Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-28 / 352. szám

2003. DECEMBER 28. SZTÁROK ÉS SZTORI Kik Endrei beszélgetőkönyve Mostanában kicsit gondban van, ha meghívják műsorvezetőnek vagy há­ziasszonynak, s megkérdezik, mit ír­janak a neve mellé. Az első gondola­ta ilyenkor az, hogy legyen kultúra- szervező - bár ezt most még csak tanulja. Lehetne könyvkiadó is, ám igazából ez sem fedi a valóságot, hi­szen eddig csak két könyvet írt, s bár az első betűtől a nyomdai munkálatokig ő maga írta, gondoz­ta, ez a terep is új még a számára. A leginkább még az passzolna hoz­zá, ha azt mondhatná: televíziós mű­sorvezető, ám ez meg nem fedné a valóságot, mivel a képernyőtől már majd’ két esztendeje elbúcsúzott. ■ Utoljára a Satelit televízió vasárnap délelőtti műsorában láthattuk: csön­des, nyugodt, visszafogott stílusa üdí­tően hatott az egymást túlharsogó ke­reskedelmi médiadübörgésben. Ő is jól érezte magát, mivel szeretett fiata­lokkal együtt dolgozni. Ám az a mű­hely megszűnt, a csapat szétszéledt, s neki meg kellett találnia a helyét a világban. Ez sikerült is neki, ám nem a médiában: rendezvényszervező, színházcsináló lett, szinte családi vál­lalkozásban hozzák évről évre tető alá Szentendrén a Skanzen Amfiteát­rum előadássorozatát. Ezen kívül nemrég írt egy könyvet is, Mindörök­ké nő címmel, amely saját bevallása szerint a korosztályának szóló buzdí­tás, önbizalomnövelő lelki muníció.- Mivel öt-hat éve jómagam is a középkorú nők életét élem, ennek az időszaknak minden egzisztenciá­lis bizonytalanságával és belső két­ségeivel együtt úgy gondoltam, talán érdemes szólnom azokhoz, akik nap mint nap hasonló problémákkal kell hogy szembenézzenek - mesélte Endrei Judit a kötet születésének történetét. - Ez nem olyan, mint egy .................■■_____ re gény, én inkább beszélgető­könyvnek nevezném. A történelem nagyasszonyairól ugyanúgy szó esik benne, mint a híres szerelmek­ről, külön fejezetet szenteltem a testi és szellemi egészségünk meg­őrzésére, illetve hírességek is valla­nak benne a nőkhöz való viszo­nyukról, őszintén, kitárulkozón. Nem egyszusz- ra elolvasható kötet ez, inkább afféle éjjeliszekrényre való, egy- egy téma négy-öt oldal, ami a mai rohanó világban is bárki számára vállalható. Persze, egy könyv azért más, mint a televízió: Endrei Judit szá­mára még most sem telik el nap anélkül, hogy meg ne állítanák, s rá ne kérdeznének, hogy vajon mi­kor lesz látható újra a képernyőn. Ám ő állítja: egyelőre nem hiány­zik neki a médiaszereplés, ajánl­kozni pedig senkinél nem fog.- Persze lehet erre azt mondani, hogy ez felesleges büszkeség vagy hogy nagyképűség, de azt hiszem, nekem már nem kell bizonygatnom, hogy értek a televíziózáshoz. Ma már ugyan nem bombáznak, de ha szól­nának is, csak akkor mennék, ha va­lóban én kellenék, s nem egy húsz ki­lóval könnyebb, megváltoztatott fri- zurájú, más habitusú Endrei. Az ugyanis már nem én lennék. Endrei Judit egyébként nézi a tévét, s hiányérzete van: kevesli a kultúrával foglalkozó közszolgá­lati műsorokat, az olyan produk­ciókat, amelyek - akár az ő kor­osztályát is megcélozva - egyfajta békésebb, csöndesebb módon tud­nának szól­ni a nézők­höz.- Félre­értés ne es­sék: nem azt mondom, hogy Endrei Judit hiány­zik, hanem a hiteles ar­cok - mond­ta. - Zaklatott világban élünk, s na­gyon jó volna, ha lennének olyan műsorok, amelyek ezt a rohanást kicsit lelassítanák, s kikapcsolnák. Nem főműsoridőben, nem tűzijá- tékos körítéssel, de mégis... D. T. Született: Szolnok, 1953. május 7. Család: két gyermeke van, Nóra (12) és Laura (9). Pályája: Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója 1976-77, a Ma­gyar Televízióban 1978-98 között tévébemondó, szerkesztő-műsor­vezető, Szatelit televízió (2001-2002) műsorvezetője. Elismerései: Médiahajó „Média- sztár” közönségdíja (1995,1996), Szentendre, Pro Urbe-díj (2002) HÍREK Bernáth: A fehér csík rejtélye ■ Első szépirodalmi alkotása látott napvilágot az Esti Hírlap „örökös tagjának”, Bernáth Lászlónak, hi­szen csaknem négy évtizeden keresztül újságírója és szerkesztője volt az első hazai bulvárlapnak. A fe­hér csík rejtélye című ifjúsági regénye izgalmas sci- fi, egy kétszáz év múlva játszódó nyomozás a világ­hálóról elveszett adat után. A könyv hősei tüzetesen végigvizsgálják az egyiptomi, a kínai, az indiai ókor és az európai középkor vég egyes mozzanatait, majd a XX. századot Mongóliától a német lágerekig. Bernáth először ír az auswitzban szerzett tapaszta- | latairól, ahol édesapját halálra verték. Ki nem örült a roma Bibliának? i i ü A lovári nyelven is megjelent Biblia úttörő vállal­kozás, ám többen azt állítják, hogy túl kevesen be- | szélik a lovárit, inkább oláh nyelven kellett volna ki­adni. A hazai cigányság 800-900 ezerre tehető, de háromnegyedük csak magyarul tud. Két roma sztár, Bódi Guszti és Gáspár Győzike szívesen venne ma­il gának, míg Rácz Kati az egyik bulvárlapnak odanyi- latkozott, hogy inkább a szegény romacsaládoknak | I osztogatnának ingyen bibliát. I :« Szeress most, de ne ennyire! I ■ Az RTL úgy döntött, hogy leállítja a Szeress most! cí- | | mű szappanoperát, a csatorna ugyanis nem volt | megelégedve a másfél milliós nézettséggel. Ej, de so­kan szívesen elfogadták volna ezt a népszerűséget. Az RTL-nek viszont nem volt több türelme, pedig hajdan a Barátok közt is rosszul indult, de akkor megvárták, míg beérik a szappanopera. A dél-ameri- | kai sorozatok kétségkívül sokkal olcsóbbak. f I Interaktív szilveszter a Duna Tv-ben | B A Duna Tv monstre - este öttől a hajnali műsorzárá- sig (ki)tartó - élő programot kínál nézőinek szil­veszterkor. A főszerkesztő, Kővári Péter szerint a műsorban a nívós humorral fűszerezett, értékeket felmutató műsorblokkok váltják egymást. Az inter- | aktivitás különösen vonzóvá teheti a programot. Ér­dekesség, hogy az Irakban és Pristinában szolgáló | magyar katonáknak is lesz lehetőségük részt venni a program alakításában. A műsorfolyam házigazdái teendőit Huszárik Kata és Banner Géza látja el. Szép álmokat, gyerekek! ■ Mit tegyen az ember, ha zsenge cseme­téi már kívül­ről fújják az összes mese­könyvüket? Hát, akkor ír­jon egyet! így tett Vígh Anita is, akit Norbi és Patrik fia még sosem hallott történetekért nyagga- tott. Az első három meséskönyv után megszületett az ötven rövid, vadonatúj fabulát tartalmazó „Szép álmokat!” Hogyan fogadták be a jótündér által meg­szégyenített társai a hatpettyes kaücabogarat, és még negyvenkilenc mese. Az „első olvasó” Liptai Claudia, a népszerű mű­sorvezető, aki kiválogatta és összerendezte a tanme­séket. Ám egy mesekönyv sokkal szórakoztatóbb és icipicik is „olvashatják”, ha olyan tüneményes rajzo­kon kelnek életre a figurák, mint a Rofusz Ferenc munkatársai, Riha Erika és Baksa Júlia által megál­modott állatok, tündérek, manók. A „Szép álmokat!” arra tanít, hogy jónak lenni jó. És akkor nemcsak az álmaink lesznek szebbek, de az életünk is. Szilveszter az Operában §■ Még szerencse, hogy Bán Teodóra nem babo­nás, így a korábbiakhoz hasonlóan 13. alkalommal is hatalmas lelkesedéssel szervezi az Európában egye­dülálló szilveszteri operabált. Fehér lakájok, elké­pesztő gálaműsor sztárvendégekkel, a páholyokban, a színpadon és a különtermekben ültetett ünnepi va­csora. „Gálánkon a barokk operától a mai örökzölde­kig hallhat szórakoztató muzsikát a vendégsereg - mondja a népszerű balettművész. - Szulák And­rea, Miklósa Erika, Kovácsházi István, Keveházi Krisztina, Nagy Zol­tán, Erox, a pánsípos Kegye János és a Ma­gyar Állami Operaház Zenekara Héja Do­monkos vezényleté­vel garancia a köny- nyed, de tartalmas műsorra. Kivilágos ki- virradatig pedig piano- bár, szalon-, tánc- és latin dzsessz-zenekar várja a mulatni vágyó­kat, akiket belépőjük korlátlan étel- és ital- fogyasztásra jogosít.” Bencze Ilona maximalista ■ Sosem hitt abban Bencze Ilona, hogy a zákányi pályaőr lá­nyából színésző lehet, ezért csak barátnői biztatására, két év­vel az érettségi után próbálkozott a Színművészeti Főiskolá val. Máig bevallja, hogyha nem nógatják a felvételire, magá­tól soha nem jelentkezett volna, ezért a sors akaratának vé­li, hogy végül is színésznő lett. A vasutascsaládból szárma­zó színésznőben a szüleitől örökölt rendkívüli felelősség- érzet munkál a mai napig. Azt mondja, bármibe belefog, azt ezerszázalékosan igyekszik megcsinálni. Számára a színészi pálya úgyanúgy életre szóló hivatást jelent, mint a vasút az édesapjának. A közönség szolgálatát. A mű­vésznő el is mesélte, hogy édesapjától soha nem hallot­ta azt, hogy dolgozni megy, ö mindig szolgálatba ment. Nappali szolgálatakor kislánya hordta neki az ebédet, és ilyenkor Bencze Ilona tovább maradt a vasúti őrhe­lyen, mert minden érdekelte, ami azon a titokzatos helyen történt. Nagycsaládosként éltek egy MÁV- házban, amelyhez nagy kert is tartozott, ahol zöld­séget termesztettek. A szülők öt gyermeket nevel­tek - négy lányt és egy fiút. Ilona amatőr színját­szócsoportokban szerepelt, talán ezért is ösztönöz­ték barátnői, hogy próbálkozzon színészettel. A szülők, Bencze Ilona szerint,nem szóltak bele a pá­lyaválasztásába, rábízták a döntést, mint a többi testvér esetében is tették. Nem véletlen, hogy a szí­nésznő máig büszke csodálatos szüleire. A főpolgármesterné áriája Németh Anikó hegedűművészként már bejárta Dél-Amerikát is, énekes színésznőként viszont csak most debütált. A Jézus Krisz­tus Szupersztár rockopera Mária Magdolnáját alakította. Ráadásul felelősnek érezte magát a fiatal musicaltársulat sikeré­ért, ha valamit elront, mit szólnak az emberek, ennyi telik csak a főpolgármester, Demszky Gábor feleségétől... Németh Anikó Született: 1966. december 29., Budapest Iskola: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (1981- 1985), Zeneakadémia hegedűművész szak, (1985-91) Együttesek: Állami Hangversenyzenekar, majd Budapest Fesztiválzenekar, Magyar Rádió Zenekara, BM Szimfoni­kusok, Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Család: második férje Demszky Gábor, 1995-től Gyerekek: Ádám és Zoltán; Demszky Alma és Dani- Makrai Pálért jobban be­jönnek az emberek, mint értem - mondja. - Ezért vagyok én si­mán csak Németh Anikó... Pali, szegény lebetegedett, az első előadást Mező Zoli mentette meg. Én meg, állítólag megfelel­tem. A századik előadás után már jobban fog menni.- Milyen optimista, hogy százas szériában gondolkodik.- Na hallja, elvégre Bak va­gyok. Született maximalista. így voltam a próbák során is. Még, még, még jobban! De ugyanez a kitartás jellemez másban is.- Hogy került, mint Pilá­tus a Credóba, vagyis Mária Magdolnaként a darabbal- Pintér Tibor, a Sziget- szentmiklósi Sziget Színház alapítója és direktora vitt a csínbe. Remek énekes, ezért menedzseltem a Tábortűz című albumát. Tavaly augusztusban figyeltem fel rá, amikor férjem ötvenedik születésnapi buliján musicalrészleteket, s Máté Pé- ter-dalokat adott elő. A stúdió­ban diliből néha én is vele tar­tottam. Akkor jelentette ki, Ani­kó, neked énekelned kell! Min­denesetre, ha nekem lesz szük­ségem menedzserre, majd őt kérem fel. Tiborral a Turandot legnagyobb énekesnőjéhez, Mi­sura Zsuzsához jártunk, s járok ma is énekórákra.- Modern Jézus Krisztus­változatot játszanak. Még két Harley Davidson is meg­jelenik a színen.- Gondoljon csak a filmválto­zat tankjaira! Webbernek sincs ellenére. A ruhámat is e szerint alakítottam. Fényes királykék anyag, hosszú és klasszikus fa­zon, ha akarom korhű, ha aka­rom a mai divatnak is megfelel.- Ha már a klasszikusnál tartunk, miért hagyta abba a hegedülést?- Két fiam, Ádám és Zolika miatt. Elegem lett abból, hogy egy héten öt estét nem vagyok velük. A legfontosabbaktól ma­radok távol: fürdetés, ágybabúj- tatás, mese és éneklés. Már 12 és 13 évesek, úgyhogy lassan visz- szatérhetek a színpadra.- Férje mit szól a színpadhoz?- Biztat. Sokat dolgozol, in­kább zenélj, énekelj, mondja. A koncertekre is elkísér. Bach, Mozart, Beethoven. Zenében ugyanazt szeretjük, ebben nincs is vita köztünk. Meg­mondtam én már nyolcéves ko­romban, hogy Gábor lesz a fér­jem. Balatonakarattyán egy­mással szemben volt a két csa­lád nyaralója. Én mindig ka­paszkodtam a kerítésbe, hogy láthassam. Ha átszabadultam hozzájuk, az ölébe ültem, és húztam a haját. Mert akkoriban hosszú hajjal tüntetett. Nem vett komolyan, ki vesz komo­lyan egy nyolcéves gyereket. Aztán másképp alakult az éle­tünk, jókora kitérővel, de a fér­jem lett. Mert mondtam, hogy Bak vagyok... Sipka Tamás Endrei Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom