Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-30 / 326. szám
2 KORKÉP 2003. NOVEMBER 30. Nem olyan forró a kenyér Év vége felé már megszokhattuk: a gyártók, kereskedők egy része azzal riogatja a lakosságot, hogy január elsejétől mi mindennek emelkedik drasztikusan az ára. Most a pékek voltak a legbrutálisabbak, 200 forint feletti árat jósolnak jövőre, ami húszszázalékos áremelésnek számít. Ám nem eszik olyan forrón a veknit. X' % Jövő évi áremelkedések Pénzromlás mértéke 6,2.%X: Tartós fogyasztási cikkek Energia Szolgáltatás (közlekedés) Ruházat Élelmiszer Szeszes ital ■ A piacgazdaság előtti időkben az év vége felé leginkább az érdekelte az embereket, milyen árakat jelentenek be a következő évre. Mára alig néhány termék ára maradt hatósági, de a gyártók, kereskedők egy része gondoskodik arról, hogy a drágulás várható mértékével felborzolja az emberek idegeit. Ebben a pékek minden esztendőben élen járnak, most sem hagyták ki. Az aszály miatti drága búza és az egyéb költségek emelkedése miatt húszszázalékos emeléssel fenyegetnek, így a fehér kenyér kilónkénti ára meghaladná a 200 forintot. Ám nem valószínű, hogy ez a drágulás bekövetkezik. Az biztos, hogy az idei 4,8-5 százalékos infláció jövőre 1-1,5 százalékponttal nő, tehát 6 százalék fölött várható a pénzromlás mértéke. Ennek elsősorban az áfaváltozás az oka: a nullából az 5 százalékba kerülnek át a gyógyszerek és a tankönyvek, s a kedvezményes kulcs 12-ről 15-re nő. Az áremelés azonban nem egyformán jelentkezik a különféle termékcsoportoknál. Hiába volt nagyon rossz a termés az idén, s nőttek a gazdák terhei, az élelmiszerek várhatóan az átlag alatt drágulnak. Ennek az a legfőbb oka, hogy a piacgazdaságban már elsősorban a kereslet-kínálat határozza meg az árakat, s a költségeket - ez pedig igaz a pékekre is - nem lehet teljesen a fogyasztókra hárítani, mert egyszerűen nem veszik meg a terméket. A ruházati termékek és a tartós fogyasztási cikkek árai valószínűleg nem emelkednek, sőt. A gyorsan elavuló szórakoztatóipari, számítástechnikai cikkek esetében inkább arra lehet számítani, hogy jövőre kevesebbet kell fizetnünk, mint az idén. De ez már régóta így van, ezért akármikor vásárol is az ember ezekből a cikkekből, mindig „rosszul jár”, hiszen később olcsóbb lesz a hasonló színvonalú termék, technikai fejlődésének köszönhetően. A szolgáltatások árai azonban az átlagosnál gyorsabban drágulnak. De nem elsősorban azért, mert a cipésznek is meg kell élni valamiből, meg a multiplexeknek, inkább a közlekedés - a helyi és a távolsági utazások - növekvő tarifái, illetve a drágább csatorna- és szemétdíj viseli meg az emberek pénztárcáját. Ennél is drámaibb az energia árának emelkedése, ám ez utóbbi esetében arról van szó, hogy az elmúlt egy-két évben - leginkább politikai okokból - ezek a díjak nem tükrözték a valós viszonyokat, de most már hozzá kellett igazítani a reális piaci helyzethez. Azok járnak rosszabbul, akik a mindennapi élethez szükséges termékekből vásárolnak sokat - esznek, utaznak, fűtenek, világítanak -, akik ezen felül is tudnak költeni magukra, új ruhákat, modern berendezéseket vesznek, a pluszélvezetekhez viszonylag olcsón juthatnak hoz2á. A. B. Cs. |i Nem szabadulnak el az árak ■ Hegedűs Miklós úgy véli, már csak azért sem kell tartanunk az árak elszabadulásától, mert jövőre nem nő olyan mértékben a fogyasztás, mint az elmúlt két-három évben. Márpedig ez kisebb keresletet jelent, így a termelők, kereskedők hiába szeretnének magasabb árakat elérni, nem lesz vevőjük. A GKI Gazdaságkutató Rt. igazgatója I a pénteki kamatemelést sem tartja komolyabb árfelhajtó I tényezőnek. Bár tény, hogy ez a lépés a pénz romlásával | jár, a másik oldalon viszont erősödik tőle a forint. HÍREK Nincs esély, hogy él az alpinista ■ GROSSGLOCKNER - Helikopterek bevetése sem hozott eredményt tegnap a legmagasabb osztrák hegycsúcsnál eltűnt magyar hegymászó utáni kutatásban. | Szerdán egy 30 éves magyar hegymászó 3600 méteres | | magasságban szerencsétlenül járt a 3798 méteres 1 Grossglockneren. Társa riasztotta az osztrák hegyi | mentőket. A sűrű köd és a havazás megakadályozta a J helikopteres kutatást, a lavinaveszély miatt a gyalogos í felderítés pedig lehetetlen. Dzurinda: diplomáciai győzelem ■ POZSONY - „Diplomáciánk óriási győzelmének” ne- | vezte a szlovák miniszterelnök, hogy a kisebbségek | kollektív védelméről szóló magyar indítvány kiesett | az Európai Unió alkotmányának tervezetéből. Miku- § lás Dzurinda a szlovák közszolgálati rádióban úgy I vélekedett: jóllehet, a kérdésben a nápolyi kormány- | | közi értekezleten kompromisszumos megállapodás született, a szlovák siker ezzel együtt is egyértelmű, | mert a nemzeti kisebbség „kollektív jogainak nincs esélye az uniós alkotmányban." Bagdadban bevált a Vaskalapács I BAGDAD - A gerillák elleni hadviselés követelményei- I nek megfelelően szervezik át az Irakban állomásozó | amerikai haderőt. Ricardo Sanchez tábornok, az Irak- j I ban lévő amerikai haderő főparancsnoka szerint a I könnyebb fegyverzettel ellátott, mozgékonyabb felde- I rítői, elemzői kapacitással rendelkező haderő vegye | fel a harcot az iraki lázadókkal. Az átalakítás a tábor- J nők szavaival azért szükséges, mert Irakban az ellenség diktál. Félhívta a figyelmet arra, hogy az iraki fő- 1 városban és környékén végrehajtott Vaskalapács nevű | hadművelet eredményeként a szövetségesek elleni tá- j madások napi száma hetven százalékkal lett kisebb, f London befogadta a csecsen követet ■ LONDON - Politikai menedékjogot kapott Nagy-Bri- tanniában Ahmed Zakajev, Aszlan Maszhadov cse- I csen szakadár vezető külföldi képviselője - jelentette j be tegnap a brit belügyminisztérium. A hatóságok el- | fogadták Zakajev menedék iránti kérelmét, így a volt | csecsenföldi minsizterelnök-helyettes és külügymi- § niszter megkapta a menekültstátust. Az orosz ügyész- | ség fegyveres lázadás kirobbantásában és terror- j cselekményekben való részvétellel vádolja Zakajevet. I Ingyenrádiók az afgánoknak I ■ BAGRAM - Az amerikai vezetésű koalíció katonái két- 1 | százezer, rövidhullámú vételre alkalmas rádiókészüléket osztanak szét ingyen Afganisztánban, hogy a he- | lyi nép hírforrásokhoz jusson. A döntést azzal indo- | kolták, hogy a terroristák és a koalícióellenes erők el- | I leni harcban az igazság a leghatékonyabb eszköz, | márpedig a rádiókkal az emberek korlátozás nélkül | | juthatnak sokféle hírforráshoz. AI-Kaida-tagokat vettek őrizetbe ■ NAIROBI - Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet | több mint húsz tagját vették őrizetbe Kenyában és Szomáliában. Azzal gyanúsítják őket, hogy szerepük | volt az Egyesült Államok kenyai nagykövetsége elleni, öt évvel ezelőtti merénylethez, és a Mombasa egyik í szállodájánál tavaly elkövetett robbantáshoz. A két | merényletben több mint kétszázan vesztették életű- | két. Néhányan közülük szerepelnek azon az FBI-lis- j I tán, amely a legkeresettebb terroristákat tartalmazza. | Az MSZP-nél nincs bérelt hely ■ Az MSZP országos választmánya elfogadta az európai parlamenti jelöltállítás feltételeit. Az szerepelhet az MSZP listáján, aki az Unió nyelvei közül egyet tárgyalási szinten jól beszél, van tapasztalata az Unióval, s aki népszerű. A tájékoztatón elhangzott: „senkinek nincs beígért helye a listán”. Fidesz: Szabad Európa-lista ■ A Fidesz országos választmánya véglegesítette az európai parlamenti választások pártlistájának első 18 helyét. A Szabad Európa-listát Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke vezeti. Szájer József hangsúlyozta: a pártok közül a Fidesz elsőként véglegesítette a listán szereplő első 18 politikust. Az MDF a kamatemelésről ® Az MDF országos választmánya felszólítja a kormányt: vagy vonja vissza a jövő évi költségvetés tervezetét, vagy kezdje meg a pótköltségvetés kidolgozását - jelentette Iti Herényi Károly, arra célozva, hogy a Magyar Nemzeti Bank 3,5 százalékponttal növelte a jegybanki alapkamatot. Megkapják az EU-pénzeket ■ Az európai uniós csatlakozás után a magyar gazdák minden nekik járó pénzt megkapnak - jelentette ki tegnap Szanyi Tibor Bábolnán. Mint mondta, ez az összeg jövőre négyszer nagyobb lesz, mint idén. M30: Miskolc felé félúton ■ Megindult a forgalom az M3-ast Miskolccal összekötő M30-as autópálya 8,5 kilométer hosszúságú új szakaszán. Az emődi csomóponttól a muhi csomópontig tartó szakaszt Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter tegnap adta át. Ez az autópálya-szakasz része az Ernőd és Miskolc között 46 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak. Az M30-as további, Muhitól Miskolcig tartó, 16 kilométeres szakaszát a tervek szerint 2004 novemberében adják át. Csillag István elmondta: 2006-ig 420 kilométer új gyorsforgalmi utat fejeznek be, további 425 kilométer hosszan pedig megkezdődik a Kivu^Á^és. Magyar elnök a testőröknél ■ Negyven országból százötvenen érkeztek Budapestre, ahol az IBSSA, a Nemzetközi Testőrök és Biztonsági Szolgálatok Szövetsége tartotta tisztújító közgyűlését. A tiszteletbeli elnök változatlanul a skót trónörökös, Michael James Alexander Stewart, ügyvezető elnöknek pedig újraválasztották dr. Popper Györgyöt. A szövetség végrehajtó bizottságának elnöke egy évre dr. Gyenes Levente gyömrői polgármester. Javuló magyar-orosz kapcsol||! ■ A helyreállt bizalomról és a dinamikusan fejlődő gazdasági kapcsolatokról volt szó tegnap Szentpéterváron Medgyessy Péter magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalásán. Medgyessy hangsúlyozta, hogy mostani látogatása is jelzi: a két ország között helyreállt a korábbi években megbomlott bizalom. Vlagyimir Putyin a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődésének dinamizmusát emelte ki. A tárgyalásokat követően Vlagyimir Putyin személyesen kísérte ki Medgyessy Pétert a szentpétervári repülőtérre. A találkozót értékelő első orosz lapvélemények is a kapcsolatok látványos javulását emelik ki. Grespiket meglepte a botrány Az sem kizárt, hogy tüntetést szerveznek vagy más módon demonstrálnak tömegesen Grespik László szimpatizánsai, ha az ügyvéd ellen bármilyen jellegű eljárás kezdődik a bírónőnek feltett kérdései nyomán. Az ügy hatalmas vihart kavart, s még a szakértők is vitatkoznak, hogy elkövetett- e etikai, fegyelmi vétséget vagy szabálysértést, netán bűncselekményt Grespik, vagy tényleg csak védői feladatát látta el. ■ Grespik László újabb - talán minden eddiginél nagyobb - vihari kavart azzal, hogy az általa képviselt vádlott ellen folytatott büntetőügyben arról faggatta a bírónőt, hogy zsidó származású vagy vallá- sú-e. Az ombudsman általános helyettese vizsgálatot kért a Budapesti Ügyvédi Kamarától, az adatvédelmi ombudsman szerint jogellenesen járt el az ügyvéd, hiszen különleges adatra kérdezett rá, amelynek már a felvetése is jogellenes, a legfelsőbb bíróság elnöke - nem a konkrét ügyről nyilatkozva - úgy véli, elfogadhatatlan a bírák faj, felekezet, vagy akár nem szerinti diszkriminációja, a miniszterelnök pedig a demokrácia alapértékeivel, az erkölcscsel és a jó ízléssel tartja ellentétesnek azt, ami történt. Az ügyvéd lapunknak is arra hivatkozik, hogy csak a jogával élt, és a kötelezettségét teljesítette, amikor szerette volna megtudni, nem elfogult-e a bíró. S miután a vádindítványban a zsidóságot súlyosan sértő kitételek szerepeltek, az elfogultság megállapításához hozzátartozhatnak a bíró származására, vallására vonatkozó kérdések. Grespik úgy fogalmazott, nem számított arra, hogy ekkora botrány lesz az ügyből, megdöbbentette, hogy magas tisztséget betöltő emberek tévesen ítélik meg a helyzetet, többen túllépik a hatáskörüket, s beleavatkoznak a független igazságszolgáltatás működésébe. Úgy véli, ellene politikai támadás is folyik, hiszen ismert a politikai hovatartozása, és a hatalom meg akarja fosztani attól, hogy végezhesse a munkáját. De ha bármilyen - büntető-, polgári, ügyvédi kamarai - ügyben elmarasztalják, az az alkotmány durva megsértését jelentené, és rendkívül súlyos következményei lennének. Ugyanis végső esetben az EU segítségét kéri. Ez pedig Magyarország súlyos presztízsveszteségét jelentené a csatlakozás idején. A VR-nek azt is elmondta, nem kizárt, hogy tüntetnének mellette, ha jogtalanság érné. - Kontrollálni nem tudom őket, így ha ez az esetleges demonstráció nemkívánatos irányba menne, azokat terhelné a Az ügyvéd szerint tüntetni fognak mellette Büntetések [ Amennyiben egy ügyvéd ellen j fegyelmi eljárás indul, a kamara megbízottja képviseli a fegyelmi vádat a gyakorló ügyvédekből álló fegyelmi tanács előtt. Amennyiben a testület nem állapít meg fegyelmi vét- j séget, felmentik a vádak alól. Ha viszont igen, büntetést szabnak ki rá. Ez lehet megrovás, pénzbüntetés, a kamarából történő felfüggesztett, illet- \ \ ve tényleges kizárás. Ez a legsúlyosabb büntetés, hiszen ebben az esetben nem dolgozhat az illető ügyvédként. felelősség, akik ezt előidézték - jelentette ki. A Budapesti Ügyvédi Kamara kivizsgálja, indokolt-e fegyelmit indítani Grespik ellen. Az ügyvéd bízik abban, hogy Bánáti János elnök belátja, erre sem szükség, sem lehetőség nincs, Grespik mindenesetre folyamatosan tájékoztatja írásban a kamara elnökét a fejleményekről és az álláspontjáról. (almási)