Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-21 / 347. szám

RIPORT 2003. DECEMBER 21. Ki a legbefolyásosabb magyar? Újabb bombasztikus toplista került napvilágra. Ezúttal a 25 legbefolyásosabb magyart veszi sorba az egyik ha­zai gazdasági magazin. A listán olyanok sorjáznak, mint Orbán és Medgyessy, a Matáv-vezér Straub Elek, a ban­kár Csányi Sándor, vagy éppen Demján. De még a humo­rista Farkasházy Tivadar is helyet kapott rajta. Sokszínű tehát a paletta. Ám a hiányzók száma sem csekély. ■ Tény, hogy az említett toplista elég nehezen ér­telmezhető, minthogy egy­mástól sokban különbö­ző személyeket vesz ABC- rendbe. Áder Jánostól Straub Elekig „fut” a név­sor. Közéjük ékelve pedig fellehető a miniszterelnök és kabinetfőnöke, a sport- miniszter és az ellenzék fe­je, a tőzsdeügynök, a Bará­tok közt és a Szeress most! című tévés szériák atyja, sőt a filozófus is. Nem várt fejlémény Kuncze Gábor szerepeltetése. A szabad demokraták elnöke ugyan­is momentán egy bajban lévő, kevéssé támogatott pártot irányít. Elemzők szerint az sem mindegy, milyen szem­pontok alapján lehet beso­rolni a befolyásos honpol­gárokat. Igaz, hogy olyan tévéműsor, mint például a Heti Hetes a maga nézett­ségével befolyásolja az em­berek gondolkodását, de abból kiemelni Farkashá- zyt és azt mondani, hogy ő az egyike a 25 legfontosabb magyarnak, nos ez aligha védhető. Ugyanakkor hiába kerestük a listán például Várszegi Gábort, aki nem­régiben még két magyar profi fociklubot tulajdonolt, és mellesleg a Fotexet, a Keravillt, a Domust, Hun­garotont és még több céget. A pszichiáter Veér And­rás állítja: ez a lista, ahogy a száz leggazdagabb közel­múltbeli felsorolása is, ér­telmetlen cselekedet. A va­lóban befolyásos emberek ugyanis soha sincsenek a kirakatban. - Ha minden áron egy befolyásos figurát kell említenem, Raszputyin ugrana be - említi ironiku­san. Palotás János viszont amondó, hogy a (le) közölt lista hetven-nyolcvan szá­zalékában csakugyan olya­nokkal példálózik, akiknek helye van/lehet a jelenkori elitben. - Befolyásosnak én a magam részéről azokat a személyiségeket tartom, akiknek hatásuk van az élet legtöbb területére. Nem kétséges, hogy Dem­ján Sándor vagy Erős János ez a kategória. Ugyanakkor nem gondolom, hogy Far­kasházy Tivadar neve ideil­leszthető - rögzíti az üzlet­ember. Szabó Ivánnak fogalma sincs arról, hogy kik nap­jainkban a legbefolyáso­sabb magyarok. Ugyanak­kor elismeri, hogy a lajst­romba vett személyiségek nagy hatással vannak a közvéleményre. Mindazo­náltal ő sem biztos abban, hogy a komoly befolyással bíró emberek mindegyike Farkasházy Tivadar érdekesnek tartja, hogy akadnak olyanok, akik feltételezik, hogy a politiku­soknak és a humoristáknak azo­nos a súlya és az ereje. - Ez per­sze a szakmámnak nem rossz ajánlólevél - ismeri el. Hozzáteszi: Farkasházy Tivadar befolyásosásságáról majd akkor alkothatunk véleményt, ha sikerül elér­nie, hogy Budapesten rendezzék meg a sakk világbaj­noki döntőt, Lékóval és Kramnyikkal a főszerepben. - Mindent megteszek ez ügyben, de bevallom, máig nem jutottam előbbre - értékel a Heti Hetes Teddyje. Csányi Sándor 11 éve vezeti az OTP-t, s egyesek szerint ó az egyetlen magyar bankár, a többiek csak bank- tisztviselők. Egyébként Kupa Mihály ajánlására nevezték ki, és a 215 akkori OTP- vezetőből 65-öt elküldött. A pénzintézet szárnyalása őt igazolja, azon kevesek egyike, akiket a politika nem bántott. (Képünkön a feleségével) Áder János politikus, Fidesz-MPSZ Csányi Sándor bankár, az OTP Rt. elnöke Demján Sándor vállalkozó, üzletember Draskovics Tibor miniszterelnöki kabinetfőnök Erős János Magyar Fejlesztési Bank elnöke Farkasházy Tivadar újságíró, közéleti személyiség Gyárfás Tamás a Napkelte producere Gyurcsány Ferenc gyermek- és ifjúsági miniszter Jaksity György a tőzsde elnöke Kalamár Tamás producer Kiss Péter politikus MSZP Kovács László külügyminiszter Kövér László politikus, Fidesz-MPSZ Kuncze Gábor politikus. SZDSZ Leisztlnger Tamás a Pick Rt. igazgatója Levendei Ádám szociológus Llszkay Gábor a Magyar Nemzet főszerkesztője Martonyi János ügyvéd, volt külügyminiszter Medgyessy Péter miniszterelnök Ómolnár Miklós szerkesztő Orbán Viktor politikus, Fidesz-MPSZ Róbert Ákos tévéproducer Tamás Gáspár Miklós filozófus, közéleti személyiség Tamás Ervin a Népszabadság főszerkesztő-helyettese Straub Elek a Matáv Rt. vezérigazgatója „tetten érhető”, megne­vezhető, besorolható len­ne. Elvégre a hosszú éve­kig Kínát irányító Teng- Hsziao-Pingnek sem volt formális értelemben ha­talma. Antall hajdani bi­zalmasa egyébként a ma­gyar ranglistáról szerfö­lött hiányolja Dávid Ibo­lyát, az MDF jelenlegi el­nökét. Mint mondja, ha KÁinczét a 25-be sorolják, akkor az ország legnép­szerűbb politikusának is járt volna egy biztos pozí­ció. Gyurkovits Tibor író Puskás Öcsit hiányolja a lajstromból. Azonban ő is furcsállja a szerkesztők észjárását. - Ez az egész szétfut, mint a tej. Nem értem, hogyan kerülhet egy lapra Demján és Far­kasházy? Utóbbi egy ne­vetséges ember, ennél fog­va nevetséges választás is, előbbi pedig számottevő „tétel”, amolyan kis Soros. Szabó Zoltán Attila Mégis, kinek a karácsonya? Formális ünnepé vált volna a karácsony, a legtöbb családnak a meg­hitt együttlét helyett vásárlási hisztériát és többnapos traktát jelenti? A pszichológus szerint mélypontra került a karácsony, az emberek most csömörlöttek meg igazán a kereskedelmi eseménnyé silányí- tott ünneptől. Az össznépi elérzékenyülés se mindig őszinte, sok csa­ládnál csak ezen a napon ülnek le a rokonok egy asztalhoz. az állítással egyetértők aránya (%) Találkozom a rokonaimmal Pihenek, kikapcsolódom, ■is szabadságom töltöm Megajándékozom a rokonaimat Van otthonomban karácsonyfa Ünnepi ételeket fogyasztok Különleges alkalom arra, hogy kifejezzem szeretetemet, megbecsülésemet mások iránt- Ez az utolsó alkalom, hogy a karácsony a meghitt hangulatú családi együttlét helyett jórészt a drága ajándékok fogyasztói ün­nepévé vált, és emiatt kiürese­dett - mondja dr. Pándi Mária pszichológus. - A változás jelei már most érzékelhetők: lakóte­lepen élek, itt az emberek több­sége nem állít karácsonyfát, mert megfizethetetlen luxuscik­ké vált. Kezdenek rádöbbenni, hogy nincs pénzük ajándékokra, és a kötelező ajándékozás he­lyett majd leülnek a sütemény mellé beszélgetni. Egyeseknek szívük legkedvesebb ünnepe, másoknak idegbajt okoz. A pszichológus szerint a pénz­hiány visszahozza majd a kará­csony őszinteségét, amikor az ün­nep nem a drága ajándékokról szól, s ez a néhány nap megszű­nik tehernek, lelki stressznek, költséges eseménynek lenni, mi­közben valóban a szeretetet kelle­ne ünneppé tenni. Úgy tartja, az emberek egész évben erre az alka­lomra spórolnak. A karácsony egyébként már régen nem vallási ünnep, a karácsonyi éjféli misé­ken már csak minden negyedik ember vesz részt. Többen elmenekülnek a kará­csony elől csendes kis hotelek­be, vagy éppen külföldre. Mások depresszióba vagy öngyilkosságba kényszerülnek az ünnepnapi el­magányosodás miatt.- Az öngyilkossági kísérletek száma nem véletlenül a karácso­nyi napokban csúcsosodik ki ­magyarázza a pszichológus. - A magányosok ilyenkor még in­kább átérzik, mennyire egyedül vannak. Az egyedülállók ilyenkor sürgősen beszélnének velem, hogy erősítsem lelkűket az ün­nep átvészeléséhez. Azt szoktam mondani, hogy január ötödikén is ugyanolyan magányos lehet valaki, mint karácsonykor. Elő­fordult, hogy egy magányra panaszkodót én beszéltem rá, hogy men­jen haza vi­déken élő szüleihez. Eszébe sem jutott, hogy vannak szü­lei, s hogy mennyire várják. Má­sik pácien­sem épp ka­rácsony előtt vált el, elköl­tözött, és az ünnepeket már nem otthon töl­tötte. Javasol­tam, menjen el egy szeretet­szolgálathoz, kérdezze meg, nincs-e valami­lyen munka. Később elmesélte, hogy élete legtanulságosabb ka­rácsonyát élte át: hajléktalanok­nak hordta a csomagokat, ételt osztott, vigasztalta az utcán síró embereket. Eszébe sem jutott a saját baja. Ne sajnáljuk magun­kat karácsonykor sem: alap­igazság, hogy mindenkinél van szerencsétlenebb. A karácsony az emberek dön­tő többségének azt jelenti, hogy bensőséges hangulatban lehet együtt a családjával, szeretteivel, rokonaival. Ilyenkor útra kél a szeretet, az érzelmek nagy nép- vándorlásának lehetünk tanúi és részesei. Pedig nem is biztos, hogy mindenki mindenkivel szeretne találkozni.- Ez a család erejétől, hagyo­mányaitól függ - véli dr. Szilágyi Mária pszichológus. - Ez a há­rom nap a nagy kibékülések időszaka, akik egész évben ta­lán éppen sértődöttség miatt nem találkoztak, most őszintén viselkednek, sőt keresik a talál­kozás alkalmát. Az ünnepi kör­nyezetben kisimulnak a konf­liktusok, és ezt nem ajándékok­kal igyekeznek elérni. Fenyőözön Szikora Róbert zenész- Öt fenyőt díszí­tünk fel, mindegyi­ket más stílusban, s a lakás különbö­ző szegleteibe he­lyezzük el őket. Az egyik mindig a bol­dog békeidőket hozza vissza. Négy műfenyő s egy iga­zi, az illat miatt. Nálunk csendes vá­rakozásban telnek e napok, az ajándéko­zásra pedig mi is azért készülünk, mert Isten megajándékozott bennünket szere­tett fiával, Jézus Krisztussal, nekünk ő az igazi ajándék. Igyekszünk kívül maradni a kereskedelmi karácsonyon, nem kap el a kötelező vásárlási láz. A szentestét a fele­ségemmel töltjük, másnap meglátogatjuk a mamákat, és templomba is megyünk. Zeneünnep Szentpéteri Csilla zongoraművész-Nem lehet elvenni a családtól a kará­csonyt. Most elő­ször nem koncerte­zem karácsonykor, ezzel is szeretném meghittebbé tenni családomnak az ün­nepet. A férjem megígértette velem, hogy ünnepek alatt nem vállalok fellé­pést. Azok közé tartozom, akiknek öröm, és stresszmentes ünnep a karácsony. A készülődés sem hisztérikus, pedig tízen leszünk, egyedül sütök-főzök, öt-hat fo­gást tervezek, háromféle levessel, de nem hagyom, hogy bárki segítsen. Csak a bejg­lit szerzem be egy nénikétől. Szentestére írok egy dalt a családomnak, amit termé­szetesen el is játszok. Feltöltődések Rácz Vilmos szakértő- Őszintén szeretet­teljes ünnep, a sem­mivel nem pótolha­tó pillanataival, aho­gyan például az unokám bontja ki az ajándékát. Elnézve az ilyenkor különö­sen erőszakos reklá­mokat, nekünk még szent ez az időszak, hiszen az évközbeni taposómalom után meghitten lehetünk együtt, és ilyenkor a család a legfontosabb. Megbecsüljük e napokat, mert a munka miatt kevésszer adódik alkalom minderre. Most feltöltődünk, ha nem is tart ki a'kö­vetkező karácsonyig. Azt is látom, hogy sajnos nem mindenkinek adatik meg mindez, mert magányosak, munka- vagy otthonnélküliek. Örömcsalád Skutnyán Brigitta adminisztrátor- A mi családunk­ban szokásban van­nak még a nagy kö­zös vasárnapi ebé­dek, amelyek felér­nek egy karácsonyi együttléttel, de ez azért más. Nálunk sosem volt divat a túlköltekezés, a ka­rácsonyi rongyrá­zás, szerintünk e napokban a drága ajándékok helyett az örömnek, a békének kell játszania fősze­repet. Ilyenkor minden családnak ki kelle­ne virulnia. Elég pörgős az élet ahhoz, hogy ezt megbecsüljük. Idegesít viszont sokak vásárlási kényszere, pedig nem kel­lene engednünk a csábításnak. A legna­gyobb karácsonyi ajándék az, ha szülők és gyerekek közösen ünnepelhetnek. Gyermekvarázs dr. Bicsak Ágnes gyermekorvos- A huszadik szá­zadban az emberek Shakespeare helyett a szappant válasz­tották, írta Hamvas Béla, és egyet kell értenem vele, de re­mélem, a huszon­egyedikben más­ként lesz. Sajnos a karácsony sokak­nak elveszítette a jelentőségét, mert a mindent felülmúlni akaró vásárlási láz kimosta az emberek­ből az ünnep jelentőségét. Mindent meg­teszünk, hogy megtaláljuk az együttes ké­szülődés és a csendes várakozás, elmélke­dés pillanatait. Ezért vagyunk szerencsé­sek, hogy négy gyermeket nevelhetünk, mert a gyerekek karácsonyvárása ben­nünket, felnőtteket is elvarázsol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom