Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-06 / 332. szám

6. OLDAL A Z ÖNKORMÁNYZATOK EGY ÉVE PÉCS 2003. December 6., szombat „Varázslók nem vagyunk” Beszélgetés Toller Lászlóval, Pécs polgármesterével nik, hogy szívesen jön a tőke is hozzánk, ezt bizo­nyítja a Mercedessel közös cége a Pécsi Közlekedé­si Rt.-nek, vagy éppen az ipari parkban futó új fej­lesztések, például a BAT logisztikai bázisa.- Vannak ugyanakkor olyan ügyek, amelyek hosszabb ideje állni látszanak, ilyen például a Ma­gasház vagy éppen a Nádor Szálló kérdése.- A Magasházon elvégeztünk egy 300 milliós szerkezetmegerősítést, és folyamatosak a tárgyalá­sok a hasznosításra. Kényelmes helyzetben va­gyunk, mert ha az egyetem úgy dönt, hogy nem tart igényt rá kollégium céljára, akkor több külföldi be­fektető vár a ház értékesítésére. Erről a közeljövő­ben születhet döntés. A Nádor Szállóval kapcsolat­ban az önkormányzat hatósági jogkörében felszólí­totta a külföldi tulajdonost a kötelező feladataira, a homlokzat rendbetételére. Ha erre nincs reakció, akkor majd a bírság jön.- Medgyessy Péter miniszterelnök tavaly október 5-én, a pécsi kampányrendezvényen azt ígérte, 2003-ban, azaz idén megkezdődik az M6-os autó­pálya Budapest-Dunaájváros közötti szakaszának építése. Azóta is csak ígéreteket hallanak a helyiek.- A 6-os út nagyomérdekes kérdés, hiszen ehhez az önkormányzatnak annyi köze volt, hogy megkérdezték, milyen nyomvonal legyen, te­hát ezt amikor az önkormányzaton akarják számonkérni, teljesen tévúton járnak. Hozzá­teszem, hogy eddig a képviselőknek sem volt igazi köze a kérdéshez, a Parlamentben is most tűzték napirendre. A törvényjavaslat szerint, amely a jogi és a pénzügyi hátteret teremti meg, 2007-re kész lesz a Szekszárd-Bóly-Pécs- Mohács szakasz építése, majd 2011-ig az or­szághatár is elérhető lesz.- Az önkormányzati bizottságok előtt van­nak az áremelési javaslatok. Milyen évre szá­míthatnak ebből a szempontból a pécsiek jövő­re?- Amit közel magabiztosan tudok mondani, hogy összességében a közüzemi díjakat inflá­ció alatt kívánjuk emelni. Ami viszont eldön­tendő kérdés, hogy megállítjuk-e a tömegköz­lekedés fejlesztésével elindult folyamatot, vagy- A tavalyi választási kampányban a buszpark támogatjuk-e a cég fejlődését. Többféle lehetőséget felújítását, 400 bérlakás építését, útfelújítást ígér- vizsgálunk, az is felvetődött, hogy egy alkalommal tek. Hogyan áll ezek megvalósítása? most lesz egy drasztikus áremelés, ami tartalmazza- Varázslók nem vagyunk, de azért mégiscsak a a cég hosszú távú fejlődésének, a buszvásárlások- városba került 26 vadonatúj Mercedes busz. Felújí- nak, a diákok ingyenes utaztatásának feltételeit, és tottuk a belvárosi utcák legtöbbjét, elkészült a utána két évig nem emelünk árat. Vagy két-három Somogyi-Bacsó-Lánc utcai csomópont. Mintegy éves folyamatos áremelés lesz, ami mindig megha- 300 millió forintért indítunk intézményfelújítást, ladja az inflációt. Harmadik lehetőség, hogy most befejeződött a gyárvárosi, kezdődik a rácvárosi is- magasabb, jövőre szerényebb áremelésről határo- kola rekonstrukciója, és jelentős beruházás indul a zunk. Ezt így nyilvánosan most mondom el elő- Nevelési Központban. Átadtuk a 120 lakásos töm- szőr. El fogjuk dönteni, hogy a cég, a város közleke- böt, folyamatban van a hatvanlakásos Fecskeház désének érdekét mi szolgálja hosszabb távon. Úgy létrehozása, és pályázunk egy 118 lakásos bérház gondolom, hogy egyszerre a drasztikusabb emelés kialakítására is. Elkészült a repülőtér, és a PMFC jó, ha utána betartjuk a szavunkat, de erre én kíno- pályavilágítása, ami ugyan nem a mi beruházd- san ügyelek. sunk, csak önkormányzati garancia van rá. Úgy tű- _________________________________myaka Szabolcs Bő egy éve másodszor is megválasztották Pécs polgármesterének Toller Lászlót. Önkor­mányzati évértékelő sorozatunkban az elmúlt időszak terveiről, lehetőségeiről, a fejleszté­sekről és a kudarcokról faggattuk a baranyai megyeszékhely szocialista vezetőjét.- Az előzőleg szerkesztőségünkben járt polgármeste­rek szinte kivétel nélkül rendkívül nehéznek minősí­tették a mögöttünk álló egy évet. Pécs önkormány­zata hogyan viselte ezt az időszakot?- Gyakorlatilag 1992 óta nem tudok olyan évet mondani, ami könnyű lett volna. Persze a sok rossz között is különbség volt, 1999 és 2000 között volt a legrosszabb, amikor is az akkori miniszterelnök úgy vélekedett, az önkormányzatoknak a kormány- program végrehajtása az egyetlen feladatuk. Most viszont 30 százalékkal több forrással rendelke­zünk, persze ebbe a közalkalmazottak megemelt bére is beletartozik. Folyószámlahitelünk nullán áll, csak fejlesztési hitelünk van. S mivel Pécs a le­hetőségeihez képest jól fejlődött, magabiztos, taka­rékos gazdálkodással, így néha nem tudom, hogy kollégáim miről beszélnek. AZ EGYKOR Pécs egyik jelképének számító Nádor Szálló felújításának ügye évek óta megoldatlan ■ Borúlátó vélemények Pécsett egyetlen frakcióba tömörült a közgyű­lési ellenzék, a polgári-jobboldali pártok kép­viselőinek meglehetősen borúlátó vélemé­nyük van az önkormányzat elmúlt egy évéről, emellett úgy látják, a jövő esztendő is megszo­rításokat takar. Nagy Csaba, a Fidesz frakcióvezetője szerint egyér­telmű, hogy a szocialisták választási szlogenjével szemben nem jutott több pénz az önkormányza­toknak, az embereknek. A politikus úgy vélekedik, a városvezetés most választás elé állítja a közalkal­mazottakat: úgy lehet 6 százalé­kos béremelés, ha ehhez ugyan­ekkora elbocsátás is társul. Ha ebbe nem egyeznek bele, akkor gyakorlatilag 2002 szeptemberé­től egészen 2005 januárjáig válto­zatlan marad a fizetésük. A köz­gyűlési csoport vezetője szerint viszont pozitív, hogy a városve­zetés még az idén kifizeti a közal­kalmazottaknak járó 13. havi bért - a Fidesz-frakció már többször is kérte ezt a lépést, hiszen egy több mint 30 milliárdos költségvetésben egyszerűen „lennie kell” ehhez elegendő, mintegy 450 milliós forrásnak. Örömteli emellett, hogy szé­les összefogással sikerült a pécs-pogányi reptér be­ruházása.- Vannak ugyan apró örömök, ám mindez eltör­pül az igencsak nagy gondok mellett, amit a váro­sért felelősséget érző polgárok látnak - vélekedett Mikes Éva, a Fidesz önkormányzati és országgyűlé­si képviselője. A politikus szerint a településsel el­hitették, sokat segít, ha azonos a kormány és a vá­rosvezetés „színe” - ennek káros és helytelen volta bebizonyosodott. A képviselő asszony úgy véleke­dett, beszédes, hogy a következő évi költségvetési koncepció határozati javaslata csupa megszorítást, átszervezést, leépítést tartalmaz. Mikes Éva ugyan­akkor úgy látja, ezek a kemény intézkedések cél nélküliek, nincs egy átfogó tervezet mögöttük, nem lehet tudni, miért is akarja a városvezetés „meghúz­ni a nadrágszíjat”. A képviselő szerint ezzel párhu­zamosan a városvezető koalíció folyamatos szóbeli sikerpropagandát folytat. Deák Péter városi képviselő szerint is egyfajta kettősség jellemzi a város elmúlt egy évét. Amellett, hogy lezajlottak fontos beruházások, építések, más területeken súlyos hiányosságok állandósulnak. Amig a település egyes részein például az egészsé­ges ivóvízellátás sem megoldott, vagy éppen katasztrofális a ki­sebb utak állaga, addig a városve­zetés olyan kiadásokba fektet ko­moly forrásokat, amelyek megle­hetősen távol állnak az önkor­mányzati alapfeladatoktól. A vá­rosatya erre példaként említette a Király utcai egykori banképület megvásárlását, vagy éppen a meglehetősen csekély nézettségű női boksz Európa-bajnokság támogatását. „Nem gondolom, hogy vissza kellene vonulnom” Szerdán dr. Toller László jelenlegi pécsi polgármester volt'a Dunán­túli Napló vendége, aki sajtóreferense, Pánics György társaságá­ban válaszolt egy online-interjú során a neki szegezett számos olvasói kérdésre. Az alábbiakban az internetes fórum legérde­kesebb részleteiből szemezgetünk.- A városban tele van minden sze­méttel és falevéllel. Jár ön gyalog a belvárosban, polgármester úr? (Komélné) Dr. Toller László: A falevél olyan őszi jelenség, amelynek két oka van. Az egyik, hogy nagyon sok a fa a városban. A másik: ezeknek a fák­nak a levelei ősszel hullanak. Az el­múlt évben korábban kezdtek hul­lani az időjárás miatt, hosszabb idő alatt lehetett összeszedni őket, az idén sokáig fenn voltak és egyszer­re kezdtek el hullani. Ezért na­gyobb intenzitással kell hordani, mely a mai helyzet szerint folyama­tos munka. Hozzáteszem, régeb­ben a lakosság nagy intenzitással gyűjtötte a leveleket, ma polgári szokásként sajnos ez kevésbé jel­lemző.- A 6-os úttal kapcsolatban mi­kor lehetne a város lobbija erősebb, mint most, amikor ön és többen is a régióból igen közel állnak a kor­mányhoz? (Szaboksy) T. L: A Fidesz-kormány útháló­zat-fejlesztési határozatában 2013 szerepelt a 6-os megvalósításával kapcsolatosan, úgy gondolom, hogy elég erős ez a lobbi, hiszen az Országgyűlés előtt fekvő kormány- határozat szerint 2005-ben kezdő­dik a Szekszárd-Bóly-Pécs-Mohács szakasz építése, amelyet 2007. de­cember 31-ig be kell fejezni.- Nem skizofrén helyzet, hogy önnek kormánypárti politikusként és polgármesterként két különböző szempontból kell értékelnie az ön- kormányzatok fekete éveként emle­getett 2004-es esztendőt? (zen) T. L: Az önkormányzatok fekete éve 1999 és 2000 volt. A rendelke­zésére álló forrás 2003-ban több mint 30%-kal volt több, mint a Fi­desz-kormány utolsó évében, eh­hez képest a 2004-es költségvetés közel 10%-kal több forrást tartal­maz. Persze ez a szükségletekhez képest - mely alatt nem a napi mű­ködést értem - több száz százalék­kal elmaradt a kívánalmaktól. Pécs mindig stabüan gazdálkodott, én korábban sem panaszkodtam, és a jövőben sem fogok. Áttekinthető a gazdálkodásunk, kiválóak a szak­embereink és jól működő többségi tulajdonban lévő cégeink vannak. 1998-ban a város a költségvetés 3,6%-át fordította fejlesztésre, ma a több mint 30 milliárdos költségve­tés 11-12%-át. Miért kellene sírni, vagy skizofrénnek lenni?- Ön öt éve polgármester. Öt éve nem telepük a városba új gyár, új üzem. Nem gondolja, hogy le kelle­ne vonni a következtetést és vissza kellene vonulnia? (Béla) T. L: Meghívom az ipari park­ba, az Elcoteqhez, a német gumi­üzemhez, a Mercedes javítóbázis­ra, a polgármesterségem alatt épült Tescóba, Praktikerbe, Bau- maxba, Intersparba és ahhoz a 8 ezer dolgozóhoz, akik itt dolgoz­nak és örülnek, hogy ez idő alatt munkahelyet kaptak. Nem gondo­lom, hogy vissza kellene vonulnom, hisz a városlakók bizalmából segít­hetjük ezeket a beruházásokat. Pécs már rég nem ipari város, per­sze ehhez néha saját városunkat is meg kell látogatni, hogy lássuk.- Mikor számolunk le a szemét­tel? Mikor lesz rendes, osztott pá­lyás M6-os a Mecseken keresztül? (PD) T. L: A kérdéséből úgy látom, ha a város mellett elkészül a 6-os út, ön akkor sem lesz elégedett az­zal. Túlzás, hogy a várost megeszi a kosz, de jelezni szeretném, az MSZP-sek nem szemetelnek, mert tudják, hogy nekünk kell rendet tenni, és ami szemét található, azt sajnos döntően a pécsiek szórják el. Mi tisztességgel összeszedjük.- Budapesthez hasonlóan leállt Pécs közlekedése, de ott metróval ki tudták küszöbölni a dolgot, míg városunkban ez nem sikerült, (közlekedés) T. L: Nem állt le Pécs közleke­dése, Budapesten sem állt le a köz­lekedés. Remélem, pécsi a kérde­ző, és észrevette, hogy az elmúlt négy évben egymilliárdot fordítot­tunk az úthálózat javítására.- Nagy szükség lenne villa­mosvonalakra. Mikorra lesz ebből valóság? (Harkály) T. L: Semmi szükség Pécsett villamosvonalakra, viszont indo­kolt a város vasút által történt ket- tészelésének megszüntetése. Az MSZP által vezetett város elfoga­dott hosszú távú közlekedésfej­lesztési koncepciójában szerepel egy várost átszelő ún. gumikerekű villamosvonal esetleges telepítése.- Azí hiszem, a Légszeszgyár- Bacsó kereszteződést rendesen si­került elrontani: életveszélyes lett ugyanis, (telefonos) T. L.LMég át sem adtuk, már rossz?! Szeretném megnyugtatni, hogy a kialakult úthálózat mellett egy hónap múlva, de utána is fo­lyamatosan felülvizsgáljuk a for­galmi rendet. Azért persze nem árt a forgalomirányító eszközöket is figyelembe venni.- Hogy áll a Nádor ügye? Mi lesz az Apolló mozi épületének sorsa? (PécsiDani) T. L: A Nádorról egy apró meg­jegyzést tennék: az önkormány­zatnak semmiféle kompetenciája nincs a szálló ügyében, viszont a tulajdonosokat (Danubius-cso- port) próbáltuk eddig is ösztönöz­ni a mielőbbi megvalósításra. Az Apolló mozit eladtuk az Apolló Projekt Kft.-nek, amely mozit, az udvaron pedig lakásokat létesít. De moziba is kell járni hozzá, hogy érdemes legyen mozit üze­meltetni.- Mióta megy olyan jól a vá­rosnak, hogy nem tudja hova el­szórni a pénzét? Lehet, hogy ön egy kicsit elfogult a labdarúgók­kal szemben? (rexfelügyelő) T. L.: Eltérő a véleményem az önétől, és talán egy kicsit értek is a sporthoz. Különböző sport­ágak különbözőképpen finan­szírozhatók. Nem elhanyagolha­tó kérdés, hogy hány fővel játsz- szák a játékot, milyen létesít­ményszükséglete van, többség­ben van-e a hazai alacsony bérű játékos, vagy a külföldi horribi­lis összegeket kereső játékos, van-e utánpótláscsapata és így tovább. A sok feltétel között kell igazságot tenni azzal, hogy a vá­ros tradícióihoz éppen úgy hoz­zátartozott a labdarúgás 1906- tól, vagy a kosárlabda az ’50-es évektől.- A PMFC-pálya bővítése való­ban a Bóbita park játszóterének megszüntetésével jár együtt? (Szigeti úti lakos) T. L.: Erős túlzás játszótérnek nevezni a régen szép volt Bóbita parkot, mely még Ho Si Minh parkként megfelelt az akkori kor elvárásainak. Szebb lesz a he­lyén épülő komplett labdarúgó­stadion, ahol mindenkit szere­tettel várunk sportolásra.- Hány iskolát óhajt még be­záratni? (aggódó) T. L.: Az önkormányzat nem iskolát zárat be, hanem üres he­lyek finanszírozását szünteti meg - ön hogyan döntene: egy­ségnyi fizetésből tíz meglévő családtagot finanszíroz, vagy egy üres családi házat? Hogy ért­hető legyen: 27 ezer diák van az önkormányzat intézményeiben, de 29 ezer férőhely. így az üre­seket is finanszírozni kell. Mi ezt nem kívánjuk folytatni. Úgy vélem, az élet és a gyermekhi­ány üríti ki az iskolákat, mi csak követjük a folyamatot.- Az előző kormány alatt min­den problémára az volt a válasz, hogy nem segítenek fentről. Most mivel védekeznek? (telefonos kérdező) T. L.: Talán több mint öt év alatt észrevette - ha nem, akkor most is elmondom: nem szok­tam - sem régebben, sem most - a kormányra hivatkozni. Az előző kormányt soha nem szid­tam, ismertem az erényeit, kor­látáit és elszalasztott lehetősé­geit. A mostani kormányt épp­így ismerem, esetenként szeret ném, ha gyorsabb lenne. Szeret­ném jelezni önnek, hogy egy kormányzatig fillér nélkül építet­tük meg az Ágoston teret, a Kál­vária utcát, csekély segítséggel a Jókai teret, felújítottuk a bel­városi utcák mára már szinte teljes körét, 56 Mercedes autó­busz fut a városban, felújítottuk a városházát, épül a déli megke­rülő út, számos nagykereske­delmi létesítmény épült. Ma­gyarországon először mi valósí­tottuk meg a szelektív hulladék- gyűjtést és az ezzel kapcsolatos nyersanyag-újrahasznosítást. Az elmúlt ciklusban építettünk 230 lakást és vásároltunk 150- et, és még nem teljes a leltár. Gondolja át, hogy ehhez képest '90 és '98 között mi létesült Pé­csett, és remélem, jobban fogja érezni magát. B. G. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom