Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-06 / 273. szám

14. OLDAL SPORT 2003. Október 6., hétfő HUB A pécsiek földre vitték a Győrt is FOTÓ: LÄUFER L. Kiütötték a Fradit Két UEFA-kupa-szereplő összecsapása a magyar futball­ban előzetesen a rangadó jelzőt érdemli meg. Hogy való­ban azzá legyen, ahhoz két csapat kell a pályára. Ez Debrecenben nem Így volt, a hazaiak egyszerűen lefociz­ták a pályáról a zöld-fehéreket. Az biztos, hogy ez nem tesz jót a fradista válogatottak önbizal­mának a lengyelek elleni Eb­selejtező és a Koppenhága elle­ni UEFA-visszavágó előtt. Ugyanakkor arra is magyará­zat, hogy miért is nem sikerült május 30-án a bajnoki cím megszerzése az FTC-nek a Debrecennel szemben hazai pályán. Ez a kiütés valószínű­leg legalább olyan mély nyo­mokat hagy a ferencvárosiak­ban, mint a botrány utáni bün­tetések. MTK - Békéscsaba ■ ■ MTK: Végh - Molnár (Zabos, 46. p.), Halmai, Juhász, Fűzi Á. - Czvitkovics, Jezdimirovic, Illés, Rednic (Szabó 0., 69. p.) - Torghelle (Lengyel, 71. p.), Silva. Vezetőedző: Egervári Sándor. 2-0 (i-o) Békéscsaba: Simunic - Schindler, Bánföldi, Udvari, Bujáki (Miculescu, 49. p.) - Kovács N. (Hoffmann, 77. p.), Simon, Valentényi, Vincze-Z. - Tóth Gy. (Javrujan, 62. p.), Kovács B. Vezetőedző: Supka Attila. Budapest. Nézőszám: 1500. Játékvezető: Szarka Zoltán (★*★) Gólok: 1-0 Torghelle (45. p.), 2-0 Halmai (53. p.). Sárga lap: Udvari (33. p.). Gyakorlatilag az egész első félidő unalmas mezőnyjátékkal telt. A csapatok előtt csupán egy-egy gólhely­zet adódott. A folytatásban már érvényesült a papírforma és a címvédő hazaiak nagyobb játéktudása. Az MTK a második játékrészben fölényben futballozott, s korai második találatával el is döntötte a há­rom pont sorsát. Wj Debrecen - FTC 5-0 (3-0) Debrecen: Tomic - Niko- lov, Éger, Szekeres, Szat­mári - Dombi (Madar, 28. p.), Habi, Sándor, Halmosi - Kiss Z. (Andorka, 85. p.), Bajzát (Sumudica, 57. p.). Vezetőedző: Szentes Lázár. ■ Ilii iPf Ferencváros: Szűcs - Zo- váth, Dragóner, Kiss Gy., Szkukalek (Balog, 46. p.)- Kriston (Bognár, 46. p.), Lipcsei, Kapic - Leandro, Rósa - Sasu. Szakmai igazgató: Gara­mi József. Szombathely 4-0 (3-0) ZTE: Varga - Kocsárdi, Molnár (Csóka, 70. p.), Balog - Babati, Ljubojevic, Vincze 0„ Józsi (Koplárovics, 76. p.), Sza­mosi - Sabo (Gyánó, 52. p.), Egressy. Vezetőedző: Mihalecz István. Szombathely: Balogh T. - Farkas A., Lőrincz, Hor­váth R., Seper - Szabó Z. (Kaj, 76. p.), Jagodics (Farkas V., 35. p.j, Du- becz, Tóth P. (Nagy S., 54. pO - Somfalvi, Tüske. Ve­zetőedző: Gujdár Sándor. Debrecen. Nézőszám: 6500. Játékvezető: Ábrahám Attila (★★★★) Gólok: 1-0 Dombi (11. p.), 2-0 Halmosi (37. p.), 3-0 Sze­keres (43. p.), 4-0 Madar (67. p.), 5-0 Sumudica (72. p.). Sárga lap: Éger (89. p.), ill. Leandro (25. p.). Újpest - Videoton 1-2 (0-1) Újpest Vlaszák - Szélesi, Vanczák, Juhár, Nagy G. (Tokody, 46. p.) - Simek, Farkas B., Erős K. (Bükszegi, 83. p.), Pölonkai (Rósa H., 64. p.) - Kovács Z„ Szanyó. Szakmai igaz­gató: dr. Mezey György. Budapest. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Dubraviczky Attila (★*★★). Gólok: 0-1 Hercegfalvi (26. p.j, 0-2 Medved (75. p.), 1-2 Sza­nyó (81. p., 11-esből). Sárga lap: Szanyó (5.p.), Simek (29. p.), Kovács (72. p.), ill. Medved (77. p.j, Tudor (80. p.), Hor­váth G. (90. p.). Zalaegerszeg. Nézőszám: 7000. Játékvezető: Juhos Attila (★*★★) Gólok: 1-0 Egressy (28. p.j, 2-0 Egressy (42. p.), 3-0 Lju­bojevic (45. p.), 4-0 Vincze O. (48. p.). Sárga lap: Kocsárdi (35. p.), Gyánó (53. p.). Sopron - Balaton FC Videoton: Tudor - Koller, Ristic, Tereánszki-Tóth - Magasföldi (Savu, 76. p.}, Schwarcz, Dvéri, Tóth B., Szabó T. (Kóczián, 51. p.) - Medved (Horváth G., 87. p.) Hercegfalvi. Vezető­edző: Csank János. Sopron: Milinte - Grósz, Bagoly, Lambulic, Pető - Baumgartner, Lazic, Ba- laskó (Pintér, 66. p.), Ha- nák - Tóth M„ Cseke (Bausz, 66. p.). Edző: Pintér Attila. Balaton FC: Csernyánszki - Juhász, Radics, Kuttor, László - Mészáros (Győrök, 74. p.), Kovács P. (Virág, 54. p.), Vörös, Usvat - Csordás, Sitku (Potemkin, 83. p.). Veze­tőedző: Csertői Aurél. Sopron. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Szabó Zsolt (★★★★) Gólok: 1-0 Balaskó (39. p.), 1-1 Kuttor (42. p.), 2-1 Tóth M. (90. p.j. Sárga lap: Grósz (26. p.}, Pető (83. p.j, ill. Kovács P. (51. p.), Virág (69. p.), Juhász (84. p.). ZTE - Szombathely Szomorú, de ez a for­duló annyira alacsony színvonalúra sikeredett, hogy nehéz volt találni kiemelkedőt a mérkő­zések közül. A Zala­egerszeg feltámadása, és négy rúgott gólja miatt játszott jobb talál­kozót a többinél, ezért érdemli meg, hogy ebbe a rovatba ke­rült. Sebők Zs. Győr Koller Dienes Videoton PMFC Halmai MTK Balogh Cs. ZTE Sipos Vincze O. 1 ;r i -rys? »-y Sándor T. Szabó T. PMFC ZTE DVSC Videoton Egressy Hercegfalvi ZTE Videoton Videoton - Sopron MTK - Debrecen Békéscsaba - Újpest Balaton FC - ZTE Szombathely - PMFC Győr - FTC 2-0 3-1 1-1 1-0 1-1 1-0 A forduló játékvezetője: Szabó Zsolt (★★★*) Sopron - Balaton FC I A sípmester - kollégáival ellentétben - minden esetben helyesen alkalmazta a Sárga lapos figyelmeztetéseket, arról ke­vésbé tehetett, hogy partjelzői miatt né­hány leshelyzetet tévesen ítélt meg. 5 Pálos: Marius Sumudica (DVSC). 4 aalte: Bajzát Péter (DVSC). Kovács Zoltán (Újpest). Wetton Silva HffTK). Tóth Mihály (Sopron). Tüske Roland (Haladás). 3 anlos Balaskó Iván (Sop­ron), Csordás Csaba (Balaton). Herceg falvi Zoltán (Videoton). Horváth Gyula (PMFC), Igor Hicsenko (Győr), Pest Krisztián (PMFC1 Radu Sabo (ZTE). Ma­rius Sasu (FTC). Szanyó Károly (Újpest). Torghelle Sándor (MIK). Tóth Balázs (Vldeotan). Tóth Péter (Haladás) 1. MTK 9 5 2 2 16-9 17 2. Debrecen 9 5 1 3 16-7 16 3. Videoton 9 4 4 1 14-11 16 4. Sopron 9 4 2 3 13-10 14 5. Bauton FC 9 4 2 3 9-6 14 6. PMFC 9 4 2 3 10-10 14 7. Gyűr 9 3 2 4 8-13 11 8. Ferencváros 9 4 4 1 13-11 10 9. Újpest 9 2 ■1 ■P 9-9 10 10. Szombathely 9 2 4 3 8-12 10 11. Békéscsaba 9 1 3 5 8-15 6 12. Zauegerszeg 9 1 0 8 11-22 3 Egressy Gábor (ZTE) A zalaiak csatárának nagy sze­repe volt csapata első győzel­mében. Ő rúgta az első két gólt, amivel tulajdonképpen már el is dőlt a mérkőzés, rá­adásul a negyedik találatnál előkészítőként jegyezhettük, és még ezen kívül is akadt helyze­te. Végig agilisán játszott, a tá­madások motorja volt, minden akcióban szerepet vállalt. Szinte hibátlan mérkőzés Szombaton ha nem is közönségszórakoztató já­tékkal, de izgalmas mérkőzésen otthon tartotta a három pontot a PMFC labdarúgócsapata. A győri vendégek érthetően elkeseredetten hagyták el a mecsekaljai stadiont, főleg azért, mert szerintük Kiss Béla játékvezető egy szabályos góljukat ér­vénytelenítette. PÉCS Nicsenkót látta leshelyzetben, ezért ítélt kifelé szabad­rúgást, ám Kiprich József szerint játékosa nem zavarhat­ta a távoli lövésnél a hazai kapust, Németh Gábort, így szerinte ez egy érvényes találat volt. Szünetben a lelátón, az észak-keleti sarokban támadt kisebb perpatvar, ám a kezdésre elcsitultak az indula­tok. Cserép Attila ezredes, Pécs rendőrkapitánya el­mondta, a pécsi B-közép tagjai át akartak vándorolni a számukra - még a szezon előtt közös megegyezéssel - kijelölt eredményjelző alatti szektorból a szemközti ol­dalra, ám ezt a rendőrség megakadályozta. Egy fiatal­embert, a társaság hangadóját rendzavarás gyanúja mi­att előállítottak. S3, p. 35. p. 26. p. Erős kísérlet Félerős kísérlet a hazaiak talán fél, a vendégek egy zicce­rig jutottak (Nicsen- ko az utolsó perc­ben a kapu fölé dur- rantott), ám távoli bombákban nem volt hiány. Az átlö- véseket azonban a két, jó formában vé­dő kapus rendre ha­tástalanította, egé­szen addig, amíg a " ---------—------­tá rsak sikertelenségét megunó Dienes András védhetet- lenül a jobb alsóba küldte a labdát. A mérkőzés után in­gatták is a fejüket a győri csapat vezetői, sajnálták, hogy amikor a pécsi védő náluk játszott, a gólérzékenységét alaposan eltitkolta. Talán jobb is...- A második gólomat lőttem az élvonalban, legutóbb a Nagykanizsa ellen találtam be, ami nem mostanában volt - emlékezett vissza a védő. - Szöglet után éppen hozzám került a kipattanó labda, észrevettem, hogy na­gyon üresen hagytak, ezért toltam egyet rajta, majd ka­pura küldtem, szerencsére jól eltaláltam. Talán az is közrejátszott, a győriek nem számítottak arra, hogy tá­volról megpróbálom a gólszerzést. A PMFC - GYŐR FUTBALLMÉRKŐZÉS „LŐLAPJA” A PMFC kapuja A Győr kapuja 89-(' ci---------------­39 . p. 58. p 23. p. G 63. p. 20. p. o Gyenge kísérlet Gól Fejes H Kiprich Jó­zsef:-Az el­ső félidőben a PMFC, a második­ban mi fut­balloztunk jobban. Ezen a mér­kőzésen nem a labdarúgók tördelték a játékot Nagy Ta­más: - He­tek óta azt próbálom megértetni játékosaim­mal, hogy csak óriási akarattal és megalku­vást nem tűrő munkával lehe­tünk eredményesek. Dienes gólja egyben a győztes találatot is jelentette a mérkőzésen, ám a vendégek sokáig azon bosszankod­tak, hogy még az első félidőben Németh Norbert szerin­tük teljesen szabályos gólját miért érvénytelenítette Kiss Béla. A játékvezető az elrúgás pillanatában Igor A mérkőzés után egy nappal a PMFC vezetőedzője, Nagy Tamás nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is elégedetten értékelte a látottakat.- Ez volt az első meccsünk az NB 1-ben, amikor csak apró dolgokat kellett változtatnom, jól működött a csa­patjáték. A játékosok megvalósították az elképzelései­met, a középpályán sok labdát szereztek, gyakran kerül­tek az ellenfél 16-osára, ahol pontrúgásokból több ve­szélyes helyzetünk is akadt. A jövőre nézve rengeteg biztató jelet láttam - zárta le értékelését a szakvezető. PMFC - Győr 1-0 (O-O) Pécs, Újmecsekalja, 5000 néző. V.: Kiss B. 6. PMFC: Németh G. 6 - Sipos 7, Dienes 7, Szabados 6, Gaál 6 - Horváth S. 6 (Ulrich 80.), Pavicsevics 6, Závoda 6 - Pest 6, Márton 6 (Miha­lecz 6, 58.) - Horváth Gy. 6. Vezető­edző: Nagy Tamás. Győr: Sebők 6 - Jaki 5, Böjté 6, Geri 5 - Németh N. 6 (Oross 80.), Nyilas 5, Miriuta 5, Kar- telo 6, Aranitövics 5 (Nagy T. -, 73.) - Kalina 5 (Herczeg -, 60.), Nicsenko 5. Vezetőedző: Kiprich József. Sárga lap: Horváth S. (27.), Pest (76.), Németh G. (92.), illetve Kartelo (22.), Jaki (55.), Aranitövics (57.), Né­meth N. (68.). Szögletarány: 11-9 (7-3). 35. p.: Németh N. 21 méterről lőtt, a labda a kapu jobb oldalában kötött ki. A játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. 63. p.: Dienes lopakodott közelebb a 16-oshoz, majd 25 méterről bődületes gólt lőtt a jobb alsó sarokba (1 -0). (Gól, helyzetek: www.dunantuünaplo.ha) K. MAYER ANDRÁS _________Labdarúgó megyei I. osztály, 7. forduló_________ Az Ócsárd első győzelme PEAC-Bogád 1-4 (l-O) Pécs, 100 néző. V.: Rack. PEAC: Gyimesi - Stiefel, Mang (Kleibert), Parragi, Vanyur (Kurinyecz) - Bella, Mándli, Laki (Cziger), Lovas - Gállá, Bernula. Edző: Szigetvári József. Bo- gád: Volcsányi - Kovács Á„ Koronics, Jávor, Cseresznyés - Hegedűs, Lei- pold, Molnár, Kovács Zs. (Gondos) - Lőrincz (Krizmanovics), Illés (Ga­lambos). Edző: Szabó Csaba, Czár Ti­bor. G.: Parragi, ill. Molnár (3), Koro­nics. A második félidőben fordított az alaposan feljavult Bogád. Egerág - Szederkény 1-2 (O-O) Egerág, 150 néző. V.: Horváth. Egerág: Bánfa - Légrádi, Scheffer, Buzádi, Klencsár - Fekete (Lendvá), Becker, Kovács P„ Páva - Farkas, Szabó. Edző: Katona MMly. Sze­derkény: Gill - Tarnóczi, Rum- szauer F„ Vitkó, Lantos - Tukacs, Kratofil (Dénes), Kalapos (Proszt), Mamml - Iliin, Rumszauer P. Edző: András Géza. G.: Farkas, ill. Tukacs, Mamml. Megérdemelt vendégsiker. Ócsárd - Sásd 3-1 (2-1) Ócsárd, 100 néző. V.: Imhof. Ócsárd: Szabó (Nagy P.) - Andi Zs. (Söregi), Nagy T., Péter, Kárpáti - Kőszegi, Kovács, Reith, Andi T. - Vető (Luczek), dr. Túri. Edző: Varga László. Sásd: Görföl - Kékesi, Dörgő (Bazsinka), Király, Bóra (Horváth) - Hír, Sipos L„ Pörs (Nagy), Kázmér - Sipos Zs. (Grósz), Szabó. Edző: Czár Tibor. G.: Kovács, dr. Túri, Vető, ill. Káz­mér. Kiállítva: Kázmér. Az Ócsárd első győzelmét aratta a megyei I. osztályban. Pécsvámd - SeUye 1-2 (0-1) Pécsvárad, 200 néző. V.: Kasza. Pécsvárad: Tamás - Imhoff (Riegl), Csoboth, Adorján, Stolcz - Koch, Nagy A., Botos (Jokl), Hegedűs (Án­gyán) - Múth (Pere), Steigerwald. Edző: Nagy Imre. Sellye: Pandur - Or- lovics, Sulyok, Tóth (Orbán), Labricz - Hirt N„ Kovácsevics (Nagy J.), Vígh, Dalmi - Éder (ifj. Labricz), Dömyei. Játékos-edző: Labricz Attila. G.: Riegl, ill. Dalmi (2). A hazaiak későn ébredtek. Szigetvár - Nagyárpád 2-3 (1-0) Szigetvár, 200 néző. V.: Tatai. Szi­getvár Szigetvári - Varga G„ Karsai, Darázsi, Bogdán - Magyar (Rack), Major (Szabó), Varga II. Z„ Szedeli - Török (Somogyvári), Czakó (Kolics). Edző: Kardos Zoltán. Nagyárpád: Kovácsfi (Erdei) - Szűcs, Lakatos Tóth, Végi, Tóth - Dózsa (Marosi), Németh Zs. (Kun), Kumcsai (Gergely Zs.), Teszárik - Balázs, Gergely G. Edző: Sztázics Márk. G.: Czakó (2), ill. Balázs, Lakatos Tóth, Gergely G. Kiállítva: Szigetvári. A döntetlen igazságosabb lett volna. Pogány - Siklós 3 -3 (1-2) Pogány, 350 néző. V.: Szloboda. Pogány: Juhos - Szeberényi, Szige- csán, Pincehelyi, Vidák - Iván, And­rás, Klock, Takács - Nyaka, Horváth (Hamar). Játékos-edző: Takács La­jos. Siklós: Balogh - Bajusz, Hor­váth N., Peschka, Weinert - Árvái, Elmayer, Szepesi, Kisabonyi - Forgó (Török), Makai. Játékos-edző: Wei­nert Zsolt. G.: Klock (2), Takács, ill. Árvái, Makai, Kisabonyi. Nagy iramú mérkőzésen igazsá­gos pontosztoszkodás. Pellérd - LánycsóR 0-3 (0-1) Pellérd, 100 néző. V.: Burdán. Pel­lérd: Barna - Balázsi, Lajos (Hajdú Zs.), Kovács, Bojtos - Jóvér (Gál), Gyócsi, Berdó, Várhelyi - Hoffmann (Vadász), Túri (Láng). Edző: Zsdrál Mihály. Lánycsók: Hegyvári - Rablánszky, Neidhardt, Schellen­berger, Jakab - Ratting (Csonka), Krizmanics, Horváth (Svastics), Drágán (Vámosi) - Hengl, Rigó. Játé­kos-edző: Ratting József. G.: Horváth (2), Vámosi. Zuhanórepülésben a Pellérd. Következik, 8. forduló (október 12.): Egerág - Szigetvár, Szederkény - Ócsárd, Sásd - Pellérd, Lánycsók - Pogány, Siklós - PEAC, Bogád - Pécs­várad, Sellye - Nagyárpád. Megyei I. osztály 1. Lánycsók 7 5 1 1 13-6 16 2. Nagyárpád 7 3 4 0 15-11 13 3. Sellye 7 4 1 2 12-10 13 4. Pécsvárad 7 4 1 2 9-12 13 5. Siklós 7 3 2 2 16-11 11 6, Pogány 7 3 2 2 14-11 41 7. Szigetvár 7 3 1 3 15-11 10 8. Pellérd 7 3 1 3 15-13 10 9. Szederkény 7 2 4 1 8-6 10 10. Bogád 7 2 3 2 8-7 9 11. Ócsárd 7 1 4 2 11-12 7 12. Sásd 7 1 2 4 9-16 5 13. PEAC 7 1 1 5 5-13 4 14. Egerág-LDSZ 7 0 1 6 5-16 1 Összeállította: K. Mayer A., Boros Ervin, Markó Lajos, Vidákovics Iván, Köven István, Kozma László, Juhos Ferenc, Kovács Ferenc Azt már az első negyedóra után megjegyezte az egyik szurkoló, valószínűleg nem ez lesz a legjobb mérkőzés, amit ebben a szezonban látott. Valóban, a 90 Dere alatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom