Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)

2003-11-24 / 320. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. November 24., hétfő TAVASZ AZ ŐSZBEN. A szörfösöket is előcsalogatta az enyhe idő tegnap Orfűn. _____________ ___ fotó: tóthl Te leházfejlesztés „elfelejtve”? A legtöbb helyen nem lesz lehetőség az elavult eszközök lecserélésére A Magyar Teleház Szövetség elnöksége felhí­vást intézett Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszterhez, amiért a civil szerve­zetek csak igen hátrányos feltételekkel indul­hatnak a 2004-es eMagyarország pályázaton. A megyében 41 már működő teleház a prog­ram módosítása híján ismét nem kap lehető­séget elavult eszközei fejlesztésére. Baranyai körkép 2003 júniusában megállapodást írt alá az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a Magyar Teleházak Szö­vetségével, amelyben többek között lefektették: a tárca építeni kíván a szövetség egy évtizedes eredményeire, ezen felül megkülönböztetett figyelemmel támogatni kívánja törekvéseit. A 2004-re kiírt, nyilvános és korlá­tozottan nyilvános közösségi internet-hozzáférési he­lyek létrehozását célzó minisztériumi eMagyarország pályázat azonban ebből semmit sem tükröz. A szövet­ség elnöksége szerint a tárca kihagyta őket a pályázat előkészítéséből, amelyet az a tény is alátámaszt, hogy a civil és közhasznú szervezeteket a pályázat a gazda­sági egységekkel egy csoportba sorolta. Ez azzal jár, hogy a programon csak ötvenszázalékos önerővel ve­hetnek részt a zömében egyesületek, alapítványok működtette teleházak.- Mindannyian nagyon bíztunk a pályázatban, amelytől azt reméltük, hogy végre lehetőséget ad az eszközfejlesztésre - mondta Balogh Anikó, a Magyar Teleház Szövetség Dél-dunántúli Regionális Tagozatá­nak elnöke. - Azt hiszem, az elmúlt tíz évben tettünk már le annyit az ország asztalára, hogy ennél többet ér­demeljünk. A teltházak zöme 1996 és 1999 között létesült, álla­mi pályázat segítségével. Sok kis településen nem csak az alapvető közhasznú információszolgáltatást, pályá­zatfigyelést és -készítést, internet-hozzáférést biztosít­ják, előfordul, hogy szociális és egyéb közfeladatokat is ellátnak. A fennmaradásért küzdő teleházak eszközei az elmúlt években elöregedtek, mivel a kezdeti állami segítség után újabb programok nem indultak fejleszté­Mosnak, vasalnak Minél kisebb településen nyitotta meg kapuit egy teleház, annál szélesebb körű szolgáltatásokat kell nyújtania. Részben mert ezt a helybéliek más intézménytől nem kapják meg, részben pedig azért, hogy az ezért kapott forintokat egyéb, leg­többször ingyenes feladatok ellátására tölthes­sék. Alsómocsoládon a teleház a szokásos infor­mációs és informatikai szolgáltatásokon túl a szo­ciális gondozó munkáját koordinálja, sőt, az idő­sek részére mosást és vasalást is vállalnak. síikre. Az új pályázat inkább az önkormányzatoknak, intézményeknek ad lehetőséget, akik nem minden esetben kooperálnak a teleházakkal. A szövetség felhí­vására, amelyben a program módosítását kérte a tárca vezetőjétől, péntekig nem érkezett válasz. ________bj. Fi rkák ellen alig van védelem Felmérhetetlen kárt okoznak a megyeszékhelyen a falfirká- lók, akik között jóval kevesebb az igazi graffitis, mint a kö­zönséges rongáló. Pécs A belvárosban már alig akad olyan falfelület, amely szűzen maradha­tott a falfirkálók és rongálók buz­galmától. A tulajdonosok zöme feladta a falfelületek újabb és újabb rendbetételét. - Rongálásért felelősségre vonjuk azokat, akiket ilyenen rajtakapnak, de ez nagyon ritka, azért néz ki így a város - mondja Szilágyiné dr. Szeitz Már­ta, a polgármesteri hivatal sza­bálysértési, birtokháborítási cso­portjának vezetője.- A rongálók éjszaka tevékeny­kednek. Jellemzően ismeretlen tettesek ellen érkezik feljelentés a rendőrségtől. Legutóbb egy is­kola tett bejelentést. Rendszerint nem deríthető ki az elkövető sze­mélye, és így megszüntetik az el­járást. A tetten értek fiatalkorúak és gyerekek. A 14 éven aluliak nem büntethetők. A fiatalkorúak- nak nincs önálló jövedelmük, te­hát a szankció csak figyelmezte­tés lehet. A szabálysértési határo­zat azonban azt is tartalmazza, hogy polgári peres úton érvénye­síthető a kártérítési követelés a szülők ellen. Az éjszaka- kóborló tizenéve­sek nem hiányoznak a szüleik­nek, és ellenőrizetlen felhasználá­sú zsebpénzükből futja festék- sprayre, ami nem két fillér. A tet­ten értek általában nem a művészi ambíciójú falfirkák művelői, ha­nem csak krikszkrakszokat fúj­nak festékkel.- Az önkifejezés egyik módja a graffiti, a verseny és a tiltott dolog elkövetésének izgalma - mondja erről dr. Fodor László pszichiáter. - Az egyén számára egy közösség­hez való tartozást jelent, és alapve­tő kapcsolati hiányokat pótol. A csak rongálók esetében ez a tevé­kenység az agresszió levezetése. Hiányoznak belőlük a morális és pszichikai fékek az indulataikon való uralkodáshoz. Zömük szemé­lyiségében sérült. A szocializáció, a személyiségfejlődésük során olyan kiegyensúlyozatlan környe­zetben nőttek fel - család, óvoda, iskola amelytől nem kaptak megfelelő mintát a felelős viselke­dés elsajátításához. DUNAI I. Védelmet élvez a Szőlőhegy Villány A közelmúltban tartott közmeg­hallgatást a város általános terve­zési tervével kapcsolatban az ön- kormányzat. Amint azt Takáts Gyula polgármester elmondta, a la­kossági szempontok figyelem- bevételével várhatóan egy hóna­pon belül dönt a képviselő-testület a terv véglegesítéséről. Mint el­hangzott, az már biztos, hogy a Szőlőhegy kiemelt védelmet élvez, vagyis a település abba az irányba nem terjeszkedhet. A terv a töm­bös beépítést, illetve a délkeleti irányban való terjeszkedést teszi lehetővé. Előbbivel kapcsolatban a polgármester elmondta, jelenleg is zajlik az a vizsgálat, amely a csalá­di házakhoz tartozó kertek beépí­tési lehetőségeit hivatott feltárni. Az önkormányzat • egyelőre nem tervezi újabb bérlakások épí­tését, előbb megvárják, hogy a be­adott pályázatok milyen sikerrel zárulnak. Amint arról lapunkban korábban hírt adtunk, az önkor­mányzat 11 lakás építésére, illetve öt vásárlására adott be pályázatot, ezek elbírálása azonban még nem történt meg. K. J. Költöztetnék az illetékhivatalt PÉCS A Baranya Megyei Közgyűlés úgy döntött, hogy a megyei ille­tékhivatal ügyfélcentrikus és funkciónak megfelelő ingatlan­ban való elhelyezése érdekében az ingatlan bérbevételéhez is­mételten tárgyalásos közbeszer­zési eljárást indít. A kiírás felté­teléül szabta, hogy ezen leg­alább három gazdasági társaság vegyen részt. A Baranya Megyei Illetékhi­vatal a Szigeti út 39/1. szám alatt szűkös körülmények kö­zött működik összesen 770 négyzetméteren egy korábban családi házból kialakított épület­ben. A telek beépítettsége miatt a további épületbővítés lehetet­len, a megyei önkormányzatnak pedig nincs megfelelő méretű al­kalmas ingatlana a hivatal elhe­lyezésére. Az év elején indított közbeszerzési eljárást korábban eredménytelennek nyilvánította az önkormányzat. _______ D. I. TÉ UESÍTÉS SELLYÉN. Nemrégiben került a helyére a főutcán az a díszes virágtartó, amely tavasszal ismét a város éke lesz. Az éjszakai hidegek miatt már az összes baranyai településen üresek a főként muskátlikat befogadó virágtartók.____________________fotó: löffler péter Hír ek AZ EGYHÁZASKOZÁRI Do­mokos Pál Péter Közművelődé­si Egyesület hagyományőrző dalos közössége az országos minősítő versenyen elnyerte a legmagasabb minősítést, az Arany-páva díjat. (cs) A PÉCSI Testvérvárosok Terei Általános Iskolában a mentálhi­giénés program keretében 12 pedagógus 30 órás jógatanfolya­mon vesz részt. A foglalkozáso­kat Dénes Györgyné tartja, (cs) PETTEND település szülöttje, Póré János nyugdíjas néptanító megírta szülőfaluja helytörténel­mét. A kéziratot átadta megőr­zésre az önkormányzatnak, (cs) KISSZENTMÁRTONBAN hat család mezőgazdasági kisszövet­kezet alapítását fontolgatja a ci­gány kisebbségi önkormányzat kezdeményezésére. Az ősterme­lők a piacon elsősorban papriká- val szeretnének megjelenni, icsi Feloldották a tilalmat Befejeződött a megyében a rókák veszettség elíeni im- munizációja. Az állat-egész­ségügyi hatóság feloldotta az ez miatt elrendelt általános ebzárlatot, legeltetési tilal­mat is. Baranyai körkép Itt-ott még mindig támad a ve­szettség. Szigetváron egy macs­kát figyelnek meg ezekben a na­pokban, Udvar közelében pedig találtak idén veszett rókát. Az utóbbi öt évben négyszer „szór­ták” az egész országot, gyógy­szert tartalmazó csalétket kínál­va fel a rókáknak, mint a ve­szettség első számú hordozói­nak. Az idei akció a napokban ért véget. Az eredménye majd csak december vége felé derül ki - tudtuk meg dr. Vass Pétertől, a megyei állat-egészségügyi inté­zet igazgatójától t, mert a vad­gazdáknak november 20-tól kell kilőniük a dúvadakat, közöttük a rókákat is. A lelőtt állatokat mind bevizsgálják, s akkor derül majd ki, ettek-e a vakcinából. Az elmúlt három hétben az egész megyére - a lakott terüle­tekre is - kiterjedő ebzárlatot rendelt el az állat-egészségügyi intézet. A felhívást mindenki maradéktalanul betartotta, mert a hatósághoz nem érkezett felje­lentés. M. A. Tini kuckó diákoknak Siklós Közel egymillió forintot nyert a szociális minisztérium pályáza­tán a város családsegítő szolgá­lata. A pénzből az intézmény székházában tini kuckót alakí­tottak ki, ahol egyebek között számítógép, tévé és videó áll a diákok rendelkezésére. Amint azt dr. Gorbai Erzsébet, a szolgá­lat vezetője elmondta, a kuckó nem csak a szabadidő hasznos eltöltésére nyújt lehetőséget, ott ugyanis prevenciós munka kere­tében magántanulókkal is fog­lalkoznak. A kezdeményezés el­sősorban a 12-16 éveseket céloz­za meg, ám más korosztályok előtt is nyitva áll a kuckó. A szolgálatnál további újdonság, hogy a hónap elején a megyé­ben harmadikként - Szigetvár és Mohács után - megkezdte mű­ködését az Al-anon csoport, mely a szenvedélybetegek - al­kohol, drog, szerencsejáték - családtagjainak nyújt lehetősé­get a problémák kezelésére szakértő irányítása mellett. A szolgálat decemberben bált ren­dez a rászoruló családok megse­gítése érdekében. |CJ. Iskolafelújítások: assan érkező pénzek Baranyai körkép Amiről a legtöbb baranyai önkor­mányzat egyelőre még csak ál­modik, az a hosszúhetényieknek sikerült: címzett támogatást kap­tak a lerobbant általános iskola felújítására. A mintegy 240 milli­ós beruházás megvalósítása ér­dekében még olyan kompro­misszumba is belementek, amelytől eleinte berzenkedtek. Folyton beázó, lapos tetős iskolá­jukat ugyanis nyeregtetősnek ál­modták, azonban ezt a megol­dást nem javasolta a tervtanács, mivel az nem illik az utcaképbe, így most nem marad más - mondta Orbán László jegyző -, átdolgozzák a tervet és új költ­ségszámítást végeznek. A beázó tetőt leszigetelik, egyik részére pedig egy szintet emelnek, ahol tantermek, tanári, valamint isko­laorvosi rendelő is helyett kap. A megyei iskolák többsége 20 és 70 millió forint közötti Phare- pénzre utazik, idén többek között a magyaregregyi (ahol tavaly attól kellett rettegni, hogy megsüllyed az épület), magyarmecskei, új­mohácsi, vásárosdombói, kéme- si, baksai, szalántai, valamint a gödrei (ahol az olvadó hóié a vil­lanyvezetékbe jutott, aminek kö­vetkeztében az iskola lépcsőházá­nak fala rázott) intézmények nyújtottak be pályázatot informá­ciós és kommunikációs technoló­giák fejlesztésére, a nyert összeg bizonyos hányadát - a tender ere­deti célján felül - felújításra fordít­ják. Döntés ezeknél a tenderek­nél januárban várható. Mindez azt jelenti, hogy a beázó iskolák számára idén még marad a lavór az osztálytermekben, valamint a rozoga nyílászárók miatt télen fűthetik az utcát. CSIKÓS KLAUDIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom