Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-28 / 27. szám

MAG AZIN 15. OLDAL 2004. Január 28., szerda Dohányzásellenes kampány, mulatságos reakciókkal Száz napja lépett hatályba Németországban a dohánytermé­kek forgalmazását szabályzó miniszteri rendelet, ám a jelek szerint a cigaretta- és szivardobozokon és pipadohány-zacs­kókon olvasható elrettentő szövegek nem csökkentették a füstölő németek nikotinéhségét. Letüdőzve fotó: tóth László A bécsiek 155 bálban táncolnak A dohánytermék-forgalmazók szövetsége arról számolt be, hogy a csomagolásra ragasztott „letö- rölhetetlen és leoldhatatlan” fi­gyelmeztető feliratok nem voltak hatással a dohányáruk eladási mutatóira. Ebben persze az is szerepet játszhat, hogy a délnyu­gati országrészben december óta meredeken nőtt a cigaretta forgal­ma: a szomszédos Franciaország­ban hatályba lépett drasztikus ár­emelés - egy pakli füstölnivaló a Rajna túloldalán már 4-6 euróba kerül! - német földre hajtotta a nikotin francia rabjait: ott még 2,50-3 euróért lehet egy doboz ci­garettához jutni. Pedig a berlini fogyasztóvédelmi miniszter iga­zán mindent megtett az elretten­tés érdekében. A német cigaretta- dobozokon szembeötlő betűtí­pussal, 4 milliméter vastag keret­be szedett, a doboz homlokfelü­letének 30 százalékát elfoglaló felirat figyelmeztet: A dohányzás Egy gyémántkereskedő gazda­gon etet egy tehenet már egy ide­je, mivel az állat elnyelte nem ke­vesebb, mint 1700 drágakövét: a férfi azt reméli, minél többet eszik a marha, annál gyorsabban hozzájut majd ő a vagyonához. Mohabbatsinh Gohil reményeit kergetve naponta kutat a tehénle­pényekben Limdi városában, s 17 nap alatt 555 követ szerzett visz- sza. Már azt is kiszámolta, hogy ebben a tempóban egy hónap Az Alzheimer-kór keletkezése a jelek szerint egy bizonyos prote­innel függ össze. A betegségben szenvedők agykérgében ugyanis rendszeresen nagy mennyiség­ben mutatható ki az abeta sejt­méreg. Bonni tudósok első íz­ben tudták bizonyítani, hogy ez a protein keletkezési helyéről képes sejtekbe eljutni. Ott ugyan rendszerint azonnal leépül, de ha valami megzavarja ezt a le­épülési folyamatot, a felhalmo­zódó méreg elpusztíthatja a sej­teket. Az abeta tulajdonképpen az APP protein hasadásterméke, amely a test csaknem vala­mennyi sejttípusában előfordul. Ha azonban a leépülés mindkét ismert folyamatát megzavarja halált okoz! A dohányzás súlyo­san károsítja az Ön és környeze­te egészségét! A hátoldalra alternatív szöve­gek kerülnek: egyikük a hölgye­ket ijesztgeti azzal, hogy a do­hányzás tönkre teszi a bőrüket, és károsítja a méhükben fejlődő magzatot. A férfiaknak szóló üze­net az impotencia és a meddőség rémképét festi a falra. A hipo- chondriára hajlamos cigarettavá­sárlókat a tüdőrák, szívinfarktus és szélütés szavak ejthetik rémü­letbe. Az emberek szőnyeg alá söpré­si hajlama persze a dohányzással és a miniszteri kampánnyal kap­csolatban is megmutatkozik. Ami a kereskedőknek szigorúan tilos - eltakarni a figyelmeztető szöve­geket - az időközben jó üzletté és népi sporttá nőtte ki magát német földön. Az üzletekben folyamato­san nő a kereslet az olyan pótcso­magolások iránt, amelyek elöl és alatt visszakapja az állattól a még hátralévő köveket is. A sze­rencsétlenség úgy történt, hogy a kereskedő az utcán elejtette a drágaköveket, s a szent tehén gyorsan fellegelte azokat. Limdiben a gyémántos tehén a hírek szerint afféle attrakcióvá vált: emberek állják körül, s üdv­rivalgásban törnek ki, ahányszor felcsillan egy gyémánt a friss le­pényben. valami, akkor a tudósok feltevé­se szerint az abeta felhalmozód­hat a sejtplazmában és elpusztít­hatja a sejtet. Sok páciensnél, akiknél már korán, 50-55 éves korukban jelentkeznek az Alzheimer-kór tünetei, kimutat­ható az abeta túltermelése. A betegség azonban a legtöbb em­bernél csak később jelentkezik, és ezeknél sikerült kimutatni az egyik lebomlási mechanizmus elégtelenségét, míg a másik is­mert folyamat sok embernél idős korban már nem működik olyan jól. Mindezek alapján fel­tételezik, hogy az Alzheimer- kórt éppen az abeta sejtméreg felhalmozódása idézheti elő. hátul jótékonyan eltakarják a nyűgnek tartott miniszteri figyel­meztetéseket, ráadásul „kontráz­zák” is azokat. A paletta a szelíd iróniától a fe­kete humorig terjed. Az előbbiek közé sorolható egy kinyújtott nyel­vű indiai isten, alatta a szöveg: Ölt­sön nyelvet a figyelmeztetésekre! Egy másik arra hívja fel a figyel­met, hogy „A dohányfüst megóv a támadó kedvű méhrajoktól”. Egy tolakodó szöveg szerint „Félre az útból! A temető felé tartok!” Még morbidabb a következő: Akinek fekete a lába, annak nincs már szükségé harisnyanadrágra! A dohányzás mellett más ve­szélyforrások is vannak«az élet­ben. Ezt igyekeznek tudatosítani azok az - internetről is letölthető, kinyomtatható és a paklira ra­gasztható - matricák, amelyek szerint „A sajtos szendvics is megakadhat a torkodon”, „A ke­rékpározás is okozhat impotenci­át”, vagy „A dohányzás öregíti a feleségedet”. A legkézenfekvőbb intelem talán a következő: Vigyá­zat! A dohányzás megrövidíti az Ön cigarettáit! BB. levele Putyin elnökhöz Vlagyimir Putyin orosz el­nökhöz írt levelet az oroszor­szági háziállatok védelmé­ben Brigitte Bardot francia filmcsillag, a neves állatvédő. A filmsztár azért ragadott tollat, mert Oroszországban néhány hónapja érzéstelenítés nélkül műtik a kutyákat, macskákat és egyéb háziállatokat, ugyanis az oroszországi kábítószer-fo­gyasztás elleni harcra létreho­zott állami bizottság megtiltotta az állatorvosoknak, hogy be­avatkozásaik során az eddig for­galomban lévő egyedüli érzéste­lenítő szert, a ketamint használ­ják. A háziállatok ehelyett béní­tó szereket kapnak, de így a mű­tétek során eszméletükön van­nak és érzik a fájdalmat is - fi­gyelmeztetett kézzel írott, hét­főn közzétett levelében a francia híresség. „Minden bizalmamat Önbe vetem, abban a remény­ben, hogy azonnal véget vet en­nek a szörnyű és felesleges kín­zásnak. Ön marad egyedüli re­ményem” - írta BB. Az orosz ál­latorvosok szövetsége a ketamin betiltása nyomán január elején kilátásba helyezte, hogy beperli az egészségügyi és a mezőgaz­dasági minisztert az állatokkal szemben tanúsított kegyetlen­ség miatt. ■ Állítólag a snoopy a divattánc az idei bécsi báli szezonban. A különféle híradások szerint ezekben a napokban főkép­pen snoopyt járnak a bécsi tánciskolákban és a bálter­mekben is, felkészülés gya­nánt a hajnalig tartó táncmu­latságokra. Bálokban idén sincs hiány az egykori császárvárosban: a sajtó összesítései szerint március ele­jéig, a szezon végéig 155 különféle bálon snoopyz- hatnak és keringőzhetnek a bécsiek. A snoopy állító­lag a 70-es évek egyik köz­kedvelt társastánca volt, de feltehetően idén sem szólják meg majd azt a bá- lozót, aki nem pontosan a 30 évvel ezelőtti lépés­kombinációk alapján járja majd. A bécsi keringő sza­bályaira viszont több oszt­rák sajtóorgánum is felhív­ta már a figyelmet, tudtul adva, hogy nem mindegy, milyen ütemben fordul-' nak a párok a háromne­gyedes ütemű zenére: az igazi táncosok egy perc alatt 180 lépést tesznek, s min­den 6 lépésre egy teljes fordulatot hajtanak végre. A bécsi bálok csúcspontja idén is az Operabál, amelyre 250 euróért (kb. 66 000 forint) lehet jegyet venni, de 16 000 euróba (kb. 4,2 millió forint) kerül egy páholy. Ehhez jön még a báli ruha, a frakk, vagy az ék­szerek költsége. Ezen a bálon idén is csak 4500 vendéget tud­nak fogadni, noha jóval többen szeretnének lejteni a parketten az előkelőségek, köztük az államfő és a kormány tagjai mellett. De külön táncmulatságot tartanak a vadászok, a kávézótulajdonosok, a cukrászok, a lakatosok, de még a bécsi házmesterek is, s külön rangja van a filharmonikusok báljának, amelyet először 1924- ben rendeztek meg Bécsben. Elsietett nyilatkozat? A legtöbb német kész arra, hogy halála után szerveit átül­tetés céljára rendelkezésre bo­csássa, de több mint harmaduk attól tart, hogy túlságosan ko­rán holttá nyilvánítják majd, ha donor-nyilatkozat van nála. A szervátültetéshez való hozzájá­rulás aránya a 40-49 évesek kor­osztályában a legmagasabb, 71 százalék, míg a hatvan év feletti­eknél már csak 59 százalék. A Né­met Szervátültetési Alapítvány „teljesen alaptalannak” minősítet­te a megkérdezettek mintegy 38 százaléka által kifejtett aggodal­mat, hogy idő előtt távolítják el szerveiket. „A baleset színhelyén, valamint a kórházban elvégzett mindennemű orvosi és ápolói in­tézkedés célja a páciens túlélésé­nek biztosítása és egészségének helyreállítása” - idézték a kérdés­sel foglalkozó felmérést. A törvény megköveteli továbbá, hogy szerv- átültetés előtt két orvos - egymás­tól függetlenül - állapítsa meg a páciensnél az agyhalál beálltát. Németországban összességükben a megkérdezettek 63 százaléka ér­tett egyet azzal, hogy halála után átültessenek szervet testéből. Ta­valy 1141 elhunyt személy testé­ből összesen 3482 szervet ültettek át. Ez 2002-höz képest a donorok számában 11, az átültetett szervek számát tekintve 10 százalékos nö- vekedést jelent._________________■ Eltűnik a Kínai Nagy Fal? Végveszélyben van a Kínai Nagy Fal - jelentette be a kínai kor­mány. A turisták kíméletlen ma­gatartása, új fejlesztési projek­tek és a műemlékvédelemhez szükséges pénzösszegek hiánya együttesen vezet a nagy fal mind gyorsabb pusztulásához. Az eredeti építménynek mára már csak egy harmada maradt fenn és az is egyre inkább málla­dozik. Ördögűzésre bőröndben Bőröndbe dugva vitte ördögűző „szakemberhez” kétéves fiát egy horvát asszony Németországban. A 24 éves nő egy buszmegállóban várakozott, amikor egy másik utazni akaró hangokra lett figyel­mes a bőröndből. Az illető értesí­tette a rendőröket, akik a bőrönd­ben egy csaknem pucér, vacogó gyermeket találtak. A kisfiún jó­szerivel csupán pelenka volt, a hőmérséklet pedig fagypont körü­li. Az asszony magyarázatul azt mondta, hogy gyermekét meg­szállta az ördög, és éppen egy ok­kultista paphoz viszi, hogy ki­űzesse belőle. ■ Gyémántokat nyelt a tehén Az Alzheimer-kór és a protein TÉLI MESEVILÁG. Sajnos nem a Mecseken, hanem Lengyelorszá, an, a Szudéta-vidék hegyeiben fo­gadja ilyen káprázatos látvány a tél szerelmeseit. Az ország déli részén a Fekete-hegy öltözött friss hóta­karóba a napokban, a hó sportolásra is alkalmas.________________________________________ _____ fotó: epa Gy ermekhotelek felnőtteknek is A gyermekhotelek egyre növekvő bevételt hoznak az osztrák turizmusnak: a szülők minden pénzt megfizetnek a gondtalan pihenésért. Régen közismert, hogy a szülők akkor tudnak igazán pihenni, ha a gyerek jól érzi magát és foglal­koznak vele. A szülő lelkiisme­rete is akkor nyugodt, ha való­ban azt tapasztalja, hogy a gyer­meke tényleg jól érzi magát és hallani sem akar arról, hogy ha­zamenjenek, sőt ő kéri, hogy még maradjanak. Ezért olyan vonzó programokat és szolgálta­tásokat kell kialakítani a kicsik számára, amelyek nem engedik, hogy unatkozzanak, a szüleiket nyaggassák, s ezt az osztrák Kinderhotels - Gyermekszállók hálózat tagjai üzleti stratégiá­jukká tették meg. Az első, „Öt mosoly” jelzésű gyerekhotel Karintiában nyílt, ahol szinte mesteri fokon űzik ezt az egyre jobban jövedelme­ző szakmát. A bébiszitterért nem kell külön fizetni, a baba­ágy természetes része a szobá­nak, akárcsak a szülők hálószo­bájának falán vágott kis ablak, amellyel a nagyobb gyerek alvá­sa is nyomon követhető. Tápsze­rek, pelenkázóasztal, ételmele­gítő, a nagyobbacskáknak egész napos ivóié- és fagyibár, külön gyerekmenü, babateák, diétás ételek a laktózérzékenyeknek vagy cukorbetegeknek, belső játszótér, babapancsoló, gyerek­medence (házon belül is) ugrá­lóvár, játszószoba, mese és olva­sószoba, sportolási lehetőségek - a kényeztető és szórakoztató ötletekben télen-nyáron kifogy­hatatlanok a vendégszeretetet magas színvonalon bemutató osztrákok. Minden tartomány és szállo­da megteremti a saját attrakció­ját és vonzó figuráját. A Turracher Höhen lévő Seehotel Jágerwirtben például tűzoltó módjára le lehet csúszni az eme­letről a földszintre. Van, ahol Ottifant elefánt, Simba, a barát­ságos oroszlán, a huncut Pumuckl manó vagy éppen Gina kacsa várja a kicsiket, no meg óvónők és animátorok vezette élményklubok, varázsló iskolák és rajzversenyek. Az egyik Salz­burg melletti szállodában a 600 négyzetméternyi játszóbiroda­lom egyik jelszava: „Ha unod a banánt, kapj el Pongo dzsunge­lében egy liánt!” A Kinderhotels hálózatba nem könnyű bekerülni: szakmai szervezetek figyelik minden év­ben, hogy mennyire figyelme­sek és belátók a gyerekekkel ér­kező vendégekkel és magukkal a kicsikkel is. Magyarországon azonban egyelőre még kevés szálloda él ezzel a nagyszerű és praktikus reklámfogással és vendégcsábító eszközzel. i k i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom