Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-02 / 328. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló Krimi Leszámolás sortűzzel. Az ál­dozat barátait, üzletfeleit is megkeresik a zsaruk. 10. oldal Élet & Stílus A szerelem kultúrtörténete. Érzés nélkül nem megy. 11. oldal Sport ÉGÉ S Z S É G A derék magyar derékfájós Már ilyen kimutatás is létezik: tíz közül kilenc embernek életében legalább egy­szer, minimum egy hétig fáj a dereka (háta). Egyébként pedig honfitársaink kétharmada derékfájás. A derékfájás nem jellegzetesen magyar ügy. Az ok a két lábon járásban keresen­dő. Ráadásul a mai fiatalok elődeiknél magasabbra nőnek, ám ehhez nem kellő­képpen fejlődött a hátizomzatuk. Ugyan­akkor az emberek többsége túl sokat ül, és nem megfelelő pózban végez nehéz fi­zikai munkát, dolgozik a*számítógépnél, vezet autót. És kevés időt szán rendsze­res testmozgásra. Ha a fájdalom nem múlik el pár hét alatt, a panaszos előbb-utóbb felkeresi az orvost, aki felvilágosítja, hogy a heveny és a krónikus hátfájásnak számtalan oka lehet. Előbbiért rendszerint a csontok elváltozásai felelősek (legismertebb a csontritkulás), illetve túlerőltetés is ki­válthatja. A krónikus hátfájást többnyire valamilyen statikus-mechanikus problé­ma okozza. A diagnózis felállítása után az orvos Kímélő reggelek Fekhelye kemény, lehetőleg rugós legyen (ne laticel!). Ébredés után ne ugorjon ki hir­telen az ágyból. Előbb néhány percig végez­zen nyújtó-lazító gyakorlatokat. Gördítse a fejét lassan jobbra, majd balra. Húzza fel a lábait, majd lassan eressze visz- sza. Döntögesse a térdeit jobbra, azután bal­ra. Lazítsa a derekát. Jobb térdét húzza a hasához, majd engedje vissza. Bal térdét is húzza a hasához, majd engedje vissza. Só­hajtson. Mindig oldalfekvésből keljen fel, kéztámasz segítségével. Először ülésbe egyenesedjen, csak utána álljon föl. gyógyszeres vagy/és fizioterápiás keze­lést ír elő, amibe beletartozik a gyógy­torna is. A hát- és derékfájások gyógyí­tásában a speciális testmozgás (gyógy­tornász irányításával) legtöbbször ér­demleges, tartós segítség. Ma már be­szerezhetőek olyan, szakemberek által készített videokazetták is, amelyek tor­nagyakorlatai különböző derék- és ge- rincbántalmak gyógyítására, megelőzé­sére ajánlhatók. Akinél a modern képalkotó eljárások valamelyikével (CT-vel, MR-rel) mégis porckorong-kitüremkedést vagy -sérvet mutattak ki, azt sem kell feltétlenül azonnal megoperálni, mert az elválto­zás többnyire szigorú fekvés mellett, Kímélő nappalok • A cipőt nem derékszögben előreha­jolva, hanem leguggolva, térdelve fűzze- kösse be. • Hosszabb vezetés közben másfél- kétóránként álljon meg, mozgassa át el­gémberedett tagjait. A torna serkenti a vérkeringést és élénkíti az agyat, így biz­tonságosabbá teszi a vezetést. • A házimunkát végző igyekezzen kímélni a gerincét. Fontos, hogy vala­mennyi takarító eszköz megfelelő hosszúságú nyéllel legyen ellátva. A porszívóra is tegye rá mindkét hosz- szabbító csövet, hogy ne kelljen mélyre hajolnia. A konyhapult, a vasalódeszka ugyancsak megfelelő magasságú legyen, hogy ne gör­nyedjen. • Ha gerincproblémái vannak, kerülje a féloldalas, hirtelen helyzet­változtatással járó sportágakat. Ko­cogjon, ússzon (háton a legjobb), jár­jon kondicionáló tornára. pár nap alatt magától vissza húzódhat. Porckorongsérv esetén két ízben szüksé­ges azonnali műtét Ha bénulást okoz a lábon, vagy ha a ge­rincvelő nyomása következtében - na­gyon ritkán - szék­let-, illetve vizeletel­akadást idéz elő. Minden más eset­ben, ha még fél év múltán sem mutatkozik elégséges javulás, sebész t és betege HÉk együttesen ■L döntenek HL a műtét­ről. Az orvos meg I B' tudja f ítélni, I várható-e | jelentős és p tartós javu­lás az operá­ciótól. A be­avatkozásnak, saj­nos, szövődmé­nyei is lehet­nek, illetve nem kellően indokolt esetben csak rész- fa e n oldja meg a problé­mát. Ter­in é - szete- sen a leg­jobb az lenne, ha a hát- és derék­kellemetlenségeket si­kerülne megelőzni. A dolog ma már egyáltalán nem reménytelen vállalkozás. Óvodáskorban célsze­rű elkezdeni a tornát. Heti há­romszor 20 perc rendszeres test- \ mozgás nagyságrendekkel csök­kenti a tünetek kialakulásának esélyét. A Mikulás is ember i Ajándékot hoz, örömet szerez gyermekek milli­óinak. Egy világ ; omlik össze a srácban, ha meg­tudja: a Mikulás is ember. Talán csak a saját szülinapjuk és a karácsony okoz akkora örömet a kicsiknek, mint amekkorát a reggel megtalált, finomságokkal teli cipőcskék. Szomszéd bácsi, nagypapa, kedves kolléga, bér- Télapó - mindegyikük aranyos, hófehér szakállú öregember. És imádják a gyerekek. Ám előbb- utóbb eljön a pillanat: meg kell tudni az igazságot. Ha okosan készítik elő a felvi­lágosítást a felnőttek, akkor nem lehet probléma. Legyen családtag a Mikulás. Emlegessék egész évben, ő le­gyen a jó példa, aki mindig segít, aki sok-sok finom édességet hoz. És főleg érzékeltessék azt a gye­rekkel: ez a bácsi is öreg, akit megvisel a hosszú út, amelyen rénszarvas húzta szánján évről évre végigsiklik. És ő is pihen olykor, ledől a pamlagra, meg­szomjazik. Ha így tesznek, szép lassan eljut oda a csemete, hogy megértse: az igazi Mikulás az emberek lelkében lakozik. Azo- kéban, akik minden évben felől­ük a jelmezt, felkötik a szakállt, meg azokéban, akik mosolyogva üdvözlik, és szebbnél szebb da­lokkal meg versekkel köszöntik. Ne legyen mumus. Ne fenye­gessék vele és virgácsával soha a gyereket. Az így nevelt és rioga­tott lurkók kezdenek szívszagga­tó bőgésbe, ha meglátják az ajtó­ban a csengős botjára támaszko­dó apukát, aki nem tehet arról, hogy áldr t jó gyereke úgy fél tőle, mint a tűztök ■ A ruha legyen bőrbarát Év vége felé mindenki többet vásárol. Saját magát is meglepi egy-egy új ruhadarabbal. Csokorba szedtük, ilyenkor mire legyen figyelemmel - persze a divaton túl. A darab legyen divatos, lehetőleg pénztárcakímélő, és szerezzen sok örömöt. Ez utóbbihoz több minden szükséges. • Bármilyen előnyös szabású is, sokat mérgelődhet miatta, ha nem bőrbarát anyagból varrták. Vagyis jól nézze meg az alap­anyagot. • Nem mindegy, milyen irány­ban nyúlik a kelme. • Ha külföldi holmit akar, nem árt, ha tudja, hányas méret a megfelelő. Minden egyes darabot próbáljon fel, nehogy becsapja a másfajta számozás. • Új szerzeményt langyos vízben, kézzel mossa ki a használatba vé­tel előtt. A pirosas árnyalatúra és a sötétre különösen vigyázzon, gya­korta jócskán enged a színéből. Az utolsó öblítővízbe tegyen ke­vés ecetet. Az igazán jó minőségű ám nem sokat fakul. Ha figyel­meztetik, hogy például a trikó mosás közben fog, külön kezelje az első néhány alkalommal! Az erős színűben - pirosban, sárgában, narancsban - akár nehézfém tartal­mú vegyszer is lehet. Többszöri mosás teszi anyagot bőrbaráttá. • Figyeljen a mhába var- rótt cédulára! Ha valami garantáltan gyűrődésmen- HHI tes és nem igényel vasa­lást, azt előtte feltétlenül mossa át, mert vegykezelt. • A természetes anyagokból ké­szült ruhadarabokat nem kell PMFC: két éven belül a dobogó és nemzetközi szereplés a cél. 16. oldal minden viselés után kimosni. Elég lehet, ha olykor kiakasztja a friss levegőre, hogy kiszellőzzék. • A bőrrel közvetlenül érintkező holmik pamutból legyenek - megkönnyíti a bőrlégzést, egyút­tal felissza az izzadtságot. Se­lyem, lenvászon és pamut különösen ideális vise­Ha kevert szálösz- szetételű ruhát vásá­rol, ügyeljen arra, hogy minél nagyobb arányban legyenek ben­ne természetes anyagok. • Lehetőleg ne vegyen ____olyan ruhát, amit képte­Hj lenség házilag kimosni. A HBB tisztító jóval drágább a mosógépes mosásnál, rá­adásul vegyszer éri a bőrt. • Tegyen levendulacsokrot a szekrénybe. Jó illatú lesz tőle minden kabát, ruha. ■ Tippek Öregszünk - hízunk Hogyan függ a súlygyarapodás az életkortól? Úgy, hogy az emberi szervezet energiaigénye születéstől a halálig folyamato­san csökken. 40 éves korban már 200-400 kcal-val kevesebb­re van szüksége, mint 20 éve­sen. Ráadásul 20-50 év között kimutatható egy normális, úgy­nevezett fiziológiai súlygyara­podás is, ez mintegy 5 kg. Akik ezt magukra szedik, furcsamód egészségesebbek, mint akik ugyanolyan soványak, mint 20 éves korukban voltak. Egészséges gombák A különböző gombák gazdag íz- , illat- és zamatanyagai változa­tossá teszik az ételeket, és bizto­sítják az ember számára szüksé­ges fő tápanyagokat is. Nagyon fontos fehérjeforrások, ezenkí­vül tartalmaznak szénhidráto­kat, növényi zsírokat - ezek kö­zül legfontosabb a lecitin -, ásvá­nyi anyagokat (foszfort, káliu­mot, nátriumot, magnéziumot, vasat), vitaminokat (C-, D-, K-, B-vitammt és karotint). A gom­bák energiatartalma igen ala­csony (10 dkg csiperke/40 kcal), ezért fogyókúrás étrendhez ide­ális alapanyag lehet, diétás, kí­mélő étrendbe, betegélelmezés­re viszont nehéz emészthetősé­ge miatt nem javasolt. Kóros izzadás Az Egyesült Államokban már műtéti úton elhárítható a hiper- hidrózis elnevezésű betegség, amelynek kínzó tünetei az in­tenzív verejtékezés, leginkább a láb- és tenyérizzadás - jelentette egy amerikai hírügynökség. A betegségtől szenvedők zavara és szorongása általános, rend­szerint tartózkodnak a társas helyzetektől, nem szívesén mennek emberek közé a tüne­tek miatt. A harmincperces be­avatkozást altatásban végzik, amelynek során három apró be­metszést ejtenek a mell alatt, a harmadik borda magasságában. Zavar a tükör Azért nem végzik rendesen a gyakorlatokat a nők a fitnesz- és tánctermekben, mert a faltól falig érő tükör előtt rosszabbul érzik magukat, 20 perc mozgás után pedig idegesek lesznek. Azonnal elemezni kezdik alakjukat, rög­tön arra koncentrálnak, mi nem tökéletes rajtuk - állítják egy ka­nadai felmérés készítői. Akár elé­gedetlenek voltak alakjukkal, akár nem, az eredmény ugyan­azt mutatatta: azok a nők, akik­nek nem kellett folyamatosan magukat látniuk, kipihentebbek voltak a gyakorlat végén. K mint kockázat i |mjrm - m mm ■ 4Éi§iHHi A kevésbé közismert vitamin je­lentős szerepet játszik a véralva­dásban: megakadályozza a hosz- szan tartó külső (orr, seb) és bel­ső (agy, gyomor stb.) vérzéseket. Részt vesz olyan rostanyagok lét­rehozásában, amelyek a véralva­dás legfontosabb elemei. A legújabb kutatások szerint jelentős szerepet játszik a csont­képzésben is. így kísérletek foly­nak alkalmazására a csontritkulás megelőzésében, kialakulása kés­leltetésében. Gyerekeknél az ajánlott napi mennyiség 10, felnőtteknél 65 mikrogramm. Hiánya vérzéseket okozhat. Az élelmiszerek általá­ban tartalmazzák a szükséges mennyiséget. A hiány valamilyen felszívódási betegséghez köthető: bélproblémák (például hasme­nés), máj- vagy hasnyálmirigy-be­tegség, továbbá hosszan tartó an­tibiotikum-kúra, amely károsít­hatja a bélbolyhokat. LEGVESZÉLYEZTETETTEBBEK;- az új- és a koraszülöttek, mert bélflórájuk még nem elég fejlett, és nem képes szintetizálni a K-vitamint; a csecsemők, ha ki­zárólag anyatejet kapnak, mert az jóval szegényebb K-vitamin- ban, mint a tehéntej;- a rosszul táplálkozó idős em­berek, és a krónikus gyomor- és bélbetegségekben szenvedők. Ennek tudatában kell foglal­kozni, törődni velük. Kg’ K-vitaminforrások: a zöld és a vörös káposzta, a kelbimbó, a spenót, a petrezselyem, a fejes saláta és a brokkoli, illetve a sertéshús, növényi olajok. Nagyon keveset tartalmaz a tej, a tojás, illetve a gyümölcsök. Csatlakozzon most a Suzuki-tulajdonosok táborához! Évvégi hajra a Suzuki Szabolcsnál! Az uniós csatlakozásig még több mint fél év van. De csatlakozni már most is érdemes - a suzukisok népes táborához. A Suzuki Szabolcsnál hatalmas modellválaszték és a már megszokott, kitűnő finanszírozási lehetőségek várják. Alto, Wagon Ft*, Ignis, Liana, Vitara vagy Grand Vitara? Mindig van egy jobb ajánlatunk. Új Suzukik 1 875 000 Ft-től • új Wagon n,3-as 93 le s WT motorral • IGNIS 1,3 i-es és 1,5 i-es motorral is • Suzukik 4WD kivitelben is - hogy könnyebb legyen a téli autózás SUZUKI SZABOLCS Kft. Pécs, Komiói úl 79. Telefon: (72) 240-393, (72) 538-135 Szerviz: 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom