Új Dunántúli Napló, 2003. december (14. évfolyam, 327-355. szám)
2003-12-12 / 338. szám
Véget ért a BL csoportköre 23. oldal Demokratikus Fradi 23. oldal Elfogadták a pólósok óvását 24. oldal Újra K. O. a világbajnoknak 24. oldal A DN melléklete Tudósítások, eredmények, tabellák Eddig nehezen állták a próbákat TÁNCOS LÁBAKON. Újabban az időkérések, szünetek alatt sem kell unatkoznia a PVSK-Panthers NB I- es férfi kosárlabdacsapatának meccseire kilátogató nézőknek. A holtidőkben a PVSK ifjú táncosai szórakoztatják a nagyérdeműt látványos gyakorlataikkal. FOTÓI LÄUFER LÁSZLÓ Eb-döntőre készül Zalay kadettcsapata PÉCS Zalay Zoltán, a PVSK-Panthers utánpótlás-szakágve- zetője lett a magyar fiú ka- dett kosárlabda-válogatott vezetőedzője. Az 1988-as születésű játékosokból álló csapatot hathetente „rántja össze” Zalay Zoltán. Decemberben Pozsonyban vesznek részt egy nemzetközi tornán, a hasonló korosztályú lengyel, szlovák és cseh együttes társaságában. A keretben három pécsi van, Havasi Zoltán, Kara- gity Csaba és Janovics Péter, valamennyien a PVSK-TÁSI tagjai. 2004-ben Manchesterben kerül sor a ’88-asok Európa-bajno- ki döntőjére, amelyen 16 csapat indul. Köztük van a magyar gárda is, amely már korábban kvalifikálta magát. Előtte jövő februárban és áprilisban edzőtáborban jönnek össze a fiúk, az egyik összetartás Pécsett’lesz. h. l. Nyert apa és fia Pécs-Komló Mindent a felsőházért Zombori nélkül áll asztalhoz a PEAC ______ PÉCS Na gy lehetőség előtt áll a PEAC extraligás férfi asztaliteniszcsapata. Ha vasárnap nyer, akkor a felsőházban folytathatja a rájátszásban, ha kikap, az alsó ágra kényszerül. Az alapszakasz utolsó fordulójához ért a férfi asztalitenisz Extraliga, amelyben a PEAC - Nagykálló találkozón kívül már az összes mérkőzést lejátszották. Ez okozott is némi bonyodalmat, ugyanis a Szombathely megverte a Ceglédet, ezzel felborította a papírformát. A kiírás szerint ugyanis, ha az alapszakasz végén a 4. és 5. helyezett (akik között a „vonalat” meghúzzák) két pontnyi, vagy kisebb távolságra van, akkor egy egymás elleni összecsapáson döntik el, ki lesz az alsó- és ki a felsőházas. Az utolsó forduló előtt úgy tűnt, az addig 4-4 ponttal rendelkező PEAC és a Nagykálló lesz ez a két gárda, de a Szombathely váratlan győzelmével „borított”. így ha vasárnap nyer a PEAC, akkor a vasiakkal játszik hazai pályán (idegenben már megverte őket), míg ha kikap, akkor a Nagykálló küzd meg a Szombathellyel.- Húsz százalék az esélyünk papíron a Bari, Szűcs, Kővári, Tóth négyessel felálló vendégek ellen - latolgatott Ács Pongrác, a pécsiek játékosedzője. - Ha ehhez hozzávesszük a hazai pályát, az elszántságunkat, és reménykedünk a szerencsében is, akkor bármi lehet, mindenesetre küzdeni fogunk, ameddig lehet. Ács gondjait nehezíti, hogy a roppant tehetséges Zombori Dávid egy serdülő nemzetközi versenyen képviseli az országot, így a Dudás, Gyén, Orosz, Ács négyes próbálkozik meg a bravúrral. _________w.z. Péc s-Wellington A korábbiaktól eltérően az idén mélyen a zsebébe nyúlt a MOB és a szövetség, így legjobb honi triatlonosaink szinte keresztül- kasul beutazták a világot a kvalifikációs versenyek miatt, ám biztos olimpiai kvótával még egyikük sem rendelkezik. kációs futamok végeztével sem szálltak el teljesen. Jövő kora tavasztól ugyanis még négy alkalommal próbálkozhat a világ hár- maspróbázó-társadalma az athéni jegy megváltásával. Ugyan mindenhol számítanak az egyéni eredmények is, ám az sem mellékes, hogy a válogatott csapatok hogy végeznek, ugyanis egy-egy nemzet 3, 2, esetleg csak egy férfi- illetve hölgytriatlonost delegálhat majd. Előbbihez a legjobb 9-ben kellene végezni a majdani Vüágkupa-ösz- szesítésben, a magyarok pillanatnyilag a 11-12. hely környékén tanyáznak. A kapitány azonban bízik benne, hogy előrébb juthat majd válogatottja, ehhez persze további szövetségi és olimpiai bizottsági támogatás válik szükségessé, hiszen a soros viadalok sem lesznek például Mexikónál vagy BrazíA magyar válogatott legutóbb a mesés Új-Zélandon állt rajthoz, hogy megpróbáljon újabb Világkupa-pontokat gyűjteni, bár kétséges, hogy a világ egyik legszebb vidékéről turisztikai élményekkel gazdagodva tértek haza. Ahogy ugyanis Nemes Csaba, a válogatott kapitánya, egyben a pécsi Proform TC edzője fogalmaz, embert próbáló terep fogadta őket: a víz fogvacog- tatóan hideg, a kerékpárpálya combtépő szerpentinekkel tarkított, azaz éppen olyan, amilyenre a magyarok általában nincsenek felkészülve. így nem is csoda, hogy a csapat a „jó középmezőnyben” végzett, a számokat ezúttal kár is ideírni. A olimpiai álmok azonban az eddig kevés sikert hozó idei kvalifiÚjra az OB I-ben PÉCS, Bártfa u. Egy visszalépésnek köszönhetően a Pécs 2000 Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet TC teniszcsapatát visszasorolták az OB I-be. A legutóbbi szezon zárultával a Pécs 2000 Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet TC OB I-es teniszcsapata is áldozatául esett a szövetség színvonal-emelkedés érdekében hozott bajnokságszűkítő döntésének (a korábbi 2 x 8-as helyett egy összevont 8 csapatos bajnokságban folytatódnak a küzdelmek). Ám a napokban a magasabb osztályban maradók közül a Mátra SE bejelentette a visszalépését (miután megszűnt az egész sportklub), így legjobb kiesőként a pécsieket sorolták vissza az OB I-be. A tavasszal folytatódó bajnokság során Koncz Zsolt vezetőedző szerint eséllyel vehetik föl a küzdelmet a többiekkel, a csapat gerince ugyanis együttmaradt, másrészt addig további erősítéseket terveznek. A Pécs 2000 TC-vel kapcsolatos hír, hogy egyrészt a klub lesz a januári korosztályos ob házigazdája, másrészt a napokban megtartott közgyűlésükön két fővel ötre bővítették az elnökség létszámát. sz. zs. liánál közelebb... (Azért lesz egy viadal a „szomszédban" is, a májusi vb Madeirán, ahol a felnőttek mellett már a most éppen lábtöréséből lábadozó pécsi Nógrádi Tamás is újult erővel indul majd el.) A hazai ranglistát a férfiaknál pillanatnyilag Kuttor Csaba vezeti, de az őt követő Ágoston György, Lipták tamás, Hóbor Péter, Varga Szabolcs kvartettben két utóbbi jóvoltából már két proformos versenyző is szerepel. A hölgyeknél összesen hárman esélyesek a kvótaszerzésre: elsőként Molnár Erika, majd Valkó Andrea, végül a szülés után a közelmúltban visszatérő pécsi Edöcsény Nóra. Az esetleges olimpiai résztvevők névsorának eldöntéséhez a szövetség egy „házi” versenyt is kiír majd: a visszalévő versenyek közül kiemeli azokat, amelyek leginkább hasonlítanak az olimpiai terepre és az ezeken legjobban szereplőket utaztatja majd - függetlenül attól, hogy végül is ki szerzi meg a kvótát. A végén visszavágtak Komló A komlói Mikulás-kupa teremlabdarúgó-tornán négy hármas csoportban összesen 12 csapat indult. A végső győztes, áz Éva Zöldséges a rajtot még elrontotta, 5-2-re kikapott a G-Bau 2000 együttesétől, ám a torna végjátékában 4-1-re visszavágott, s ezzel a győzelemmel megszerezte az első helyet. A végeredmény: 1. Éva Zöldséges, 2. G-Bau 2000, 3. Laguna, 4. Hosszúhetény. A torna gólkirálya a Laguna játékosa, Varga Zsolt lett hét góllal. ______________K.M.A. Röv iden „Kedvezményes” szövetségi évzáró KOMLÓI SIKER. NB II. tekebajnokság, Közép-csoport, 11. forduló. Komlói Bányász - Budapesti Postás 5-3 (2501-2442). Komlói pontszerzők: Lukács 452, Jungwirth 422, Hartmann 413. (fp) CSAPATBAN HARMADIKAK. A budapesti ifi cselgáncs országos bajnokságon a PVSK versenyzőinek eredményei: 3. Bognár Ferenc, 4. Pálfi András és Kollarics Kata, 5. Mohácsi Szandra, 7. Kersics Dávid és Erős Zoltán. A budapesti U23-as ob-n: 5. Járányi Zsolt, 7. Czirjenics Dániel. A budapesti serdülő lány csapatbajnokságon a PVSK a 3. helyet szerezte meg (Romváry Barbara, Bucsek Luca, Mészáros Dóra, Gömöri Vivien, Bodó Bernadett, Hattyasi Kunigunda, Mohácsi Szandra). (kma) PRETZL ELSŐSÉGE. Egy egyéni és egy csapat aranyérmet szereztek a Pécs Városi Lövész Klub versenyzői a budapesti serdülő országos bajnokságon. Zártirányzékú légpuska 40 lövésben a lányoknál Pretzl Éva 357 körrel győzött (edzője Káldi Anna), Karmacsi Anikó 352-vel 2., Malyár Alexandra 29-tal 4. lett, a pécsi csapat 1005-ös összteljesítménnyel végzett az élen. A fiúknál Hopp Norbert a 4. (357), Simon Ákos a 10. (339), Perczel Zsombor a 16. (313) helyen zárt, a csapat 1009 körrel ezüstérmes lett. Légpisztoly 40 lövés, fiúk: 3. Mais! Róbert (314). (kma) PONTVESZTESÉG NÉLKÜL. A női kézilabda NB Il-bep a baranyai ificsapatok is jól szerepelnek, a PEAC-TÁSI-Pikker pontveszteség nélkül 22 ponttal első, a Mohácsi TE 18-cal második, a Kozár- misleny 18-cal harmadik, a Pécsvárad 16-tal az ötödik. (kma) MIKULÁS A KÁPLÁNNÁL. A pécsi Káplán Tenisz és Fallabda Sakk NB II. Pannonpower - Kaposvár 9,5-2,5 Pécsi győztesek: Amrein, Iván A., Szarvas, Kádár, König, Tompos, Baki, Kele. Döntetlent ért el: Schepp, Csikós, Katona P. Nagyatád - Komló 3,5-8,5 K. gy.: Tesinszky, Solty, ifj. Kőhalmi, Kőhalmi, Boros. D.: Gazda, Lénáit, Thürmer, Száz, Nagy, Grünvald M„ Vincze. Karmin SE - Szekszárd 3,5-8,5 P. gy.: Karácsony. D.: Molnár, Varga, Talabér, Ambrus, Nógrádi. Az első számú bajnokjelölt Pannonpower már 7 pontos előnynyel áll az élen. A bajnokság állása: 1. Pannonpower 43, 2. Baja 36, 3. Fehérvár 36, ...9. Komló 26, 12. Karmin 18,5. Mikulás-kupa, rapid rendszerű csapatverseny, Pécs: 1. Kozármis- leny 11,2. DOZSO SE 10,5,3. Gör- csöny 9,5, 4. Karmin, 5. Pécsi Sólymok, 6. Babarc. ________ill. A sportolói kártyák előnyeire is felhívták a figyelmet Megtartotta hagyományos évzáróját a Baranya Megyei Sport- szövetségek Szövetsége, amelyen ezúttal számos új és hasznos információ birtokába is jutottak a sportvezetők. PÉCS A legfőbb megyei sportszövetségi testület immár évek óta baráti beszélgetésre invitálja minden tag- szervezet vezetőjét-képviselőjét, ahol a baráti hangulat mellett általában olyan információcserére is lehetőség nyílik, amelyre a napi munka során esetleg nem jut elég idő, energia. A Cellárium étteremben most megtartott évzárón ezúttal is a megyei szövetségek szövetségének elnöke, Baronek Jenő köszöntötte szóban és apró ajándékokkal a résztvevőket,. és ugyancsak ő invitált meg a fővárosból több sportvezetőt, akik a szövetségi és sportélet különféle aktuális kérdéseiről adtak tájékoztatót. Elbert Gábor, a Nemzeti Sport- szövetség főtitkára a sporttörvény közeljövőbeni változásainak előnyeiről beszélt, kiemelve, hogy legnagyobb erénye vélhetően a korábbi túlszabályozottság megszüntetése, a szétaprózott források összpontosítása lesz. Katona Attilának, a Sport Plusz Kft. ügyvezetőjének a tavaly bevezetett sportolói kártyákról tartott beszámolóját kísérte-a legnagyobb, nem kis részben ellentétes véleményeket tükröző érdeklődés. Mint a hozzászólásokból kitűnt ugyanis, az érintettek, azaz a sportolók körében még ma is elég nagy az ellenérzés a kártyák iránt. Katona Attila viszont - annak tudatosításán túl, hogy a kártyák az EU- tagság miatt lettek/lesznek kötelezőek - inkább előnyeikre hívta föl a figyelmet. Ez leginkább egy kialakítás alatt lévő „vásárlói klub”- rendszerben nyilvánul meg, ahol a sportolók, sportvezetők és klubok egyaránt számos, mérhető kedvezményben részesülhetnek sport- és ruházati boltokban, éttermekben, szállodákban. De fontos, hogy az információk mindenkihez eljussanak, ebben ígértek segítséget most a szö- vetségi vezetők is. szűcs zsolt Parkban tartott amatőr fallabda Mikulás-kupa végeredménye: 1. Gazdag Zoltán, 2. Prifel György, 3. Tapasztó Csaba és Egervári Ajtony. (n) NEGYEDIK A PATAPOKLOSI. Baranyai csapatok is indultak Barcson, a Mikulás-kupa amatőr teremfoci-tornán. Közülük a DDMHG Patapoklosi a 12 együttesből álló mezőnyben a 4. helyet szerezte meg. A legjobb mezőnyjátékos Gálffy Péter (Patapoklosi) lett. (n) 14 GÓLLAL JOBB LEGYEK. Amatőr jégkorongbajnokság: Pécsi Meteor - Szegedi Fekete Legyek 4-18 (3-5,1-11, 0-2). Pécsi gólütők: Fehér, Nesz, Sulák, Lovász. A Meteor legközelebb vasárnap 14.00- kor Budapesten, a Cannibals ellen lép jégre. (n) FOCI A GANDHIBAN. Teremfocitornát szervez megyei II-III. osztályú csapatok részére a Pécs Városi Labdarúgó Szövetség. Erre két hétvégén, január 10-11-én és február 20-21-én kerül sor Pécsett, a Gandhi-csarnokban. Jelentkezni a szövetség telefonszámán (72/211-682) vagy személyesen a Jókai u. 2. sz. alatti irodájában lehet. (n) VERETLEN CSOKONAI. Kézilabda adidas gyermekbajnokság, 6. csoport, fiúk, végeredmény: 1. Csokonai 18 pont (pontveszteség nélkül), 2. Komló 10, 3. Sellye 6,4. TÁSI2. ___________________________________________________________ m