Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)

2003-11-12 / 308. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. November 12„ szerda Független bírálók az E & Y pályázatán Fontos szempont a felelősségteljes kockázatvállalás a „The Entrepreneur of the Year” („Az Év Üzletembere”) díjnál Lassan egy hónapja működik a hattagú független biralobizott- ság az Ernst & Young „The Entrepreneur of the Year” („Az Év Üzletembere”) pályázaton. A testületben neves szakemberek és üzletemberek kaptak helyet. Budapest Hattagú bírálóbizottság elé kerül­nek azok a pályázatok, amelyeket az Ernst & Young „The Entrepre­neur of the Year” („Az Év Üzletem­bere”) pályázatára nyújtanak be a különböző méretű vállalatokat irá­nyító üzletemberek. Máris több nemzetközi cég itteni leányvállala­ta, illetve több magyar vállalkozás jelezte részvételi szándékát. Az Ernst & Young még október­ben indította el az egyedülálló, ob­jektívan elbírált nemzetközi díj ha­zai változatát. A független bíráló- bizottság három különdíjat (A pél­dakép, A jövő ígérete, A merész újító) és egy fődíjat ad ki. A nem­zeti fődíjas részt vesz az Ernst & Young LLP által megrendezendő, jövő májusban sorra kerülő világ­szintű megmérettetésen Monte- Carlóban. A független bírálóbizottság szakmai elismertsége é? objektivi­tása, a sajtó által is biztosított nyil­vánosság és a díj nemzetközi elő­élete megfelelő garancia arra, hogy várhatóan a tényleg legalkalma­sabbak kapják az elismerést. A tes­tületbe a gazdasági élet kiemelke­dő személyiségeit kérték fel, akik eddig is példát mutattak üzleti ma­gatartásukkal vagy élenjáró tudo­mányos munkásságukkal. Hardy Ilona, a testület (lásd lent) elnöke lapunknak előzőleg azt mondta: nagyon fontos, hogy olyan üzletembernek ítéljék oda a fődíjat, aki eséllyel vehet részt a jövő tavaszi világszintű üzleti ver­senyen. Ott a nemzeti versenyhez hasonlóan független bírálóbizott­ság dönt a legkiválóbb üzletem­ber személyéről. A hattagú magyar bizottság rendkívül sokszínű, minden tag külön egyéniség, indíttatásuk is eltérő, s ezért nem lesz meglepő, ha heves vita zajlik majd egy-egy pályázatról. A bizottság azonban előre leszögezte, hogy csak na­gyon alapos megfontolás után, minden esetben szótöbbséggel fog dönteni. A bírálat során mérlegre kerül a vállalkozó szellem, a stratégiai irányítási készség, az újítási haj­lam, illetve a pénzügyi mutatók is. Utóbbinál az eszközarányos megtérülést, a bevételeket, a nye­reségességet, a növekedési üte­met és a hosszú távú fenntartható fejlődési esélyeket vizsgálják majd. Napjaink gyorsan változó gaz­daságában kiemelt fontosságú, hogy az adott jelölt (sokszor a cég első számú vezetője vagy a veze­tés tagja) pontosan felmérje a kockázatokat, személyes fejlődé­se is kiemelkedő legyen, és meg­felelő problémakezelési készség­gel legyen felvértezve. Példaérté­kű lehet egy cégalapítás motivá­ciója, alapötleté, esetleg egy-egy stratégiai probléma frappáns megoldása. A bizottság nagyra értékeli, ha a jelöltről kapott, összetett infor­mációkból kiderül: a vállalati kul­túra javításáért, a munkavállalók ösztönzéséért és a közös felelős­ségvállalásért is sokat tett az ille­HARDY ILONA, a Befektető­védelmi Alap elnöke A 47 éves szak­ember 1980-ban szerezte jogi diplomáját az ELTE-n, amit 11 évvel később egy másik köve­tett a washingto­ni Georgetown Egyetemen. Jog­tanácsosként helyezkedett el a budapesti végzés után az Állami Fejlesztési Banknál, majd a Bu­dapest Bankhoz került, a köt­vényforgalmazási osztályra. Ti­zenhárom évvel ezelőtt nagy szerepe volt a Budapesti Érték­tőzsde elindításában, 1990-92 között a BÉT ügyvezető igazga­tójaként dolgozott. Kilenc éve önálló ügyvédként működik, és tőzsdejogot tanít az ELTE-n. A Magyar Atlanti Ta­nács alelnöke. BOJÁR GÁBOR, a Graphisoft vezérigazgatója Az 53 éves szak­ember az 1982- ben életre hívott cég társalapítója. Diplomáját 1973- ban szerezte az ELTE-n. Irányítá­sa alatt a vállalat nemcsak a ma­gyar szoftveripar legnagyobb exportőrévé vált, ha­nem világpiaci részesedésével a vi­lág első három építészeti tervező­szoftvert (CAD) fejlesztő társasá­gai között szerepel. A cég részvé­nyei öt éve forognak a frankfurti, 2000 óta pedig a budapesti tőzs­dén. A cég termékeit több mint százezer építész, illetve létesít­ménygazdálkodási szakember használja. Tagja a Soros Alapít­vány kuratóriumának, a Richter Gedeon Rt. és a HVG Kiadó Rt. igazgatóságának. SÁRKÖZY TAMAS jogászprofesszor Jogi diplomáját 1963-ben szerezte az ELTE-n, majd az egykori Építés­ügyi Minisztéri­umnál lett jogta­nácsos. A 63 éves szakember az MTA Állam- és Jogtudományi In­tézetének munkatársa, majd fő­munkatársaként működött. A het­venes évek elejétől egyetemi do­cens is volt a közgazdaság-tudomá­nyi egyetemen, a nyolcvanas évek­ben pedig különböző minisztériu­mi szaktanácsadó volt, később de­regulációs kormánybiztosként is dolgozott. Óriási szerepe volt a tár­sasági törvény kidolgozásában. Főbb művei „A társasági törvény”, a „Gazdasági státusjog”, „A hatéko­nyabb gazdálkodásért” és „A rend­szerváltás és a privatizáció joga”. TOROK ADAM közgazdász A közgazdaság- tudományi egye­temen (MKKE), a Nancy Egyete­men diplomá­zott. A hetvenes évek közepétől az MTA Világ­gazdaságkutató Intézeténél dol­gozott, kelet-nyugati kapcsolatok­kal, külkereskedelemmel és el­méleti kérdésekkel foglalkozott. 1999-től az OMFB elnöke. A ki­lencvenes években a Videoton Elektronikai Vállalat, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Rt. és a Tigáz Rt. vezető testületéiben, felügyelő­bizottságában volt tag a most 51 éves szakember. Művei: „Kompa­ratív előnyök - nemzetközi pél­dák, hazai tapasztalatok”, „Piac­működés és iparvédelem”, illetve „Verseny a versenyképességért”. DEMJAN SÁNDOR, a TriGránit Rt. elnöke A hatvanéves üz- M letember a Keres­ß kedelmi és Ven­déglátóipari Főis­kolán végzett, majd a gárdonyi ÁFÉSZ részleg- vezetője volt. Or­szágos hírnevet szerzett 1973- ban: megalapította a Skála céget. A nyolcvanas évek második felé­ben a Magyar Hitelbank elnök­vezérigazgatója. Az ingatlan- szakmában újabb állomás 1996- ban az első hazai bevásárlóköz­pont, a Pólus Center, építését a Gránit Pólus Rt. elnökeként irá­nyította, s a vállalkozók érdek- képviseleti szervezeteit vezette. Az év menedzsere 1988-ban, Az év vállalkozója 1996-ban, és a Magyar Üzleti Díjat is megkapta 1998-ban. tő. Több tag is hangsúlyozta: a számok önmagukban nem sokat mondanak, fontos, hogy fenntart­ható fejlődésről tanúskodjanak. Díjazzák, ha a jelöltnek van kisu­gárzása a tágabb gazdasági és tár­sadalmi környezetre. A fentieket tekintetbe véve az Ernst & Young munkatársai, a független bírálóbizottság tagjai, valamint az Ernst & Young „The Entrepeneur of the Year” („Az Év Üzletembere”) díj támogatói egy­aránt remélik: a megmérettetés és annak szellemisége hozzájárul az üzleti élet .hazai, sok esetben té­ves etikai megítélésének pozitív irányú megváltoztatásához. RÁNKI KATALIN, a L’Oréal vezérigazgatója A Kőbányai Gyógyszergyár­ban (Richter Gedeop Rt. elődje) kezdte vegyészmérnö­ki pályafutását. Tagja volt an­nak a csapat­nak, amely a félszintetikus vinkamint, a Cav- inton egyik komponensét előál­lította. A kozmetikai iparággal 1982-től kötötte össze sorsát, amikor termékigazgatónak ne­vezték ki. Nevéhez 12 kozmeti­kai szabadalom és több mint 50 sikeres termék, így a Fabulon, a Fabulissimo és a Richtofit kötő­dött. A szakember nyolc éve ve­zeti a L’Oréal magyarországi le­ányvállalatát, amelynél már 170 munkatársa van. A Kozmetikai Szövetség alelnöke. Bajban a magyar vágóhidak Budapest Nem tudni, hány olyan ma­gyar vágóhíd van, amelynek az uniós csatlakozást köve­tően be kell zárni, mert nem felel meg a közösségi állat­egészségügyi normáknak. Egy-egy húsüzem átalakítá­sa 100 millió forint beruhá­zást jelent. A nagy cégek már megtették ezt, a kicsik­nek nemigen van rá pénzük. Vagy komoly beruházásokat haj­tanak végre azok a magyarorszá­gi vágóhidak, amelyek nem kap­tak átmeneti mentességet az EU- tól az állat- és humán-egészség­ügyi előírások teljesítésére, vagy bezárnak a jövő májusi csatlako­záskor - szögezte le az Ország- gyűlés integrációs bizottsága előtti meghallgatásán Jürgen Röppen, az Európai Bizottság budapesti- delegációjának veze­tője, hozzátéve, hogy az utóbbi a legvalószínűbb. Azok az üze­mek ugyanis, amelyek nem felel­nek meg az igen szigorú előírá­soknak, nem kapnak engedélyt arra, hogy termékeiket értékesít­sék. Mivel pedig az ilyen üze­mek felkészülése igen lassan ha­lad előre, „fennáll a kockázata, hogy nem jelenhetnek majd meg a jövő májustól már Magyaror­szágot is magában foglaló egysé­ges piacon” - mondta Koppén. Juhász Endre integrációs mi­niszter szerint nem ilyen drámai a helyzet. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium­nak nyilvánosságra kellene hoz­nia, hány vágó-, daraboló- és húsfeldolgozó üzem szerepel a hatósági nyilvántartásban, hány cég képes a hatályos, az uniós előírásoknak is megfelelő állat­egészségügyi előírásoknak meg­felelni - mondta Remény Ervin, a Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetségének (Húscéh) ügyvezető alelnöke. ■ Sztárint« Ártatlan Öltözz és díva K&NU REEVES ÉS CARRIE A^E MOSS ►ont 1 <*VP _rJ rJj '1L. 4 f • T VI 1 SzerelnP- Bl 1 wm 9 ■ ■ GÁZPIACI START Hat cég, köztük a BorsodChem, a TVK és a Nitrogénművek jelezte már a Ma­gyar Energia Hivatalnak, hogy 2004. január 1-jétől a szabadpiacon kívánja beszerezni a földgázt - erősítette meg értesülésünket Horváth J. Ferenc, a hi­vatal elnöke. Az öt cég fogyasztása a magyar gázpiac 5 százalékát teszi ki. TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Aj Jí Euró/Ft Dollár/Ft A A EU/dollár A 9710.94 243,7056 258,02 224,06 1,152-0.62% -1.8324 pont 0.76 Ft 0.56R 0.10 ctnt FTSE-100 (London) 4347.5 pont (0,13%) Xetra DAX (Frankfurt) 3729,87 pont (-0,44% CAC-40 (Párizs) 3406,05 pont (-0,56%) Arany (1 uncia) 388,20 ÜSD (0,39%) Brent(1 hordó) 28,42 USD (-0,26%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMANYKUKORICA 2003. december 23100 38700 38680 38500 2004.. március 23 300 41300 41110 41110 2004. május 25400 42 500 42150 42150 2004. július 34100 42900 42860 42490 TAKARMANYBUZA 2003. december 22 500 46100 46100 45300 2004. március 24100 40300 47800 46810 2004. május 33 500 45000 48400 47400 BÚZA 2003. december 23950 47200 47200 46400 2004. március 24200 50000 50000 48900 2004. május 33 500 50200 50120 49400 2004. augusztus 30000 34100 32250 31500 Forrás: Budapesti Árutőzsde Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom