Új Dunántúli Napló, 2003. november (14. évfolyam, 298-326. szám)
2003-11-10 / 306. szám
2003. November 10., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hírek VOKÁNY és Kistótfalu nemrégiben pályázaton nyert kétmillió forintot, amelyet környezetvédelmi program kidolgozására fordítanak. Ebben többek között a szennyvíz és az állati tetemek szakszerű elhelyezési lehetőségeit vázolják fel. (ck) SZAJKÓN a régi orvosi rendelő és a szolgálati lakás felújításával új egészségügyi centrumot hoztak létre. Az épületben helyet kap a fogorvosi és háziorvosi rendelő, valamint az egészségház. (ta) PÉCSETT a napokban 333 sorkatona szerelt le hat hónapos szolgálat után a „Szigetvári” Zrínyi Miklós vegyes tüzérdandár laktanyájából. A legközelebbi bevonulás januárban lesz. (o) SZÉKELYSZABARBAN a temetőben felújítják a ravatalozót, hat új umasírhelyet hoznak létre és kerítést húznak a sírkert köré. A munkálatok 3,8 millió forintba kerülnek. (ta) Különös vájvégjáték a felszínen Bizonytalan, ki kezeli tovább a mecseki bányavagyon és az egykori bányászok ügyeit A termelésből lassan már egy évtizede kivont bányaingatlanok folyamatos értékesítési kísérlete mellett a napokban a Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. központi irodaépületét is eladásra hirdették meg. Lapunk értesülései szerint a SZESZEK központosítani kívánja a hazai bányava- gyon-hasznosítók tevékenységét, ami a helyi szakmai bázis végét, a humán ügyintézés ellehetetlenülését eredményezheti. Pécs-Budapest Lapunk értesülései szerint a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ már az elmúlt évben felgyorsítottá azt a folyamatot, amelynek keretében a három hazai bányavagyon-hasznosító funkcióit fokozatosan a saját hatáskörébe helyezte át. A mintegy 1-1,5 milliárd forintos költségvetésű, pécsi központú MBVH Rt. esetében ez a jogi, a könyvelési és a vállalkozói szerződés- kötési ügyek áthelyezését jelenti. Szakemberek szerint a folyamat végkimenetele az lehet, hogy a gyakorlatban csak Baranyában bonyolítható ügyeket egy 5-10 fős pécsi kirendeltség végzi majd, a lényegi hatáskörök pedig a SZESZEK budapesti központjában koncentrálódnak. A szándék realitásáról árulkodik az a lapunkban is megjelent ingatlanhirdetés, amely az MBVH Rt. jelenlegi székházát bocsátja áruba. Emellett a cég egykori bányaingatlanokkal is rendelkezik, amelyek értékesítése a mai napig nem járt eredménnyel. Korábban felmerült az a verzió is, hogy az ingatlanok hasznosításának lehetősége átkerül az illetékes önkormányzatokhoz. A központosítás bevezetése jelentős kockázattal járhat a humán ügyintézés terén is. Mint megtudtuk, csak az egykori szénbányák után mintegy 18 ezer bányász nyugdíjast tartanak nyilván, akiknek különböző ellátási ügyei folyamatos figyelmet, kezelést igényelnek. A humán csomag ügyintézést egy szerződés keretében a SZÉSZEK már korábban egy biztosítónak adta át, ami számos esetben az eljárás lelassulásához, a hatékonyság romlásához vezetett. Legújabban a szénbányánál foglalkoztatott emberek adattárának központosítása merült fel. A helyi érdekképviselet attól tart, hogy egy átrendezés során olyan értékes adatok sérülnek meg, tűnnek el, amelyek nélkülözhetetlenek az ellátásuk javítására törekvő bányászok számára. Szerettük volna megszólaltatni a SZÉSZEK illetékeseit is, de nem tudtuk elérni őket. (Háttér: www.danantulinapb.hu) Hasznosítható ingatlanok A mecseki szénbányászat hagyatékából származó bányaingatlanok elsősorban Pécs, illetve Komló vonzáskörzetébe összpontosulnak. A meddőhányók, beépítetlen területek, erdők és kisebb ipari ingatlanok közül értékben és nagyságban is kiemelkednek a megyeszékhelyen a hasznosítás több formájában is szóba került István-akna létesítményei. Komló térségében a bétái akna és aknaudvar, az ipari park iroda- és raktárépülete, a belvárosi közpark tartozik a nagyobb értékek közé, míg Harkányban egy szállodával rendelkezik az MBVH Rt. Hangos buszok Pécs Kísérleti jelleggel hallhatják az utazók a 24 új pécsi autóbusz valamennyi járatán azt, hogy merre mennek, és éppen melyik megálló következik. A Pécsi Közlekedési Rt.-től kapott tájékoztatás szerint az utastájékoztatás új formáinak egyike az, hogy műholdas rendszer alapján egy fedélzeti számítógép jelzi az adott járaton, hol is jár, és ezt a programra vezérelt hang pontosan bemondja. A forgalomirányító rendszert, és a hozzá kapcsolódó, a buszokon kívül és belül is látható, és az adott megállóhoz idomuló feliratváltozást hivatalosan a Pécsett november húszadikától rendezendő informatikai kiállításon mutatják be. bozsik l. VÉMÉNDEN befejeződött a járda építése a Petőfi úton, és az önkormányzat felújította a sportpályára vezető utat is. (o) NAGYNYÁRÁDON a közelmúltban megkezdték a Falupince felújítását. Az épület vizesblokkjának kialakítása a német testvértelepülés, Seigerhausen segítségével történik. Az átadásra reményeik szerint még az idén, de az EU-s csatlakozásig mindenképpen sor kerül. (ta) BEREMEND és a horvátországi Pélmonostor között a napokban megkezdődtek a tárgyalások, amelynek célja, hogy a két település minél több határon átnyúló pályázaton vegyen részt közösen a jövőben. icki Lottónyeremények 45. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 24, 33, 34, 39, 54 Joker: 990067 Ötös nem volt Négyes 975490 Ft Hármas 9675 Ft Kettes 701 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 3, 11, 12, 24, 30, 40 Pótszám: 41 Hatos nem volt 5+1 6912996 Ft Ötös 148667 Ft Négyes 2864 Ft Hármas 674 Ft Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermek- belgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Honvédkórház. Gyógyszer- tárak: Pécs: Winkler (Munkácsy M. u. 4.), Boly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Aranysas, Vajszló: Ormánság, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Oroszlán. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06-30-9027-729. Erőszak a férfi-nő kapcsolatban Pécs „Tégy az erőszak ellen” címmel szociológiai módszerekkel médiakampány folyt a nők elleni erőszak megfékezése érdekében. A felmérések szerint minden ötödik magyar nő fizikai bántalmazást szenved el. változást elérni. A rövid távú cél az, hogy megnézzék, milyen hatásfokkal tudnak dolgozni a nők érdekében. Az 1250 kérdőívet 30 civil szervezet képviselőjének osztották ki: ők vitték el azokat szerte az országban. A kampány előtt, majd után ugyanazt a kérdőívet ugyanazon személyek újra megkapják, hogy kiderüljön: változott-e valami a fejekben a felvilágosítás hatására.- Minden ötödik magyar nőt ér közvetlenül bántalmazás. A társaA pécsi Soroptimist International Klub (Sí Pécs)’ hat éve alakult egy nagy nemzetközi szervezet részeként. Kezdettől hangsúlyosan vizsgálja a nők helyzetét. A klub érdeklődésének középpontjában most az a tény áll, hogy a nők ellen irányuló erőszak hihetetlen méreteket öltött. Az SÍ Pécs a médiát használja fel a felvilágosító munkában. Az október 18-én kezdődött Médiakampány a nők elleni erőszak megfékezésére program a kampány előtt és után szociológiai lekérdezéssel méri a kampány hatékonyságát. A kampány az elmúlt héten zárult, a program egésze december elején fejeződik be. Álmosnédr. KajdyEUa, az Sí Pécs elnöke távlati célnak azt jelölte meg, hogy valamilyen formában felhívják a nők elleni erőszakra a figyelmet. E probléma megszüntetéséhez szerinte a társadalmi tudatban kellene dalom képmutatása okozta nagyfokú látencia miatt ez sokkal több lehet válójában, csak nem szokás beszélni róla, rejtve marad - hangsúlyozza az elnök asszony. Az erőszak esetében a nulla tolerancia elvét valljuk: nincs méreten aluli és felüli erőszak. Az SÍ Pécs vezetői egyébként arra számítanak, gyalázatos lesz a felmérés eredménye abból a szempontból, hogy milyen ismereteik vannak a nőknek a jogorvoslati lehetőségekről, a bántalmazottnak kijáró hatósági védelemről. A nők igen nagy százalékának arról sincs tudomása, hogy vannak érdekükben fellépő jogvédő szervezetek. _________du. Az otthon „biztonsága” Az összes erőszakos bűncselekménynek jóval több mint a fele történik az otthon „biztonságos” falai között. Ugyan Budapesten van egy bántalmazott férfiakat védő szervezet is - mert vannak hirtelen kezű asszonyok -, de egy felmérés szerint a bántalmazottak 95 százaléka nő. Figyelemre méltó, hogy a nemi erőszakok több mint 70 százalékát az áldozat otthonában, vele együtt élő társa vagy általa ismert személy követi el. Ahol a családban bántalmazás folyik - fizikai vagy nemi erőszak ott a gyermekek soha nem maradnak ki az erőszak lelki hatása alól, és csak mintegy 40 százalékban menekülnek meg a fizikai vagy nemi erőszaktól. Parlagon a terület Beremend Egyelőre nem üzemel az a benzinkút, amelyet magánvállalkozásban építettek a település határátkelőjének közelében. Mint megtudtuk, a létesítmény környezetében található terület iránt sincs még érdeklődés. A község rendezési tervében a falu és a határátkelő között található szakasz egyik része ipari parknak lett kijelölve, míg a fennmaradó területen mezőgazdasági termelés zajlik, mondta el Matheisz Ferenc, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának főelőadója. A park létrehozására egyelőre nincs esély a jelentkezők hiánya miatt. A tájékoztatás szerint az adott területen minden közmű - a szennyvíz-elvezetéstől kezdve a telefonvonalig bezárólag. A telephely-létesítés gondolata a ’90-es évek vége felé vetődött fel több kereskedőben, 'azonban a bevásárlóturizmus hanyatlásával erről mindenki lemondott. Szakértői vélemények szerint az adott terület értéke az uniós csatlakozással, valamint a határátkelő egész napos nyitva tartásával megemelkedhet. _______________________________K. J. AJ ÁNDÉK HÉTVÉGE. A zord, télies október után az ismét enyhére fordult időjárást sokan kihasználták az elmúlt napokban. fotó= t. l. Egy vízmérőóra csapdájában Önhibáján kívül kerülhet egy rokkantnyugdíjas asszony és férje olyan helyzetbe, hogy a Pécsi Vízmű kikapcsolja őket a fogyasztásból. A különös eset oka egy szolgalmi jogot biztosító szerződés elmaradása. A család vízórája ugyanis a szomszédukban lévő cég területén van, ám az felszámolás alatt áll, ezért semmi fajta olyan kontraktust nem köthet, amely megterhelné vagyonát. PÉCS Bár eddig nem zárta el a házba vezető csapot a Vízmű, utolsó felszólítása szerint ha ez év október 31-ig Makhajda Irén a Mohácsi út 10. szám alól nem mutatja be a szolgalmi jogot biztosító szerződést, kizárja a vízszolgáltatásból. Az eset előzményeit a távoli múltban kell keresni. A család által lakott épület évtizedek óta a ma is működő vezetéken át kapta a vizet, korábban Makhajdáék egy mellékórán, múlt év tavaszától már főmérőn keresztül. A műszercsere oka tavaly egy márciusi csőtörés volt, amikor az elfolyt köbméterek miatt Makhajdáék közel 150 ezer forint díjat kellett kifizessenek. Az asszony akkor úgy döntött, saját főmérőt szereltet fel. A Vízmű megtette, további 40 ezer forint költségért. Makhajdáék ugyan kérték, a mérőt tegyék a lakásukba, vagy a kerítésen belül, de a szerelők azt mondták, célszerűbb, még ha ideiglenes megoldás is, a szomszédban lévő Gabonaforgalmi Rt. aknája. Beszerelését követően rövidesen felszólították a szolgalmi jogot biztosító szerződés bemutatására. Ennek hiányában - jelezték - elviszik a főmérőt, a csapot pedig elzárják. A Gabonaforgalmi azonban felszámolás alatt áll, nincs aláírási joguk. A felszámolást végző budapesti cég helyi megbízottja elmondta, sajnálja Makhajdáékat, de a szolgalmi jogot biztosító szerződés megkötését korábban kellett volna kezdeményezni. Jelen helyzetben nincs rá mód, mert a kötelezés megterhelné a cég vagyonát. A szakember ismeretei szerint a Pécsi Vízmű a Gabonaforgalmi Rt. megkérdezése nélkül szerelte a cég aknájába Makhajdáék mérőóráját. Olyan megállapodás megkötésére pedig, amely biztosítaná a területre a bejárást, illetve engedélyezné az akna használatát, csak bírósági ítélet kötelezheti a felszámolót. Lakópark is épül jövőre _______ Szentlőrinc__________ Há rom, ingatlanokkal összefüggő beruházás is folyamatban van a városban, a kivitelezés más-más stádiumában. A Deák Ferenc utca sarkán elkezdődött egy háromszintes lakóház építése. Különböző méretű lakások épülnek, átlagáruk négyzetméterenként 175 ezer forint. A Mátyás király utcában készülő hatlakásos épület telekkijelölése megtörtént, hamarosan kezdődhetnek a munkálatok, ide a jövő év közepén lehet beköltözni. Végleges megállapodás született az úgynevezett Kastélykert lakópark létrehozásáról is. Dr. Győrvári Márk polgármester szerint a 40-50, eltérő nagyságú és komfortfokozatú lakás építése jövő év elején indulhat. A lakások itt valószínűleg drágábbak lesznek, mint a Deák Ferenc utcában. B.L. Feltételes kivételezés A Pécsi Vízmű álláspontja szerint a főmérőt a gabonaforgalmi aknájába ideiglenesen és a cég akkori vezetőjének szóbeli beleegyezése alapján szerelték fel. Az új bekötés csak akkor válhat véglegessé, legálissá, ha a fogyasztó bemutatja a szolgalmi jog gyakorlását lehetővé tevő szerződést. Ha ezt megtagadják tőle, vagy más ok miatt nem kap hozzájárulást, a település jegyzőjéhez fordulhat, kötelezze a tulajdonost a szerződés aláírására. A Pécsi Vízmű ez esetben kivételt tesz, annak ellenére, hogy a Gabonaforgalmi felszámolását nem kezeli vis maiorként. Az általa korábban megszabott jogvesztő határidőt nem tekinti véglegesnek, abban az esetben, ha a fogyasztó bármilyen módon igazolja, hogy megkezdte az ügy intézését. Addig is a szolgáltatás folytonosságát fenntartja.