Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-17 / 343. szám

pl 2003. December 17., szerda KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL „Voiláü” „Az ördög’’ bemutatója a Pécsi Nemzeti Színházban Molnár Ferenc színművének záró aktusaként a címszereplő, a szer­zői utasítás szerint, a színpad ele­jére jön, s a közönségre nézve csak ennyit mond: „Voila!!” A szó­nak több jelentése is van az adott szituációban: vonatkozik a bemu­tatott történetre, de magára az elő­adásra is. íme, ezt csináltuk. ítéljé­tek meg, s ha tetszett, tapsoljatok. Ennek az ördögnek nem sok köze van Goethe Mefisztójához vagy Madách Luciferéhez, távoli rokon csupán, hiszen Molnár mű­ve vígjáték, igaz, ez a szabályokra fittyet hányó uraság ettől még go­noszkodhatna. De nem teszi, mert szemtelen és rámenős fickó ugyan, de azért alapjában jóindu­latú, igazi comme il faut ember, élet pszichopatológiája megjelené­se után.) A mű bevezető jelenetei erről szólnak. Arról, hogy az állítá­soknak és kijelentéseknek nincs fedezetük, nem tükrözik, inkább elfedik az igazságot. „Mi már nem szeretjük egymást” - mondja Jo­lán, a dúsgazdag kereskedőfeleség Jánosnak, a festőnek, akitől port­rét rendelt, s ez buzgón helyesel: „Úgy van.” Egykor szerelmesek voltak egymásba, de szegények lé­vén elválasztotta őket a sors. Ha­zudnak? Nem, mert valóban nem akarják egymást szeretni, s az akarat nagy úr, képes elhitetni a maga igazát. Stubendek Katalin és Köles Ferenc visszafogott dikciója jól illik a klasszicizáló tónushoz, Horesnyi Balázs mívesen korhű Ottlik Ádám (balról) és Köles Ferenc jelenete ahogy már Kosztolányi észrevette az ősbemutatóról írt kritikájában. Ezúttal még „ékbe font? haja sincs, mint egykor a nagyszerű Hegedűs Gyulának (neki dedikál­ta művét a szerző), Ottlik Ádám szerényen lemond erről a kénkő- szagú attribútumról, s a homlokba fésült ördögtincs helyett kopasz­ságával, valamint ügyesen stilizált, kissé „latinovitsos-cipollás" gesz­tusaival ironizálja a szerepet. Úgy, hogy abból az is kitűnik, ez a fura figura igen okos. Észrevette, hogy a polgár, aki mindig is tisztelte a nyelvet, a vá­lasztékos beszédet, hajlamos arra, hogy azokat a szavakat, amelyek a jó társaság által becsült értékeket jelölnek (például: „házasság”, „hűség”, „tisztesség”), olykor ben­ső, lelki meggyőződés nélkül, ere­deti jelentésüktől megfosztatva is érvényesnek tekintse. Az érzel­mek és a vágyak dacára is. Ezek megfékezésére. Ezt az állapotot lé­lektani szempontból elfojtásnak nevezik, stilisztikáiig pedig mel­lébeszélésben nyilvánul meg. (A darab ősbemutatója 1907-ben volt, csak hat évvel A mindennapi FOTO; TOTH L díszletéhez s a szerzői elgondolást tükröző .jelmezekhez, amelyek Pilinyi Márta tervei alapján ké­szültek. Talán a gesztusok kicsivel többet elárulnak a szavak válságá­ról, mint kellene, de hát Molnár Ferencnél a játék szóbeli és nem verbális elemeinek arányát patika­mérlegen kell kimérni, könnyű olykor tévedni. Aztán Stubendek Katalin, azaz Jolán a tervezett mellkép érdeké­ben leveti a blúzát, majd hirtelen felsikolt, mert a nézőknek háttal fordított fotelból váratlanul felkel az ördög. Alkalmasinta szereplők mondatainak hamis csengése okozta megjelenését, minthogy ő is tiszteli a szavakat, a darab során fontos nyelvészeti megfigyelése­ket tesz az igék valódi természeté­ről. (Szellemes megoldás, hogy korábban János is ebből a fotelból kelt fel.) A címszereplő felbukka­nása és az említett sikoly felpörge­ti az előadást. A második felvonás egészen jól sikerült (örülök, hogy megőrizték a mű eredeti tagolá­sát), kellően hatásos az ördög által ravaszul kieszelt próba az elegáns belépővel Jolánon (ami alatt vagy ruha is van, vagy csak Jolán, az ör­dög se tudja), a játék feszült és fi­noman erotikus, az olykor elővil­lanó szép combok némi enged­ményt jelentenek a nézői pülantá- soknak, de a jelenet csattanóját is szolgálják, ami a belépő levétele­kor következik be. Hiányoltam vi­szont a szöveg szerint kiszűrődő zenét, elvégre estély zajlik a hát­térben. Bővül a színészi skála: Mé­száros Sára plasztikus Elzát for­mál, Ottlik játéka mellett az ő ala­kításában csillog a legtöbb irónia. Az ördög és János feszült dialógu­sa az előadás egyik csúcspontja, a gesztusok ekkor hitelesen „übere- lik” még a heves szavakat is. A né­melykor kissé halk Köles Ferenc játékának ez a legjobban kimun­kált fázisa. Aztán a szakasz végén Lipics Zsoltnak, a magányosan visszavonuló, mindent megértő férjnek van még egy igen emberi pillanata. A harmadik felvonásban Sztan- kay Orsolya is felnő a Cinka- szerep kínálta lehetőségekhez, Stubendek Katalin játéka szintén ekkor a legösszetettebb, mert Jo­lán itt tör ki bilincsként „hordo­zott” szavainak bűvköréből, s itt teremt új értelmet fogalmainak. Végre találkozik lelkében szó és érzés. És itt derül ki, hogy ez az ör­dög milyen kitűnő játékmester (hála Molnár Ferenc briliáns dra­maturgiai tudásának), s az is, hogy Ottlik Ádám tisztában van azzal: ez a szerep beszédaktusok­ra épül, játékának tehát el kell hi­tetnie partnereivel (és a nézőkkel) szavainak különleges erejét. Már jeleztem, hogy Balikó Ta­más a polgári színjátszás hagyo­mányőrző, klasszikus eszményei­nek vonzásában rendezte meg az előadást. Életszerű helyzeteket kí­ván teremteni, s felcsillantani ben­nük a párbeszédek humorral elegy költőiségét. Ragaszkodik a szöveghez, tiszteli a szerzői inst­rukciókat. A színházművészet mai törekvései sorában ennek a felfogásnak is helye van. Különö­sen akkor, ha, mint most Pécsett, egy tehetséges, fiatal, de közös ta­pasztalatokkal még nem rendelke­ző társaság találkozik Molnár Fe­renccel. Az arányok még nem hi­bátlanok, a hangsúlyok sem min­dig pontosak, a stílus nem elég érett. De a játéknak van íve, a hely­zetek élnek, a dramaturgia jól mű­ködik, a szöveg plasztikája kidom­borodik. A stílus pedig majd meg­érlelődik. Ehhez persze gyakran elő kell venni egy-egy Molnár-mű­vet, s a nagy kortársak munkáit: Szép Ernőt, Füst Milánt, Szomory Dezsőt. Ez a mostani előadás is igazolja, hogy érdemes. Voila!! Itt van. Nagy Imre TÁJKÉPEK A PÉCSI MŰHELYGALÉRIÁBAN. A Balaton adja a témáját a Szent István téri kiállítóterem­ben a napokban megtekinthető tárlatnak. A karácsonyi ünnepekig látogatható bemutatón szereplő festmé- nyek különböző stílusban mutatják be a tónak és környékének tájait, hangulatait. ________fotó: laufer László Zs olnay az árverésen: elkelt az Áradás A Műterem Galéria év végi auk­cióján szép Zsolnay-siker szü­letett: 700 ezer forintért (plusz a jutalék) talált gazdára a Nagy Márta keramikusművész által tervezett Áradás című darab. A Műterem Galéria árverése a Po­ros út című Munkácsy-kép kap­csán került az érdeklődés közép­pontjába. A 220 millió forintos re­kordáron elkelt festmény mellett mind szakmailag, mind a darab értékét tekintve szép Zsolnay-si­ker is született az árverésen - 700 ezer forintért kelt el Nagy Márta Áradás című műremeke. Mint Kovács Gyula, a Zsolnay Manufaktúra Rt. vezérigazgatója elmondta, különösen büszkék ar­ra, hogy egy új készítésű dísz­tárggyá értek el üyen szakmai si­kert. Az aukción ugyanis rendsze­resen 15-20 antik Zsolnay darab szerepel, új viszont még nem ért el ekkora árverési árat. A 300 ezer forintról induló licitben 450 ezerig hárman, utána ketten versengtek a szép eozin kompozícióért. Az Áradás tavaly év elején ké­szült el. A három egymásra helye­zett eozin tálból, rajtuk az Attila király kelyhe által ihletett ivócsa- nakból álló darabból összesen nyolc készült. Egy jelenleg egy. New York-i kiállításon van, végle­ges helye a Metropolitan múze­umban lesz, egyet-egyet a Janus Pannonius Múzeumban és az Iparművészeti Múzeumban állíta­nak ki, egy a gyáré marad, s a fennmaradók egyike talált most egy gyűjtőre. __________kaszásé. „E gy hangvilla két ága...” 25 éves a Komlói Pedagógus Kamarakóms József Attilától citált idézet olvas­ható a negyedszázada alakult Komlói Pedagógus Kamarakórus új - immár negyedik - hangle­mezének borítóján. Beszédes, ér­zékletes kifejezése annak a mér­hetetlen összetartó energiának, amit a közösségi muzsikálás, a kórusélet jelent. Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1978 őszén egy Komlón tanárko­dé Tillai Aurél-tanítvány, Szabó Szabolcs (irodalomdoktori disz- szertációját thajd Szenczi Molnár Albert levelezéseiből írja), - háta mögött a Pécsi Kamarakórusban és a Spirituálé Együttesben eltöl­tött hosszú évekkel - kollégáiból, illetve azok barátaiból megszer­vezi a rövid időn belül országos, sőt európai rangot elérő Pedagó­gus Kamarakórust. Többször volt alkalmam együtt koncertezni ez­zel a nagyszerű énekkarral. Vitat­hatatlanul megragadott az együt­tes példamutató közösségi szelle­me - „Egy hangvilla két ága...”, családias atmoszférája, derűje. Hazai koncert-, rádió-szereplések mellett osztrák, belga, cseh, finn, francia, holland, lengyel, német, olasz és erdélyi turnék - mintegy 30 nemzetközi díj! - mellett itt­honi kórus-minősítéseink legma­gasabb fokozatát is magukénak mondhatják. A negyedszázados jubileumra megjelent új CD-jük 20 darabja ismét fényes bizonyítéka Szabó Szabolcs karnagy és a kórus kivé­teles zenei stílusismeretének, ki­tűnő ízlésének, a repertoár szí­nességének, az egyes zenetörté­neti korszakok „nyelvezetét” anyanyelvi szinten tolmácsoló képességének. Hozzávetőleg fél évezred énekkari terméséből me­rít a CD programja - a francia Ser- mizy madrigáljától kezdve a ba­rokk Monteverdi, Schütz, a svéd származású német Buxtehude motettáján keresztül (a lemez egyik legkiemelkedőbb produk­ciója!), romantikus és 20. száza­di mesterek (ők nem kevesebb, mint 11 alkotással „képviselik” itt korukat) jeles alkotásaiig. Bármelyik hivatásos kórusunk becsületére válna ez a gazdagság, változatosság. Az együttes ki­egyenlített hangzása, kitűnő szö­vegmondása, frazeálása iskola­példa lehet nem egy énekkarunk számára. Orgona-, illetve zongo­rakísérőként Szabó Gabriella (a kórus vezetőjének leánya) figyel­met érdemlő, értékes mozaikkő­ként gazdagítja a kamarakórus új lemezét. A felvételt készítő Dobos Lász­ló most is a legmagasabb szinten öregbítette a hazai hanglemez­gyártás nemzetközi hírnevét. „Ide újra a szeretet jön...” ol­vashatjuk a CD hátlapján az is­mét József Attilától idézett szava­kat. Nos, egy ilyen rangú, egy ilyen gazdag negyedszázad ered­ményeit rögzítő produkció vitat­hatatlanul egy - a szeretetre épí­tő, az egymás megbecsülését mindennél fontosabbnak tartó - közösség akaratából jöhetett csu- pán létre!... lvasivka Mátyás-S9X Ésszerűség, fél gőzzel Azt tartja a környékbeli fáma, hogy négy év előtt elakadt az utcában, a reggeli hóban a pécsi rendőrkapitány szolgálati autója. A „főnök” állítólag beszólt a bréken: Uraim, ugyan mi a fene folyik itt?! Ugyancsak a kör­nyékbeli fáma szerint hamarosan megjelent két tolólapos autó, kiszabadították a főrend­őrt, és síkra kipucolták az utcát, elejétől a végéig. Mindenki élvezte a helyzetet. Mostanában elég nehéz lenne megmon­dani, ha egy kiadós havazás után netán megjelenne a tisztítószakasz, hogy melyik elejétől melyik végéig takarítanák ezt a Me­csekre egy darabig kapaszkodó utcát. Ta­valy télen például bemerészkedett egy trak­tor, persze ésszerűen, felülről, és a kritikus ötven méteren le is tolta a havat. Nem kis derültséget váltva ki ezzel a pont ötvenmé- teres szakaszon lakókból. Hogy miért is volt e kicsinyke kárörven- dés, ahhoz, bármennyire is csak bizonyos stílusjegyeket hord magán, elengedhetetlen némi helyismertetés - az eligazodásban ta­lán a mellékelt térkép is segít. A Bartók Bé­láról elkeresztelt pécsi utcát ugyanis két éve egyirányúsíttatta a városi főhatóság. De csak egy szakaszon, és körülbelül ötven méter hosszan. Mégpedig ott, ahol a legszé­lesebb, ahol máshonnan is megközelíthető. A tervet készítők furcsamód nem ragasz­kodtak olyan közlekedésszervezési tám­ponthoz, mint egy becsatlakozó mellékutca - amilyen a Zsolt -, hanem adtak még laufet két garázsnak, és a legközelebbi villanyosz­lopra rakták ki a jelzőtáblát. Innentől kezd­ve pedig kicsit „szagosnak” tűnik a dolog. Kétirányú ellentmondások „Az egyiranyúsitás azért vált szükségessé, mert a Bárány útról nagy se­bességgel szabálytalanul közlekedő gépjárművek lelassítására a Bá­rány úton az Angsier József utca előtt kihelyezett ,Álfi! Elsőbbségadás kötelező!’ jelzőtábla nem érte el célját, hogy a járművezetőket szabá­lyos közlekedésre ösztönözze. Az Így szabálytalankodó vezetők veszé­lyeztetik az Angster József utca gépjármű- és gyalogosforgalmát." (Idé­zet a PFV Rt. leveléből, 2003. január 22.) „Ezen közlést most hallottuk első alkalommá. A korábbiakba! arról kaptunk tájékoztatást, hogy a forgalomkorlátozást ...........lakótárs kez­de ményezésére, helyi önkormányzati képviselő javaslatára indult lakos­sági bejelentésre vizsgálták és rendelték el annak érdekében, hogy a Zsolt utca, Bartók B. utca alsó szakaszán lakók kívánságára a támbot- tá és babakocsivá közlekedők problémáját megoldják.” (A lakók meg- hatámazottjának a FW Rt.-hez intézett leveléből, 2003. február 5.) De még az említett derültségről: a traktor a soroltakból következően úgy tolta a havat, hogy az ominózus szakaszt szabályosan semmiképpen nem lehetett megközelíteni: alulról a hótorlasz, felülről a Behajtani tilos! tábla jelentett akadályt. Mint az egyik, a PW Rt.-hez elküldött le­vélből is kitűnik, az „ötvenméteresek” úgy tudják, hogy egy lentebb lakó kezdeménye­zésére történt az egyirányú- sítás. Mondván, hogy akkoriban, tehát két évvel ezelőtt, nagyon sok teherautó járkált errefelé - hordták a Bá­rány úti építke­zésekhez az anyagot. Nyil­ván megunta az utcabeli a zajt, és lépett, akár­csak a hatóság. Egyiket sem ér­dekelte, hogy el­lehetetlenítik a fentebbi háztulajdonosokat. Nemcsak azzal, hogy kerülniük kell, ha ha­za akarnak jutni - egy tanulmány szerint csak harminc métert; a vizsgálatot ugyanaz a betéti társaság végezte, amelyik kidolgoz­ta az egyirányúsítást -, hanem azzal is, hogy még száraz időben sem tudnak alulról beáM a garázsaikba. Nem érdekes továb­bá, hogy a kukások is méltatlankodnak, mert meredek kaptatón szemetet bedönteni nem hogy macerás, hanem képtelenség. Nem érdekes, hogy a két év alatt megesett: a mentősök gyalog, hordágyon hozták föl a beteget, mert túl törvénytisztelő volt a sofőr. A „rémtörténetek” persze folytathatók. Ide sorolom, hogy a már említett hatásta­nulmány megállapította: az egyirányú- sítás következtében az autós forgalom a korábbi 51 százalékára csökkent. Nyilván, ha teljesen lezárják az utcát, a nullára re­dukálódik. Ugyancsak valós rémtörténet, hogy az eddigi két helyszíni bejárás egyi­kén Illetékes Ür kijelentette, hogy az itt la­kók nincsenek tisztában azzal, hogy ez az intézkedés milyen jó nekik; szerinte a ta­pasztalatok azt bizonyítják, két év kell ah­hoz, hogy felismerjék az érdekeiket. A másik Illetékes Úr pedig egyenesen annak adott hangot, hogy ha valaki itt lakik, az jobban tenné, ha terepjáróval közlekedne, mert akkor nem lenne gondja a fölfelé ka­paszkodással... Az „ötvenméteresek” eddig négy. levelet írtak a PW Rt.-nek és az önkormányzat­nak, utóbbitól még csak kifogást sem kap­tak. Hogy mi következik? Polgári pert indí­tani egyelőre butaság lenne, mondják, mert hátha másutt felülkerekedik a józan ész. Amit a magam részéről kétlek, figyelembe véve, hogy a legújabb felfestések szerint eb­ből az egyirányú utcából csak jobbra és bal­ra lehet kimenni. Egyenesen képtelenség. BALOGH ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom