Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-15 / 341. szám
4. OLDAL BARANYA I TŰKOR 2003. December 15., hétfő BBB Leállhat az uránrekultiváció A költségvetési tervben nincs fedezet a munka folytatására Forráshiány miatt előfordulhat, hogy a jövő évben nem lehet folytatni a mecseki uránbányászat rekultivációjának részeként a peliérdi zagytározók lefedését. A munkát végző cég vezetője szerint éppen a nagyobb veszélyt jelentő I-es tó területén nem tudnak majd dolgozni. Információnk szerint, a költségvetés tervezetében mindössze 340 millió forint van a zagytérre, holott két éven keresztül legalább 1-1 milliárdra lenne szükség. PÉCS Aggályosnak minősítik a szakemberek, hogy az uránbányászat rekultivációjának folyamatában először lelassulást, most pedig félő, hogy leállást eredményez a költségvetési fedezet hiánya. Az eredetileg 18,5 milliárd forintos, kormányhatározatban megfogalmazott program már idén is sérült, amikor az ütemezettnél kevesebb pénz érkezett. A zagytározók területén folyó rekultivációs beruházási munkákat a Neolit Kft. végzi. Az eredetileg 2002 nyarán kötött szerződést már többször módosították, ezek egyik végeredménye, hogy a befejezési határidő folyamatosan csúszott. Dr. Czéh-Tóth Imre, a kft. ügyvezető igazgatója lapunknak jelezte, ismereteik szerint 2004-re konkrét kárelhárításra - a kiporzás megszüntetése, a zagytározó lefedése - egy fillér sincs. Papp Béla, a Mecsekére Rt. vezérigazgatója elmondta, a költségvetés tervezetében 340 millió forintot „fedeztek fel” erre a célra. Úgy látja, ha ez az összeg marad, nem hogy 2004. december 31-ig, de talán 2006-ig sem tudják befejezni az eredetileg 2004. június 30-ra késznek szánt munkát. A két zagytározó közül a mintegy 165 hektáros Il-es rekultivációs munkáinak műszaki átadása most van folyamatban. Az I-es tó jelenti Czéh-Tóth Imre szerint a nagyobb veszélyt, mert területét megbolygatták, ezért a száraz, csapadékmentes időben erős lehet a kiporzás. Ám erre a több mint 80 hektáros területre már nincs pénz a jövő évi költségvetésben. A számítások szerint legalább két éven keresztül 1-1 milliárdra lenne szükség a munka befejezéséhez. A szakember úgy tudja, a költségvetés tervezetéhez beadott közel 1700 parlamenti módosító indítvány egyike sem javasolta a közegészségügyi és táj- esztétikai okból egyaránt fontos munka folytatásához szükséges anyagi fedezet beépítését. M. A. A tó tovább épül Az épülő helesfai vízicentrum tómedrének kialakítása során termelik ki a peliérdi zagytározók lefedéséhez szükséges föld nagy részét. A beruházás gesztora a helyi önkormányzat. Gondos Gyula polgármestert meglepte a rekultiváció esetleges leállásáról szóló hír. A tómeder harmada-ne- gyede elkészült már. Véleménye szerint azonban a földre máshol is szükség lehet, ezért a közel 1 milliárdos program jelentősebb megtorpanásától nem tart. Úgy látja, a tervezettnek megfelelően a helesfai vízicentrum több mint 70 hektáros tavával együtt 2005. december végére elkészülhet. Jövőre leállnak a munkagépek? fotó: tóth László Még gyűjtenek az ünnepekre Az ünnepek előtt szinte mindegyik karitatív szervezet külön, „akciós” gyűjtést, illetve osztás tart, elsősorban hajléktalanok és szegény sorsú családok számára. Pécs A Katolikus Caritas négy családsegítő szolgálattal közösen rászoruló családoknak oszt utalványokat, amikért elsősorban tartós élelmiszereket lehet kapni: olajat, margarint, húskonzervet, lencsét, tésztát - tehát csupa olyasmit, amiből egy szerény, de ünnepi ebéd főzhető. Mintegy száz család részesülhet ebben, de a Caritas-központban mindig marad annyi élelmiszer, hogy aki az utcáról kopogtat be hozzájuk, a készlet erejéig még jut neki is ez-az - mondta Forrni Ferencné igazgató. A Szent Erzsébet utcai népkonyhán 25-26-án ünnepi menü lesz, hússal, süteménnyel, kávéval és egy kis édességcsomaggal várják a betérő embereket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál az Interspar-gyűjtésből állítanak össze élelmiszercsomagokat, hogy mennyit, az a befolyó pénztől függ. Nagyon jelentős lesz a német- országi Freiburgból érkező, időseknek, gyerekeknek és hajléktalanoknak adható mintegy 1500 karácsonyi ajándék (egyenként körülbelül 3000 forint értékben), amit elsősorban két szegényebb óvoda, a Csilla Ház gyermekei, a máltai önkéntesek és iskolák, nagycsaládosok kapnak. Ezenfelül mintegy 300 adag alapvető élelmiszert tartalmazó csomagot is kiosztanak. Még javában zajlik a dr. Kunszt Márta alpolgármester kezdeményezte ruhagyűjtési akció, aminek eredményét a szétválogatás után hátrányos helyzetű iskolák kapják meg. A Máltai Szeretetszolgálat - tájékoztatott dr. Nagy Ibolya - a hajléktalanoknak karácsonyi ünnepséget és ebédet ad. A Támasz Gondozási Központ, jelezte lőcsé Attila igazgató, az ünnepek alatt is azt a vállalását teljesíti, hogy az év 365 napjához hasonlóan működik. Ezzel együtt is lesz 24- én ünnepi étek, babgulyással és teával várják a hozzájuk betérőket. A városi önkormányzat december 22-én a gyermekotthonban ad át játékokat a lakóknak, míg 24-én 9 órakor a városháza előtti parkolóban oszt élelmiszercsomagot a hajléktalanok számára. m. k. Egyre gyakoribb a hamvasztás Manapság a temetések közel kétharmada hamvasztás utáni búcsúztató. A végtisztesség megadásáért senki sem sajnálja a pénzt, ennek ellenére a pénztárca vastagsága határt szab a szertartás fényének, a síremlék maradandóságának. _____Baranyai körkép- A pécsi krematórium megépülése óta egyre több a hamvasztás a megyében - közölte a Pécsi Temetkezési Vállalat igazgatója, Petridi Csaba - Az umás, illetve hagyományos temetések között az arány az elmúlt években az előbbi felé tolódott, gyászszertartásaink 60 százaléka umás. A temetési szokások a szakember szerint mélyen gyökereznek. Nemzetiségtől, vallási hovatartozástól függetlenül a hozzátartozók mindent elkövetnek, hogy meghalt családtagjuk végtisztessége maradandó emlék legyen. Érdekesség, hogy a rendszerváltás óta nem változott a társadalmi, illetve egyházi temetések aránya, az emberek 65-70 százaléka korábban is egyházi szertartáson búcsúzott a távozótól. A temetkezés formáját sokkal inkább az anyagi helyzet befolyásolja. Bár a legolcsóbb - összes kellékeivel együtt 86 ezer forint - hagyományos temetés kevesebbe kerül, mint a hasonló kategóriájú hamvasztásos, sokan mégis az utóbbit választják, a síremlékek ugyanis rendkívül drágák.- Ma már bő a választék - tette hozzá az igazgató. - Az elhamvasztott elhunyttól is többféle módon lehet elválni, van urna- fal, kolumbári- um, oszárium (csontkamra), égyre gyarapszik az umasírboltok száma is, de szóróparcella építését is tervezzük. Az utolsó útra Pécsett már nem csak gépkocsival, hanem egy, a kocsimúzeumból megvásárolt, 100 éves Esterházy-hintóval is el tudjuk elkísérni az elhunytat. A lovak díszei egyébként a Pécsi Nemzeti Színház kellékműhelyében készültek. Az umatartók, koporsók ára igen változó, az előbbiek 6 ezertől vásárolhatók, de van Zsol- nay porcelántaitó is, persze nem olcsón. Határt csak a pénztárca szabhat, a 30 ezres koporsó a legolcsóbb, de ma már bármilyen - üveg, mahagóni, fém - beszerezhető, akár milliós áron is. Faluhelyen még előfordul, hogy a halott sírját a családtagok ássák ki, ám az otthoni felravatalozást egészségügyi okok miatt az 1999-es szabályozás óta már tiltja a törvény. Éppen ezért, ahol nincs lehetőség az elhunyt megfelelő ideiglenes elhelyezésére, a gyászszertartást két napon belül megtartják. DEÁK GÁBOR Hat százalékos díjnövekedés ____________Sásd______ A n apokban dől el, hogy a hegyháti város lakóinak mennyit kell fizetniük 2004-től a vízhasználatért, illetve a szemétszállításért. Fodor István polgármester tájékoztatása szerint a helyi önkormányzat várhatóan elfogadja a szolgáltatók javaslatát, amely mindkét esetben hat százalékos tarifaemelést jelent a sásdiaknak. A csatornadíj pedig várhatóan köbméterenként tíz forinttal emelkedik. A településen legutóbb ez év januárjától emelték a szolgáltatók díjaikat. A hideg víz ára 5,5 százalékkal drágult ekkor, amely köbméterenként négy forintos tarifa- növekedést jelentett a fogyasztóknak. A Biokom Kft. által végzett hulladékszállítás díja pedig 543 forintra emelkedett ekkor. s. a. Hírek A GYŰRÜFŰN megtartott legutóbbi nemzetközi ökofalu- találkozón 10 ország 31 küldöttje vettek részt. A vendégek részt vett a temető felújításában is. (cs) A KIRÁLYEGYHÁZAI kántor, Faulháber Antal azon fáradozik, hogy a működési területén, így Szentdénesen, Kisasszony- fán és falujában ismét megszólaljanak az orgonák. A zenei berendezések értékesek, hisz a pécsi Mayer- és az Angster-or- gonaüzemben készültek, (cs) IVÁNBATTYÁN községvezető sége szeretné elérni, hogy minél több fiatal maradjon helyben, ezért aki építkezik, 200 ezer forint kamat mentes kölcsönt kap. (cs) BODÁN már tizenegy néprajzi értékű létesítmény, köztük régi góré kapott helyi védettséget. A Kasza-porta kerítése és kapuja a gazda és a község anyagi ösz- szefogásával újult meg. (cs) SZENTEGÁTON ócsárdi mintára asszonyklub alapítását tervezik. A közösségben varrást, sütést és főzést is tanulhatnak az érdeklődők. icsi Változatos síremlékek A sírkertekben ugyan még a hagyományos síremlékek vannak többségben, ám egyre gyakrabban lehet találkozni Baranyában is kopjafás sírhanttal, vagy éppen már-már művészeti alkotásnak - olykor az is - minősülő emléktel. Ugyanakkora pécsi köztemetőben még 19. századi sírboltok is vannak szép számmal. A síremlékek jelenlegi másfél méteres magasságát rendelet szabályozza, ám néha - például kopjafa esetében - önkormányzati engedéllyel ennél magasabb is állítható. A legolcsóbb síremlék úgy 150 ezer körül van, de anyagtól, mérettől, díszítéstől, a feliratok minőségétől, formájától függően több millió is lehet. Fideszes győzelem Büntettek'a szavazók az időközi választáson Pécs Tegnap egyéni választókerületi időközi választást tartottak Pécsett a 10. számú választókerületben. A voksoláson a jogosultak 20,98 százalékának részvételével, 645 szavazattal Nagy Csaba, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-MDF jelöltje győzött. A korábbi képviselő, Petrovits József elhunytéval időközi egyéni választókerületi önkormányzati képviselő-választást tartottak tagnap Pécsett, 10. számú választókerületben. A Pécsi Helyi Választási Iroda képviseletében a szavazatok össze- számlálása után, tegnap este dr. Papp Judit jegyző, a HVI vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a választókerületbe tartozó 5578 választópolgár közül 1170-en, 20,98 százalékos arányban vettek részt a voksoláson. Érvényesen szavaztak 1165-en. Ebből 645 szavazattal (55,3 százalék) a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-MDF jelöltjeként indult Nagy Csaba érte el a legjobb eredményt. Ezzel maga mögé utasította a további három jelöltet: Sten- czer Bélát, aki az SZDSZ- MSZP támogatásával 473 szavazatot (40,6 százalék) ért el, Bottlik Sándort, aki a MIÉP képviseletében 27 szavazatot (2,3 százalék) kapott és Farkas Rezsőné, aki függetlenként 20 szavazatot (1,7 százalék) tudhat magáénak. Emlékeztetőül: míg a 2002-es választásokon az SZDSZ-MSZP jelöltje 48,39 százalékos arányt elérve nyert, addig most Stenczer Béla 40,6 százalékával szemben a tavaly 33,49 százalékot kapott Nagy Csaba 55,3 százalékot ért el. A vasárnapi pécsi időközi egyéni választókerületi választást rendkívüli esemény nem zavarta meg. B. K. Új baranyai kistérség SZENTLŐRINC A kormány egyik legutóbbi döntésének értelmében, Szentlőrinc központtal új kistérség kezdi meg működését Baranyában. A megyében 8, az országban ösz- szesen 168 kistérség van jelenleg.- Érthetően örömmel tölt el a kormány elhatározása, már csak azért is, hiszen helyi kezdeményezésre húsz környékbeli településsel együtt gondoltuk úgy, hogy megpróbáljuk ezt az új statisztikai besorolást mielőbb elérni - mondta dr. GyőrváriMárk, Szentlőrinc polgármestere. • Természetesen nemcsak statisztikai tényező a január elsejétől hivatalosan is létező kistérség. Mivel ez a baranyai területi egység úgynevezett hátrányos helyzetű körzetnek minősül, nagyobb esélyekkel indulhatnak a legkülönbözőbb pályázatokon. Kevesebb önrésszel vehetnek részt a fejlesztésekhez, a város és a környékbeli falvak fellendüléséhez szükséges projekteken, magasabb támogatási értékekre is számíthatnak egy-egy konkrét témán belül. Ráadásul elfogadott közigazgatási egységként önállóan is benyújthatnak EU-s pályázatokat, így akár már jövőre is könnyebben juthatnak hozzá a legkülönbözőbb területfejlesztési forrásokhoz, beleértve ebbe a munkanélküliség leküzdésére, az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó programokat is.- Az önálló kistérséggé válás csak az első része annak a folyamatnak, amely alapján a későbbiekben más önálló jogokat is kaphat Baranya ezen része - tette hozzá dr. Győrvári Márk. Az új szervezeti formának jelenleg nincs vezetője, az úgynevezett kistérségi tanács előreláthatólag ja- nuárban alakul meg, ______bozsikl FE NYŐFAVÁSÁR PÉCSETT. A város több pontján megtalálhatók már a faárusok. A kínálat bőséges, a fák főként Somogy és Zala megyéből származnak. A luc 1000-1200 forint, az ezüst- és a normand fenyő 2400 forintos méteráron kapható, így egy formás, kétméteres fáért akár ötezer forintot is fizethetünk. fotó: löffler péter v 4