Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-28 / 352. szám
2003. DECEMBER 28. SPORT (ilesíel a Kapcsolat j Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. ülesiel Adós maradt a gólokkal „Hiányzott már a labda” Az elmúlt két évben igazán peches csapatnak vallhatta magát a Mainz együttese, mindkétszer az első osztály kapujában állt már, ám az utolsó pillanatban lecsúszott a feljutásról. Bódog Tamás továbbra is aktív részese a sikerek- nek-kudarcoknak, a pécsi védőre most is kezdőként számítanak. Bódog reméli, Matthäus is meghívja Az idei szezont ismét kiválóan kezdte a Mainz a Bundesliga 11-ben, az első hét fordulóban megőrizte veretlenségét, többször is vezette a tabellát, ám később tíz mérkőzésen négyszer is kikapott, így végül 27 pontjával a hatodik helyen telel. A mezőny roppant szoros, az éllovas Oberhausen 29-cel vezet, a harmadik Nürnberg 28-at gyűjtött össze.- Ha nem szúrják el ismét a végjátékot, megint nagyon közel kerülhetnek a feljutáshoz. Egyáltalán az első osztály a cél?- A klub vezetősége egyértelműen az élvonalba akarja juttatni a csapatot. Az őszi szezon második fele sajnos nem sikerült valami fényesre, több olyan mérkőzésünk volt, amelyen nyernünk kellett volna, mégis pontot, pontokat vesztettünk. Ráadásul csúnyán is búcsúztunk, ugyanis kikaptunk a sereghajtó Trier otthonában. Ahelyett, hogy előnyt kovácsoltunk volna, a dobogóról is lemaradtunk, a hatodik helyen telelünk.- Hosszú sérülése után tavasszal verekedte magát vissza a csapatba. Az ősszel már legtöbbször a kezdő tizenegyben találkozhattunk a nevével.- A 17 mérkőzésünk alatt összesen háromszor hiányoztam, kétszer betegség, egyszer pedig sárga lapos eltiltások miatt, tehát továbbra is számítanak rám. A játékommal viszont nem vagyok annyira elégedett, a bajnokság elején sorozatban jó osztályzatokat kaptam, bekerültem a forduló válogatottjába, ám akárcsak a csapatnak, nekem sem sikerült igazán jól a folytatás. Eddig adós maradtam a gólokkal is, a pontrúgásoknál kevésbé voltam veszélyes, csak két kapufára futotta.- Nyáron lejár a szerződése, marad Mainzban, vagy klubot vált?- A téli szünetben már valószínűleg eldől a további sorsom, a klub vezetői ilyenkor leülnek tárgyalni azokkal, akiknek lejár a szerződésük. A két gyerekünk kint jár óvodába, szeretnénk, ha ott is fejeznék be, ezért két évet még Németországban akarok játszani. Valószínű, hogy legalább egy évet még a Mainznál töltök.- A német bajnokságban légióskodó magyar játékosként mi a véleménye Lothar Matthäus kinevezéséről?- A válogatottunk a padlón van, abban bízom, hogy érkezésével változik a hozzáállás. Nekünk, akik Németországban futballozunk, biztos könnyebb lesz vele együtt dolgozni, mint a többieknek, hiszen nap mint nap a bőrünkön érezzük azt a mentalitást, amit a Bun- desligában elvárnak. Remélem, hogy megkeres majd a Mainznál és meghív a válogatottba.- Matthäus érkezésével sem látom esélyesebbnek a magyar csapatot a világbajnoki selejtezőkön...- Azt én sem tudom, hogy vele kijutunk-e a vb-re, de talán annyira felkavarja az állóvizet, hogy lesz esélyünk. Mindenesetre nehezebb csoportba is kerülhettünk volna. K. Mayer András radiátorcsövön Száznégy érem a Nemcsak Beremenden, valószínűleg a megyében is a legsport- szeretőbb családok közé tartoznak lllésék: a cselgáncsszakosztály eredményeit, híreit böngészve minden versenyen felbukkan legalább egy, nemritkán mindhárom Illés-lány neve. Orsolya, Emese és Judit ráadásul eredményes is a tatamin, több mint száz érmet gyűjtöttek össze. A cselgáncsot bő tíz évvel ezelőtt kezdték el a lányok, akkor még nem az eredmények hajtották őket, hanem egyszerűen mozogni akartak, ami a kertes házból panelbe költöző családnak a négy fal között lehetetiennek bizonyult. Az édesanya, Illésné Horváth Judit örült az „értelmes időtöltésnek”, elkísérte gyerekeit az edzésekre, s egy-két év alatt annyira megszokták az új elfoglaltságot, hogy az órarendbe is bekerült a dzsúdó. A három lányát egyedül nevelő anya sem nézte sokáig ölbe tett kézzel a tréningeket, és bár ő sosem szállt be cselgán- csozni, megfertőzte a sportág és az összetartó csapat hangulata: előbb a versenyek okleveleinek elkészítésével, majd pályázatok megfogalmazásával segített a szakosztálynak, amelynek később a történetét is megírta, végül a szakosztályvezetői „székben” találta magát.- Eleinte természetesen nem az eredmények motiválták a lányokat, de a folyamatos munka meghozta gyümölcsét, ami már érmekben is megmutatkozott - mondta a sportvezető. - Megszámoltam, összesen száznégy érmet szereztek eddig, mind itt lóg az előszobában, a radiátorcsövön. Most már az eredmények is fontosak, szerencsére a korosztályos versenyek után a felnőttek között is érvényesül a tehetségük. Sajnos az iskolák, a munka miatt kevesebb idejük jut a cselgáncsra, mégis mindig szakítanak időt arra, hogy elmenjenek az edzésekre, nem akarnak eltávolodni attól a kiváló társaságtól, amit a vezetőedző, Horváth Sándor és a segédedző Molnár Emőke alakított ki. Az U23-as országos bajnokságon nehéz helyzet elé állította édesanyját Orsolya és Judit, a harmadik helyet ugyanis „családi belharc” döntötte el. „Ha eredményekről, érmekről van szó, akkor elsősorban szakosztályvezetőként figyelem a versenyt, nem anyaként. Persze mindkettejüknek nagyon szorítottam, és egyaránt szépnek tartom a bronzérmet és az ötödik helyet is, csakúgy, mint Emese hetedik helyezését” - oldotta fel a problémát Illésné Horváth Judit. K. M. A. Id. Dárdai Pál teremt forró pillanatokat Kovácsevics Árpád kapuja előtt FOTÓ: LÄUFER L. A két ünnep között, az elnehezítő karácsonyi evés-ivás után remek ötletnek bizonyult az a mohácsi teremlabdarúgó-torna, amelyen olyan neves baranyai futballisták vettek részt, akik szinte előre garantálták, hogy a pályán a szép megoldások mellett a játék csibészségéből is mutatnak majd valamit. A csarnok ugyan ezúttal sem telt meg csordultig, ám a lelátón helyet foglalók beszélgetéseiből kiderült, jó volt már egy picit kimozdulni az otthon melegéből. Hasonlóan örömmel fogadták a szervezők meghívását a játékosok is. „Hiányzott már a labda” - jegyezte meg melegítés közben Nagy Ervin, s valóban, akit nem hátráltatott sérülés (ifj. Dárdai Pál csak a vonal mellől figyelhette édesapja cseleit), mezt és cipőt húzott. Az első mérkőzést a Pécsi Öregfiúk játszották a házigazdákkal, ám a kezdés kicsit csúszott, mert a pálya közepén önfeledten beszélgető Bodnár László csak Ábradiám Attila „segítségével” találta meg a kapuját. Az ellenfél viszont annál gyorsabban eljutott odáig, előbb Szabó Zsolt kotorta a kipattanó labdát a hálóba („Szép volt Boci!” - incselkedett kollégájával a túloldalról Kovácsevics Árpád), majd Bíró Ferenc helyezett a jobb alsó sarokba. A pálya szélén a Barátok közt együttese melegített, s az FTC csatára, Tököli Attila nem is hagyta szó nélkül Ábrahám - szerinte - téves ítéleteit, „Spori, éljünk együtt a játékkal”, kiabálta be, amire egy mosoly és egy fejbiccentés volt a válasz. A legutóbbi teremtornán brillírozó Szekó József polgármesternek ezúttal nem úgy jött ki a lépés, ahogy várta, kétszer is alaposan eltalálták saját csapattársai - talán túl kevésnek ítélték a sporttámogatást... A Pécsi Öregfiúknál Torna Árpád, Nagy Imre, Megyeri Károly, Havasi Lajos mellett rövid ideig pályára lépett a PMFC vezetőedzője, Nagy Tamás is, a jelen lévő játékosai óriási örömére: Die- nesék árgus szemekkel lesték, amit szavakban tud a mester, vajon tudja-e a pályán is. A kiváló hangulatú torna végén a szervezők még fokozták a gálajelleget egy. női-férfi közösmérkőzéssel, amelyen két vegyescsapat (a PMFC NB I-es női teremspecialistái közüj többek között Szvitán, Laaer Éva, Kiss, Berki és Gráf is megmutatta, mire képes a labdával) küzdött egymás ellen, a végeredmény 8-8 lett, s igazából Tököli, Bódog, Túri, Torna mellett egy hölgy villogott: Gráf három gólt is szerzett. Bár ezúttal talán a legkevésbé fontosak, a mérkőzések eredményei: Pécsi Öregfiúk - Mohács 7-8, Barátok közt - Mohács 15-9, Barátok közt - Pécsi Öregfiúk 6-6. K. Mayer András Fordult a kocka: Nagy Tamásnak kellett a pályán bizonyítania Naphallal ütközött az ausztrál Skandia __________LAKÁS__________ Az Ady E.u.-ban eladó 1 db 27 nm-es garázs valamint 2 db 14 nm-es kocsibeálló. Tel.: 06-20-936-1635 • 14992* Tettyén (Pécs) 4 lakásos társasházban eladó 1 db fszt.-i, 120 nm-es lakás vendégházzal, nagyméretű^ boltozott pincével, a belső udvar kizárólagos használatával, valamint 1 db 2 gk-s garázs. I. ár: 22-3,5 M Ft 72/211-919, 20/315-7454 «04251* 1.5 szobás Pécs-kertvárosi lakás eladó. I. ár: 6.5 M Ft. Tel.: 06/20/411-8674 *15138* ________INGATLAN________ Pé cs-Vasason felújított ház + garázs 1800 nm telken eladó. I. ár: 7,25 M Ft. 30/ 5523-000 *15046* BÉREL-KIAP Pécs, Perczel u. 18. sz. alatt 65 nm-es, új lakás bérbe adó. 20/381-5437 *10735* GÉPJÁRMŰ St Kristóf Autókozmetika Pécs, Szigeti út 120. H-P: 8-17, Szó: 8-14. 72/312-018 •92940* ÁLLÁST KÍNÁL NEMRÉG nyílt pécsi varrodánkba gyakorlott bőrruha-készítőket és végvasalót keresünk 2004. jan. 5.-ei belépéssel. 30/588-4341 *15114* _________OKTATÁS_________ A MECSEK AUTÓSISKOLA idei árakon, december 31-én 9 órakor tanfolyamot indít, melyre tisztelettel várja a jelentkezőket a 'Tüzér u. 3/1. szám alatt, a Mozgalmi Házban. www.mecsekautosiskola.hu •15041* Balázs nyert Színvonalas mérkőzésekkel zárult a fallabda Drávanet-ku- pa, Pécs város nyílt bajnokságának idei sorozata. Parádés mérkőzéseket, izgalmas, egyben izzasztó csatákat vívtak a résztvevők a tegnap a Makár Tanya Sportcentrumban rendezett fallabda Drávanet-kupán, Pécs város nyílt bajnokságán. A kilenc fordulós, minden hónap utolsó szombatjára szervezett sorozat decemberi, negyedik állomásán 18-an indultak, a teljes „férfiuralmat” egyetlen hölgynevezés törte meg. Ä decemberi fordulót végül Balázs Erik nyerte meg, a második helyen Bruch Szabolcs végzett, harmadik Koller Gábor lett, a negyedik helyet Mátyás Attila csípte meg. A következő, immár 2004-es fordulóra január 31-én, szombaton kerül sor. K. M. A. Egy hatalmas, óceáni naphallal ütközött össze az ausztrál Skandia az 59. Sydney-Hobart vitorlásversenyen. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, a hajóban sem keletkezett kár. A szupermaxi 13 csomós sebességgel haladt, amikor a legénység egy csattanás- ra lett figyelmes. Az óceáni naphal (Mola Mola) három méteresre is megnő, és súlya elérheti az 1-1,5 tonnát, így balszerencsés esetben jelentős rombolást is okozhat egy ütközés. A baleset ellenére a Skandia két mérföldesre növelte előnyét a másik szupermaxi, az új-zé- Jandi Zana előtt. Az előrejelzések szerint az első hajót vasárnap délutánra várják Hobart kikötőjébe. A gyorsasági rekordot a dán Nokia tartja, amely 1999-ben 1 nap 19 óra 48 perc és 2 másodperc alatt ért célba. Tavaly az Alfa Rómeónak a nem túl erős szélben 2 nap 4 óra 58 perc 52 másodpercre volt szüksége a táv leküzdéséhez. SPORTMŰSOR LABDARÚGÁS. 9. Tenkes-kupa teremtorna, Siklós, városi sportcsar- | | nők, 8.00. AUTÓSPORT. Ralisprintbajnokság a BOMBAl-kupáért, szezonzáró futam, Komló, vásártér, nevezés 7.30, első edzés, 10.00. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranva Megyei Irodája Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER Telefon: 72-505-027. Fax: 505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Terjeszti az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodája saját árushálózatán keresztül és a Pannonhír Rt. értékesítési helyei. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., AS-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133