Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-03 / 2. szám

2004. Január 3., szombat D R Á V A F O K B EMUTATKOZ K 13. OLDAL A KÖZSÉG továbbra is sikertelen küzdelmet folytat a munkanélkü­liség ellen. Hiába épül-szépül a falu (felújították a református paróki­át, a vegyesboltot, valamint a vendéglátó-ipari épületet), munkahely­teremtő beruházások nem létesültek. Az önkormányzat próbálkozá­sa sem járt sikerrel, kialakítottak egy épületrészt vállalkozások foga­dására. Volt is egy jelentkező, aki a munkaügyi központ segítségével szeretett volna könnyűipari üzemet létrehozni, ám a lehetőségeket felmérve meggondolta magát. Az épület viszont továbbra is várja az aránylag olcsó munkaerőt biztosító településre a vállalkozókat. ■ A település játszótérre pályázik A falu központi helyet foglal el környezeté­ben, ennek ellenére a többiekhez képest nincs előnyben. Igaz, van iskolája meg óvodája, de ezen intézmények fenntartása a megszorítá­sok hatására egyre több pénzt von el a fenn­tartó községek fejlesztési kereteiből. Az idén a legfontosabb beruházásnak tartották vol­na a játszótér kialakítását, erre nagy volt az igény a faluban, időben be is adták a pályázatot, mert szá­mítottak arra, hogy körzeti központként, ráadásul oktatási intézményekkel is rendelkező településen fontos a gyerekek szabadidős tevékenységének a le: hetőségét megteremteni. A pályázat döntnökei vi­szont a rendelkezésükre álló kevés pénzből csak néhány település beadványát fogadták el, Drávátok nem volt köztük. A csalódás persze nagy volt a fa­luban, hiszen már a területet is kialakították, ame­lyet miután megvásárolták, át kellett minősíteni közterületté, csak így lehetett a játszótérre pályáz­ni. Az elutasítás persze nem jelenti azt, hogy végleg lemondtak volna a beruházásról, idén a többi nem nyert pályázóval együtt újból benyújtják keresetü­ket. Sikerült viszont CÉDE-pályázatból teljesen fel­újítani az egészségházat. Csaknem kétmillió forin­tos támogatással, több mint 600 ezer forintos ön­résszel sikerült rendbe tenni az épületet a benne lé­vő szolgálati lakással (amelyben a védőnő lakott) együtt. A rendezési terv elkészítése is határidős fel­adat, kaptak is rá több mint másfél millió forint tá­mogatást. Az általános iskola felújítása is elkezdődött, a munkálatok folytatódnak, a festés és mázolás van még hátra, 2004 végére ez is elkészül. Ugyanakkor beadtak egy pályázatot az épület tetőszerkezetének felújítására is, ebben még nincs döntés. Részt vettek a roma közmunkaprogramban, több olyan munkanélkülit tudtak jövedelemhez juttatni, aki a megélhetést alig biztosító szociális juttatására szorult. A foglalkoztatottak, valamint az elvégzendő tevékenységek kiválasztásában együtt­működtek a kisebbségi önkormányzattal. Sikertele­nül pályáztak az ifjúsági klubot, valamint a telehá- zat is magában foglaló művelődési ház fűtés-kor­szerűsítésének támogatására. Drávafok DRAVAFOKm / I ó Markóc Sellye ' \ Felsöszentmárton / 6 Drávaiyányí Kákics Csányoszró BURSA HUNGARICA. 19 diákot támogatnak havi ötezer forinttal és részt vesznek az Arany János tehetséggondozói programban. ■ dravafok. dunantulinaplo. hu Az összeállítás a Baranya Megyei Közgyűlés, valamint a Szentlőrinc- Ormánság Takarékszövetkezet támogatásával készült. Összeállította: Békéssy Gábor A község gazdái A polgármester Kovácsevics Pál- né, alpolgármester Szekeres Jó­zsef. A testület tagjai: Bizderi Já­nos, Pálfy Tibor, Unger Károlyné és Véber Tibomé. Körjegyző Vi- niczai Ferenc. A horvát kisebbségi önkor­mányzat elnöke Kovácsevics Jó­zsef, tagjai: Kovácsevics Pál és Véber Tibomé. A cigány kisebbségi önkor­mányzat elnöke Búzás Sándor- né, tagjai Búzás Sándor és Or­sós Jánosné. Az iskolai intézményvezető­helyettes Unger Károlyné, óvo­davezető Pálfyné Kenedy Éva, védőnő Lőrincz Sándomé, házi­orvos dr. Bocsa Barnabás. A falugondnok Flaska Amb­rus, a nyugdíjasklub vezetője Horváth Kálmán és Szilágyi Sándomé. Szabadidő-szervező Pálfy Tibor. ________________■ _______________Megkérdeztük; mit hiányol a faluban?_______________ Ho rvát nyelvi oktatás kellene Unger Károlyné intézményveze­tő-helyettes: - A baj az, hogy a fenn­tartó falvakban egyre kevesebb a gyerek, ezért az önkormányzatok­nak igen nagy erőfeszítésükbe kerül az oktatási intézmény fenn­tartása. Ezért az­tán nekünk is ta­karékos intézke­déseket kellett bevezetnünk, de vannak olyan fel­adatok, amelyek végrehajtása nem eshet áldozatul a pénzszűkének. Az iskola felújítása folyamatos, jö­vőre a tetőszerkezet kerül sorra. Na­gyon hiányzik a tornaterem, remél­jük előbb-utóbb erre is sor kerül. Véber Tiborné vállalkozó: - Eb­ben a faluban sok az idős, nyugdí­jas ember, róluk kell elsősorban tiszteséggel, emberséggel gondos­kodni. En úgy ér­zem, ezt jól old­ják meg a településen, vi­szont egyáltalán nem történt még semmi előrelé­pés a horvát ki­sebbségi nyelv- oktatásban. Pedig igény lenne rá, az iskola partner ebben a kérdésben, csak megfelelő oktatót kellene szerezni. Nagyon bízom abban, hogy 2004- ben már megoldódik a kisebbségi nyelvoktatás kérdése is. Keresztes Krisztina, a teleház ve­zetője: - Nagyon sokat várok az in­formációs hálózat hozzáférési lehető­ségének megteremtésétől, bár a tele pülés lakói még csak most ismer­kednek a teleház szolgáltatásaival. Azt is szeretném, ha a településen élő hagyomány lenne a helyi, ta­lán már el is fele dett népművé­szet. A településen és környékén még fellelhetők a népviselet eredeti rekvizitumai, most még nem késő a megmentésük, hogy az utókor is megismerhesse a díszítőművészeté­ben utolérhetetlen viseleteket. ■ A KÖZSÉG PÉNZÜGYEINEK INTÉZÉSÉBEN nagy szerepet vál- lal a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet helyi fiókja ______■ HE GYSZENTMÁRTO N BEMUTATKOZI K A fiatalok a tanuláshoz kapják a támogatást Kis falu, a település munkaképes korú lakosságához képest rengeteg munka- nélkülivel, szociális segélyezettel. So­hasem feledkeznek el a nyugdíjasok­ról, az ízlésesen kialakított klubjukat naponta töltik meg az idős emberek. A támogatások többségét a fiatalok kap­ják, mert szerintük a tanulás lehetősé­gének megteremtésére fordított össze­gek később busásan megtérülnek. Szűkös költségvetésükben az előírt kötele­ző feladatok finanszírozása sem megy zök­kenőmentesen. Évről évre kénytelenek pá­lyázni az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok műkö­dési célú támogatására, így történt ez 2003-ban is, azonban az igényüknél keve­sebb, mint felét kapták meg. Ám ennek is örültek, hisz az év eleji zökkenőmentes in­tézményi finanszírozáshoz ez elegendő­nek bizonyult. A szociális földprogram folytatására be­nyújtott pályázatukra sem ítélték meg az igényelt pénzt, kétmillió helyett csak 800 ezret kaptak. Ez az összeg is elegendő ah­hoz, hogy a program ne haljon el, ám arra édeskevés, hogy a szükséges fejlesztése­ket elvégezzék. Ugyanakkor a kötelezően előírt szabvány hulladékgyűjtő edények megvásárlására kért csaknem 700 ezer fo­rintot teljes összegben megkapták, így a lakosság kedvezményesen juthatott az edényekhez. A konyha nyílászáróinak cseréjére egy­millió forintot, a hatályos jogszabály alap­ján szükséges átalakításokhoz, belső be­rendezésekhez kétmillió forintos támoga­tást kaptak. A Szent István-napi ünnepség megrendezésére is pályáztak, de az elmúlt évekhez hasonlóan erre támogatást nem kaptak. Sikertelennek bizonyult az Eger- szeg utca útburkolatának felújítására két alkalommal benyújtott pályázat. A kedvező tanulási lehetőségek megte- hetnek át ilyenkor. A kisiskolások megkap- remtésére minden lehetőséget megragad- ják ingyen a füzetcsomagot, valamint az nak. A szülők évente egyszer beiskolázási írószereket, a tankönyvek árának egy ré- támogatást kapnak, az óvodások 3, az álta- szét is kifizeti az önkormányzat. A Bursa lános iskolások 6-8, a felsőfokú intézetek- Hungarica ösztöndíjpályázat keretében je- ben tanulók pedig 10-12 ezer forintot ve- lenleg is három diák felsőfokú intézmény­ben való továbbtanulását támo­gatják, de a fiatalokat esetenként a felvételihez szükséges felkészülés­ben is segítik. A körjegyzőséghez tartozó há­rom falu (Bogádmindszent, Hegy- szentmárton és Ózdfalu) sikere­sen pályáztak a körjegyzőség épü­letének felújítására. Ugyancsak nagyon fontosnak és eredményes­nek mondható az említett három falu, valamint Diósviszló által vég­rehajtott közmunkaprogram, amelyre csaknem 30 millió forin­tot nyertek. A falu időseit mindennap várja a nyugdíjasház ____________________________■ Heg yszentmárton • SikKKtatay BÍSSeK SZMMÁRm A TELEPÜLÉS GAZDÁI. A pol­gármester immár 13 éve Jakab Gé- záné, alpolgármester Fehér Nán­dor. Az önkormányzati testület tag­jai: Budai Vince, Keszü Lászlóné, Misinecz Vilmos, Pataki Sándor, Petrovicsné Trencsényi Gyöngyi. A körjegyző TakácsnéJaudi Ibolya. A cigány kisebbségi önkormányzat elnöke Pintémé Bánki Uona, tagjai Bánki Zsanett és Barka Beáta m hegyszentmarton.dunantulmpb.hu Az összeállítás a Baranya Megyei Közgyűlés, valamint a Szentlőrinc-Ormánság Takarék- szövetkezet támogatásával készült. Összeállította Békéssy Gábor FOLYAMATOSAN VÉGZIK a kultúrház külső és belső felújítását Megkérdeztük; elvágyódik»« a faluból? Ha munkahely volna... Terv a csatornázásra A település rendezési tervét jövő évben el kell készíteni, ebben rög­zítik a falu településszerkezetének hosszú távú kialakítását, hiszen az elkövetkező években többek kö­zött a falusi turizmus lehetőségei­nek megteremtését helyezik elő­térbe. A dokumentum elkészítésé­re szakértői vállalkozást kell igénybe venniük, a költségekre is pályáztak, csaknem 2,5 millió fo­rintot kapnak állami segítségként. A hulladéklerakó rekonstrukciója tervének elkészítésére is kaptak 5 millió forint központi támogatást. Szeretnék, ha megvalósulna a földgáz bevezetése, a kiépítésére a körjegyzőséghez tartozó három falu majd pályázni fog. A csatorná­zás szintén közös beruházás lesz, mégpedig Görcsöny környékének települései pályáznak a megvaló­sításhoz szükséges állami támoga­tásra. ■ Pintér Sándor vállalkozó: - Én megtaláltam a számításomat, kis tenyészettel kezdtem, folyamato­san fejlesztettem, jelenleg már a családi vállalko­zásban működ­tetett sertéste­nyészeti tele­pünkön 25 em­bernek tudunk munkát biztosí­tani. Kötődünk a faluhoz, ahol lehet, segítünk a közös programok lebonyolításá­ban. Elképzeléseink szerint, ha az újabb munkahelyteremtő be­ruházásunkhoz tudunk állami tá­mogatást szerezni, bővítjük is vállalkozásunkat. Budai Vince: - Szegeden végez­tem programozó matematikus­ként, hogy gond nélkül tanulhat­tam, annak is köszönhető, hogy a falu is rendsze­res anyagi támo­gatást nyújtott. Arra fel voltam készülve, hogy szülőfalumban ilyen végzettsé­gű emberre nem lesz szükség, te­hát máshol kell keresnem megélhetésemet. Saj­nos Pécsett sem lehet elhelyez­kedni, éppen ezért próbálkozom a fővárosban. Ott vannak kapcso­lataim, valószínű, kapok majd munkát. Rafai Sándorné nyugdíjas: - Én ide születtem, ez a hazám, ehhez a településhez köt minden. So­ha nem vágyódtam el innen, igaz, most kevés a nyugdíjam, egyedül élek, keveset fogyasz­tok, ki tudom egészíteni a havi járandóságomat azzal, hogy álla­tokat tenyész­tek, élelmiszerre nem kell sokat költenem. Jó, hogy van egy nyugdíjasklub, itt min­dennap oldhatom a magányomat, hiszen korombeliekkel lehetek. Ebben a faluban sohasem feled- keznek el az öregekről. ________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom