Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-28 / 324. szám
I 2003. November 28. péntek BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Kilencmilliárd hiányzik Nagy az eltérés a jövő évi igények és a lehetőségek között A 2004-es költségvetési tervezet tárgyalása volt a leghangsúlyosabb témája a tegnapi pécsi közgyűlési ülésnek. Jelen helyzetben 9 milliárdos hiány van a bevételi és a kiadási oldal között, ezt kellene februárig lefaragni. A koalíció szerint stabil költségvetés készíthető, az ellenzék sötét jövőtől tart, a szakszervezet az elbocsátások miatt akciókat ígér. Pécs A közgyűlés ülésének elején Toller László polgármester hivatalosan is bejelentette a képviselő-testületnek, hogy - amint arról lapunkban beszámoltunk - november 13-i hatállyal határozatlan időre felfüggesztette a városházán a kötelezettségvállalási jogosultságot. A városatyák tegnap módosították a temetkezési rendeletet, ennek értelmében januártól átlagosan 11 százalékkal emelkednek a kegyeleti díjak (a legkisebb növekedés a tételekben 4 százalék, a legnagyobb 60). Ugyancsak határozott a képviselő-testület a pécs-pogányi reptér további támogatásáról. A legnagyobb vitát a jövő évi költségvetési koncepció váltotta ki. A jelenleg elkészült koncepcióban az igényelt kiadások és a várhatóan rendelkezésre álló bevételek között 9 milliárdos eltérés mutatkozik. Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke elmondta, jövőre csak a reálbérek megőrzését teszi lehetővé a büdzsé; a cél egy egyensúlyos, a fejlesztési elképzeléseket szem előtt tartó tervezet készítése. Toller László polgár- mester ezután a költség- vetési koncepció vitájában szünetet rendelt el, és az ülésteremben megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, Pécs mégis kifizeti még az idén a közalkalmazottak 13. havi bérét, erről a közgyűlés decemberben dönthet. A mintegy 2000 ember számára járó, 450 milliós kiadást jelentő tétel a polgármester szerint a költség- vetés fegyelmezett gazdálkodása miatt most kiutalható - a törvény szerint jövő év elején lenne mindenképp kötelező. Sötét jövőt vázolt Nagy Csaba, a Fidesz frakcióvezetője a 2004-es büdzséről szóló, ismét folytatódó vitában. A pénzügyi bizottság elnöke szerint az intézmények számára rendkívül nehéz lesz ez az esztendő. A büdzsében ráadásul már csaknem 450 milliós a hiteltörlesztés része. Antal Lajos, a szakszervezetek képviseletében vázolta, elfogadhatatlan számukra, hogy a 6 százalékos béremelést 6 százalékos elbocsátáshoz kötötték. A szakszervezetek összehangolt akciókat helyeztek kilátásba. A vita hosszasan folyt, többször az országos költségvetés és az útfejlesztések is szóba kerültek. Végül 22 igen és 8 nem mellett fogadták el a koncepciót. Ugyancsak döntöttek a képviselők a város településszerkezeti tervéről, viszont nem folyt vita a büdzsé háromnegyed éves beszámolójáról. Az ellenzék ugyan felvetette, hogy változtassanak a tájékoztató formáján, így a városatyák is kaphassanak szót, ám ezt Toller László polgármester ellenvetése után a koalíció nem szavazta meg. (Háttér: www.dnnantulinaplo.hu) __________ _____ NYAKASZ. El akarta gázolni a rendőrt Pécs Csütörtökre virradó éjszaka a járőrök Kertvárosban igazoltatni akartak egy autóst, azonban az először lassító sofőr hirtelen a gázra lépett, és elhajtott úgy, hogy kis híján elütötte az út szélén álló rendőrt. A Verseny utcában később utolérték, ám a vezető kiugrott a kocsiból, majd futva próbált menekülni - sikertelenül. A harminckét éves pécsi férfi láthatóan ittas volt, ezért vérvételre szállították. Később kiderült az is, hogy a vezetőnek jogosítványa sincs, ugyanis azt nyáron két évre bevonta a bíróság. Az őrizetben lévő férfivel szemben egyebek mellett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. Saját lányával közösült? Pécs A rendőrség csütörtökön őrizetbe vett egy bakócai illetőségű férfit, aki a gyanú szerint több alkalommal is közösült és fajtalanko- dott tizenhárom esztendős leányával. Az esetre azt követően derült fény, hogy a gyermek egyik tanárának elmondta a történteket, a pedagógus pedig értesítette a rendőröket. A kislány kihallgatása során elmondta, hogy apja júniusban, majd néhány nappal ezelőtt bakócai lakásukban levetkőztette őt, majd közösült és fajtalankodott vele. A harminchat éves, büntetett előéletű férfi egyedül nevelte hat gyermekét, akik közül a vallomást tett lány a legidősebb. Miután a gyerekek felügyelet nélkül maradtak, egy gyermekotthonban helyezték el őket._____________m. b. Gyertyafényes borvásár Boly A nemes hagyományok felélesztése mindig megkalapolni való. Ebbe a sorba tartozik az az adventi borvásár, amely a Bóly- Mohács Fehérborút Egyesület ötletgazdag menedzsmentjének köszönhető, s amelynek megrendezésével az első alkalommal az idén próbálkoznak. A már elkészített és különféle borfesztiválokra szánt speciális pavilonjaikat december 13-tól egy hétig felsorakoztatják Bolyban a volt uradalmi magtár épülete előtt, s a térség borainak széles kínálatával várják esténként „gyertyafényben” a helyből és a megye bármely pontjáról érkezőket. A Borház és a magtár környékére népművészeti termékek kirakodóit, pecsenye- és gesztenyesütőket is várnak a forralt borok sokféle fűszere- zettségű változatait kínálva. Amint azt Alackemé Vincze Katalin, az egyesület menedzsere elmondta, a térség legnemesebb borainak, köztük a cirfandlinak, juhfarknak és a chardon- nay-nek a palackos és kiméréses árusítását is megszervezik erre a hétre abban a reményben, hogy egyre több ünnepi asztalra kerül majd fel belőlük. _____ _________ K. F. Cs illagpont, több csatorna PÉCS Változások várhatók a megye- székhelyen több, mint háromezer-háromszáz előfizetőt érintő ViDaNet Rt. kábel- televíziós rendszerében. Technikailag és az elérhető csatornák számát illetően is folyamatosan bővül a szolgáltatás a jövő hónaptól.- December elsejétől új, úgynevezett csillagpontos technikai rendszerre térünk át, így több csatornát és programot foghatnak előfizetőink, a mostaninál jobb minőségben - mondta a tegnapi, pécsi sajtótájékoztatón dr. Orosz László, a ViDaNet Rt. kirendeltségvezetője. A soros előfizetési díjak nem változnak, ám az új rendszerre való teljes áttérés okán a jövő évtől többféle csomagból váEgészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermek- belgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati, I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Honvéd- kórház. Gyógyszertárak: Pécs: Magyar Korona (Csontváry u. 2.), Bóly: Panacea, Komló: Szilvás, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Vajsz- ló: Ormánság, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06-30-9027-729. laszthatnak majd az előfizetők, más-más térítési díj ellenében. December elsejétől, kísérleti jelleggel, húsz újabb csatorna látható a hálózatban, ugyanakkor néhány eddigi műsor nem a megszokott frekvencián szerepel a kínálatban. Lapunk kérdésére dr. Orosz László elmondta azt is, hogy az átmeneti, december húszadikáig tartó időszakban kép- zavarosodás és kisebb adáskimaradás sem kizárt. A jelenleg is tartó beruházás mintegy kétszázmillió forintba kerül, a kiadások a januártól dráguló belépési díjakban is megjelennek majd. A cég ügyfeleinek több, mint tíz százaléka jelentős összeggel tartozik. A kikapcsolt háztartások szintén a megemelt belépési díj ellenében igényelhetik vissza a csatornákat. _____ BOZSIK L. Mó dosuló díjak, adók Szentlőrinc A kommunális adófajták átlagosan húsz százalékos emeléséről, valamint a hulladékszállítás árának módosításáról döntött tegnapi ülésén egyebek mellett a város ön- kormányzata. A január elsejétől érvénybe lépő változásolmak megfelelően a szüárd hulladék szállítása összességében mintegy tíz százalékkal emelkedik a városban, továbbra sem vezetik be a szemétszállítási díjat, a felmerülő költségek egy részét a kommunális adóból fedezi a város. A testületi ülésen bejelentették, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíjban mostantól két tanévre a tavalyinál több, harminc helyi születésű, felsőoktatási intézménybe járó, vagy végzős középiskolás kap két tanévre, az eddigieknél kétszeresen több, havi kétezer és hétezer forint közötti összeget. B. L. jt / J ,, A'i' f> Sy* ^ ^ tg * * • * . v. \ Jr M k , |Éj! ite *. f . \- '$11 OROSZLÁNSIMOGATÓ. Pécsett, az Akvárium-Terráriumbán december 12-ig mindennap (kivéve 7-én), délután három és öt óra között megtalálható lesz az a négy hónapos kölyökoroszlán, amelyet az állatkerti hímoroszlán párjának szánnak, ha felnő. Az új jövevény névadóver- seny során kap majd nevet._________________________________________________________________ ___________________________________fotó, löffleb peter Ki vonult az ellenzék Félbeszakadt tegnap a városi önkormányzat képviselő-testületi ülése. A teremből kivonult az ellenzéki oldal, hivatkozásuk szerint azért, mert az ülést vezető polgármester senkinek sem adott szót. Velük tartott egy szocialista képviselő is, így a testület határozatképtelenné vált. Szigetvár Alig három napirenden volt túl a grémium, amikor egy, a város talán legfontosabb fejlesztési elképzeléséhez, a gyógyfürdő-beruházáshoz kötődő napirendi pont tárgyalása után az ellenzék úgy döntött, ha nincs szükség a véleményükre, nincs szükség a jelenléSlKLÓS Több napirend megvitatását is későbbi időpontra halasztották különböző okok miatt a képviselő- testület tegnapi tanácskozásán. A Várszínház Kht. és a művelődési központ összevonásának kérdését immár harmadik alkalommal vették le a napirendről. Okként most a minisztériumi állásfoglalás hiányát jelölték meg. Amint azt Kozma Sándor alpolgármester elmondta, legfrissebb tükre sem - fogalmazta meg nevükben is dr. Tusnádi Tamás (Fidesz). Paizs József polgármester határozatképtelenség miatt szünetet rendelt el, mert a jelen levő 18 képviselő pártállás szerint éppen fele-fele arányban oszlott meg. Végül is több mint egy óra múlva sikerült határozatképesen megtárgyalni olyan fontos napiinformációi szerint a szakvélemények már megérkeztek a minisztériumhoz, így december közepén már dönteni lehet a kérdésről. A városi kórház beszámolójának megvitatását a testület azért halasztotta a következő ülésre, mert az írásos anyagot a tanácskozás előtti napon kapták kézhez a képviselők. A Vékom Településüzemeltetési Kft. anyaga pedig azért került le a napirendről, mert a cég háromnegyed éves tevékenységéről nem készült kimutatás. Az elnapolások rendi kérdéseket, mint a helyi buszjáratok új tarifái, a városi víz- és csatornadíj, a bölcsődei térítési díj, vagy a távfűtés díja. A busz- közlekedés átlagosan 19 százalékkal lesz magasabb 2004. január 1-jétől, 17 százalékkal kell többet fizetni víz- és csatornahasználatért, a bölcsődében naponta 210' forintot kérnek térítési díjként a három évvel ezelőtt megállapított 160 forinttal szemben. Jelentős mértékben, 20 százalékkal csökkentette az önkormányzat a lakossági távfűtés díját. mellett a testület megvitatta és elfogadta a Távhő Kht. és a Várszínház Kht. beszámolóját, illetve jövő évi terveit, igaz, utóbbi esetében az esetleges összevonás következtében még sok minden módosulhat. A városatyák a tanácskozáson megszavazták Kelemen Rajmund képviselő indítványát is, aki a gázberuházás miatt a város által fizetendő 21 milliós költség körülményeinek minden részletre kiterjedő vizsgálat lefolytatására egy ad hoc bizottság felállítását javasolta, k. j. Hírek PÉCSETT, a Bokor utcai garázssor egyik lezárt garázsában tegnap az esti órákban nagy erejű tűz ütött ki, amelynek megfékezésére a helyszínre két járművel érkeztek a tűzoltók. A tárolóhelyiség ajtaját úgy kellett feltépni, így is sikerült időben kitolni az autót és kihozni a két gázpalackot. A garázstűzzel egyidőben lángolt a szomszédos lakrész is. A tűz okát még vizsgálják. (csj PÉCSETT tegnap délután a Bá- licsi út és a Barackos utca sarkán ünnepélyesen átadták a forgalomnak a Bálicsi út felújított, középső szakaszát is, ezzel az útvonal teljes rekonstrukciója befejeződött. ’ (ns) A PÉCSI Zsolnay-gyár alapításának másfél száz éyes jubileuma és az alapító, Zsolnay Vü- mos születésének 175. évfordulója alkalmából megjelent a Zsolnay - A gyűjtők könyve című album, amelyet Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke mutatott be tegnap a Parlament Gobelin termében. A 272 oldalas kiadvány 218 színes reprodukciót tartalmaz. Az ünnepélyes könyvismertetőn részt vettek a Zsolnay-család tagjai is. iaai Elnapolások testületi ülése