Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-31 / 355. szám
Fejlődő takarékszövetkezetek A nagyság előnyeit és a kicsik rugalmasságát egyaránt magáénak tudhatja az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség. A 166 önálló pénzintézetet magába foglaló, összességében több mint 600 milliárd forintos mérlegfőösszeggel rendelkező szövetség ugyanis a nagyobb kereskedelmi bankok komoly vetélytársa az éleződő piaci versenyben. A helyi jelenlét, a helyi aktualitásokra reagáló döntéshozatal viszont az egyes kis egységek előnyét hozhatja. A növekedés egyik legmarkánsabb tényezője, hogy a vállalkozói hitelekét meghaladóan, több 10 milliárd forinttal nőttek a lakossági hitelezések. Ez utóbbin belül is kiemelkedő a lakáscélú hitelek előretörése, jó döntésnek bizonyult tehát, hogy a takarékszövetkezetek az elmúlt évben ugyancsak bekapcsolódtak a kedvezményes konstrukciók forgalmazásába. Azt, hogy a fejlődés általában jellemzi a szövetség tagjait, jól mutatja, hogy 53 takarékszövetkezet mérlegfőösszege már tavaly átlépte a 4 milliárdos határt, a tagság közel egyötödénél pedig az 5 milliárd forintot is meghaladta ez a mutató. A gyarapodás másik egyértelmű jele, hogy a mérlegfőösszeggel párhuzamosan a szövetkezetek saját tőkéje is növekedett. A stabilitást fémjelző tőkemutató idén 40 milliárd forint fölé emelkedett, a növekedés mértéke megközelítette a 20 százalékot. A szövetség stabil szereplői a baranyai takarékszövetkezetek, amelyek kivétel nélkül javítják pozícióikat. A tagok országosan közel 1800 kirendeltséggel rendelkeznek az országban, ezzel a hazai pénzintézeti fiókhálózat 58 százalékát tudhatják magukénak. Erre az adottságra épül a szövetség stratégiája is, amelynek kapcsán a szövetkezetek a befogadó vidéki kistérségek vezető pénzügyi szolgáltatóiként kívánnak működni a jövőben. Kaszás E. Minden idők legnagyobb magyar lottónyereménye akkumulálódott idén március óta. Az 5 milliárd forintot is megközelítő jackpot még azokat az embereket is lázba hozta, akik egyébként nem szoktak áldozni Fortuna oltárán. Az elmúlt hetekben rendszeresen több mint 13 millió alapjátékot fizettek be a Szerencsejáték Rt. képviseletein. Ez, a szintén a rekordok könyvébe kívánkozó szám azt jelenti, hogy több játékon kísértették az emberek a szerencsét, mint ahány állampolgára van az országnak. A játékkedvet alaposan felsrófoló csúcsnyeremény tovább erősítheti az ország eredményeit a szerencsejátékpiac nemzetközi összevetésében. Magyarországon tavaly az emberek átlagosan 30 eurót - hozzávetőlegesen 7500 forintot - költöttek szerencsejátékra. Ezzel a mutatóval messze kiemelkedünk a közép-kelet-európai országok közül, a második Csehországban is 20 euró alatt maradt az egy főre jutó költség. A szerencsejátékban is megfigyelhetők szezonális hatások. Hagyományosan a leggyengébb hónap február, de uborkaszezonnak minősül július-augusztus is. Pozitív irányba leginkább a nagy nyeremények halmozódása hat a játékkedv alakulására. Ami a szerencsejátékok toplistáját illeti, kimagaslóan vezet az ötöslottó. Tavaly ismét a második helyre küzdötte fel magát a hatoslottó, egy hellyel visszaszorítva a tippmixet. Roppant dinamikusan fejlődik a Kenő és a Luxor. A Szerencsejáték Rt. Pécsi Területi Igazgatósága is részese a kiemelkedő teljesítménynek. A térségben tavaly több mint 17 százalékkal nőtt az árbevétel. A játékkedvre jótékony hatást gyakorolt a hét jelentős - köztük egy 177 és egy 166 milliós - nyeremény. K. E. TaKatíékszö^et>k^zet> 3 hónapos lekötés esetén Az akció 2003.november 1-töl visszavonásig A Takarékszövetkezetünk 15 kirendeltségében: Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 19. Pécs, Petőfi S. u. 29/1. Sellye, Mátyás király u. 73. Vajszló, Kodolányi tér 2. Baksa, Petőfi u. 8 Bicsérd, Alkotmány tér 1. Bükkösd, Kossuth L. u. 40. Drávátok, Fő u. 1. Drávasztára, Kossuth L. u. 59. Felsőszentmárton, Szent L. u. 2. Görcsöny, Hársfa u. 25. Kővágószőlős, Újtelep 2. Nagypeterd, Kossuth L u. 5 Pellérd, Dózsa Gy. u. 25. Szabadszentkirály, Petőfi u. 83. Tel.:73/570-054 Tel. :72/511-496 Tel.:73/580-020 Tel.:73/585-019 Tel.:72/572-015 Tel.:73/570-092 Tel.:73/578-556 Tel.:73/552-010 Tel.:73/490-025 Tel.:73/552-020 Tel.:72/372-405 Tel. :72/564-025 Tel.:73/546-000 Tel.:72/587-004 Tel.:72/570-095 A befektetési tanácsadó bizalmi állás. Sok titok tudója, aki segít, ötletet ad, tanácsol azoknak, akik értékpapírokba, kötvényekbe szeretnék fektetni a pénzüket. így aztán meglehetős feltűnést kelt, ha ebben a bizalmi állásban dolgozók közül nem egészen egyenes úton jár valaki. Kiből lehet tőzsdeügynök, hogyan válasszunk brókert? Befektetési tanácsadó, illetve üzletkötő a tőzsdei bróker, aki szinte minden esetben a rábízott pénz tulajdonosának utasítása alapján vesz, illetve ad el részvényeket. Amiben nagyon fontos szerepe van a brókernek az az, hogy segíthet, ötleteket adhat, tanácsokat adhat. Természetesen, van olyan kötelezettsége is a brókernek, ha úgy érzi, hogy az ügyfél számára túl kockázatos ez az ügylet, akkor felhívja a figyelmet, sőt bizonyos esetekben ilyenkor akár vissza is utasíthatja az ügylet végrehajtását. Vannak brókerek, akik állampapírral, befektetési jeggyel foglalkoznak. A megbízásokat cégtől és szolgáltatástól függően kaphatják telefonon, személyesen, vagy esetleg az interneten is. Az viszont biztos, hogy nem a tőzsdeépület termében, a parketten tülekedve, nyomakodva, üvöltözve, úgynevezett nyílt kikiáltással vásárolnak vagy adnak el, mint mondjuk a Wall Streeten. Magyar- országon egy zárt számítógépes hálózaton folyik a kereskedés. Elméletileg néhány tízezer forinttal is nyithat valaki tőkeszámlát és kezdhet tőzsdézésbe, azonban a jutalékok és a várható nyereség miatt így rövid távon inkább veszteséget, mintsem nyereséget könyvelhet el. Amikor kiválasztjuk a brókercéget, amikor kiválasztjuk a brókert, akkor tulajdonképpen egy bizalmi kapcsolat jön létre. Hasonló bizalmi kapcsolat jön létre egy bróker és az ügyfél között, mint ha kiválasztjuk a háziorvosunkat, vagy kiválasztjuk az ügyvédünket, hiszen valamilyen szinten az, hogy mennyi pénzünk van, milyen hozamot, milyen nyereséget realizálunk, mennyi pénzünk lesz év végén, azért ez egy nagyon fontos, bizalmas információ, és nem mindegy, hogy kire bízzuk ezt. Egy százórás tanfolyamot kell elvégeznie minden brókerjelöltnek, aki körülbelül egy év tanulás és számtalan vizsga után kezdhet dolgozni. Azonban az ügyfelekkel csak néhányan foglalkozhatnak, azok, akik mondjuk brókersegédként már bizonyítottak, -keLottózási szokásaink Egekbe szökött a szerencseláz CBKM: Egységes betéti kamatláb mutató Magazin 10