Új Dunántúli Napló, 2004. január (15. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-11 / 10. szám

2004. JANUÁR 11. INTERJÚ Kiskunhalastól a Scaláig Ők mondták róla Ha létezne magyar álom, Miklósa Erika lenne a bizonyíték rá, hogy van út felfelé. Kislányként menyegzőkön dalolt, s rajongott Zoránért. Majd jött a sport. Hétpróbázónak állt, és jó időre „ejtette” a pódiu­mot. Néhány fájdalmas sérülés miatt végül csak visszatalált a helyes ösvényre. Persze mázli is kellett a villámkarrierhez. Két énektanár is- tápolta, Petrovics Emil pedig felfigyelt rá, így Miklósa rekorder lett: ő a Magyar Állami Operaház valaha volt legfiatalabb, főállású éneke­se. De ezzel sem érte be; Amerikát szintén ifjan hálózta be. Ma a sza­badság kék madaraként, kötöttségek nélkül éli világát. Szerelmes Mozartba. És rajong az acid dzsesszért. Ikrek. Szereti a változatossá­got, és szeret sokféle lenni. Miközben sorra járja a metropoliszokat, saját bevallása szerint falun érzi otthon magát. A 2003-as év kissé ki­fárasztotta Kiskunhalas díszpolgárát. Most tehát pihen, töltekezik. Hogy azután újra tűsarkúban célozza be a New York-i Metropolitant. a dalszerzők már régen is nagy harc­ban álltak egymással. Előbbieket jog­gal bánthatta, hogy a muzsikusok nem a történetet favorizálják, hanem a kottafejeket. Tény azonban, hogy a zene képes bármit kifejezni. A szerel­met, a boldogságot, a gyötrelmet, sőt a kétségbeesést is.- Úgy tudom, bakfisként még a muzsika másik ágába „kapasz­kodtál”, s főként a könnyűzenét kedvelted.- Csakugyan, közelebb állt hoz­zám a könnyűzene, mint a komolyze­ne. De később ráeszméltem, hogy a pop-rock olyan, mint a hasmenés. Át­megy rajtunk, és kész. A komolyzene ezzel szemben nem adja egykönnyen magát. ízlelni, kóstolgatni kell. Az emberek sokszor azért utasítják el, mert nem ismerik, és félnek tőle. Ez­zel én is így voltam. Amitől tartunk, azt általában elvetjük, hanyagoljuk.- Te mitől félsz a leginkább?- Volt egy olyan korszaka az éle­temnek, amikor rémálmok gyötör­tek. Bebeszéltem magamnak, hogy elmegy a hangom; megnémulok. Emiatt kis időre meg is betegedtem. De felvettem a kesztyűt és talpra áll­tam, amint elkezdtem tudatosan szemlélni a világot és a környezete­met. Rájöttem, hogy roppant szeren­csés vagyok. Elvégre jó adag tehetsé­get kaptam a sorstól. Ezenfelül ma már azzal is tisztában vagyok, hogy az ember választhat, kikkel veszi kö­rül magát. Volt egy időszak, amikor fontosnak gondoltam, hogy sok bará­tom legyen. Féltem, hogy egyedül maradok. Idővel azután felmértem, hiába vannak körülöttem annyian, ha senkire sem számíthatok. Változtat­tam az életfelfogásomon, s ma már csak egyvalaki fontos. Egyébként annyira átdolgoztam magam, hogy immár nem gyötör a kishitűség. Tu­dom, hogy merre tartok, és - ismét­lem újfent - kutyabajom!-Azt hittem, a kishitűség koráb­ban is távolt állt tőled. Elvégre egy ízben ezt nyilatkoztod: „megértem az ellenségeimet. Nehéz dolguk le­het velem, hiszen fiatal vagyok, ráadásul szép és tehetséges is. Ez tényleg irritáló... ”- Csillagjegyem az Ikrek, ami nyílván jelent valamit. Számomra természetes, hogy a faluban, ahol élek, gumicsizmát húzok és faleve­let takarítok, mint ahogy abban sincs semmi, amikor tűsarkúban sé­tálok New Yorkban, a Metropolitan előtt. Sok arcom van, és rendre ki­mondom, amit gondolok.- Most hol tartasz?- Az elején. Talán most fog fel­szállni velem a repülő. Hiszem, hogy magasra visz. Célom, hogy kvázi - misszionáriusként hozzam- vigyem a zenét. Milánó vagy Nyír­bátor, egyre megy. Itt is, ott is az a legfontosabb, hogy az embereknek tetsszen a művészetem.- Igen ám, de a nívó és a népsze­rűség nem mindig járnak párban. Vannak olyan zenebarátok is, akik kimondottan rossz néven vették a Zámbó Jimmyvel közös duettedet. Azóta se bántad meg ezt a műfaji kiruccanást?- Itthon ez a sláger tette ismertté a nevem. A dalt a rádiós kívánságműso­rokban máig kérik, igénylik a hallga­tók. így, ha ma érkezne a felkérés, új­ra igent mondanék.- Mi az, amire senki kedvéért nem vállalkoznál?- Egy olyan tévés show-ba például sose mennék el bohóckodni, aminek mondjuk ez az alcíme: „Beszólok Eri­kának”. Nem vágyom bármi áron a kirakatba. Igyekszem megtalálni a jó­zan mértéket, az egyensúlyt.- Ha jól tudom, az életedet, a pá­lyádat végigkísérte egy szerep. Az Éj királynőjére gondolok A Varázs­fuvolából...- Ó, igen. Ezzel indult a pályám, de máig része az életemnek a szerep. Idén éppen kétszázadszor léptem fel vele. Ez volt az első ária, amit tud­tam, és évekig csak ezt az egyet éne­keltem, semmi mást. Kiskunhalason kezdődött: ott születtem és ott is jár­tam iskolába; ott fedeztek fel, éne­keltem egy esküvőn valami Zorán- számot. Elmentem dr. Maday Lillá­hoz, aki elkezdett tanítgatni, de nemcsak énekelni, hanem szolfézs- ra, olaszra és zongorára is. Ő volt a mesterem, s érdekes módon a halála napján ismerkedtem meg Hamari Júliával, aki ezután vett a pártfogá­sába. Az is döbbenetes, hogy ők ket­ten millió dologban hasonlítanak. Hamari Júlia ugyanolyan karakterű, virtusú, stílusú nő, mint a Lilla volt. Még az énektechnikája is pontosan olyan. Azt gondolom, nélkülük, egy­általán ezek nélkül a sorsszerű talál­kozások, no és Mozart muzsikája nélkül semmire se jutottam volna.- Sokáig időztél Amerikában. Gondolom Philadelphiában, ahol ösztöndíjasként fordultál meg ugyancsak életre szóló élmények­kel, felismerésekkel lettél gazda­gabb.- Vegyes élményeim voltak. Ott jöttem rá, mennyit jelent nekem Magyarország és az európai kultú­ra. Megtapasztaltam ugyanis, hogy Amerikában nincs akkora igény az operára, mint mifelénk. A Met­ropolitan, szó se róla, ott van. De jelentősebb operaház még lehet kettő vagy három. Mégsem távoz­tam üres „kézzel”. Amerika hagyta szeretni magát.- És hogy tetszett a Scala?- Az maga volt az álom. Izzott az egész.- De azért a legjobban mégis­csak itthon érezheted magad, ahol rendre megkavarhatod az állóvi­zet. Tudatosan provokálsz? Direkt feszegeted a műfaji korlátokat?- Szó sincs róla. Csupán féltve őr­zöm a szabadságomat. Azt hiszem, valahol hasonlítok a kék madárra. S komolyan gondolom azt is, ami az új lemezem (Alternadíva) borítóján olvasható: „a komolyzene nem egy poros múzeumi kegytárgy, hanem egy friss, érett gyümölcs, amibe be­le kell harapni...” Szabó Zoltán Attila Szolnoki Péter, a Bon-Bon zenekar énekese nem titkolja, hogy csodálja Miklósát. - Régóta a ked­venc énekesem. Úgy érzem, olyan kvalitású ember, aki előtt szabályosan kinyílik a világ. Habár sok-sok éve dolgoztunk együtt, már akkoriban is tudtam, felmértem, hogy belőle bizony világsztár lesz. Iste­ni képességeket kapott a sorstól. Olyan tiszta, érett hangja van, amelynek köszönhetően idősebb pá­lyatársakkal is képes versenyre kelni. Réz András szerint Miklósa pokolian nyitott ember. - Néhány éve volt egy buli a Kiscelli Múzeumban. Em­lékszem, ott helyben készült egy mix, amire Erika minden rákészülés nélkül énekelt valamit. Csodásán oldotta meg a korántsem könnyű feladatot. Hasonló dalt rögtönzött, mint amit Luc Besson Ötödik elemé­ben hallani. Ám neki ehhez a produkcióhoz nem kel­lett semmilyen kellék, magnó vagy szintetizátor. Hi­hetetlen tehetség, dacos, harcos személyiség. Bán Teodóra, a szilveszteri Operabál rendezője úgy érzi, Miklósa nagyon mai ember, aki különösen so­kat tesz a muzsika népszerűsítéséért. - Amolyan misszionárius, aki tényleg minden műfajban meg­állja a helyét. Hitelesen énekli az operákat, de a könnyű műfajban szintén otthonosan mozog. A dzessz, a blues sem áll távol a személyiségétől. Lé­nyeges tudnivaló még Erikáról, hogy önmagával szemben is nagyon szigorú. Példamutatóan él...- Hogyan lesz egy hétpróbá- zóból operadíva?- Miért, mi a különbség a' két szakma között?- Az operaénekesek táborában például többen küszködnek súly­problémákkal, ugyanakkor a ma­gas C kiéneklése terén verik az atlétákat.- Meglehet. Ámbátor én tizennégy esztendeje természetesnek éreztem a váltást. Azt persze belátom, hogy az eredmények megítélése más. A sport­ban meghatározók a centiméterek, a mérce ennél fogva objektív. Egy éne­kes produkcióját viszont mindenki úgy ítéli meg, ahogyan a kedve tartja. Sokáig furcsállottam is, hogy így mű­ködnek a dolgok. Nehezen dolgoz­tam fel, hogy ami jó, az miért rossz, és fordítva. Ma már nem foglalkoztat a kérdés. Mindazonáltal nem változ­tam sokat. Változatlanul keményen sportolok, hetente háromszor edzek.- A pályád hihetetlen gyorsan ívelt felfelé. Lehet, hogy a nagy kiugráshoz hozzájárult a viszony­lag kései kezdet, s a kicsit a kí­vülállókat jellemző bátorság, fel- szabadultság is?- Egész biztos, hogy amikor elő­ször léptem az Operaház falai közé, jót tett, hogy nem voltam ideges, gör­csös. Úgy hidd el, hogy azt sem tud­tam, hol vagyok. Azelőtt ugyanis nem Miklósa Erika Született: Kiskunhalas, 1970. 06. 09. A me­xikói foci-világbajnokság nyitómeccse alatt. Iskolai végzettsége: AVA Philadelphia. Pályafutás: a Magyar Operaház magánéne­kese (1990), Az év hangja (1992), Nemzet­közi Mozart énekverseny első díja (1993), a Milánói Scala ösztöndíjasa (1997-98), Köz- társasági érdemrend kiskereszt (1998), Kis­kunhalas díszpolgára (1999). Családi állapot: férjezett. A nagy ábránd: elutazni Tibetbe, és talál­kozni a dalai lámával. sok közöm volt a zeneművészethez, nyolcéves koromban láttam egy ba­lettelőadást, tízévesen pedig a Bánk bánt. Slussz. Az Operaházban nem is jártam! Annyira távol állt tőlem a mű­faj, hogy az ominózus Bánk bán-elő­adást végigröhögtem. Felfoghatatlan volt számomra, hogyan lesz szerel­mes egy száznegyven kilós asszony­ságba egy fiatal, sármos férfi? Szá­momra akkor még nem volt világos, hogy itt a zene az elsőrendű, nem pe­dig a szöveg, vagy amit éppen Iátok.- A mondanivaló mindig „ezüst­érmes”?- Abszolút. Ötszáz éve nincs szá­mottevő változás. Gyakran olvasga­tom a klasszikus szerzők életrajzait, s azokból kiderül, hogy a librettisták és

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom