Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-04 / 3. szám

RIPORT 2004. JANUÁR 4. Az állatokat megvédik, ugye Aki napokig éhezteti a macská­ját vagy sántára rugdossa, az a jövőben akár börtönbe is kerül­het De nyugodtan leszúrhatjuk a disznónkat, kolbászként meg is ehetjük, semmi bajunk nem lehet. Ám akkor sem kell aggód­nunk, ha nyáron naponta száz szúnyogot agyonütünk. fl| A parlament már megkezdte an­nak a törvényjavaslatnak a vitáját, amely szerint a jövőben bűncse­lekmény lenne az állatkínzás. A természetbarátok, állatvédők már régóta követelik ezt, mégis egy biztonsági őr brutalitása - néhány hónapja kikötött egy kutyát a ko­csijához, majd vonszolta, s a négy­lábú ebbe belepusztult - gyorsítot­ta föl a folyamatokat. (Korábban ugyanis sokan amiatt tartották ezt megvalósíthatatlannak, mert az ál­latoknak nincs alkotmányos jo­guk.) Elindult az aláírásgyűjtés, majd több képviselő kezdeménye­zésére kezdett el vele foglalkozni az Országgyűlés. Ha a honatyák is rábólintanak, az lesz büntetendő, aki gerinces ál­latot indokolatlanul úgy bánt, hogy attól az elpusztul vagy mara­dandó egészségkárosodást szen­ved, illetve ha állattartóként a házi­asított emlős állatot vagy a veszé­lyes állatot elűzi vagy kiteszi az ut­cára. De az is bíróság elé kerül, aki tiltott eszközzel és módon vadá­szik vagy halászik, horgászik. Pénzbüntetés, közérdekű munka vagy akár két évig tartó börtön is lehet mindennek az ára. Lényeges, Gusztos Péternél, az SZDSZ képviselőjénél a húga talán még jobban szereti az állatokat, kóbor kutyákat, macskákat ment meg a pusztu­lástól. Ő „adta utasításba” bátyjának a meg­választása után: ha már egyszer parlamenti képviselő lett, kötelessége mindent megtenni, hogy megszülessen ez a törvény. A honatyának kutyája van. Csutak nagyon hűséges idős fo- xi-tacskó keverék, egy menhelyből hozták el. Szili Katalinnak, a parlament elnökének korábban nem volt semmilyen állata, de amióta Morgan, a gyönyörű hófehér golden retriever másfél éve csat­lakozott a családjukhoz, és annak teljes jogú tagja lett, azóta már elfogult is az állatokkal. Tudja, mire van szükségük ahhoz - tér, mozgás, gondoskodás, figyelem, szeretet -, hogy a mai, civilizált, termé­szettől kissé elszakadó világunkban ők is komforto­san érezhessék magukat. Mátrai Márta vidéken élő szüleinél korábban ren­geteg állat volt. A fideszes képviselőnek most egy nem tenyésztett, udvaron élő macskája van. Na­gyon ragaszkodó, azért szereti. A politikus állítja: nagy szükség van erre a törvényre, de azt is fontos­nak tartaná, ha a tulajdonosok sokkal többet tudná­nak állataikról. Meggyőződése, ha a korábban jám­bornak tartott kutya támad a gazdájára, annak az lehet az oka, hogy nem megfelelően bántak vele. hogy a már évekkel ezelőtt meg­született állatvédelmi törvény is tiltja a kínzást - pontosan meg is határozza, hogy ez milyen cseleke­detekkel valósulhat meg, s aki el­követi, pénzbüntetésre számíthat -, de csak most, a büntető törvény- könyv módosítása után számít majd bűncselekménynek. Ám csak annak kell büntetéstől tartania, aki gerinces állatot - hül­lőt, kétéltűt, madarat, emlőst - kí­noz. - Élettanilag ezek azok a fa­jok, amelyek fájdalmat éreznek, szenvednek, így őket kell elsősor­ban védeni - fogalmaz Rodics Ka­talin, a Környezetvédelmi és Víz­ügyi Minisztérium főosztályveze­tő-helyettese. A biológus szerint valahol meg kell húzni a határt, a legyek agyonütését mégsem lehet szankcionálni. Ugyanakkor elis­meri, hogy az állatok közötti kü­lönbségtétel mellett azt a problé­mát sem lehet teljesen kiküszöböl­ni, hogy míg büntetlenül leszúrha­tunk egy malacot, majd föltálalhat­juk újévi csemegeként, addig az a kamionsofőr, aki összezsúfolva ét- len-szomjan szállítja a lovakat, sú­lyos büntetés elé nézhet. Az elvi, etikai aggály föloldása az lehet, hogy amíg a természet rendjébe beletartozik, hogy a mindenevő ember húst is fogyaszt, addig el­várható tőle, hogy indokolatlanul ne kínozza, ne pusztítsa el az álla­tokat. Sokak szerint nem csak az álla­tok védelmében kellene törvényt hozni, hiszen egyre gyakoribb, hogy kutyák támadnak meg embe­reket. - Ma a média felkapja az ilyen eseteket - mondja dr. Miklósi Ádám, az ELTE Etológiái Tanszé­kének tudományos főmunkatársa. - A kutya sosem szándékosan, elő­re megfontolt szándékkal harap, hanem bizonyos helyzetek váltják ki belőle, hogy támadnia kell. Az egyik leggyakoribb ok, hogy terü­letet véd, a másik, amikor ismeret­Másutt máshogy szabályozzák- I NÉMETORSZÁG: az követ el bűncseleményt, aki gerinces álla­tot alapos ok nélkül megöl, neki garázda módon jelentős, illetve j hosszan tartó vagy rendszeres fájdalmat, szenvedést okoz. ; SVÉDORSZÁG: az, aki szándékosan vagy gondatlanul állatot rossz bánásmód, agyondolgoztatás, elhanyagolás útján vagy j más módon indokolatlanul szenvedésnek teszi ki. SZLOVÉNIA: a törvény szerint az büntetendő, aki kegyetlenül bánik az állattal, vagy annak szükségtelen szenvedést okoz. Külön bűncselekményként szabályozzák a vadorzó tevékenysé-1 get, az állatok kezelésére szolgáló ártalmas gyógyszerek készí-1 tését, illetve a megfelelő gondosság és figyelem nélkül nyújtott ! állatorvosi segítséget. A Pa-Dö-Dőről köztudott, hogy mindenütt ott van­nak, ahol az állatok védel­me mellett kell kiállni. Ha az emberi méltóságot tud­juk védeni különböző tör­vényekkel, szabályokkal- mondja Falusi Mariann -, akkor pontosan ugyan­ilyen fontosságú az álla­tok védelme. Számomra természetes, hogy az em­ber a körülötte lévő házi­állatok, akik gyakorlatilag családtagok, méltóságát szem előtt tartsa.- Az állatok ugyanolyan Jo­gú élőlények, mint az em­berek. Ha őket szadizzák, ugyanolyan büntetést ér­demelnek, mintha embere­ket kínoznának - csatlako­zik Lang Györgyi. - Az a véleményem magunkról, emberekről, hogy egyálta­lán nem vagyunk külön­bek, sőt, azzal, hogy vlsz- szafojtjuk az Indulatainkat és első reakcióinkat, sokat rontunk magunkon. Épp ezért szeretném, ha az állatoknak ugyanannyi joguk lenne, mint nekünk, felsőbbrendű állatoknak. len helyzetbe kerül, úgy érzi, veszélyben van. Félelmében tá­mad. Ezeket az állatokat általában nem viszik emberek közé, láncon tartják. Ezért is kell a kutyakölyköt minél előbb más kutyák és embe­rek közé vinni. A harmadik leg­gyakoribb ok, hogy az emberek fe­lelőtlenül, minden tapasztalat és tájékozódás nélkül nem maguk­hoz való kutyát választanak. S az is előfordul, hogy egyes fajtákat hozzá nem értő gazdáik hobbiból szándékosan agresszívvá nevel­nek. Az ilyen kutyák veszélyes fegyverként működhetnek. Vágó kontra 5 Világ Megint levették az RTL Klub műsoráról a Legyen ön is mil­liomost! Történt ez annak ellené­re, hogy az elmúlt hetekben Vágó István magánszáma tönkre­verte a konkurens látnivalókat. Az óesztendőben közel három- millióan kísérték figyelemmel a kereskedelmi tévé elmés fel­adványokkal előálló programját. ■ A gigakvíz mögött messze le­maradt az Irigy Hónalmirigy ak­tuális ökörködése, a Gálvölgyi- show, a Fábry Sándor-féle Show- der, sőt a Hangyák a gatyában cí­mű altesttáji mozimeskete is. Ám a jelek szerint a biztos folytatás­hoz mindez édeskevésnek bizo­nyult. A külföldön is méltán nép­szerű Milliomost ugyanis ismétel­ten beelőzte a Való Világ. S a kuk- sishow-ban néhány napja már egy pornószínésznő bájairól kaphat közelebbi képet a tévénéző. Vágó és stábja viszont jó időre kény­szerpihenőre vonul(t)... A „kvízprofesszor” mégsem tű­nik elégedetlennek. Mint mondja, a szünet eleve be volt kalkulálva. - Úgy egyeztem meg a kereskedel­mi televízió programfőnökével, hogy egy időre le fog állni a mű­sor, és csak a W3 kapuzárása után indul újra a széria. Mindez megtörtént korábban is. És az a szünet sem tett kárt a játékban. Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter hasonlóképpen érvel. - Nyugaton is megesik az ilyesmi. Ezek a rövidebb-hosszabb ideig tartó pauzák megnövelik a Legyen ön is milliomos! játék élettarta­mát, Az érdeklődést - ezt igazol­ták korábbi tapasztalataink és a felmérések is - egyértelműen fel­jebb srófolja az átmeneti stop. Kérdés persze, miért ép­pen most, a sikerek csú­csán kell rizikóznia a csatornának. Ezt a ri­vális műsorkészí­tő, Sváby And­rás sem igen érti. - Ebben az őrült né- zettségi verseny­ben az RTL el­veszítet­te a kont­rollt. Vé­tek egy ilyen mű­sort félre­tenni. Ez a Kolláth György alkotmányjogász szerint méltán népszerű a Legyen ön is milliomos! - Jól megkomponált műsorral van dol­gunk, hiszen nézhető, átélhető az egész. Ilyesmit manapság alig-alig látni a kereskedelmi csatorná­kon. Ha tehetem, megnézem. Legutóbb egy baráti társa- I Sággal még arra is vállalkoztunk, hogy Aggteleken egy ki­rándulás során hasonló játékkal üssük el az időt. Vágó István tavaly sem jött zavarba, amikor az RTL le­vette a műsorról a Milliomost. Akkor készítette az X- Naknák című műso­rát, s így megtorpe- WTydózta a közszolgá­lati tévé ezoterikus rémtörténetét. Vágót tehát nehéz leállítani Ká, program ugyanis a maga kate­góriájában az egyik leg­j Ungar Anikó bűvész nagyon sajnalja, hogy 1 levették a műsorról a már csak kultúrá­lják1?*1' -jl közvetítő jellege, szerepköre miatt is fontos vetélkedőt. - Ez volt az egyetlen program a 1 ..Lili. ...^1« kereskedelmi tévék sápatag palettáján, am ely valamiféle színvonalat, nívót tudott garantálni. Engem nem érdekelnek a nézettségi mutatók, így most csak a bosszankodás, meg a füstölgés marad számomra. is. Ezt egyébként Vágó István vezeti - összegez Kolosi Péter. A kvízmester örömmel vállal­kozik az IQ-méricskélésre, de per­sze a nagy visszatérésre is készül.- Én a széria során menet közben alakultam jó szándékú tanár bá­csiból főgonosszá. Mára egyértel­művé vált mindenki előtt, hogy a nagy nyeremény gátja, akadálya egyesegyedül a műsorvezető, az­az jómagam vagyok. Ez a tévés já­ték nem a játék élvezetéről szól, sokkal inkább a játék kínjáról. De • arra is bizonyíték, hogy közszol­gálati tartalommal is lehet orszá­gos sikert aratni egy kereskedelmi televízióban - említi Vágó István. Más(?) lapra tartozik, hogy előbb-utóbb az efféle licencműso- rok megregulázására is sor kerül­het. Egy mértékadó brit lap ugyanis nemrégiben arról cikke­zett, hogy az Európai Bizottság üt- kos terve szerint betiltanák az olyan adásokat, amelyekben 100 ezer eurónál, vagyis 25 millió fo­rintnál többet lehet bezsebelni. A lap úgy tudja, hogy már dolgoz­nak is az erről szóló uniós rende­letén. A háttérben valószínűleg az áll, hogy az állami lottótársaságok szeretnék visszaszerezni a müliós nyeremények feletti monopóliu­mot. A Legyen ön is milliomos! tehát aligha élhet örökké. Egyelő­re még az sem biztos, hogy túléli a Való Világot. Sz. Z. A. Pintér Zsolt karrier-tanácsadó: - Sokat elárul valakinek az intelligenciaszintjéről, ha i a Való Világra fanyalodik. Bizonyos IQ-1 pontszám felett az ember már nem néz ilyes- j mit. Vágó István műsora volt a nagy ellenpélda, j I amelyet mindenki szívesen nézett, hiszen tanulni lehetett belőle. § | Ezzel szemben a W-széria pont azt suggalja: ha nem csinálsz f j semmit, csak összevissza beszélsz, már az is elegendő a sikerhez. I H _i jo bb licencműsor, ráadásul a honi változatot kiváló kolléga, Vágó Ist­ván vezeti. Neki és ennek a vetél­kedőnek nem lehet ellenpontja a Való Világ. Sváby, aki nem is olyan régen még a konkurens kukkolós műsor, a Big Brother gyártásával foglalatoskodott, most kijelenti: „a klasszikus valóság- show-k ideje lejárt!” Kolosi ezt kétli. - A Való Vi­lágnak megvan a saját karaktere, ezen felül előzetes kutatásaink is azt mutatták: hasonló nézettségi számokkal kecsegtet, mint a Le­gyen ön is milliomos! A prog­ramigazgató azt sem érzi jogos kritikának, hogy ezúttal egy ér­telmes, nívós, vállalható progra­mot cseréltek be egy meglehető­sen bugyuta szériára. - Az RTL Klub nem tesz különbséget értel­miségi néző és átlagnéző között. Ugyanakkor a szórakoztató, ki­csit talán harsányabb műsorok mellett szép számmal kínálunk igényes programokat is. itt van mindjárt a saját gyártásban ké­szülő XXI. század magazin vagy a karácsonykor su­gárzott Csokoládé című mozi. De én a nívós műsorok közé soro­lom a tavaly elindí­tott IQ-méréseket

Next

/
Oldalképek
Tartalom