Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-28 / 27. szám
il 2004. Január 28., szerda E L E T & STÍLUS 13. OLDAL Örök, zöld álom Új temetési trend van bonta- kozóban Amerikában. Lényege, hogy a holttesteket átengedik a természetes enyészetnek, és nem szennyezik a környezetet. Az első „zöld temető” 1996-ban nyílt meg Dél-Karolina államban, később ezt követte egy másik Floridában, most pedig egy George Russel nevű újító temetője nyitotta meg kapuit. George Russel határozottan elveti a leforrasztott koporsókat, a bebalzsamozásokat és a hideg kriptákat, vagyis mindazt, ami az amerikai temetkezési hagyományokat jelenti. A férfi a környezetbarát temetések előnyeit hirdeti. Most megvalósította álmát a texasi Livingston-tó közelében. Russelben még 1968-ben merült fel az alternatív temető ötlete: akkor Közép-Amerikában élt, s látta, ahogyan a bennszülöttek kezükkel kaparták ki az erdőben a sírt, amelybe halottaikat egyszerű lepelben temették el. De csak évtizedekkel később fedezte fel a Livingston-tavat, ahol lakóházakat akartak volna építeni, de a beruházók meggondolták magukat. Russel ezer hektárt vásárolt, s a területen a temető mellett még aligátorok és sasok számára védett helyeket is létesített, kutatási célokra pedig erdőt telepített. Ha valaki Livingston mellett dönt, annak bizonyos korlátozásokat is figyelembe kell venni: így például nem szabad virágot ültetni és fákat kivágni. A síroknál csupán az elhunytak életrajzát ismertető táblácska emlékeztet az ott nyugvóra. Russel temetőjében nincsenek kimért, utak mellett sorakozó sírok, sem glédában ültetett növények, hanem csakis szabad természet van, s ott helyezik végső nyugalomra a mindössze gyolcsba burkolt elhunytakat egy-egy nagy tölgy, vagy más fa árnyékában. Russel szerint csodálatos, hogy a test a halál után egy gyönyörű fát fog táplálni, amelynek ágain madarak raknak fészket, így bizonyos értelemben soha nem hal meg az ember, hiszen a fű, a fák és a madarak, vagyis az egész szépség részévé válik. Russel első ügyfele az 52 éves Terry Reed volt, akit felháborított, hogy a temetések is egyre anyagiasabbá válnak. Amerikában manapság egy hagyományos temetés úgy 1 és negyed millió forintnyi dollárba kerül, amiben még az ugyancsak drága sírhely sincs benne. Az 59 éves David Cocke ökológiai okokból döntött a livinstoni nyughely mellett: az egyetemi professzort főleg a hagyományos sírok sok vizet és gyomirtót követelő ápolása zavarja, a hamvasz- tást pedig az energiafelhasználás és a levegőszennyezés miatt utasítja el. Szexközpont az agyban David Reutens kutató szerint egy ember szexuális ösztöne egyenesen arányos az amygdala méretével, ami egy kis érzelemközpont az agy közepén. A mandula méretű csomót az embereknél például egy erotikus film is elkezdheti „csiklandozni”, az állatoknál pedig alapvető a párzáshoz. ' Amikor az amygdala érzelmet érzékel, lényegében felszítja azoknak az agyi területeknek az aktivitását, amelyek az emlékeket létrehozzák és tárolják - például előkerülnek a korábban bevésődött, érzelmekkel kísért események vagy látványok. Reutens és kollégái 45 olyan személy agyát térképezték fel, Szelídebb vér Kutatásokból kiderült, hogy a melatonin hormon, amely a szervezet belső biológiai óráját szabályozza, segíthet csökkenteni a magas vérnyomást Az eredményekről holland és amerikai kutatóorvosok számoltak be egy orvosi szaklapban. A melatonin pótlása csökkentette a vérnyomást azoknál a kísérleti alanyoknál, akik rendszeresen szedték a hormongyógyszert. Rájöttek, hogy a magas vérnyomással rendelkező egyéneknél gyakran figyelhető meg az éjjeli alvás alatti csökkent meíatoninszint. Ez azt jelentheti, hogy a magas vérnyomással élőknél tulajdonképpen anatómiai anomáliáik vannak a biológiai órájukat tekintve. A kutatóorvosok a kísérleteik során melatonin kiegészítő adagokat adtak 16 olyan embernek, akiknél kezeletlen magas vérnyomás állt fenn. Három hét után az alanyoknál a vérnyomásértékek nagyban csökkentek. Egyetlen adag melatonin alkalmazása után azonban nem történt semmiféle változás a betegek állapotában. A magas vérnyomás a szívrohamok, agyvérzéses esetek legfőbb okozója. Az eddigi gyógyszerek mellékhatásai (mint például a gyakori vizelési inger és az impotencia) hosszú távon csökkentik a betegek életminőségét. A melatonin szelídebb gyógymódnak ígérkezik, és ráadásul könnyebb alvást is ígér. ___________________■ ak ik epilepsziában szenvednek, és akik a szexuális ösztönt tipikusan elfojtják. Kezelésük részeként ugyanis sokan keresztülesnek egy olyan műtéten, amelynek során eltávolítják az agyuk egy részét, hogy a többi terület normálisan működjön. Interjúk és kérdések segítségével a kutatócsapat arra a következtetésre jutott, hogy akiknek az amygdalája sértetlen volt, vagy nagyobb része megmaradt a sebészi beavatkozás után, annak erősebb volt a szexuális vágya. A kutatóknak most azt kell tesztelni, hogy ez érvényes-e az emberiség egészére is. KELETI IDEÁL. A japán költők, amikor gondosan elsorolják a női bájakat, a mellet meg sem említik. A széles csípő sem számít Keleten tetszetősnek. Az európai nőideálban a fej aránya a testhez 1:8. A japán szépség fej és test aránya 1:6. Az idei Miss Japán választás helyezettjeit és a középütt álló győztest máris lehet méregetni. ______________________________________________ _________________________fotoepa Szt árpletyka MÁJUSI FRIGY. Ashton Kutcher közeli barátai szerint a színész annak ellenére elveszi tavasszal barátnőjét, Demi Moore-t, hogy korábbi nyilatkozataiban kinyilvánította: egyhamar nem nősül meg. A 25 éves színész és a 41 éves színésznő állítólag most azért siettetik a menyegzőt, hogy mihamarabb saját gyermekük lehessen. Demi kezét Ashton egy 19 karátos gyémánt karpereccel kérte meg, amely több mint három és fél millió forintnak megfelelő összegbe került. Már Demi előző házasságából származó gyermekeivel, a 15 éves Rumerrel, a 12 éves Scouttal és a 10 éves Tallulahhal is megbeszélték döntésüket. ■ , Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Lelki terror a munkahelyen A lelki terror, a „ipobbing” fogalma nem ismeretlen Európa munkahelyein. Van, ahol a vezetés, máshol egy-egy klikk tesz tönkre valakit. Az uniós országokban szinte minden tizedik dolgozót zaklatják kollégái. A munkahelyi zaklatások tekintetében az Európai Unióban mesz- sze Olaszországban a „legkedvezőbb” a helyzet, legalábbis Itáliában hajlandóak a legkevésbé a nyilvánosság elé tárni a dolgozók e túlkapásokat, miközben például Finnországban a dolgozók 15 százaléka, Hollandiában és az Egyesült Királyságban 14-14 százaléka tesz panaszt ilyen jogsértések miatt. Olaszországban minden száz dolgozó közül csak négy emel szót a munkahelyi megaláztatások miatt, s ezzel Portugáliával ez az ország a sereghajtó. Giacomo Rindonone olasz munkapszichológus szerint azonban a munkahelyi megaláztatásoknak messze nagyobb az aránya Olaszországban, mint a hivatalos statisztika szerint kimutatott négy százalék. Az olasz munka-egészségügyi központ elemzései szerint az esetek felét nem is jelzik, vagyis száz dolgozó közül legalább nyolc válik túlkapások áldozatává munkahelyén. Emellett Itáliában nagyon sokan dolgoznak kisvállalatoknál, ahol gyakorlatilag semmiféle szak- szervezeti védelem nincs számukra: ezért inkább a hallgatást választják a panasz helyett, mert attól is tartanak, hogy még inkább elmérgesedik helyzetük. Figyelemre méltó, hogy leginkább a közalkalmazottak és a védelmi tárcáknál dolgozók emelnek panaszt a munkahelyi zaklaidőszakról számolt be, míg 27 százalékuk szerint a sérelmek fél és egy év közötti időtartamban érték őket. Az olasz elemzők szerint a munkahelyi zaklatások komoly károkat is okoznak, hiszen az ilyen jogsérelmeknek kitett munkaerő termelékenysége akár hetven százalékkal is csökkenhet! Az uniós „zaklatási” átlag egyébként kilenc százalék. E fölött vannak a svédek (12 százalék), a belgák (11 százalék), a franciák és az írek (egyaránt 10- 10 százalék). A mezőny második felét a dánok vezetik nyolc százalékkal, őket követik a németek és a luxemburgiak (7-7 százalék), majd az osztrákok (6 százalék), a tások ellen, uniós átlagban 14 százalék az arányuk, míg legkevésbé (három százalék) a mező- gazdaságban és a halászatban, valamint a közműveknél dolgozókat ér súlyos munkahelyi sérelem a statisztikák szerint. Olaszországban főként a köz- alkalmazottak emelik fel szavukat a munkahelyi sérelmek miatt (az esetek 70 százalékát ebben a szférában jegyzik fel), elsősorban az iparosodott északi részeken, ahol általában az alacsonyabb képzettségű alkalmazotHalálba kergették Gyakorlatilag megölték a gúnyolódásaikkal és a sértéseikkel társukat egy belga posta alkalmazottai. Az öt ember magánál a halálesetnél nem játszott semmilyen szerepet, ám az áldozat, David Van Gysel miattuk lett öngyilkos. Egy brüsszeli bíróság a napokban megállapította, hogy ők hajszolták bele a még csak 21 éves fiút a tettbe, ők juttatták olyan lelkiállapotba, hogy Van Gysel egy vonat alá vetette magát. A fiút állandóan csúfolták munkahelyén, gúnyolódtak vele, tönkretették munkáját, többször kiszúrták motorkerékpárja kerekét. A kínzás egyetlen oka, hogy David 130 kilót nyomott, ezzel lett a piszkálódások célpontja. A bíróság 22 és 18 hónapos felfüggesztett börtönre, s jelentős pénzbírságra ítélte a vádlottakat, dé a belga postát is 238 ezer eurós büntetésre kötelezte, mert nem tett semmit a zaklatás megakadályozására. tak és munkások körében gyakoriak az ilyen esetek. A munkahelyi zaklatások többnyire hosszú ideig is tartanak, a panaszt tevők 30 százaléka tett említést több mint két éve tartó kínzásról, 40 százalékuk egy és két év közötti spanyolok és a görögök (44 százalék) következnek. Magyarországról még nincs uniós körben folytatott elemzés, de valószínű, hogy mi is elérnénk a szégyenletes európai átlagot. „Rosszulnak” a gyerekek Angliában arra készül a képviselőház, hogy megszavazza a tizenhat éven aluli gyermekek antiszociális viselkedése megbüntetésének törvényét. Az elmúlt ünnepek alatt rengeteg helyszíni bírságot kellett kiszabni ugyanis a kézi petárdát dobáló illetve a hamis sürgősségi telefonhívásokat intéző 16 és 17 évesek ellen. HATTYÚDAL. Az elegáns vízi szárnyast akarta felidézni az olasz tervező, Francesco Scognamiglio, amikor modelljét hattyútollakra emlékeztető hófehér kisbundába bújtatta. Ebből is látható, hogy egy rút kiskacsa sincs elveszve, ha jól felöltözik. _______________fotó, era A brit miniszterelnök válaszadási ülésén elmondta, hogy biztos és több szakemberi gárda által alátámasztott forrásból értesüléseik vannak róla: egyre több azoknak a 16 éven aluli „gyermekeknek” a száma, akik súlyos kihágásokat követnek el a közrend ellen, és akik esetében alkalmazni kellene a felnőtteknél is kiszabott bírságolásokat vagy büntetéseket. A javaslattal eredetileg Siobhain McDonagh képviselő asszony állt elő, aki azt is hozzátette, ha a büntetések bevezetése hatékony lesz, akkor még tovább kell tolni a korhatárt. Az antiszociális viselkedés félelmetes méretű elszaporodását ma már tényként kezelik, és egyre többek kérdezik, hogy mikor fogják bevezetni a szigorúbb büntető eljárásokat a fiatalkorúaknál. Pszichológus és szociológus szakemberek szerint a jelenség az egész világban megfigyelhető általános társadalmi változások hozománya. Az egyre zsengébb korban önállósodó fiatalok hajlamosak önhatalmúlag dönteni tetteik felől, például mert már rég nem viselik gondjukat (mert szüleiknek nem áll módjukban mindent megadni nekik), koravének, és azt hiszik magukról, hogy már felnőttek. Nemcsak a szegény sorsúak kriminalizálódnak. Az elkényelmese- dett és minden szempontból (például az egyetem elvégzéséig) támogatott nyugati fiatalok egy része azért követ el normaszegő cselekményeket, mert tudják, hogy tegyenek bármit, szüleik minden bajból kimentik őket - pénzük és kapcsolataik segítségével. 4 i y I A