Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-27 / 351. szám
A Markó utcai mentősök társalgójában a hűtőszekrény mellett karácsonyfa áll. Nemrégen díszíthették fel, a szaloncukros papírok még szemlátomást épek. A falon mentős műanyag repióra ketyeg. Alatta bekapcsolt televízió. Kissé távolabb, az egymáshoz tolt, vaslábakon álló barna asztalok mellett néhány piros dzsekis ember ül az elnyűtt fotelekban. Néhányon szunyókálnak, mások barna műanyag poharakból híg automatás kávét iszogatnak, miközben az ünnepi ételek készítését tanulmányozzák az egyik kereskedelmi televízió | jóvoltából. A lazacos tekercs baromion jól néz 1 ki a képernyőn, akárcsak a laza szereplők: l a színészből lett kukta és a kuktából lett mű- £ sorvezető. Sport Knoch Balázs lett az év gyorskorcsolyázója. 20. oldal Krimi A rendőrség telefonon hallotta a végzetes lövés hangját. 10. oldal Szenteste a budapesti „Babakocsiban- Akkor lennétek királyok, ha arra is tudnátok egy-két jó tanácsot mondani, honnan teremtsük elő ehhez a pénzt! - mondja mellettem a bajuszos sofőr. - Ha tudnátok, mit gondolnak rólatok a hetedik kerületi diplomatalakásokban élők, mindjárt nem lennétek ilyen vidámak! Fene a jó dolgotokat!- teszi hozzá. Egy testes szemüveges lány lép be a szobába, azonnal kifakad.- Halálosan elfáradtam a legutóbbi riasztásnál. Két órán keresztül tartott egy bácsi újraélesztése, több évet öregedtem. Kiderül, megérte a fáradozás, a beteg az intenzív osztályon már magához tért. A mentősök az öregúrtól cserébe egy mosolyt kaptak - a lazac helyett. Jutalomból.- Papa, itt a létra! - mondja egy emelettel feljebb Botos András ápoló, miközben óvatosan araszol a szerkezettel a pici szoba bútorai között. A Papa fürgén helyet foglal a létra tetején, a magasban keres helyet az új függöny új karnisának. Elnézem hosszan próbálkozását, ahogy keresi az egyensúlyt a plafon és a parketta között. Már négy éve, hogy itt, a „Babakocsinál” töltöm a karácsony estéket. Sokan bolondnak tartanak ezért, én mégis azt gondolom, hogy - elvált apaként - ennél jobb elfoglaltságot keresve sem találhatnék. Lelkileg helyrehoz. Az évekkel ezelőtt otthonában babájának korán életet adó erdélyi lányka története a mai napig élénken él az emlékezetemben. Barbara, az akkor szolgálatos doktornő vezetésével a gyermekmentő személyzete csodát tett előttem. Az anyuka mellett ezeregyszáz grammos kislánya is épségben, egészségesen került a kórházba, majd később haza. Ez az „eset” hozott össze bennünket a mentősökkel. Azt nem állíthatom, hogy barátok lettünk, de jó ismerősként fogadnak évről évre ezen a napon. A Mentőmúzeum melletti szobácskájuk és az ablak alatt parkírozó rohamkocsijuk minden alkalommal más képet mutat. Hol egy új számítógép, hol egy új műszer árulkodik alapítványuk sikereiről. Idén kicserélték a bútorokat, a számítógépek új állványt kaptak, a tartalék műszerek pedig új helyre kerültek a friss fa illatát árasztó galéria tetején. A mű a Papa keze munkáját dicséri. Emberünk most épp a karnissal van elfoglalva. A fúrógéppel dolgozik a hosszú, magas ablak tetején. Dr. Szabó Veronika eközben nőiesen igyekszik hasznossá tenni magát. A hangzavarban - ragaszkodva a nap jelentőségéhez - karácsonyi muzsikát keresgél a cédék között. Mi, az élet nehézségeitől edzett férfiak, elnézően szemléljük e törekvése közben. A programok azonban csúsznak, ugyanis megszólal a csengő. A ti-ti-tá-tá dallam a gyermekmentő személyzetét riasztja. Az egyik budai klinikáról kell egy fulladó kisfiút a Heim Pál kórházba szállítani. Beülünk az autóba. A Papa bekapcsolja a szirénát. A Papát Pesti Józsefnek hívják. A Papa eredetileg ács. Valamikor a nyolcvanas évek közepén egy buszvezetőtanfolyamon szerette meg az elsősegélynyújtást. Ez hozta a mentőkhöz, elvégezte az ápolók tanfolyamát. Nem vágyott főiskolára, nem tanult tovább, maradt a kormánykerék mellett. Imád vezetni, de az ápoláshoz is ragaszkodik. A gyermekmentőknél mindkettőre szükség van. Botos András, a magas, vékony ápoló kitámasztja testét velem szemben. A biztonsági öv mellett erre is szükség van a kanyarokban. Az első perctől kezdve ezen a mentőn dolgozik. Előtte a bajba jutott felnőtteknek segített, akkor jött az ötlet, orvos akar lenni. Két évvel ezelőtt fel is vették az egyetemre, de abbahagyta. Hülye voltam - elemzi a helyzetet. - Sebaj, néhány év kimaradt, most elsős vagyok. A hegytetőn levő gyermekklinika kórtermei jóformán üresek. Akit lehetett, hazaengedtek az ünnepekre. Akinek az állapota megengedte. A piros arcú nyuszit ábrázoló kép alatti rácsos ágyban fekvő Sanyika a kivételek közé tartozik. Koraszülöttként látta meg a napvilágot egy esztendővel ezelőtt. A tartós és .ntenzív lélegeztetés miatt fejletlen tüdeje miatt szorul szanr iríumi kezelésre. Egy nappal e. _l.'t hirtelen vírus támadta meg a tüdejét. A speciális kezelést itt nem tudják biztosítani neki, muszáj olyan kórházba szállitatni, ahol működik intenzív osztály. Sanyika szülei vidéken élnek, most is otthon vannak, így csak a nővérek állnak a kiságy mellett. Ahogyan csak lehet, vigasztalják a sápadt gyereket. Kevés sikerrel. Sanyi véget nem érően, panaszosan sír. A halántéktájon egyik erébe bekötött infúzió lassan csepeg, ezen állít legelőször Szabó Veronika. Aztán gyorsan konzultál az illedelmes és szemlátomást elfogódott ügyeletes orvossal, megnézi a röntgen- felvételeket, injekciókat rendel, majd magához szorítva a közben lázrózsássá vált kisfiút, a kórterem ajtajában álló kádhoz viszi. Közben csitítgatja, mintha a sajátja lenne. Az ülőfürdő után a doktornő segít az öltöztetésben, majd irány a mentőautó, ahol menet közben Sanyikét oxigénnel kell lélegeztetni. Szabó Veronika figyelmesen nézi a műszereket, időnként igazít az oxigénmaszkon, nehezen beszél magáról. Szerencsére nem először találkozunk. Tudom, hogy aneszteziológus. 1987-ben végzett az orvosi egyetemen, ösztöndíjasként szakvizsgázott Németországban. 1995-től gyermek- orvos. Egy évig dolgozott az Egyesült Államokban, rövidebb időt töltött Peruban, Marokkóban és Kenyában, háromszor látták vendégül különböző Fülöp-szigeteki kórházak. Itthon megpályázott egy főorvosi állást az egyik gyermekkórházban, de nem sikerült. Nincs harag benne ezért, a sors kárpótolta, a kremsi megyei kórház vezetése felkérte, legyen náluk aneszteziológus főorvos.- De az a megye Ausztriában van! - csodálkozom.- Na és? A lakásomtól két és háromnegyed óra alatt ott vagyok. Nem nagy a távolság. Szeretnek ott engem, meg is becsülnek. Sőt rendesek, hiszen megengedték, hogy továbbra is gyermek- mentőzzek. Az állással egyébként is jól jártam, azóta, hogy elfogadtam a felkérést, nincs szükségem mellékállásokra. Korábban négy helyen kellett dolgoznom, hogy fenn tudjam magamat tartani.- Miért van szükség gyermek- mentőre?- Mert a gyerekek nem kis felDoroszlai Richárd ápoló pihenőben Nagy Miklós gépkocsivezető kedvence a számítógép nőttek. Az ellátásukhoz speciális eszközökre van szükség. Az életjelenségek - a légzés, a pulzusszám, a vérnyomás, és a vér oxigéntartalma - tekintetében jelentősen eltérnek a felnőttekétől.- Miért lett aneszteziológus?- Az emberi test egészével tudok foglalkozni. Nem egyes szeleteivel, mint a belgyógyászok vagy a sebészek. Többnyire kizárólag csak az előzőekben felsorolt életjelenségekre tudok támaszkodni, ezek összefüggéseiből kell összeállítanom a szükséges terápiát. A gyermekek esetében ez fokozottabban jelentkezik, hiszen ők sok esetben el sem tudják mondani, hogy mit éreznek, milyen fájdal maik vannak. Ezeknek a fájdalmaknak a csillapítása is az aneszteziológusok feladata. Ennél szebb orvosi szakterületet el sem tudok képzelni. Sanyika közben megnyugodott. A lázas foltok is eltűntek az aprócska arcról. Nézzük egymást. Az imbolygó mentőautó belsejében a rózsaszínű plüss Röfi az egyik műszer mögül fejét elfordítva kinéz a hátsó ablakon. A Heim Pál Kórházban Sanyika jól érzi már magát, a nővérek és az orvosok hamar megismerkedtek vele. Szabó Veronika gyorsan búcsút vesz tőle, s már indulnánk az autó felé, amikor a szemközti szoba üvegfalánál megáll. A fal túlsó oldalán egy édesanya öltözteti a kisfiát. Veronika felismeri a gyereket. Ő hozta vissza a klinikai halál állapotából a nyolcéves Pétert, aki autóbalesetet szenvedett. A többórás küzdelem után Péter szállítható állapotba került, azóta itt fekszik a kórházban. Gerincsérülése miatt még mindig géppel lélegeztetik. A szemeit tudja csak mozgatni, a végtagjai bénán nyugszanak a test mellett. Péter tegnap még szomorú volt, amikor kiderült, hogy szüleinek nem sikerült hordozható lélegeztetőgépet szerezni, így itt kell tölteni a szentestét. Mára rendben van minden, hiszen itt van az édesanyja, itt az ünneplőruha, amelyet most adtak rá a gyerekre. Az ajándékok lassan a kórterem ablakába kerülnek, a legjobban annak a mosolynak örülnek, amely ma jelent meg legelőször a sérült kisfiú arcán. MAROSI ANTAL A doktornőt Ausztriába csábítják gyógyítani Dr. Szabó Veronika anyaként is bánik a beteg gyerekekkel A Papa eredeti foglalkozása ács A „Papa” munka közben
