Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-15 / 341. szám

2. OLDAL VILAGTUKOR 2003. December 15., hétfő Elkapták az iraki exdiktátort Szaddám Húszéin közvetlenül elfogása után. Az álcázáshoz megnőtt szakállát a vizsgálatok után levágták FOTÓ: EUROPRESS/EPA Amerikai katonák elfogták Szaddám Húszéin volt iraki elnö­köt, és bemutatták az elfogása után róla készített videofelvé­telt. Szombaton, helyi idő szerint este fél kilenckor Tikríttől 15 kilométerre, egy pincében esett fogságba a volt elnök. Nincs vége az erőszaknak Bagdad A volt diktátor a bemutatott vi­deofelvételen riadt tekintetű, de nyugodtnak és együttműködőnek tűnik. Engedelmeskedik a rajta egészségügyi vizsgálatot végző katonaorvosok utasításainak. El­fogásakor a volt diktátor nem ta­núsított ellenállást, egyetlen lövés sem dördült el, senkinek nem esett bántódása. Washington az 55 legfontosabb körözött iraki személyt egy kártyacsomagban tette kqzzé. Szaddám a pikk ász lapon látható. A főbűnösök közül eddig 35-öt vettek őrizetbe. Jelenleg Szaddámot egy titok­ban tartott helyen őrzik, és az amerikai hatóságok még nem döntötték el, hogy átadják-e az új iraki emberi jogi bíróságnak. A vi­deó után bemutatták azt a fény­képet is Szaddámról, amelyet azután készítettek róla, hogy sza­kállát leborotválták, de bajuszát meghagyták. Iraki újságírók szűnni nem akaró ovációval fo­gadták az amerikai illetékeseket a Szaddám Húszéin elfogását beje­lentő sajtótájékoztatón, és üdvri­valgásban törtek ki, amikor levetí­tették a volt elnök letartóztatásá­ról készült videofelvételt. A megdöntött államfőre friss hírszerzési értesülés alapján csap­tak le. Egy tanyasi lakóépület pin­céjében, egy oldalfalba nyíló lyuk­ban találtak rá, amely téglákkal és szeméttel volt álcázva. A lyuk, amely akkora, hogy egy fekvő em­ber éppen elfér benne, el volt látva szellőzőnyílással és ventilátorral. Örömsortüzekkel, dudálással, megkönnyebbüléssel, de hitetlen- kedve fogadták az emberek Bag­dadban és több más iraki város­ban a volt iraki elnök elfogásának hírét. A fővárosban az emberek arcáról az öröm jeleit lehetett leol­vasni. Sokan arra gondoltak, hogy talán egy hasonmását fogták el. Az elfogott volt iraki elnököt felkeresték az ideiglenes kor­mányzó tanács tagjai, és megerő­sítették személyazonosságát. A testület egyik tagja, Adnan Pa- csacsi elmondta, hogy az egykori iraki vezető fáradtnak és elgyö­törtnek látszott, de nem tanúsított megbánást, ellenkezőleg, inkább tiltakozott. Azt hangoztatta, hogy igazságos és kemény vezető volt. „Mi azt válaszoltuk neki, hogy igazságtalan vezető volt, és az általa elkövetett bűnök emberek ezreinek a halálát okozták” - mondta el Pacsacsi. Az amerikai hatóságok egyelő­re nem döntöttek arról, hogy mi történjék Szaddám Huszeinnel. Az egyik lehetőség az, hogy a né­hány nappal ezelőtt létrehozott iraki emberi jogi törvényszék elé állítják. A testületet azzal a céllal hozták létre, hogy az emberies­ség ellen elkövetett bűncselekmé­nyek, és a háborús bűnök miatt felelősségre vonhassák a meg­buktatott rezsim vezető képvise­lőit. Hírek szerint a bukott diktá­tort mindenképpen bíróság elé ál­lítják, a tárgyalás nyilvános lesz, így az iraki nép meg fogja ismerni az általa elkövetett bűncselekmé­nyeket. A bíróság kivizsgálja mindazokat a bűncselekménye­ket, amelyeket Szaddám a Baasz Párt hatalomra jutása, 1968 óta követett el. A törvényszék napi­rendre tűzi az iraki kurdok töme­ges kivégzését a nyolcvanas évek­ben, továbbá a kurdok és a síita muzulmánok felkelésének elfoj­tását az 1991-es öbölháború után. George Bush, amerikai elnök ma­gyar idő szerint este rendkívüli nyilatkozatot tett az amerikai tévé­állomásokon. Beszédét elsősorban az iraki néphez intézve hangsú­lyozta, hogy Húszéin elfogása azt jelenti: immár végleg megszűnt annak az esélye, hogy visszatérjen a diktátor által vezetett korrupt re­zsim. Az elnök elismeréssel szólt a hírszerzés és a hadsereg tevékeny­ségéről, amely lehetővé tette Szaddám elfogását, ugyanakkor utalt arra, hogy a megbuktatott diktátor elfogása nem jelenti az erőszakos cseelekmények és az amerikaiak elleni támadások befe­jeződését. Szaddám szembesül Elszállították Sajtóforrások azt közölték, hogy elfogása után Szaddám Huszeint elszállították Irakból, Ricardo Sanchez, az irakban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka azonban a pontos tartózkodási helyére vonatkozó kérdést válasz nélkül hagyta, csupán annyit kö­zölt: a bukott diktátort titkos és biztonságos helyen őrzik. azzal az igazságszolgáltatással, amitől milliókat fosztott meg Irak­ban - mondta az amerikai elnök, de nem beszélt, arról, milyen sors vár a volt iraki vezetőre. Fellélegzett a világ sonlóan foglalt állást Romano Prodi, az Európai Bizottság el­nöke. Prodi szerint Szaddám őrizetbe vétele döntő hozzájáru­lást jelenthet a béke megterem­téséhez, illetve a terrorizmus le­küzdéséhez Irakban. MosüT. As Siíáyroántya^ “»(kuk \ •tikrít, k lSáínsrrá;C Ar Ramádt Ar Rutjbaft KattMÍé An \ SAU0S t !»: i»krr ?<> H A megbuktatott diktátor őrizet­be vétele minden bizonnyal hozzájárul az ország stabilitásá­nak megteremtéséhez - hangsú­lyozta vasárnap Javier Solana, az Európai Unió kül- és bizton­ságpolitikai főképviselője. Ha­Tikrít városa Szaddám Húszéin szülővárosa 100 ezer lakosú, Bagdadtól 175 kilo­méterrel északra, a Tigris folyó partján fekszik. A diktátor legszorosabb munkatársai, testörségének tagjai és az elit egységek harcosai is eb­ből a városból származnak. Mindazok számára, akik arra hivatkozhattak hogy ók „Tikriti”-k, a Szaddám-éra idején törvényszerűen minden ajtó megnyílt. A megbuktatott elnök mindent megtett Tikrítért, infrastruktúrá­jának fejlesztéséről nagyvonalúan gondoskodott. Kórházai, iskolái, útjai az ország legjobbjainak számítanak. A gyermekek számára Szaddám vidámparkot rendezett be, saját magának és családtagjainak pedig palotaegyüttest emeltetett. Tikrit az iszlámvilág számára is kiemelkedő­en fontos. A XII. században itt született Szaladdin szultán. „A bölcs Ná- tán” című drámájában Gotthold Ephraim Lessing (1929-1981) meg­örökített kurd vezér nagy sikert ért el a középkorban a kereszteslovagok ellen az iszlám csoportok élén. Magyarországi vélemények: kedvező fejlemény Megelégedéssel fogadták a magyar parlamenti pár­tok vezető tisztségviselői az iraki diktátor elfogásáról szóló hírt.- Ha bebizonyosodik, hogy Szaddám Huszeint, és nem valamelyik hasonmását fogták el, akkor az nagyon fontos és kedvező fejlemény - nyilatkozta új­ságíróknak Kovács László külügyminiszter. Az MSZP elnöke kifejtette: Magyarország azt szeretné, ha Irakban béke lenne, stabilizálódna a helyzet, meg­indulna az ország újjáépítése és a társadalom de­mokratizálódása. Ez azonban mindaddig csak vágy, amíg a terror folytatódik, de ezek a cselekmények a Szaddám-rendszer híveihez köthetők - fűzte hozzá a politikus. Kovács László bízik abban, hogy a diktátor hívei belátják: nincs értelme tovább folytatni a terror- cselekményeket Szaddám Húszéin érdekében.- Megnyugvással értesültem Szaddám Husszein elfogásáról, ami lehetőséget ad arra, hogy a diktatú­rát véglegesen felszámolják Irakban - közölte Né­meth Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke úgy vélte: ezzel közelebb kerültek a katonai erőszakspirál megállításához Irakban. Állítá­sa szerint Szaddám kézre kerítése hozzájárulhat ah­hoz, hogy stabilizálódjon az iraki belpolitikai helyzet, és korábban hazajöhessenek a magyar katonák. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Szaddám fe­lelősségre vonása korrekt körülmények között, tel­jes nyilvánosság mellett történik majd.- Magyarország üdvözli Szaddám Húszéin volt iraki diktátor elfogását - nyilatkozta Tóth Tamás. A külügyi szóvivő szerint a diktátor elfogása jelentősen hozzájárulhat az iraki belpolitika stabilizálódásához, és egy valódi demokratikus államforma kialakulásá­hoz, amiben Magyarország is érdekelt. A szóvivő ki­fejtette: a volt diktátor kézre kerítése azért is jelentős fejlemény, mert ez remélhetőleg megakadályozza a diktatúra visszaállítását, amire az elmúlt hónapokban mutatkoztak jelek. ÁLLÁSPONT GYULAY ZOLTÁN A pikk ász Advent harmadik vasárnapján igazi csemegét, valódi aján­dékot adott át őrzőinek - és jelképesen az egész világnak - az Irakot megszálló különleges amerikai egység: Szaddám Húszéin fejét. Szenteste előtt legutóbb ilyen „kellemes megle­petésben” 1899-ben részesültünk: akkor a „Kárpátok géniu­sza”, a kommunista Románia teljhatalmú vezére, Nicolae Ceausescu és hitvese, Elena Ceausescu elvtársnő végezte föl­di pályafutását dicstelenül, de megérdemelten. A civilizált világ azonban sokat változott azóta, bár néha a vég­ső célhoz vezető módszerek a barbárok szokásait idézik. Had­üzenet nélküli háború, majd győzelem nélkül deklarált győze­lem, a harcok elükével még a hadicselekmények alatt eleset­teknél is több halott, terrorcselekmények árnyéka - ezek jel­lemzik napjainkban a közel-keleti helyzetet. George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő eddig egyebet sem tehetett, mint folyamatosan próbálta magyarázni a bizo­nyítványt, máig föllelhetetlen bizonyítékok nélkül állította: Szaddám és országa tömegpusztító fegyvereket rejteget. S per­sze nem is titkoltan remélték: ha sikerült elfogniuk Szaddám Huszeint, akkor az minden eddigi cselekedüket igazolni fogja. Sikerült. Hanem ahogy Ceausescu rapid kivégzése is a Balkán módsze­reit idézte, ugyanúgy nem állhatók meg szó nélkül azok a ké­pek, amelyeket a külföldi televíziók két nemzetközi sajtótájé­koztató között vasárnap szünet nélkül sugároztak: a torzon- bor hajú-szakállú, valaha teljhatalmú elnököt ismeretlen ke­zek tetvészik, fogát - mint egy kupeckézre szánt lónak - vizs­gálják, ő pedig tűri. Háborús bűnösök nem érdemelnek kegyelmet, de az em­beri méltóság akkor sem szenvedhet csorbát. Tisztességes vizsgálatra, nyílt és nyilvános tárgyalásra, becsületes ítéletre van szükség. Ennyivel önmagának is tartozik Amerika, ön­magának is tartozik a világ. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330404 LACZI ZOLTÁN Alzöldek A természet- és környezetvédelem fontosságát - azt hi­szem, aligha kell hangsúlyozni. Ám egyáltalán nem mindegy, kik lépnek fel, és hogyan a zöldek képviseletében. Mostaná­ban ugyanis mind gyakrabban találkozunk olyan, a víz, a ta­laj, a levegő tisztasága és az élő környezet megőrzése mellett kardoskodókkal, akik a legalapvetőbb ökológiai, gazdasági és társadalmi összefüggésekkel sipcsenek tisztában. De miért veszélyes ez a jelenség? Az álzöldeknek rendszerint sokkal nagyobb a hangjuk, mesz- szebbre hallatszik, mint azt a legtöbben gondolnánk. Erre ta­lán a legjobb példa az új Vásárhelyi-terv kapcsán fellángolt vi­ta, amelyben boldog-boldogtalan kifejtette már az álláspont­ját. Mégis úgy fest, egy maroknyi csoport képes keresztbe tenni az alaposan átgondolt mérnöki koncepciónak, amely­hez már minden érintett és érdekelt hozzátette, illetve elvette a magáét az érre szánt fórumokon, Áz álzöldek persze nem ezeken a bejáratott csatornákon igyekeznek minden eszköz­zel megfúrni a nagy nehezen már létrejött konszenzust, kör­nyezeti, természeti katasztrófával riogatva az embereket. A pedig egyenesen nevetséges, amikor olyan, a Tisza-völgyhöz egyetlen szállal sem kötődő „szakemberek” üzenik meg az árvízbiztonságot a vidékfejlesztéssel helyesen kombináló koncepció kedvezményezettjeinek, hogy nekik mi lenne a jó. Hasonló okoskodással találkoztam a minap, amikor az Euró­pai Unió soros agrárreformját ostorozták, hangsúlyozván: a rendszer nem preferálja a környezet állapotának megóvását, javítását. Mindezt olyan álzöldek tárták a nyilvánosság elé, akik vélhetően még nem láttak közelről tehenet. Azt javaslom nekik, hogy ugyanilyen vehemenciával szádjá­nak szembe például az utakon közlekedőkkel, a fosszilis energiatermelőkkel, s mindazokkal, akik a valós és akut kör­nyezeti problémákért felelőssé tehetők. Vagy lehet, hogy ez még nem jutott eszükbe? . EGYETÉRTEK: 0&-90-33O422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Hírek Terrorveszély A gyermekekhez fordult karácsonyi üdvözletével a pápa, majd meg­áldotta a Jézust ábrázoló jászolszobrocskákat. Az olasz hatóságokat arra figyelmeztette az izraeli titkosszolgálat, hogy karácsonykor ki­emelkedő jelentőségű keresztény létesítmények ellen terrortámadás várható Olaszországban, mti Egyeztetés Magyarország is segíti az afganisztáni újjáépítést. Hazánk januárban küldi ki Kunduzba az első katonákat az újjáépítés katonai biztosítá­sának létrehozására. Ha a projekt beválik, az államok más körzetek­ben ugyancsak újjáépítési csoportokat fognak felállítani. A kunduzi misszióba bekapcsolódni kész országok Bonnban egyeztettek, mti Éhségsztrá j kolnak Lengyelország 17 városában 104 vasutas folytat éhségsztrájkot a kor­mány és a lengyel államvasutak igazgatósága, illetve a vasutas sztrájkbizottság között megkötött megállapodások megsértése ellen tiltakozva, mti Robbanás Ravalpindi észak-pakisztáni főváros közelében tegnap robbanás tör­tént egy országúton, egy perccel azután, hogy elhaladt a Pervez Musarraf elnököt szállító gépkocsikonvoj. Sem emberéletben, sem anyagiakban nem esett kár, mti _____________________________________________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom