Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-20 / 346. szám
2003. December 20., szombat TÜKÖR 5. OLDAL BARANYAI Hírek SZEKSZARD alpolgármestere, Németh Zoltán tólépett az SZDSZ-ből. Döntését azzal indokolta, hogy a város nem kap elegendő kormányzati támogatást. A VOKÁNYI önkormányzat tegnap tartott a helybelieknek karácsonyi ünnepséget a kultúrház- ban. Mintegy kétszáz gyerek kapott édességcsomagot. (ck) A PÉCS/SOPIANAE Örökség Kht. várostörténeti vetélkedője a napokban zárult. A diákok utolsó megmérettetésének témája a Zsolnay-gyár volt. __________isai Mé ly fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, HORVÁTH ISTVÁN pécsi (volt mozsgói) lakos hosszú szenvedés után 68 éves korában elhunyt. Temetése december 22-én fél 3-kor kezdődő misével egybekötve lesz a patacsi temetőben. A gyászoló család A többség szerint javult a közlekedés Lámpa helyett körforgalmat javasolnak az új kereszteződésekbe Azon olvasóink többsége, akik tegnap telefonon, illetve az interneten elmondták véleményüket az új pécsi forgalmi renddel kapcsolatban, úgy véli, jelentősen javult a belváros közlekedése. Ugyanakkor több kifogást is megfogalmaztak; szerintük egyebek mellett a Rákóczi útról ki lehetne tiltani a teherautókat, és az új csomópontokban lámpák helyett körforgalmakat lenne célszerű kialakítani. PÉCS Két hetük már volt arra a baranyai megye- székhelyen autózóknak, hogy teszteljék a frissen elkészült új belvárosi csomópontokat. Arra kértük olvasóinkat, tapasztalataik birtokában telefonon, illetve az interneten mondják el, szerintük javult-e Pécs szívében a közlekedés. Olvasóink közül igen sokan éltek az alkalommal (csaknem száz hívás érkezett szerkesztőségünkbe néhány óra alatt), és többségük úgy vélte, gyorsult, és ezzel javult a belvárosi közlekedés. Ugyanakkor a telefonálók, illetve az internetes fórumot meglátogatók közül sokan további javaslatokat, illetve kiigazítási lehetőségeket is az illetékesek figyelmébe ajánlottak. Talán a legtöbben a Somogyi és a Lég- szeszgyár utcák kereszteződésének veszélyességére hívták fel a figyelmet. Szerintük a helyzeten sokat javítana, ha akár telekkisajátítás árán, de beláthatóbbá tennék a csomópontot, illetve ha körforgalmat alakítanának ki. Utóbbit egyébiránt - más nagyvárosok mintájára - máshol is el tudnának képzelni a telefonálók, mert azok szerintük a forgalom további gyorsulását eredményeznék. Ugyancsak többen kifogásolták, hogy a Búza téren csak fél nyolctól működnek a villanyrendőrök, így ott akkor gyalogosan roppant nehézkes az átjutás. Úgy vélték, KARÁCSONY AZ ÓVODÁKBAN. A pécsi Gyárvárosi óvoda na;: verses előadással lepték meg szüleiket. _____________________• cs oportosai is műsorral készültek az ünnep alkalmából: a gyerekek zenés, FOTÓ: LÖFFLER PÉTER ___________________Bűn-krimi-renp___________________ Le buktak a tolvajok Ormánság területén az elmúlt hetekben több kisebb-nagyobb lopás is történt. A rendőrök, hogy kézre kerítsék a tetteseket, útellenőrző pontokat állítottak fel, majd a napokban négy gyanús férfi kocsiját állították meg, akik nem tudtak elszámolnia csomagtartóban lévő holmikkal. Később kiderült, hogy azok bűncselekményből származnak, sőt egy autó ellopása is feltehetően az ő számlájukra írható. (mb) Ki tud róla? A komlói rendőrök eltűnése miatt keresik a képen látható, 13 esztendős Gyurgyevics Borbálát. Az átmeneti otthonban elhelyezett kislány lakhelyéről november 11-én távozott, azóta nem adott életjelt magáról. 160 cm magas, vékony testalkatú, kreol bőrű, barna, vállig érő hajú. Á rendőrség kéri, aki bármit tud róla, jelentkezzék a 107-es segélyhívón._____________________jmbi Összevonják az intézményeket? Siklós A városban pillanatnyilag tíz oktatási és kulturális intézmény működik, amelyek takarékos üzemeltetése már régi terve az önkormányzatnak. Mivel a képviselők között nagy az összhang a zeneiskola megtartását illetően - amelyet eredetileg a megyei önkormányzatnak _ kívántak átadni -, előbbit a tervek szerint összevonnák a Hajdú úti általános iskolával. Amint azt Sza- — bó László képviselő, az iskola igazgatója elmondta, az összevonás az intézmény profilján - amelyben a sportoktatás van a központban - nem változtat, ugyanis a zenei képzés szakmailag teljesen önállóan fog működni. Ezzel a lépéssel a város évente több millió forintot takaríthat meg. A tervezet másik szála a bölcsőde integrálása a Köztársaság téri óvodába, amelyet a gyermeklétszám csökkenése is indokolttá tesz. A két ösz- szevonás nyomán a városnak hasznosítható ingatlanok állnak majd rendelkezésére, mivel a zeneiskola épületéből a gimnázium új nyolc tantermes szárnyának jövő évi elkészültével a szakképzés is kiköltözik. A tervezett intézkedések amúgy egy nagyobb szabású racionalizáás első lépésének tekinthetők. Az előterjesztésről a városatyák mai tanácskozásukon szavaznak, k. j. EGÉSZSÉGÜGYI ÜGYELETEK Körzeti orvosi Pécsi gyermekeknek a Gyermekklinikán. Pécs környékiek és Egerág gyermekeinek a Gyermekkórházban. Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pel- lád, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág, Szalánta, Bosta, Szilvás, Túrony, Garé és csatolt községek felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben (72/214-347). Az ügyelet mindenütt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig tart. Kórházak. Gyermekbelgyógyászat: Pécs: Gyermekklinika. Pécs környékiek, Siklós, Sellye és környékiek Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet mindig a dátum szerinti párosnapon Megyei Gyermekkórház, páratlan napon: Gyermekklinika. Égések Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek szombaton: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet I. sz. Belgyógyászati, 1. sz. Sebészeti Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Fogászat A megye felnőttjeinek és a gyermekeknek a Lánc utcában. Gyógyszertárak Pécs: Mozsonyi (Bajcsy-Zs. u. 6), Rozsnyai (Diana tér 16.), Boly: Panacea, Komló: Zöldkereszt, Mohács: Szentháromság Pécs- várad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Szigeti. Állatorvosi ügyeletek december 20-án reggel 6 órától december 22-én reggel 6 óráig. Megyei rendelői ügyelet Dr. Révész Bálint. Telefon: 9.00-19.00 óra között: 72/212-766,19.00-9.00 óra között: 06-20-3222-112. Pécs: Dr. Dudás Zoltán, tel.: 0630-9361-005. Sásd: Dr. Szebeni Zsolt, tel.: 06369694-201,72/478-091. Mágocs-Pécsvárad-Komló: Dr. Szemenyei Károly, tel.: 06306504766. Mohács-Bóly: Dr. Lacza Béla, tel.: 69/362-109,06203294-797. Siklós, keleti rész: Dr. Szilágyi Zsolt, tel.: 0630433- 2255,72/480375. Siklós, nyugati rész: Dr. Svegal Benő, tel.: 72/424-021,0630 9536298. Szigetvár-Szentlőrinc Dr. Kiss Jenő, tel.: 06309933-343. Folyamatos megyei állatkóiházi ügyelet Állatkórház (00.00-24.00 óráig a hét minden napján) Mohács, Szent István u. 35. Tel: 69/311-068,06309027-729. Magasház: számtalan ötlet PÉCS Apróbb módosításokkal határoztak a képviselők a Magasház hasznosítására kiírt pályázatról. Egyelőre még nem lehet tudni, átalakul-e, és ha igen, mivé a „szellemház”. A pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén - amint arról beszámoltunk - döntött a Magasház értékesítésére kiírt pályázatról. Juhász István gazdasági bizottsági elnök javaslatára a vásárló által fizetendő biztosítékot 50 millióra emelték, viszont a pályázók körét kiszélesítették, így az egyetem is benyújthat ajánlatot. Dévényi Sándor, az Összefogás Pécsért Egyesület képviselője az ülésen felvetette: ha a kiírás eredménytelenné válik, akkor is valamiképp üzemeltetni kellene a házat, bár például a lakások kialakítása, üzemeltetése igen drága lesz. Toller László polgármester kijelentette, ha nem akadna befektető, a 250 lakás jó megoldás lehet a városnak, bár úgy vélekedett, lát rá esélyt, hogy az egyetem mégis beszáll a hasznosításba. Ez utóbbit erősítette meg a pénteki sajtótájékoztatón is. Vörös József, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese elmondta, elvileg nem zárkózik el a PTE a hasznosítástól, de a helyzet ennél összetettebb. Az biztos, hogy az universitasnak önmagában erre nem lesz pénze, így magántőkés beruházásra volna szükség. Ugyanakkor az állami szerep- vállalást is tisztázni kell, hiszen a központi költségvetés is támogatja a hallgatók lakhatását. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, szüksége van-e egyáltalán az egyetemnek egy ekkora költségű kollégiumi fejlesztésre akkor, amikor pár év múlva - a statisztikák szerint - a 18 éves korosztályban erős demográfiai csökkenésre lehet számítani. ny. sz. Osztódással szaporodnak A város képviselő testülete legutóbbi ülésén feloszlatta az eddig Üszög képviseletét is ellátó újhegyi részönkormányzatot, mivel igény mutatkozott arra, hogy előbbi városrész is önálló képviseletet kapjon, ezért mindkét helyen új választásokat tartanak. Dr. Fekete Éva, az újhegyi részönkormányzat fide- szes tagja a döntés jogszerűségét nem vitatja, de antidemok- ratikusnak tartja. PÉCS A közgyűlés legutóbbi ülésén módosította szervezeti és működési szabályzatát, amellyel lehetővé tették, hogy Üszögön is részönkormányzat alakulhasson. A változtatást egy, a városrészben tevékenykedő egyesület kezdeményezte. Eddig az újhegyi részönkormányzat látta el az üszögiek képviseletét is. A közgyűlés hosszas vitát követően úgy döntött, hogy az új szervezet felállításával egy időben az újhegyit feloszlatják, így mindkét helyen új választást kell tartani. Ugyan- alckor dönthettek volna úgy is, hogy Újhegyen továbbra is a jelenlegi testület marad. Dr. Fekete Éva, aki a Fidesz városi elnökségének is tagja, leszögezte: a döntés jogszerűségét nem vitatja, azonban antidemok- ratikusnak tartja. Úgy véli, a háttérben az áll, hogy a részönkormányzat vezetője, az MSZP-s Sík László Lajos semmiben nem tudott együttműködni a képviselőkkel. Amint mondja, miután jogorvoslatra nincs mód, kénytelen elfogadni a helyzetet. Sík László Lajos ellenben úgy véli, szó sincs arról, hogy nem tudott együttműködni a képviselőkkel, így szerinte a döntés hátterében nem is érdemes más indokokat keresni. Úgy véli, pusztán arról van szó, hogy az üszögiek kérésének így tett eleget a pécsi ön- kormányzat. _________mátéb. BAL ESET A 6-OS ÚTON. Tegnap a délelőtti órákban egy Szigetvár felől érkező Suzuki és egy egyterű Seat ütközött a Patacsi elágazónál. A Suzuki vezetőjét kórházba szállították. A baleset okát a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja._______________________________________________fotó: löffler péter re ndőrlámpa beállítása sem, szerintük most nagyobb a káosz, mint a lámpa nélküli időkben volt. (Az internetes fómmot lásd: www.du- nantulinapb.hu) ______________________________________MÁTÉ BALÁZS Két taxis is telefonált, akik azt sérelmezték, hogy a Búza térről az átépítés nyomán eltűnt a droszt, így az azt korábban megszokó utasok most hiába keresik. Olvasóinknak az is szemet szúrt, hogy a távolsági buszok nem használják a Somogyi és Bacsó utcákat, így lassítják a Rákóczi út forgalmát, miként az is, hogy a Rózsa Ferenc utcából a belváros irányába vivő kanyarodósáv túl rövidre sikeredett, így az ott feltorlódó autósor vége kilóg a másik sávba, ezért rendszeresek a dugók. A telefonálóknak szintén nem nyerte el a tetszését az orvoskarnál felállított új- megoldás lehetne, ha előbb bekapcsolnák- azokat, vagy ha ez valamiért nem lehetsé- ges, akkor a száz méterre lévő rendőrségről- vezényelhetnének ki forgalomirányítókat. ■ A Rákóczi úton lakók közül többen azt- javasolták, hogy miután most már van a- szakaszt elkerülő útvonal, tiltsák ki on- nan a teherautókat.