politikájá­val? Gyermekeiket járatják-e hittan­ra? Sőt, az sem volt ritka, hogy fi­gyeltették, jámak-e templomba stb. Kádár úgy vélte: a másképp gondolkodókkal, mást akarókkal szemben gyakorolt hatalmi kegy előmozdítja majd a hőn áhított nemzeti megbékélést. Tévedett. A különféle sérelmeket, melyeket a kommunista hatalom nevében sok ezer ártatlannak okoztak, nem sikerült feledtetni. Az üldö­zöttek, a törvénytelenül meghur­coltak, a pellengérre állítottak, a megalázottak, megnyomorítot­tak, az internáltak, a nézeteikért, törekvéseikért koncepciós vádak­kal börtönviseltek és leszármazot­taik nem felejtették el a gaztette­ket, s nem váltak a szocialista rendszer megbízható támogatói­vá. Generációkra elvetették a gyű­lölet és a rendszerellenesség mag­vait. A kárvallottak csakis a megél­hetésért, az egzisztenciális érvé­nyesülésért szolgálták az általuk megvetett államalakulatot, hogy aztán első adandó alkalommal kiméletíenül szembe forduljanak a rendszerrel. Törvényszerű volt ez, hiszen sem az elkövetők felelősségre vo­nására, sem a sértettek őszinte megkövetésére nem került sor. Holott a hata­lomnak mind­ezt utólag illett volna elvégez­nie. Kádár másik tévedése az egyszerűségről szóló elhíresült eszmefuttatása volt. Pártja egyik kongreszszusán a jelenlévők és az ország lakosságának figyel­mébe ajánlotta, hogy minden egy­szerűnek tartott ember nagyszerű is egyúttal. E teóriával az a bökke­nő, hogy Kádár a képzetlenség szi­nonimájaként értelmezte az egy­szerűséget. Következésképp minél bárdolatlanabb valaki, annál egy­szerűbb és annál nagyszerűbb személyiség. Önmagát minősítette volna? Nem. Kádár - a puritánság mellett - őstehetsége birtokában átlagon felüli taktikai érzékkel rendelkező politikus volt. Intézményes kép­zetlensége foghíjasságait autodi­dakta gyanánt sikerrel ellensú­lyozta. Az emberek megítélése dolgában viszont tévedett. Mindegy, hogy valaki képzett-e vagy sem, s hogy milyen tisztséget visel. Nagyszerűsége kizárólag morál szempontjából lehet rele­váns. Mivel a társadalmilag kiala­kult, történelmileg változó szabá­lyokat, normákat, szokásokat fel­ölelő tudatforma (erkölcs) a má­sok iránt tanúsítandó helyes ma­gatartás, viselkedés, viszonyulás komponenseit összegezi, a társa­dalom értékítélete ezek követése függvényében minősíthet bárkit egyszerűsége mellett nagyszerű­nek is. Dr. Südi Bertalan Jobboldali alternatíva 2004. január 24-én ülésezett az MDF Órszágos Választmánya. A testület jóváhagyta az uniós vá­lasztási listát és a szövetségi megállapodásokat, elfogadta a fő választási irányelveket. Az MDF a nemzeti érdekeket fogja képviselni az Európai Parla­mentben, meg kívánja akadá­lyozni a nemzeti érdekek szétzi­lálását, különösen nagy hang­súlyt fektet a nyugdíjasok, a me­zőgazdaság és a demográfiai helyzetre. Nagy hangsúlyt kap az egészségügy, amelynek saj­nos totális szétverését jelzi a kórházaktól történő többmilliár­dos megvonás, előrevetítve az elszegényedett kórházak priva­tizációját, ami azonban csak né­hánynak és nem a betegek érde­két fogja szolgálni. Döntött az Országos Választ­mány az európai parlamenti je­löltek listájáról is. Dávid Ibolya listavezető mellett másodikként helyet kapott Olajos Péter euró­pai uniós szakember és Ékes Jó­zsef a Vállalkozók Pártja képvi­seletében, aki jelenleg is parla­menti megfigyelő az Európai Parlamentben. A szövetségi po­litikának megfelelően helyet ka­pott a listán az FKGP, az MDNP, az Ifjúsági Demokrata Fórum és a Vállalkozók Pártjának jelöltje. Az Országos Választmány egyúttal megtiltotta a helyi szer­vezetek részére az ettől eltérő szövetségi megállapodások kö­tését. Az ok, hogy az MDF nem a Fidesszel állít közös listát az európai parlamenti választá­son, az az, hogy más értékren­det, másfajta érdekképviseleti módszereket, más mentalitást és végül egészen más múltat képvisel a két párt. Az MDF az együttműködést hosszú távon képzeli el az FKGP-vel, az MDNP-vel és a Vállalkozók Pártjával, már előremutatóan a következő országgyűlési és önkor­mányzati vá- lasztásokra. Elfogadha- tatlan az MDF ■BiBllilB* számára, hogy aki nem balol­dali vagy liberális szavazó, az csak egy pártra szavazhat. Min­den erővel azon vagyunk, hogy a már kialakult jobboldali cent­rum mellett annak alternatívá­ját képező erős jobbközép párt jöjjön létre. Nem jó az, ha csak egy párt a szervezője a jobbol­dalnak. Ez óhatatlanul elké­nyelmesedést, beszűkülést okoz. A most létrejött szövet­séggel egy olyan hagyományos jobbközép politikai csoport, új politikai érdekközösség jött lét­re, amely segíteni és szolgálni fogja a boldogulni vágyó ma­gyarokat, a csendes többséget itthon és Európában. Dr. Füredi Péter A lepusztuló Ormánság Klasszikus vidéki kép a külső látszat: zöld a fű és kék az ég, jó a levegő. Irigylésre méltó egy vá­rosi, füstös levegővel szennye­zett környezetben élő ember­nek. Kísérti a vágy, hogy ilyen helyen tölthesse a szabadságát. De aztán vissza a városba, feltöl­tődve új energiával, maga mö­gött hagyva a kellemes emléket, amit a csend és a nyugalom je­lentett számára. Aki itt él és - ha van munka, akkor - itt is dolgozik, másképp éli meg ugyanezt. Itt az Ormán­ságban. Egy elhibázott gazda­ságpolitika áldozatának érzi ma­gát - joggal. Szeretne olyan kö­rülményeket teremteni a család­nak, hogy ő is elmehessen nya­ralni akár egy füstös nagyváros­ba is. Aztán feltöltődve vissza és folytathatná a munkáját ott, ahol abbahagyta. Ezt talán olyan ember is meg­mosolyogja, aki a vidék felvirá- goztatási „EU-FALU” vagy más címen meghirdetett felzárkózta­tási programjában megígérte ezeknek az embereknek, hogy így lesz. De ma már csak annak esélyé­ről beszél, hogy munka nélküli emberek falvakban nem marad­nak ellátatlanul. Megkapják a munkanélküli járulékot, 15.000 Ft-ot, s ha tartósan munkanélkü­liek, akkor akár 3 hónapot is dol­gozhatnak az önkormányzatnál mint közhasznú munkások a minimálbérért. Mindezt össze­adva háromszázezer forint éven­te. Cserébe azért, amit a vidék adott. Adta a jól szervezett háztáji gazdaságát, a falut körbevevő összes földjét, a számosállat után járó állami támogatást, és lehetőségét annak, hogy az EU- ban valamiféle gazdaságként tartsák számon. A falusi közigazgatás - látva a kínálkozó lehetőséget - gyorsan megszabadult attól a gazdaság- szervező munkától, amely a fa­lu számára biztosította volna az integrált termelést. A könnyeb­bik oldalát választotta a dolgok­nak: állami pénzből segíti a rá­szorulókat, ami eleinte még ment is valahogy. Volt pénz, ma­gasztosnak tűnt másokon segíte­ni és a helyi politikai befolyást megszerezni. A baj ezzel csak az, hogy az egész falu segélyen élővé degra­dálódott. És nincs az az állami pénz, amely elég arra, hogy az életmóddá vált segélyen élést fi­nanszírozza. Nem beszélve arról a szellemi és fizikai leépülésről, amit ez az állapot idéz elő az em­berben. Ennek a folyamatnak vagyunk szenvedő alanyai itt az Ormán­ságban. A nyugatról betörő gazdasági kényszer ellen nem tudunk más­képpen védekezni, mint hogy el­adunk mindent, azt gondolva, hogy így megoldódik a térség helyzete. A helyi hivatalok meg hallgat­nak, és ugyanazt a gyakorlatot folytatják, amit a kádári rend­szerben már jól elsajátítottak: az államtól kapott pénzt a demokra­tikusan megválasztott testülettel szétosztatják, természetesen a saját érdekeiknek megfelelően a falu érdekében. Ha elfogyott? Új­ból tartják a markukat további ál­lam pénzekért ahelyett, hogy a kapott pénzekből újjászerveznék a falusi turizmust, integrációt, gazdasági koordinációt, össze­hangolnák a szociális, az oktatá­si, vidékfejlesztési lehetőségeket a falusi emberek boldogulása ér­dekében. Nem mindenki fogadja el a se­gélyen élést és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne váljék embert megalázó segélyen élővé. Éppen ezért a szakadék mára csak mélyebb és mélyebb lett a falusi ember és a hivatal között. A hivatal diktál, az emberek nyel­nek és hallgatnak. Mivel a jelen­legi szabályok olyanok, hogy az állam által kapott pénzeket legá­lisan fel lehet osztani, és nem ki­zárólagosan csak az ésszerű gaz­dálkodásra lehet fordítani. így a testületi tagok az érvényben lévő törvények szerint kiveszik azt, ami a törvény szerint jár és hagy­ják, hogy más is ezt tegye. így szent a béke. Az a lényeg, hogy törvényes legyen minden. És még az sem számít, ha a fa­lu teljesen elszegényedik. Mint ahogy az Ormánság falvai elsze­gényedtek. A baj már oly nagy, hogy a térség irányítói se tudják, mi lenne az, ami segíthetne a le- pusztultságon. Németh István, Gyöngyfa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom