Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)

2003-12-13 / 339. szám

2003. December 13., szombat SP OLLI 23. OLDAL A Bmges-t kapta a Debrecen A labdarúgó UEFA-kupa 3. fordulójának nyoni sorsolásán eldőlt, hogy a Debreceni VSC-MegaForce ellenfele a Bajnokok Li­gájából érkező FC Bruges lesz. Február 26-án Belgiumban találkozik a két együt­tes, a visszavágót március 3-án játsszák. Nyon Szentes Lázár vezetőedző óvatosan fogalma­zott és a realitásra hívta fel a figyelmet, ami­kor kiderült, hogy csapata a Bruges együttesé­vel került össze a 3. fordulóban.- Most bizonyára sokan szerencsés sorso­lást emlegetnek, én azonban azt mondom, hogy maradjunk a realitás talaján - mondta a szakember. - Tény, hogy kaphattunk volna még nevesebb ellenfelet, én örültem volna mondjuk az Internazionalénak, de nem sza­bad elfelejteni, hogy a Bruges a Bajnokok Ligá­jából érkezett, ahol idegenben legyőzte a Mi- -lant és legutóbb otthon az Ajaxot, míg koráb­ban a selejtezőben a Dortmundot búcsúztatta. Szentes úgy véli, a Bruges mellett szól, hogy szinte egész télen tétmeccseken lép pá­lyára, míg a Debrecen közvetlenül a téli szü­net után találkozik a belga sztárcsapattal.- Természetesen igyekszünk legjobb tudá­sunk szerint felkészülni, hogy jó eredményt érjünk el, de tudomásul kell vennünk, hogy nem mi vagyunk a párharc esélyesei - tette hozzá Szentes, aki annak azért örült, hogy csapata elkerülte a török Galatasarayt. - Re­ménykedni lehet, és kell is. A szurkolók ré­széről teljesen természetes reakciónak tar­tom, hogy örültek a belga együttesnek, ugyanakkor mérsékletre intek mindenkit a to­vábbjutás esélyének latolgatásakor. A párosítás: Bröndby (dán) - FC Barcelona (spanyol), AC Parma (olasz) - Genclerbirligi (török), Benfica (portugál) - Rosenborg (nor­vég), Olympique Marseille (francia) - Dnyepr (ukrán), Celtic Glasgow (skót) - Teplice (cseh), Perugia (olasz) - PSV Eindhoven (hol­land), Dyskobolia Groclin Grodzisk Wielko- polski (lengyel) - Girondins Bordeaux (fran­cia), FC Valencia (spanyol) - Besiktas (tö­rök), Galatasaray (török) - Villarreal (spa­nyol), FC Bruges (belga) - DEBRECENI VSC- MEGAFORCE, Sochaux (francia) - Internazio- nale (olasz), FC Liverpool (angol) - Levszki Szófia (bolgár), Szpartak Moszkva (orosz) - Real Mallorca (spanyol), Gaziantepspor (tö­rök) - AS Roma (olasz), AJ Auxerre (francia)- Panathinaikosz (görög), Valerenga (norvég)- Newcastle United (angol). Labdarúgó BL, nyolcappöntök Martinék: továbbra is rejtély Szabicsék Abramovics ellen Nyon A labdarúgó Bajnokok Ligá­jában érdekelt egyetlen ma­gyar játékos, Szabics Imre csapata, a VfB Stuttgart a Ro­man Abramovics orosz multi­milliárdos által összevásá­rolt, ezáltal a világ egyik leg­jobb együttesévé avanzsált Chelsea ellen lép pályára a nyolc közé jutásért a tegnapi sorsolás szerint. A svábok számára reménytelen­nek tűnik a visszavágás az 1998- ban elveszített KEK-döntőért - ak­kor Lisztes Krisztián erősítette a németek keretét -, hiszen a Chel­sea remek és látványos játékkal rukkolt elő a Premier League-ben és a BL-ben is. A csapat erejének érzékeltetésére elég csak néhány név az újonnan érkezettek közül: Crespo, Duff, Mäkeleie, Verán. Ugyanakkor a Chelsea is sebezhe­tő, hiszen a csoportmérkőzések egyik legnagyobb meglepetése­ként otthon kikapott a Besiktastól. A nyolcaddöntő kétségkívül legrangosabb párharca a Bayem München és a Real Madrid össze­csapása lesz. Az 1975-76-os BEK- idény óta a két elitalakulat 14-szer mérkőzött meg, négyszer a bajo­rok, háromszor a spanyolok jutot­tak tovább. A statisztika ugyan a németek mellett szól, de most a királyi gárda az esélyesebb. A 16 között papíron mindhá­rom angol csapat továbbjutónak tűnik, ugyanakkor a sorsolás is­meretében elképzelhető, hogy a négy spanyol közül csak a Real marad állva. A címvédő Milan és a legutóbb szintén döntős Juven­tus egyformán favoritként léphet pályára. A párosítás: VfB Stuttgart (né­met) - Chelsea (angol), FC Porto (portugál) - Manchester United (angol), Real Sociedad (spanyol) - Olympique Lyon (francia), Cel- ta Vigo (spanyol) - Arsenal (an­gol), Bayem München (német) - Real Madrid (spanyol), Sparta Praha (cseh) - AC Milan (olasz), Deportivo La Comna (spanyol) - Juventus (olasz)) Lokomotiv Moszkva (orosz) - AS Monaco (francia). Kézi-vb: borul az időrend Radulovics a fináléban is a magyar csapat karmestere lehet FOTÓ! EP* ZÁGRÁB Megváltozott sorrendben rendezik a horvátországi női kézilabda-vi­lágbajnokság szombati mérkőzé­seit. A televíziós tárgyalásoknál diktáló pozícióban lévő norvégok előbb az utolsó olimpiai kvótáról döntő Spanyolország - Norvégia találkozót akarták estére tenni, végül ez maradt 13.30-kor, viszont az elődöntők közül a Magyaror­szág - Korea összecsapás 16 óra­kor indul. Az MTI-nek a magyarországi közvetítő, a Sportl főszerkesztő­je, Máté Pál szintén úgy nyilatko­zott, hogy a magyarok ném az előzetesen kiadott 19.15-kor, ha­nem 16 órakor játszanak. A kézilabda-szövetség tájékoz­tatása szerint itthon már nem le­het jegyeket kapni az elődöntőre, illetve a fináléra. Ugyanakkor a helyszínen a szervezők mindkét találkozóra 1000-1000 belépőt fél­retettek a magyar szurkolóknak. Catania Rejtélyesnek találták az olasz rendőrök Martinék János bal­esetét, ezért miután befejez­ték a helyszínelést, átadták a vizsgálatot az ügyészségnek. A nyomozás során ki kell deríteni, hogy öngyilkossági vagy gyilkossá­gi kísérlet történt-e - mondta a vá­ros rendőrkapitánya, aki úgy nyilat­kozott: ameddig Magyarországról az újságírók nem kezdtek el érdek­lődni, nem tudták, hogy egy ismert sportolóról van szó. Az őrnagyi rangban szolgáló kétszeres olimpiai bajnok öttusá­zónak több bordája eltört, s az egyik átszúrta a máját, de lépe és gerince is megsérült, miután kiesett szállodája 3. emeleti ablakából. Amint a műtét után föl­ébredve megtudta, mi történt, sok­kos állapotba került - közölték a kórházban. Martinék edzőként utazott az öttu­sázókkal a szicíliai Katonai Világjá­tékokra. A Bp. Honvéd csapata jól szerepelt a versenyen. A Honvéd öttusaszakosztályának vezetője megdöbbenését hangsúlyozta. Rátonyi Gábor szerint Martineket nem úgy ismerik, mint aki felad bármit is, mindig a küzdeni akarás jellemezte. Martineket mindenki életvidám, kedves embernek isme­ri, akinek rendezett a családi élete. Kizárt, hogy öngyilkos akart volna lenni - nyilatkozta a kétszeres olimpiai bajnok több ismerőse új­ságíróknak. - Martinéknek gyönyö­rű kislánya, felesége van, nem tu­dok arról, hogy problémái lettek volna - tette hozzá. Juhász Ferenc honvédelmi mi­niszter engedélyezte, hogy egy ka­tonai szállítógépen, amely egyéb­ként is Olaszországba repült vol­na, nővére és felesége kiutazzon, és meglátogassa a sérültet. ■ teret adunk vágyainak Y Hitelfolyósítás akár 3 hét* alatt! Házasoknak és egyedülállóknak Új és használt lakásra is Költözzön álmai otthonába a K&H Bank segítségével! Komló, Városház tér 1., Mohács, Szabadság út 23., Pécs, Széchenyi tér 6., Pécs, Búza tér 6/a, Pécs, Makay I. u. 5. Siklós, Felszabadulás u. 42., Szigetvár, Széchenyi u. 4. ■ A *»!•«*h§s*fcíoku*vi»**i wjfcáiiarÁ: szar-vt*;». Ez * hlrtteté» nem minős*« sj[ánlattételnek.A köles«« folyósításéról, «ónak össze gér ói és fél tétételről a Kereskedelmi és Hitelbank &*. minden es-etben • kizárólag saját szeri»« dónt A kewlfclófe motftbítusának jegét* bank fenntartj*. K&H lakáshitelek Lelátó Külföldi kapitány? Felborult a papírforma, egy csütör­tök esti körtelefon után elbizonyta­lanodtak azok, akik biztosm vették, hogy az edzők által javasod Egervá­ri Sándor lesz a magyar labdarúgó- vábgatott szövetségi kapitánya Ere­detileg a december 19-én tartandó elnökségi ülésen döntött volna a ka­pitány személyéről a szövetség el­nöksége, ám az MLSZ elnöke vasár- napm váratlanul rendkívüli elnök­ségi ülést hívott össze, és az elnökség tagjait erről csütörtökön este értesí­tették telefonon. Egyelőre nagy a tit­kolózás, hogy miért ez a nagy siet­ség, de következtetni lehet bizonyos elképzelésekre. Például arra, hogy a szövetség elsőszámú vezetői szíve­sen látnának más jelöltet is Eger­vári mellett. És ha már szóba kerül más jelölt is, akkor az várhatóan külföldi lehet, aki vasárnap Buda­pesten lesz. Ha itthoni lenne a jelölt, akkor bármikor rendelkezésére áll­hatna az MLSZ elnökségének. Úgy tűnik, ezúttal az elnökségnek kell alkalmazkodnia a jelölthöz, mert az ő mozgástere korlátozott. Az Alapszabály úgy rendelkezik, hogy a szövetégi kapüány kinevezd se az MLSZ elnökségének hatáskö­rébe tartozik. A javaslatot a szövet­ség Edzőképző Központja teszi, és ennek alapján határoz az elnökség. Az Alapszabály azonban nem tér ki arra, mi a teendő, ha az elnökség nem tartja alkalmasnak a javasolt személyt. Mivel erre nincs szabály, feltételezhető, hogy az elnökség olyan személyt is választhat, akit nemjavasoüctk az edzők. Jelen eset­ben ez a helyzet állt elő. Ez a pilla­natnyilag ismeretlen jelölt a felröp­pent hírek alapján lehet a brazil Carlos Alberti) Torres, a volt román szövetségi kapitány Bölöni László, és a sokszoros német válogatott Lo­thar Matthäus. Ha véletlenül feltűn­ne egy negyedik személy a színen, az óriási meglepetés lenne. Az említett három szakember esetében szűkítsük a kört. Carlos Alberti) Torres önként jelentkezett menedzsere közreműködésével, nem szerepelt az MLSZ-vezetők lá­tószögében, így nagyon kevés az esélye. Bölöni László megfizethéet- lennek tűnik, ám hasonló mondha­tó el a játékosként világbajnoki ara­nyat nyerő német Mattháusról is. Vele kapcsolatban viszont kiszivár­gott egy hír, nevezetesen az, hogy lenne egy szponzor, aki átvállalná a költségek, jelentős részé. A szpon­zor számúm Matthäus reklámot je­lentene, és a fennmaradó összeget képes lenne kifizetni az MLSZ. A fentiek alapján Lothar Matt­häus lehet a befutó, még akkor is, ha jelenlegi klubjánál, a Partizán­nál érvényes szerződése van. A né­met edző szerb származású felesége üzleti okokból huzamosabb ideje Budapesten tartózkodik, tőle szár­mazik az információ, hogy férje ezt a hétvégé a magyar fővárosban töl­ti. Szombaton ékezik és hétfőn uta­zik vissza Belgrádba. Vasárnap te­hát Budapesten található, és ez ma­gyarázat lehrt arra, hogy miért ak­kor lesz a rendkívüli ülés. Ha az el­nökségi ülésen jelenlévők többsége - ötven százalék és egy fő - rá sza­vaz, akkor ő lehet a magyar váloga­tott új szövetségi kapitánya. Lázár Lajos A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA December 13 szombat ASZTALITENISZ. Férfi NB I. B: Tiszaíljváros - Mohács, 11.00. Férfi NB II : Pécsi Tűire - Kaposvár, Pécs, Xavér u„ 11.00. Női NB II.: Mohács II. - Beremend, 11.00. Győr - Komló, 11.00. Szekszárd - Pécsi AE, 15.00. KÉZILABDA. Férfi NB 1.: Pestszentlőnnc-Elektromos-Rév és Tsa - Sziget vár, Budapest, 17.00. Férfi NB I. B: Hort - Pelikán-Siklós, Hort, 18.00. KOSÁRLABDA. Női ÓIK középdöntő, Pécs, Gandhi-csamok, 11.30. December 14., vasárnap ASZTALITENISZ. Férfi Extraliga: PEAC - Nagykálló, Pécs, Sport u„ 11.00. Női NB I. A: Mohács I. - Kecskemét, 11.00. Férfi NB II.: PEAC II. - Zalakomár, Pécs, Sport u., 14.00. KÉZILABDA. Férfi NB I. B: Elektromos II. - KBSK-Fűtőerőmű, Bp., 17.00. KOSÁRLABDA. Férfi NB I.: PVSK-Panthers - Paks, 18.00. Nők.: EO-Sop- ron - MiZo-PVSK, 18.00. Női ÓIK középdöntő, Gandhi csarnok, 9.00. TEKE. Női Szuperliga: Sztráda ’92 PTSE - ZTE ‘écs, Egyetemi tekecsar­nok, 13.00. Férfi NB I.: Sztráda ’92 PTSE - Pét, Pécs, Egyetemi tekecsar­nok, 9.00. ________ íz) Zö ld Gondolat Lovagrend Visszaváltható karácsonyfa-akció A Zöld Gondolat Lovagrend idén is megszervezi a visszaváltható karácsonyfa akciót Mohácson a Városházánál (50 db fa) és Pécsett a Praktiker Áruháznál (250 db fa) december 20-21 -én. lie vedd el az életem egy ünnepért! A program létrejöttét segítették: Kresz & Fiedler Kft. Mecseki Erdészeti Rt. pécsi vízmű rt. , MOHÁCSI ' VASÖNTÖDE KFT hum m Power “Holding Rt.“ • (tit) matáv Düiiáiitáli Napló „Személyes példa, tiszta érvelés, nyilvánosság!" ____________Dublin Ma gyar győztest avattak a férfi 400 méteres vegyesúszásban: az 50 mé­teres nagymedencében kontinens­rekorder Cseh László most a 25 méteres rövidpályás Eb-n avanzsált aranyérmessé új Európa-csúccsal. A Bp. Spartacus ifjú klasszisa 4:04,10 perces teljesítménnyel dia­dalmaskodott az írországi viadalon azon a távon, ahol a tavalyi riesai hasonló Eb-n a harmadik lett. Cseh sokáig világcsúcson belüli idővel vezetett, végül is azonban a szám eddigi legjobb idejét nem tudta megjavítani. A női 800 gyors döntő­jében Risztov Évának nem sikerült begyűjtenie újabb elsőségét: a 200 pillangó első helye után ezúttal be kellett érnie a bronzzal (8:23,94). _______________________________ ■ Cs eh: arany és Európa-csúcs

Next

/
Oldalképek
Tartalom