Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-03 / 2. szám
2004. Január 3., szombat KULTÚRA RIPORT 7. OLDAL Jubileumi üdvözlet a húsz éve független Pécsi Szimfonikus Zenekarnak Futnak a képek Egy angol hajó Szeretve tisztelt Kollégák, engedjétek meg, hogy ezúton küldjem jókívánságaimat a 20 éve önálló Pécsi Szimfonikus Zenekar tagjainak és vezetőinek. A múlt nevében köszöntlek Benneteket, kik keményen dolgoztok a jelenben a megálmodott jövőért. Mi, akik az elmúlt 20-40-50 évben a zenekarban szolgáltunk, szívesen ünnepelnénk együtt veletek és meghívott vendégeitekkel, Williams és Pasquet karnagy urakkal, de mivel erre nincs alkalom, azért kényszerülök írásra. Amikor az önállóság 20. születésnapját ünneplitek, gondoljatok rá, hogy azelőtt is játszottak Pécsett szimfonikus zenét, operát és balettet! Emlékezzetek azokra is, akik az elmúlt fél évszázadban a jelenlegi nagyszerű együttest megalapozták, építették! Ok - akik élnek - munkájuk kiteljesedését látják a ti minőségfejlesztő tevékenységetekben és nosztalgiával hallgatják koncertjeiteket, melyekből fájó szívvel kimaradnak. Mikor azt kívánom magam és az ő nevükben, hogy az aktív kor egyre későbbre tolódó végső határáig, és azon túl is őrizzétek meg szívetek ifjú erejét, izmaitok rugalmasságát, idegeitek teherbírását, és azt az adományt, hogy lelketeket a napi munka mindig örömmel táplálja, akkor abban bízom, hogy a 10-15 év múltán a benneteket követő ifjú generáció megadja nektek azt a megbecsülést, amit majd joggal vártok el tőle. Egy szimfonikus zenekar a társadalom modellje, a nemzet kicsiben, ahol két, sőt három generáció él együtt a hivatásáért. Emberek, akik teljes életet, boldog életet óhajtanak élni. Ezen ünnepi alkalommal azt kívánom Valamennyiőtöknek, hogy ez a vágyatok teljesülhessen, azért, hogy a zene által telketek harmóniáját sugározhassátok hallgatóitok felé, mindig megújulva még sokszor 20 éven át! Üdvözlettel: Barth István Liszt-díjas fuvolaművész, egyetemi docens, 1957-97-ig a Pécsi Szimfonikus Zenekar 1. fuvolása Zsolnay: múlt, még inkább jövő Az egy éve kezdődött Zsolnay- emlékév valójában másfél éves programsorozatot foglal magába. A világhírű pécsi „fazekas” születésének és a gyár alapításának jubileumára szervezett megemlékezés az EU-csatlakozással kapcsolatos országházi rendezvények keretében ér véget. A Zsolnay-évforduló méltó megünneplése céljából egy éve alakult egy neves közéleti személyiségeket is magába foglaló jubileumi bizottság. Az akkor meghirdetett emlékév programjainak zöme már lezajlott. A naptár szerint most, decemberben értek volna véget a Zsolnay Vilmos születésének 175. és a gyár alapításának 150. évfordulója tiszteletére rendezett események.- Ez az év azonban a gyáralapítás hajdani folyamatát követve valójában másfél év - mondja Komor István, a Zsolnay Örökségkezelő Kht; ügyvezetője. - A jubileum eddig lezajlott eseményei közül kiemelkedik a mauzóleum tető- szerkezetének teljes felújítása, amely a csúcsdíszt képező piro- gránit bizánci kereszt cseréjét is magába foglalva ötmillió forintba került. A legfontosabb eredmény, hogy a Zsolnay márkanevet hazai és nemzetközi értelemben sikerült tovább erősíteni. A New York-i után volt egy nagyszabású brüsz- szeli kiállítás is. A konkrét születésnapon a családtagok jelenlétében a gyárban Zsolnay Vilmos- emlékfalat avattak. Az Országos Műemlékvédelmi Napok fő témája a Zsolnay-házdísznéző volt. A pécsi Széchenyi tér bikafejes Zsol- nay-kútját magába foglaló sarkának Zsolnayról való elnevezése és egy pécsi szállodai Zsolnay-szoba kialakítása is folyamatban van. Április 19-én Budapesten az Ipar- művészeti Múzeumban nagyszabású konferencia lesz, és átfogó kiállítás nyílik a Zsolnay-produk- tumokból. A pécsi Hunyadi úti alagút zsol- nays „felöltöztetése” viszont kimarad a jubileumi évből, és várhatóan majd csak egy átfogó felújítás keretében valósul meg. A tervezett színházi előadás is lekerült a programról. Változott az elképzelés az emlékév zárásával kapcsolatban. Egyeztetés zajlik Szili Katalinnal, a parlament elnökével - aki a Zsolnay jubileumi emlékbizottságnak is elnöke - arról, hogy az EU-csatlakozással kapcsolatos események körében egy Zsolnay-kerá- miaművet avatnak föl az Országház társalgójában. Egyben ez volna a másfél éves jubileumi emlékév zárása is. bebessi k. A manapság nyakló nélkül gyártott, silány kalandfilmek erőszakosan záporozó meteorrajából néha-néha kiválik egy váratlanul felfénylő, békés csillagocska. Ezek olyan mozi- darabok, amelyek nem akarnak ugyan mást, mint szórakoztatni, de ezt tisztességgel, tartalmasán és jó ízléssel teszik. Ilyen a Kapitány és katona (Master and Commander: The Far Side of the World), amelyet az ausztrál Peter Weir rendezett Patrick O’Brian regényéből. A film cselekménye a XIX. század elején játszódik, a napóleoni háborúk időszakában. A tengerek feletti uralomért folytatott katona vetélkedés egyetlen epizódját dolgozza fel: egy angol és egy francia hadihajó küzdelmét, párviadalát ábrázolja Dél-Amerika partjainál. Ismert történelmi hősök nem szerepelnek benne, Nelson admirálisról például csupán említés történik (Aubrey kapitány korábban szolgált alatta), miáltal a rendező szerencsésen megelőzi az efféle történelmi tárgyú produkciók kettős kényszerbetegségét: nem akar patetikus lenni, de szobordöntögető igyekezet sem fűti. Inkább hatásában mutatja meg a nagy embert: ha elhangzik a neve, a hajósok tisztelettel elhallgatnak, s figyelnek, mit hallanak róla, s egyébként is úgy viselkedik mindenki, mintha rajta függene az admirális szeme. Ezért mondhatja a kapitány, akit Russel Crowe energikusan, hibátlan stílusérzékkel (és még csipetnyi humorai is) alakít, hogy ez a hajó most - Anglia. És valóban így is érzik mindannyian. A tisztek és matrózok leleményesen egyénített figurák. A színesen megfestett tablóból az orvos (Paul Bettany) portréja válik ki, akinek hevenyészett műtője a hősi küzdelem árnyoldalát jeleníti meg, ami a fényeket is hitelesebben kiemeli. A fiatal kadét, akinek amputálni kell a jobbját, de később abban a megtiszteltetésben részesül, hogy rövid időre rábízzák a hajót, szintén jól megformált szereplő. (Zárójelben megjegyzem, hogy a tengerészek, ezek a zord katonák és többnyire tapasztalt tengeri medvék, egytől egyig „Uram”-nak szólítják és önözik egymást, s még a feszültebb pillanatokban is választékosán fejezik ki magukat, ami üdítően eltér a mai kalandfilmek durva hangvételétől, és még hiteles is, minthogy a trágár beszédet ebben a korban szigorúan büntették. Tudták, hogy a stílus: maga az ember, sőt, maga a nemzet.) A rendező tehát plasztikus karaktereket villant fel, a franciákat viszont nem mutatja meg (csak majd a befejező harc perceiben), és ez igen bölcs megoldás. A háborús filmek nagy problémája ugyanis az ellenség ábrázolása (igen bosszantó, ha - mint más filmekben oly sokszor - vérszomjas ördögöknek vagy nyámnyila alakoknak láttatják őket), Peter Weir ezt a hibát nemcsak ügyesen megelőzi, de még az a haszna is megvan, hogy finoman utalhat a „kísértethajó” legendájára. Amit nem lehet látni, az egyébként is mindig félelmesebb. (A technikai lehetőségektől elkábult filmiparosoknak ezt egyszer el kellene magyarázni.) A doktor alakja azért is fontos, mert hőseink, kalandos útjuk során, kikötnek a Galápagos-szigete- ken, ahol a természet titkaira kíváncsi orvossal együtt a nézők is rácsodálkozhatnak az élővilág különös lényeire. Itt a film okosan rájátszik arra, hogy mi, mai befogadók jól tudjuk (szemben a szereplőkkel, akik nem láthatnak a jövőbe), hogy ezek a leguánok és óriásteknőcök később Charles Darwint a természetes kiválasztódás gondolatához és az élővilág evolúciójának eszméjéhez vezették, tehát a film egy tudományos felfedezés lehetséges előjátékát mutatja be. A korrekt, mértéktartóan látványos fényképezés, és az árnyalatokban gazdag, korhű motívumokból összeállított kísérőzene is igazolja, hogy a Kapitány és katona a történelmi kalandfilm napjainkban ritka, jól sikerült példája. Nagy Imre Egy darabka Párizs, Pécsen Amíg várta, hogy a család többi tagja összekészüljön a balatoni indulásig, a gyerek maradék iskolai vízfestékével „nekiugrott” a tapétának. Leegyszerűsítve így eredeztethető Sárosiné Németh Gizella amatőr képzőművész pályája és a Delanta Hotel sajátos kiállítóhellyé válása. - Egy darabka Párizs, Pécsen - keltette föl már jó két hónapja az érdeklődést Gizella mesterének, Pandur József festőművész-tanárnak, a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Műhely vezetőjének lelkesedése. Hozzátartozik a történethez, hogy a tanítványnak valahogyan be kellett kerülnie az orvosegyetemen működő körbe. - Betért egyszer hozzánk az egyik későbbi csoporttársam, és mutatott néhány képet. Ilyet én is tudok csinálni, tréfálkoztam vele. Jó, válaszolta, akkor a következő alkalomra hozd el őket! - mesél a három év előtt történtekről Sárosiné. - El is vittem két képemet, persze, jól kiveséz- ték őket, de úgy látszik, láttak bennem némi fantáziát, mert maradhattam. Azóta, az alkotótáborok kivételével, tizenegy kiállításon szerepeltem, szerte az országban. A jelentkezésre vitt munkák most visszaköszönnek az állandó tárlaton, és itt van a legelső, a „tapéta-mű” reinkarnációja is egy kisméretű akvarellben. S akkor elérkeztünk a lényeghez: miképpen is kerül egy kis darabka Párizs Pécsre, és ez mit is akar jelenteni? A világ egyik legegyszerűbb dolgát: ha a fény városának éttermeiben-kávéházaiban megszokott, hogy folyamatosan teret engednek a szép reményű, vagy akár már befutott képzőművészeknek, akkor miért ne lehetne ugyanezt megtenni a Mecsek-alján, egy szállodában? Főleg, ha van miből meríteni. Márpedig a Medgyessy műhelyben van; ezt bizonyítandó a most január közepéig futó kamara-kiállítás sorrendben már a tizenkettedik. Rendhagyó módon nem egy, hanem két alkotó munkái sorakoznak az étterem falán: Teigl Béla tájképei az egyik, Pandur József rajzai a másik oldalon. - Nagyon nehéz volt rávenni a Tanár Urat, mert nem szereti a felhajtást, de látja: megérte - büszkélkedik a házigazda. Mint ahogy nyugodtan büszkélkedhet a szálloda vendégfolyosóinak falain helyet kapott, és folyamatosan bővülő állandó kiállítással is. - Ha valaki bemutatkozik, akkor jó szokás szerint itt is hagyja az egyik munkáját. Persze, nem ezért rendezek kiállításokat, hanem mert ha valami szép, miért ne mutassuk meg másnak is? - mondja Gizella. Igény pedig van rá: a szigorú válogatás után itt kiállított művek hírére jönnek a tanárok, diákok a Kodály gimnáziumból, a Gandhiból, a meszesi iskolából. S van nem egy olyan környékbeli rendszeres látogató is, aki egyébként nem teszi be a lábát a hotelbe. Ahol, ha minden igaz, rövidesen egy fővárosi művész állít ki; vendég volt, és megtetszett neki ez a kis darab Párizs. BALOGH Z. Sárosiné fiával a hoteltárlat előtt fotóí tóth l. A „Surprise" kapitánya: Russel Crowe Egy öregember emlékirataiból Sikeres év volt Most, hogy olvastam és hallottam vezető politikusaink értékelő beszámolóit a letűnt esztendőről, tudom, nagyon sikeres évet zártunk. Bár nem vagyok sem vezető, sem politikus, meg kell erősítenem állításaikat: sikeres év volt! Sőt! A hivatalos értékelések néhány sikert nem is említettek. Sikerült például a kormánypárti és ellenzőid politikusoknak egész éven át egymás mellett beszélniük, anélkül, hogy a másik szavainak értelmére figyeltek volna. Bár egyszer, állítólag, a Parlament fo- lyosólyán, két más táborba tartozó honatyáról úgy tűnt, hogy egymással beszélnek. De később kiderült, a fiatalabb azt kérdezte, megjött-e már a büfébe a lazacos szendvics? Az öregebb már majdnem beismerte, de észbe kapott, hogy ez esetleg provokáció. Kikérte magának a kérdést, majd azt állította, csak a pogácsákat figyelte. A Parlamentben, a személyeskedések mellett, sikerült egész éven át azon vitatkozni, hogy kellene elosztani a néptől visszasar- colt, s a külföldről kölcsönzött pénz annyikáját, amit nem nyelt el az apparátus. Sajnos a vita hevében nem jutott idő az értékteremtő tevékenységek támogatására. Nem tudták megvizsgálni, miért kerül többe a hazai gazdának egy liter tej előállítása, mint az import tej ára? De sikerült elérni, hogy Kismiska barátom többé ne lephessen meg a saját pálinkájával, mert meglakol érte. Már a szocializmusban sikerült elérni, hogy kiirtsuk a koleszterin- szegény magyar mangalicát, mert zsírsertés. Ma sikerül eladhatatlan disznókat neveltetni. Szerződés van rá, átvétel néha. A hamisításmentes történelem szeretete hozott össze Gyimesi Józseffel, aki Királyegyházán, hagyománytiszteletből, mangalicákat nevel családi felfalásra. Eladni hiába is akarná őket. Az országban egy kft. van, az Alföldön, ahol átveszik a hagyományosan nevelt mangalicákat, de csak 25 db-nál nagyobb tételben, hogy a Gyulai Húskombinátnak szállítsák. Gyuláról a nemes részeket - tarja, karaj, comb - Hispániába exportálják, a reszli megy a kolbászba. A spanyoloknak van egy hasonló fajta sertésük. Nagy parádét csapnak körülötte és nagy üzletet csinálnak vele. Arra kell nekik a miénk, mert nem győzik a piacot csak a magukéval. Karácsony előtt barátom hozott kóstolóként két főzésre való húst, némi töpörtyűt, és egy kis zsírt, hogy ne rontsam már el a királyi pecsenyémet margarinnal. Már emlékszem, miért vártam úgy a disznóölést gyerekkoromban. A mangalica húsa-zsírja, nem csak egészségesebb, de ízletesebb is a hússertésekénél. Ám nincs egy kisvágóhíd, egy reprezentatív étterem, egy értékesítő szövetkezet, amely a benne rejlő üzletet meglátná. S csak egyetlen hungariku- munkról szóltam. Félek, Nyugathoz igazodó szolgalelkűségünknek sikerül elérni, hogy mint EU-ide- gent, betiltják a mangalica, a szürke marha, a racka tenyésztését, s az utolsó ízletes gyümölcsöt termő fánkat is átoltatják vízízű mosolygósra. Amiben különbet tudnánk produkálni, arra nem figyelnek, akiknek stratégiákat kellene kidolgozniuk azért, hogy nem menjen tönkre az ország fele. Legnagyobb sikerként azt könyvelhetjük el, hogy a magyar bankok nyeresége léptékekkel nagyobb, mint a gazdag országok bankjaié. Ehhez képest piti dolog a tej- és mangalicaügy. Akkora ez a nyereség, hogy milliókat lehet lopni belőle, észre sem veszik, vagy ha mégis, elkenik. Bagatell - mondják - emlékezve Brecht tételére, miszerint egy bankrablás bűne eltörpül egy bankalapításhoz képest. Legföljebb a tanúkat büntetik meg. A pénztárost, aki látta, hogy minden felettesének aláírása ott a kifizetési utasításon, s hajlandó volt megszámolni a pénzt. Luca-napi borbemutatón sikerült találkoznom nyögdíjas ismerősömmel, aki az álkosban vállalati párttitkár volt. A kevesek közé tartozott, akik azt hitték, azért kaptak tisztséget, hogy segítsenek azokon, akiken lehet. Nem is emelték ki soha. Nem bánta, mert az emberek szerették. Én is. Beszélgetés közben olyasmit mondtam, mintha természetesnek tartanám, hogy ő ma is kormánypárti. Csúnyán nézett:- Ismersz negyven éve! Tudod, hittel elkötelezett vagyok a balos értékek iránt. Hogy lehetnék kormánypárti? Ezek nem a baloldali eszmények átörökítői. Karácsonykor majd kapnak meleg levest meg teát a hajléktalanok, de mért lesznek egyre többen? Miért értéktelenedik a pénzem? Megszámolta valaki, hányán élünk létminimum alatti jövedelemből? Nem én támogatom az unokáimat, hanem ők engem. A nyugdíjam elmegy rezsire és a gyógyszerekre. A heti ebédemet a fiú unokám fizeti be, vasárnap a lányo- méknál eszem. Most azért tudok itt beszélni és koccintani veled, mert ez a rendezvény belépődíj- mentes. Valaha színház- és hangversenybérletünk volt. Ma csak a nyári fesztivál és a Pécsi Napok potya rendezvényein jutok kulturális élményhez. Néhány pedagógus barátom szerint az oktatási tárca sikerrel magyartalanította máris a tananyagot. Az egyetlen Petőfi-vers, a Falu végén kurta kocsma, csak azért került be, mert valaki névelőnek hitte a középső szó utolsó betűjét, a kocsmát meg egy vagány becenevének. így a vers a szabadosságra nevelés eszköze lehet. A törvényeknek köszönhetően, amelyek gúzsba kötik a konzervatív tanár kezét és lelkiismeretét, már sikerrel nevel az iskola gátlástalanságra, a személyiségvédelem jegyében. Egy mezei politikus (második vonalbéli), azt kérdezte tőlem: Ki fia, unokaöccse lehet az a derék műsorvezető, aki a szólásszabadság rádiójában, karácsony este, spiccesen elszólta magát, s azt mondta, amit gondolt? Nem, nem az, aki fattyúnak nevezte Jézust, hanem aki kiirtaná a keresztényeket. Elítélik, elhatárolódnak tőle, de sikeresen titkolják a nevét. Miért? Hogy ne lehessen tudni, hol véleményformáló erő még? S hol lesz az, legközelebb? Siker ez, mind siker - hümmö- göm -, de semmi ahhoz képest, ami az új esztendőben vár ránk. Bükkösdi László
