Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-23 / 349. szám

I 2003. December 23., kedd BARANYA I T Ü K Ö R 5. OLDAI. Hírek TÚRONY Árpád-kori templomá­nak rekonstrukciója jó ütemben halad, az elmúlt héten sikerült a barokk ablakok betétele, s rövide­sen sor kerül a gótikus nyílászá­rók elkészítésére is. (a) PÉCSETT a Hősök terén is lesz ezentúl „mindenki karácsonyfá­ja”. Az idén még csak égők díszí­tik a fát, de jövőre már teljes dí­szítést kap a fenyő. (sa) PELLÉRDEN elkészültek a tele­pülésen átvezető főúton a régóta hiányolt gyalogátkelők. Az önkor­mányzat három helyen építtette ki és festette fel a zebrát, így az is­kolába, a buszváróhoz tartók na­gyobb biztonságban kelhetnek át a most már veszélyesen nagy for­galmú úton. (aa) SZEBÉNYBEN található az a két ivóvízkút, amely Véméndet is el­látja. Jelenleg a kutak nitrátmen­tesítésén dolgoznak, hiszen ko­rábban ezek az ivóvízlelőhelyek használaton kívül voltak. io> Jönnek a „nép ügyvédjei” Jövedelmi viszonyokhoz kötik a jogosultságot Módosulnak az államilag támogatott jogi segítségnyújtás formái. Januártól me­gyénként irodák alakulhatnak, amelyek meghatározott esetekben, kirendelt ügy­védek által segíthetnek peres és peren kívüli megegyezésre is alkalmas, első­sorban polgári ügyekben. Baranyai körkép- Az Igazságügyi Minisztérium rendelete április elsejétől lép hatályba, ám az érintettek már janu­ártól jelezhetik a megalakuló hivatalokban kérel­müket - mondta lapunk kérdésére dr Mosdósi László, a Pécsi Ügyvédi Kamara vezetője, hozzá­téve, hogy személyes véleménye alapján fontos és hasznos ez az új lehetőség. A „nép ügyvédjének” is nevezett új módszer gyakorlatilag a korábban ismert, bizonyos intéz­ményeknél és üzemeknél már régóta használa­tos jogi tanácsadás egyik módosított változata. Az elsősorban oldratok szerkesztésével, va­lamint jogi tanácsadással működő szolgáltatás bevezetésével az esélyegyenlőséget kívánják megvalósítani. A minisztériumi rendelet szabá­lyozza azt is, kik vehetik igénybe a szolgálta­tást. Az alaprendelet szerint a januártól me­gyénként létrejövő, úgynevezett pártfogó fel­ügyeleti és jogi segítségnyújtó szolgálatokhoz azok fordulhatnak ingyenes közbenjárásért, akiknél a havi, munkaviszonyból származó, egy főre eső jövedelem nem haladja meg a min­denkori öregségi nyugdíjminimumot, amely je­lenleg 21800 forint. A részletes szabályozás még nem ismeretes, tehát például nem dőlt el, hogy az egy háztartásban élőknél miként szá­molják ki ezt az összeget. Annyi viszont bizo­nyos, hogy a kérelme­zőket két kategóriába osztják majd a január elejétől esedékes jelent­kezésekkor. Lesznek, akik az ügyvédi költség esetében teljes mentes­séget kapnak, mások­nak megelőlegezik az adott összeget, és ezt a későbbiekben, részle­tekben kell törleszteni­ük. Az ügyvédek úgy­nevezett pártfogóként a bíróság előtti perekben is képviselhetik megbízójukat. A lapunk által megkérdezett szakértők véle­ménye szerint már több ügyvéd is jelentkezett a várható feladatokra a megyében, már csak azért is, mert az ingyenes jogi tanácsadások hosszabb távon komolyabb hozadékkal is járhatnak. Az ügyvédeket egyébként külön erre a célra elkülönített pénzből a minisztérium fizeti majd az ügyfelekkel kötött, akár több évre szóló szer­ződés alapján. BOZSIK L. Nem jut munka mindenkinek Baranya megyében összesen 325 ügyvéd praktizál, több mint hatvanan hosszabbrövidebb ideje szüneteltetik tevékenységüket. Az ügyvédi kamara kimutatása szerint az ügyvédek mintegy nyolcvan százaléka Pécsett, pon­tosabban pécsi telephelyen dolgozik. Természetesen nem a megyeszék­helyen élők is vállalhatnak munkát Pécsett, semmiféle területi kötöttség nincs. Baranyában a lakosság számához viszonyítva az országos átlagnál is magasabb az ügyvédek aránya, így nem véletlenül különíthető el szakem­berek szerint egy felsőbb réteg, egy szélesebb középréteg, és egy egyre szaporodó alsóbb réteg a kapott ügyek száma és minősége szerint. Egyre közelebb a 82 fokos hévíz Boly A Sapard-pályázat nyomán elnyert 60 millió forintos uniós támogatás­sal jövőre megvalósuló intézményi fűtéskorszerűsítés döntő szaka­szához érkezett. A város meghir­dette a közbeszerzési pályázatot, amely a hévízvezeték-rendszer ki­építését, illetve egy új kút fúrását irányozta elő. Az első lépcsőben jövő ősztől közel két kilométeres vezetékrendszeren át hét intézmé­nyi hőközpontba jut majd el a vá­ros határában meglelt 82 fokos for­ró víz, s a legfőbb fogyasztók - is­kolák, óvodák, a gyermekotthon és az idősek gondozási központja - tér át erre az olcsó fűtési módra. Amint azt Hárs József, a város pol­gármestere említette, a pályázók között a feladatok megosztása is lehetséges. Úgy vélik, hogy borí­tékbontás után legkésőbb január végére kiderül, hogy ki fogja el­nyerni a város egyik legjelentő­sebb 2004-es beruházását. K.F. ÚJ FORGALOMIRÁNYÍTÓ LAMPA PÉCSETT. Már hosszú ideje vártak a Szigeti út környékén közlekedők az új jelzőlámpa felépítésére. A for­galomirányító készüléket már évek óta ígérgették a Tüzér utcai csomópontban, az egyetem orvosi karának épülete előtt, most az év végi ünnepek- re ez is elkészült. A lámpa főleg a gyalogosok biztonságos közlekedését, és a Szigeti útra balra, nagy ívben kanyarodókat segíti. fotó; laufer l. A sorompókra is várni kell Baranyai körkép A megyében a vasúti átjárók több, mint fele nem biztosított semmilyen technikai eszköz­zel. A kistelepülési szerkezet­ből adódó aránytalanság a jö­vő év elején változhat. Országosan mintegy ötszázmil­lió forint áll a Magyar Államvas­utak rendelkezésére ahhoz, hogy az átjárók biztonságát ja­vítsák. A MÁV területi képvise­letétől kapott információink szerint több pályázatot is be­nyújtottak elbírálásra. Biztos­nak látszik, hogy a harkányi be­vezető szakaszon hamarosan úgynevezett félkarú sorompót szerelnek fel, hiszen az utat is szélesíteni fogják ezen a szaka­szon. Több új fénysorompó lé­tesítését is javasolták, elsősor­ban a Pécs környéki kisebb átjá­rókban, ezekről a jövő év elején születhet döntés. A Szentlőrinc melletti, úgy­nevezett régi 6-os út mellett található átkelő vita tárgya. A MÁV szakértőinek javaslatai szerint itt meg lehetne szüntet­ni az átkelőt, hiszen a felüljáró biztonságos és folyamatos köz­lekedést tesz lehetővé, más vé­lemények szerint ide is fényso­rompó telepítése lenne idő­szerű. Dr. Túrós András, a MÁV biz­tonsági igazgatója lapunk kér­désére elmondta, hogy jövőre, amikor az átkelőkkel kapcsola­tos Balaton környéki biztonsági intézkedések befejeződnek, Ba­ranya kiemelt szerepet kap a teljes sorompók, a félsorompók és a fénysorompók telepítésé­ben az adott anyagi lehetőségek arányában. BOZSIK L. A Várszínház Kht. maradt felül Hosszas vajúdást követően az elmúlt hét végén megtartott képvi­selő-testületi ülésen a városatyák határozatot hoztak a művelődé­si és idegenforgalmi központ, valamint a Várszínház Kht. össze­vonásáról. Siklós A takarékossági intézkedések je­gyében az önkormányzat részéről már hónapokkal ezelőtt felvetődött a művelődési és idegenforgalmi központ, valamint a Várszínház Kht. összevonása. Eddig azonban az illetékes minisztérium állásfog­lalásának hiánya hátráltatta a dön­tést, azt ugyanis - a hatályos törvé­nyek szerint közművelődési intéz­mény átszervezése esetében - min­den esetben ki kell kérni. A város elképzeléseit a minisztérium végül támogatólag elfogadta. Mint meg­tudtuk, a most meghozott döntés­nél szerepet játszott az intézmé­nyek vezetői által készített előzetes számítás is, amelyet a jövőbeni mű­ködéssel kapcsolatban állítottak össze. A képviselő-testület ezek alapján a Várszínház Kht. anyagát fogadta el, s kimondta a művelődé­si és idegenforgalmi központ meg­szűnését azzal a feltétellel, hogy a közművelődési feladatokat a jövő­ben a nyertes cégnek kell ellátnia változatlan formában és tevékeny­ségi követelményekkel. Az átszer­vezés természetesen személyi kér­déseket is felvet. A város képviselő­testülete a közalkalmazotti munka- viszonyok megszűnésével kapcso­latos problémák rendezésével a polgármestert és a jegyzőt bízta meg. A Várszínház Kht. vezetője la­punk érdeklődésére elmondta, az már biztos, hogy nem olvad bele a teljes létszám a cégbe, arról, hogy pontosan hány fővel dolgoznak to­vább, ma délelőtt tárgyal a város polgármesterével. ____________________________ _________ K. J. Bűn-k rimi-rend Megszúrták férjeiket Pécsett a hét végén két alkalommal is erő­szakba torkollott családi veszekedésekhez riasztották a rendőröket. Az egyik helyszí­nen egy ötvennégy éves asszony a férjével folytatott vitát azzal zárta le, hogy egy konyhakéssel hasba szúrta. Egy 39 éves nő ugyancsak konyhakést ragadott, és a perle­kedés hevében azt férje vállába merítette. Mindkét megszúrt férfi könnyű sérüléssel megúszta a támadást, a gyanúsítottak pe­dig kihallgatásukat követően szabadlábon védekezhetnek. (mb) Nem hoztak, vittek Abaligeten a hét végén két ismeretlen azzal csengetett be az egyik lakásba, hogy a tu­lajdonosnak jelentős villanyszámla-túlfize­tése van. A jó hír hallatára a gazda been­gedte az idegeneket, akik később elterelték a figyelmét, és egy szekrényből hetvenhét­ezer forintot loptak el tőle. (mb) Nem akart fizetni Pécsett hétfőre virradó éjszaka az egyik be­vásárlóközpontból egy férfi fizetés nélkül akart kisétálni, ám a biztonsági őrök éber­ségét nem tudta kijátszani. Később a rend­őrség megállapította azt is, hogy a tolvajt két bíróság, és egy rendőrkapitányság is keresi, többek között garázdaságért, és azért is, mert a férfi nem vonult be koráb­ban kiszabott büntetése letöltésére a bör­tönbe. _____________________________________IÍH Egé szségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék fel­nőttjeinek a Lánc utcai rendelőin­tézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermek- belgyógyászat: pécsieknek Gyer­mekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebé­szet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőttek­nek belgyógyászat, sebészet: Me­gyei Kórház, baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Gyógyszertá­rak: Pécs: Őrangyal (Királv u. 75.), Bóly: Panacea, Komló: Kö- könyös, Mohács: Szenthárom­ság, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szent- lőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Oroszlán, Vajszló: Ormánság. Ál­latkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Túl az első gyertyatüzeken A tűzoltóság a petárdák használatára vonatkozó előírások betartását is hangsúlyozza Az ünnepek alatti tüzesetek és a pirotechnikai eszközök, petárdák által okozott balesetek megelőzése érdekében teg­nap sajtótájékoztatót tartottak a Baranya Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóságon. A rendezvény ideje alatt két ad­venti koszorú által okozott kisebb tűzesetről tettek bejelen­tést az ügyeletén. Pécs Jelzésértékű, hogy míg a tűzoltók tegnap sajtótájékoztató keretében hívták fel a lakosság figyelmét a karácsony veszélyeire, addig a rendezvény alatt két, adventi ko­szorú gyertyája által okozott ki­sebb tüzet jelentettek be a megyei ügyeletén. Az egyik egy családi házban keletkezett, a másik egy pécsi közüzemi cég irodájában.- Nemcsak a koszorún lévő, őrizetlenül hagyott gyertya ké­pes hatalmas pusztításra, ha­nem a karácsonyfán lévő csillag­szórók és a szabálytalan kezelé­sű izzósorok is - hangsúlyozta Vágvölgyi László megelőzési osztályvezető. - A tűzesetek el­kerülhetők lennének, ha az ün­neplés lázában a lakosok nem felejtenék el néhány alapvető szabály betartását. Ne tegyünk a csillagszórók, és az égők köz­vetlen közelébe könnyen gyulla­dó anyagokat, papírdíszeket, va­lamint a lehulló levelű, kiszá­radt fákon már ne gyújtsuk meg azokat. Az úgynevezett játékos piro­technikai eszközök 2003 decem­ber 1-jétől egész évben vásárolha­tók és felhasz­nálhatók. A 2- es kategóriába sorolt, úgyne­vezett kis tűzi­játéktelepek en­gedélymentes árusítását és vá­sárlását a tör­vény évente egy időszak­ban, december 28-a és december 31-e között teszi lehetővé. E tűzi­játékok engedélymentes elpufog- tatása pedig december 31-én 18 órától január 1-jén 06 óráig lehet­séges. Aki előbb vagy később in- utasítást, a bevizsgálás tényét, a dítja el a tűzijátékot, és nincs en- szavatossági időket, a töltet töme- gedélye hozzá, szabálysértést kö- gét és a biztonsági előírásokat is. vet el. Semmilyen játékos piro- Amennyiben mégis bekövetkez- technikai eszköz és petárda nem ne a baj - azaz megsérülne valaki indítható be középületben, köz- petárdahasználat közben -, min- lekedési eszközön vagy sportléte- den esetben hűteni kell az égési se- sítményben. bet, majd orvoshoz kell fordulni. A szakemberek óva intenek at- (Háttér: www.dunantuUnapb.hu) tói, hogy a legális forgalmazást ki- _______ ___________csikós klauoia ke rülő, fe­ketepiaci árusoktól vásárol­junk. Szab­ványtermé­ken a ma­gyar felirat tartalmazza a gyártót, a használati PIROTECHNIKAI ANYAGOK BESOROLÁSA I. játékos tűzijáték: ———----------* H éven (elüllek használhatják le gfeljebb 3 gramm hatóanyag termékenként ti. kis tűzijáték: ...................................» dec. Z8.-jan. 1. között taaflMi, le gfeljebb 50 <pnm hatóanyag termékenként ezenkívül engedély a BBIflfKdóI Hl. közepes tűzijáték:-----------------------»• engedélyköteles a BMBFK-lól legfeljebb 250 gramm hatóanyag termékenként IV. nagy tűzijáték: -----:-----------------* engedélyköteles a BMRFKtól 25 0 gramm feletti hatóanyag termékenként V. müszdki pirotechnikai anyagot: erdészeti tevékenységnél h

Next

/
Oldalképek
Tartalom