Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-19 / 315. szám
19 2003. November 19., szerda KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL MENTENI KELLETT A BÁBOKAT. A pécsi Bóbita Bábszínház alagsorát elöntötte tegnap éjjel a szennyvíz. A Mária utcai vezeték sok csapadék miatti dugulása okozhatta a problémát. A próbatermek, raktá- rak, műhelyek berendezését fertőtleníteni kellett. __________________________________fotó: tóth l. __________Hírek__________ ÚJ RA LOLA BLAU. A filmváltozat országos siker volt néhány esztendeje hazánkban, aztán Mo- ravetz Levente rendezésében a Lola Blau színpadi átirata is telt ház előtt ment a Harmadik Színházban több mint harminc alkalommal. A négy esztendeje bemutatott produkciót most a közönség kérésére újra műsorra tűzi a teátrum. A Dévényi Ildikó által életre keltett színésznő-énekesnő II. világháborús tündöklését a felújított darabban ma és holnap este tekintheti meg a publikum, továbbá december 11-én lesz még egy előadás. (c) TÁRLAT a nyári játékokról. A Horvát Színház most induló évadjában a Pécsi Szabadtéri Játékok izgalmas pillanatait felelevenítő kiállítás nyílt Tóth László fotóiból és Mészáros B. Endre újságcikkeiből. A tárlat a nyári fesztivál két hónapjának a tettyei romoknál és az Anna udvarban látható eseményeit idézi fel, a cikkek, fotók november 17-től no- vember 29-ig láthatók. _______(c> Ha tvanéves a megyei könyvtár Első igazgatója Weöres Sándor volt, ez már önmagában is remek kezdet. Persze, aztán jöttek a zivataros évek is, de 1952- től mindenképp hatalmas fejlődés jellemezte a ma már egykori igazgatóhelyettese, Csorba Győző nevét viselő Baranya Megyei Könyvtár életét. A jelen és a jövő feladata pedig egyértelmű: a hagyományok megőrzése mellett válni egyre modernebb szolgáltatóvá. Esztergár Lajos polgármester elhatározta, hogy az ifjú zsenit, Weöres Sándort megszerzi Pécsnek. Idecsábította, és 1943. október 1-jén megbízták az - akkor úgy képzelték - ideiglenes helyen, az Apáca utca 8. szám alatt megnyíló közkönyvtár vezetésével. A gyűjtemény alapját Kelemen Mihály törzsorvos, Szikrai Odó és Mátyás Flórián házikönyvtára, illetve néhány megszűnt olvasókörtől hátramaradt könyvadomány képezte, mintegy 27 000 kötet. Az új közkönyvtár négy helyiségben működött, déli 12 óráig tartott nyitva, szerdán, csütörtökön és pénteken délutánonként is. Azonban jött a háború, a zűrzavaros évek. Weöres elment a városból, ezért Csorba Győzőt, a másik könyvtáros-költőt bízták meg a vezetéssel, ám őt közhivatalnoki teendői rendre elszólították ettől a feladattól, bár ő ekkor is mindig a szívén viselte a könyvtár sorsát. Hivatalosan, egy miniszteri rendelettel, 1952. augusztus 20-án váltak megyei könyvtárrá, de mint Kalányos Katalin, a könyvtár jelenlegi vezetője mondja:- Azért számíthatjuk kezdetként 1943-at, mert a folyamatosság megvolt: a régi városi könyvtárból alakult a későbbi megyei. Máskülönben pedig mindig megmaradt a könyvállomány, azaz elmondható, hogy a különféle politiKalányos Katalin kai változások ellenére ebben a könyvtárban megóvták az értékeket. Ahogy az évtizedek teltek, a megyei könyvtár egyre gyarapodott, és nem pusztán a könyvek, illetve idővel az egyéb, gyűjtött dokumentumok tekintetében. Létrejött a könyvkötészet, megvalósult, majd új és új profillal bővült az olvasószolgálat, és maga az épület is nagyobbodott, sőt, legutóbb 1985-ben új szárny is épült. Persze, mint mindenütt, voltak keserűségek is, hiszen 1960-ban, az önálló Városi Könyvtár létrehozásakor le kellett mondaniuk a gyermekszolgálattól. És az is lassan évtizedes probléma, hogy a kezdeti, robbanásszerű állománygyarapodás a ’80-as évek óta stagnál, a megnövekedett könyvkiadáshoz képest a vásárlásra fordítható pénzt arányaiban jóval kevesebb, mint korábban. Nem szabad elfelejteni, hogy időközben a megyei könyvtár, mondhatni, egy komplex kultúrintézménnyé nőtte ki magát, hiszen a könyvkölcsönzés mellett hosszú évek óta működik a zener és kottatár, egy ideje gyűjtik a videókat, legújabban még a DVD-t is. Természetesen, a ’90-es évek fő előrelépése a számítógépes kölcsönzés bevezetése és a helyi, információs hálózatok kiépülése volt. Ez teszi lehetővé, hogy a könyvtár internetes bázissá is kinőtte magát. Kalányos Katalin, aki 1995 óta igazgatja a megyei könyvtárat, ez utóbbit tartja a jövő szempontjából a legfontosabbnak:- Mivel arra remény sincs, hogy minden szükséges dokumentumot megvegyünk - könyvekre mindösszesen évi 15 milliót tölthetünk -, marad az internetes adatbázisok letöltése, avagy azok megvásárlása, ha erre kormányzati támogatás is van. Mert aztán támogatásszerzésből, pályázatok írásából a megyei könyvtárban is alaposan kira- finálódtak már, eleddig mintegy 60 millió forintot nyertek el, sőt, költségvetésükben a saját bevétel aránya immáron 27 százaléknyi! Ennek ellenére a jubileumi év nem úgy sikeredett, ahogy szerették volna. A fenntartó anyagi gondjai miatt egyrészt szűkítették a pénzügyi keretet, és a könyvtárnak 10 dolgozójától meg kellett válnia. De az élet természetesen nem állhat meg, s nem is áll. Sőt, nagyszabású tervek is szóba kerülnek, hiszen a legfőbb szakmai cél, hogy 2004-ben szeretnék elérni, hogy megkapják a A KÖNYVEK ÉS AZ OLVASÖK SZÁMA A MEGYEI KÖNYVTÁRBAN „minősített könyvtár” címet, illetve legalább ilyen fontos az is, hogy Baranyában a területi könyvtári rendszer újból életre kapjon, és a többnyire vizes-dohos régi kiskönyvtárakból és a sokszor évek óta dobozokban porosodó könyvekből újból eleven, modem könyvtárak szüles- senek újjá. _______________________méhes k. A helyi rádiók és a „figyelmetlen” hatalom Egy éve hirdette meg először az Országos Rádió és Televízió Testület, hogy városrészek, falvak, közösségi intézmények, civil szervezetek a helyi kisközösségi rádiót létesíthetnek. A Dél-Dunántúlról egyedül a pécsi Istenkúti Közösségért Egyesület tudhat sikeresen maga mögött egy ilyen pályázatot, bár még bizonytalan, mikor kezdhetik el a műsorsugárzást. Egy közelmúltbeli rendezvényük vendége volt Péterfi Ferenc, a Szabad Rádiók Magyar- országi Szervezetének ügyvivője, „civilben” a budapesti Civil Rádió vezetője.- Legyen az a kiindulási alap, hogy bemutatkozom: tíz-egynéhány évig dolgoztam a közszolgálati Magyar Rádióban, ez időn belül hat évig egy kereskedelmi adó, a Danubius szerkesztő-műsorvezetőjeként. Próbálkoztam kalóz-kereskedelmi rádiózással, most pedig egy külföldi tulajdonban lévő közéleti napilap munkatársa vagyok...- Ez a referencia a közösségi rádiózást művelőnek valóban kínál egyfajta viszonyulást. Alapfelfogásunk az, hogy a médium eredetileg arra szolgált, hogyha vannak ügyek, szerveződések, közösségek, akkor annak a segítségével valamiképpen a világ tudomására hozzák a dolgaikat. Ma pedig az tapasztalható, hogy megfordult a helyzet, az emberek, kisközösségek is eszközeivé váltak a médiumoknak. Meglehetősen kiszolgáltatottak, és mindenfélére föl is használják őket. A másik ehhez kapcsolódó megjegyzésem az, hogy a működő médiumok többnyire vagy a gazdasági, vagy a politikai érdekcspportok tulajdonában vannak. Ez nyilvánvalóan leegyszerűsített állítás, de dominánsan így van. Nagyon fontos lenne, hogy a polgároknak is legyen valamüyen saját médiumuk, s mi, azt szeretnénk, ha az emberek nemcsak szemlélői, hanem valamilyen szinten tudósítói is lehetnének a környezetükben történteknek.- A médiatörvényt sokan és sokat szidják az „összetákoltsága" miatt, azért, mert rengeteg bizonytalanságot rejt. De lehetőséget teremtett a közösségi rádiózásra.- Néhány markáns szakember már az elején résen volt, ezért a médiatörvény magába foglalta, hogy az alapkategóriához, a kereskedelmi rádiózáshoz és televíziózáshoz képest létezik a közszolgálati és egy úgynevezett harmadik típusú, nem nyereségérdekeit forma. De manapság is olyan nehéz a helyi, főleg körzeti frekvenciákra befutónak lenni, hogy sokszor optimális esetben másfél-két évbe is beletelik, mire egy helyi akarat megfogalmazódik. Természetellenes erőfeszítések kellenek, ami ugyebár nem egészséges dolog. S akkor merült föl: mi történne, ha lennének nagyon pici, lokális frekvenciák, amelyek sok helyen kiadhatók az országban? Amelyek csak korlátozott vételkörzetre és valóban a helyi közösség rendelkezésére állnak. így az erre született pályázat ki is zárja a kereskedelmi rádiózást. Ebből nem lehet meggazdagodni, hiszen eleve az feltételeződik, hogy a helyi közösség többnyire önkéntes munkában működteti. Minimum heti tizennégy órában kell adni, bármilyen eloszlásban. Ezzel a műsorszolgáltatási engedélyhez való hozzájutást hozzáférhetőbbé tették.- Ez számomra ellentétben áll azzal, hogy a hatalom nem mindig szereti a helyi közösségeket. A „kishalalom' meg pláne nem szereti a helyi kisközösségeket...- Ez esetben nem a helyi kishatalom oszt - semmiféle beleszólása nincs -, hanem a központi, az pedig kevésbé figyel, mert nem veszélyezteti annyira a helyi mozgás. Viszont ez a mechanizmus is lassan működik, tehát nem zárom ki, hogy vannak a háttérben lassítások is, hiszen nem érdeke - esetenként talán nem is ismeri föl, hogy ellenérdekeltek. Itt arról van szó, hogy a demokráciában a külsőségek is fontosak, ami kényszeríthet bizonyos dolgokra. Én jóhiszemű vagyok, és azt mondom: azt érzékelik, hogy ez nagy veszélyt nem jelent. A helyi hatalomnak nincs beleszólása sem a hozzájárulás, sem az engedély tekintetében vagy bármely más szinten. Másrészt pedig a hatalom állandó megragadásáért és megtartásáért izgu- lók figyelme mindenre nem tud kiterjedni, tehát időnként néhány jó dolog is felszínre kerül, amit később nem biztos, hogy meg lehet torpedózni.- Azzal egyetértek, hogy az embereknek szükségük van a helyi információcserére. De fel is ismerik, hogy íme: itt a lehetőség?- Nem igazán ismerik föl, tehát nagy valószínűséggel szükség van segítségre, viszonylag széles nyüvá- nosságra. És főleg bátorításra, mert az önkizsákmányolásnak még vannak tartalékai, amelyek ez esetben igazán jó célra használhatók. BALOGH ZOLTÁN Akiknél nem Eddig főként az zavarta Hobolban az embereket, hogy a reformátusoknak van templomuk, de nincs gyülekezetük, a katolikusok ugyanakkor sokan vannak, ám nincs közös házuk, az iskolában tartják az istentiszteleteket. Most pedig a temetésekkel is gondok támadtak, pont, amikor elkészült a faluban az új ravatalozó. A meglévő harang ugyanis egy aprócska csilingelő valami, nem illik a gyászszertartásokhoz, melyek végre kiköltözhettek Szigetvárról a helyi temetőbe. Kell egy igazi, szépen szóló lélekharang, döntött a testület, egyben megbízták az alpolgármestert, Mencigár Ferencet, aki vállalkozásában öntvényeket is gyárt, hogy nézzen szét a piacon, és vegyen egy megfelelőt. Rögzítették azt is, a fiúnak 200-300 ezer forintja van erre a célra.- Itthon másfél millió forint alatt senki nem vállalta az igényünknek megfelelő harang legyártását, így egy erdélyi öntödénél, régi szakmai kapcsolatomnál próbálkoztam - vázolja az előzményeket az alpolgármester. - Ezer euróért azonban ott is csak csilingelő hangú, kisméretű változatot kínáltak, de a pénz duplájáért olyat mutattak, hogy a szívem megdobbant a gyönyörűségtől. Ezt a cé hangon bongó csodát egyébként öt különböző telefonos bejátszásból a polgármesterünk, Joós Tibor is elsőre kiválasztotta. Hazatérve a képviselő-testülettel is egyeztettem, ám a pénzünk nem lett több. A székelyudvarhelyi öntészet vezetője ekkor kompromisszumos javaslatot tett, ha én egyénileg vállalom a plusz- költség felét, ő is enged 500 eurót. Ebbe örömmel beleegyeztem, s rögtön megfogalmaztuk a rákerülő szöveget is: Isten áldásával adományozta 2003-ban a hoboli képviselő-testület. A harang Kecskemétre a vámudvarba érkezett, és áfával, vámkezeléssel az önkormányzatnak már 400 ezer forintjába került a berendezés, ekkorra ugyanis a kongató és felfüggesztő egységet is rászerelték, és elektromos működtetésre is alkalmassá tették. A pluszköltségnél is nagyobb baj volt azonban, hogy az erdélyiek az öntvényen az adományozók között már nemcsak a képviselő-testületet, de Mencigár Ferenc nevét is feltüntették. szól a harang- Rögtön tudtam, hogy ebből probléma lesz - idézi fel a történteket az alpolgármester kértem is azonnal az öntödét, hogy írják le, miértjés miként került oda így a felirat. Ők készséggel válaszoltak: náluk ez így szokás, az adományozók mindig és mindannyian szerepelnek a terméken. Ekkor azt terveztem, hogy eltüntetem a harangról a rám vonatkozó szöveget, de a szakemberek kijelentették, ha lecsiszoltatom, az elvékonyodott harangból használhatatlan kolomp lesz, rögtön ki is dobhatjuk. Kezdeti félelmem a falusi fogadtatásról beigazolódott, a testületből többen is szóvá tették, hogy miért tulajdonítom ki magamnak ezt az adományt. Erre azt találtam ki, hogy a harangot éjszaka állítsuk föl három méter magasra, ott már senki nem látja a feliratot. Persze mindez nem maradhatott titokban, a falu napokon belül attól volt hangos, hogy kipingáltattam a nevemet az utókornak. Mindemellett most már én is úgy látom, miért kellene, nekem mindezért szégyenkezni? Nem kértem a közszereplést, jó szándékkal adakoztam, önként és elsőre ajánlottam fel a segítségemet, az egyedüli vétkem az, hogy a megkérdezésem nélkül az adakozók közé került a nevem. Ugyanakkor hány olyan templom van, ahol egy széksornál, vagy egy oldaloltárnál márványtáblába vésve ott a felajánlók listája? Mindez három hónapja töpént, és a harang csak nem jut a helyére. Utolsó elkeseredésemben a hivatalban újabb ajánlatot is tettem: megvásárolom az egészet, kifizetem a testületnek az ezer eurót, aztán lesz egy saját harangom. A felállítás elnapolására azóta újabb indok született: igen költséges haranglábat készíteni a több mint 100 kilós új berendezéshez. Tény, hogy a megbízásra a pécsi ajánlat 160 ezer forintról szólt, ami csak a szétszerelt lábakat tartalmazta. Újfent jelentkeztem, hogy megelőlegezem a pénzt a jövő évi költségvetés terhére, vagy adok lakatosokat és használják a műhelyemet, gyártsuk le magunk a tartót. Az e heti testületi ülésen azonban ez a javaslatom is süket fülekre talált.- A történet így igaz, 408 ezer forintjába került a harang a falunak, és 500 eurójába Mencigár Ferencnek - mondja Joós Tibor, Hóból polgármestere. - A feliraton már Mencigár Ferenc: „Rögtön tudtam, hogy a feliratból probléma lesz” fotó. t. l. nem lehet változtatni, és valóban vannak ellenzői a felállításnak a testületen beiül is, de a többség amellett van, hogy most már így kerüljön föl a haranglábra a falu központjába. Csináltatott állványra viszont nincs pénzünk, most éppen azt szervezzük, hogy magunk fogjuk megalkotni a tartót. Sajnos szomorú valóság, hogy a faluban az irigység, a pletykálkodás rendre tönkretesz minden jó szándékú kezdeményezést. Ha egy vállalkozó besegít valamibe, két nap múlva elterjed a hír, hogy ő vette, ő csinálta, ki akarja sajátítani az egészet magának. Már a ravatalozót is megtámadták, hogy miért ilyen lesz, a pécsi Dévényi építésziroda munkája sem jó egyeseknek. A közmeghallgatásokon mindenki hallgat, senkinek nincs mondandója, aztán kapuról kapura fut a hír, hogy már megint odabetonozta valahová X. Y. a névjegyét. Van olyan vállalkozó, aki már visszalépett mindenféle közérdekű tevékenységtől, mert ezt a falusi mentalitást nem tudta elviselni. MÉSZÁROS B. ENDRE
