Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-31 / 297. szám

2003. Október 31., péntek BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Számháború” a költségvetésről Előbb „számháborúba”, majd saját bevallásuk szerint is in­kább a fejlesztési programokat érintő szócsatába bonyolódtak tegnap a képviselők a pécsi közgyűlés ülésén, noha a napiren­di pont hivatalosan az idei költségvetés módosítása volt. A vá­rosatyák emellett pályázatok benyújtásáról, alapítványok tá­mogatásáról határoztak. PÉCS Jelentős vitát váltott ki a pécsi közgyűlés tegnapi ülésén az idei költségvetés módosítása, noha tulajdonképpen egy, a törvény által kötelezően előírt átvezetés­ről volt szó csupán. A koalíció és az ellenzék között jelentős „számháború” alakult ki, a két oldal képviselői adatokkal igye­keztek saját érveiket alátámasz­tani. Nagy Csaba, a Fidesz frak­cióvezetője kifejtette: a büdzsé főösszege már meghaladja a 30,6 milliárd forintot, ám az intézmé­nyek működése rendkívül ne­héz, ráadásul több fejlesztés, be­ruházás átcsúszik a következő évre - a jobboldali politikus sze­rint csak ilyen „kozmetikázás­sal” teljesül az egyensúly. Az el­lenzéki városatya az iparűzési adó tervezetthez képest ala­csony voltát emelte ki, illetve úgy vélekedett, a város a hitel- felvételi lehetőség végső határá­hoz érkezett. Bókay Endre, az MSZP frakcióvezetője viszont azt hangsúlyozta: örvendetes tény, hogy az iparűzési adóbe­vétel 500 millióval meghaladja a tavalyi értéket. A szocialista ol­dal azt is megemlítette, jó esély van rá, hogy az ingatlaneladá­sokból több száz milliós bevétel­re tesz szert a település. Füredi Péter MDF-es városatya a választási ígéreteket kérte szá­mon a polgármesteren, mond­ván, a pécsieket azzal biztatták, fejlesztések indulnak el, ha azo­nos lesz a kormány és a város „színe”. Toller László polgármes­ter azt válaszolta, ő sohasem állí­totta a „színre színt” elvet. Ettől függetlenül Pécs sikeres és dina­mikusan fejlődő, amit gazdasági és tudományos kutatások is igazolnak, vá­zolta a városve­zető. A költségve­tésről szóló vi­tába egyébként egyre többször keveredett más téma is: egye­bek mellett szóba került a 6-os út fejlesztésének állása, a reptérbe­ruházás is, sőt itt még a majdani éjszakai repülések kérdése is fel­merült. A büdzsé módosítását végül a közgyűlés elfogadta. Szomorú apropóból került sor a bizottsági helyek újraosztásá­ra, a Petrovits József képviselő halála miatt megüresedett sport- bizottsági helyre Mindnm Ká­rolyt, míg a gazdasági bizottság­ba Weller Jánost választotta a tes­tület. Némi szócsatát követően a közgyűlés döntött a pécsi kiállí­tás- és vásárközpont kialakításá­ra benyújtandó PHARE-pályá- zatról, és ugyanettől az alaptól kér forrást a térség egy Orfű-Pécs kerékpárút megépíté­sére. A városatyák ezután ala­pítványi támogatásokról hatá­roztak, illetve előtte döntöttek két új bölcsődei gondozónői ál­láshely beállításáról, ugyanis egyre nő a kisgyermekintézmé­nyekben az apróságok létszá­ma. Ugyancsak a tegnapi ülésén határozott a közgyűlés játszóté­ri elemek és úgynevezett utca­bútorok beszerzéséről is. (Háttér; előzmények: wiuw. dunantulinaplo. hu) NYAKA SZABOLCS Kérdőjelek kábeltévéügyben Siklós Tegnapi ülésén ismét elna­polta a Kulturális és Idegen- forgalmi Központ, valamint a Várszínház Kht. összevonásá­ról szóló napirendet a város képviselőtestülete. A téma levételének indoklásában elhangzott, az önkormányzathoz nem érkezett meg az Uletékes mi­nisztérium állásfoglalása, amelyre azért van szükség, mert kulturális intézmény megszűnéséről kell határozni. Amint azt Kozma Sán­dor alpolgármester hozzátette, a döntéssel egyébként is ráér a tes­tület, mivel az csak januárban lép­het hatályba. Más a helyzet a kábeltelevíziós szolgáltatás esetében, amelynek problémáját Pávics János vetette fel. A képviselő elmondta, ma jár le a szolgáltató és a lakosság kö­zötti új szerződések megkötésé­nek határideje, ám a fogyasztók több ponton is problémásnak tart­ják a cég működését, és aggályai­kat már a közmeghallgatás alkal­mával is jelezték. Kozma Sándor a kérdés kapcsán elmondta, hogy az önkormányzatnak ez esetben csak közvetítő szerepe van. A szolgálta­tó üzemeltetési igazgatójával ma egy asztalhoz ülnek és megvitat­ják a közmeghallgatás óta tovább halmozódó panaszokat. A város polgármestere hozzá­tette, a televíziós rendszert nem a mostani testület adta el, az önkor­mányzat csak tárgyalni tud, a la­kosságnak kell kiharcolnia pozíci­óját, a hivatal a helyzeten változ­tatni nem tud. A téma kapcsán Fe- rencziné Ambrus Ernő képviselő - egyben a Lakásbérlők és Tulajdo­nosok Érdekvédő Egyesületének elnökségi tagja - azt javasolta, hogy a lakók az új szerződést az­zal az írásban is feltüntetett meg­jegyzéssel írják alá, hogy az abban foglaltakkal nem értenek egyet minden tekintetben. Az aláírásra még a mai nap áll rendelkezésre, arra azonban az ülésen senki sem tudta a választ, mi lesz szombattól a szolgáltatással. _________ k.j. Hír ek BÜKKÖSDÖN az önkormányzat iroda- és klubhelyiséget alakít ki a helyi cigány kisebbségi önkor­mányzat részére. A közel egymil­lió forintos beruházáshoz a me­gyei területfejlesztési tanácstól 700 ezer forint támogatást kap­tak. Az új létesítményt még idén átadják a romáknak. (aa) A SÁSD önkormányzata által ki­írt Bursa Hungarica ösztöndíj pá­lyázatra 41 kérvény érkezett be. Az igényeket elbírálták, így már bizonyos, hogy a város összesen 677 ezer forinttal támogatja a rá­szorult diákokat. (sa) BÁNFÁN most már húsz beás család foglalkozik kertművelés­sel, akiknek a kisebbségi önkor­mányzat ingyen biztosít magva­kat. (CS| Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi Pécsi gyermekekneka Gyermekklinikán, Pécs környékiek és Egerág gyermekeinek a Gyermekkór­házban. Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Péllérd, Beikesd, Nagykozár, Kővágó­szőlős, Görcsöny, Egerág, Szalánta, Bosta, Szilvás, Túrony, Garé és csatolt községek felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben (72/214-347). Az ügyelet mindenütt péntek este 17-től hétfő reggel 7-ig tart. Kórházak. Gyer­mekbelgyógyászat: Pécs: Gyermekkli­nika. Pécs környékiek, Siklós, Sellye és környékiek Gyermekkórház. Gyermeksebészet pénteken, szomba­ton Gyermekklinika, vasárnap Gyer­mekkórház. Égések Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek pénteken: bel­gyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyá­szati Klinika Baleseti sebészet: Hon- védkóiház. Szombaton, belgyógyá­szat III. sz. Belgyógyászati Klinika. Se­bészet, baleseti sebészet: Honvédkór­ház. Vasárnap: belgyógyászat, sebé­szet Megyei Kórház. Baleseti sebé­szet: Honvédkórház. Gyógyszertá­rak Pécs: Ambrózia (Rákóczi út 24-26.) plusz szombaton, vasárnap: Arany Kehely (Citrom u. 10.), Bóly: Panacea, Komló: Kenderföld, Mo­hács: pénteken Belvárosi, szombattól Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent Ist­ván, Sásd: Szent György, Sellye: Aranysas, Vajszló: Ormánság, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Boróka. Állatorvosi ügyeletek november 1-jén reggel 6 órától november 3-án reggel 6 óráig. Megyei rendelői ügye­let Dr. Láng Miklós Pécs, Kürt u. 7. T.: 72/323-507. Pécs: Dr. Dudás Zoltán, 30/9361-005. Komló-Sásd: Dr. Hódosi Szilvia, 72/4754)73, 30/2379- 815. Mágocs-Pécsvárad-Hidas: Dr. Csősz Gyula, 30/9860-969. Mohács- Bóly: Dr. Rill Zoltán, 69/349-686, 30/2352-686. Siklós, teleti rész: Dr. Szilágyi Zsolt, 72/480-375, 30/433- 2255. Siklós, nyugati rész: Dr. Da- macz Komé, 73/480Ű96, 30/256- 1707. Szigetvár-Szentlőrinc Dr.Szo- mor Csaba, 30/6364-133. Mentesség és figyelmeztetés Szentlőrinc Mint arról lapunkban többször be­számoltunk, a gázüzemre való át­állás miatt hetekig nem volt meleg víz szeptemberben és október ele­jén Szentlőrinc egyes részein. Az­óta átalakították a hőcserélőt, új nyomáscsökkentőt is beszereltek. Az egyedi gyártmányú készülékek betelepítése után helyreállt a felte­hetően tervezési hiba miatt akado­zó szolgáltatás. Sürgősséggel tár­gyalt a történtekről tegnapi ülésén Szigetvár Két éve kezdték előkészíteni s idén már folyamatban van az a hároméves szociális vál­ságkezelői program, amely a térségben 46 települést érint, s célja a gyermekektől az idő­sekig terjedően javítani az el­látására szorulók helyzetén. Az összesen 390 millió forintos program előkészítése során segít­ség érkezett az ágazati minisztéri­umtól, a megyei területfejlesztési tanácstól is. Előbbi évente 50 millió forinttal járul hozzá, utóbbi 7 milli­ót adott az érintett települések által biztosítandó tízmillióhoz. A Szigetvár és Dél-Zselici Terü­letfejlesztési Társulás működési te­rületén mikroregionális szinten gyermekjóléti irodákat hoznak lét­re. Ezek szakmai munkáját sziget­vári központtal koordinálják. A program számos konkrét fejleszté­se már megvalósulóban van. Idén a Raksányi Gondozási Központ tető- szerkezetét cserélték ki közel 73 millió forint értékben, megoldották az akadálymentes közlekedést, s korszerűsítették a hajléktalanszál­lást is. Ugyancsak idei feladat négy önkormányzati lakás átalakítása át­meneti otthonná. Jövőre a nyugdí­jasklub következik, illetve 24 olyan, úgynevezett lakóegység ki­alakítása, amelyek esetében még nem dőlt el, beköltözés után önkor­mányzati tulajdonban maradnak-e, vagy egy részük valamilyen megol­dással a lakóké lehet. m. a. Interjú: Vevőközpontúság és szakmai elismerés Vidékről épít országos hálózatot A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium legmagasabb rangú elismerésében, „A magyar gazdaságért” kitüntetésben része­sült Arató Márton, a Mecsekfüszért Rt. vezérigazgatója. A szakember pályája immár több mint három évtizede kötődik szorosan a kereskedelmi céghez, a részvénytársaság ellátási területe, üzlethálózata irányítása alatt bővült látványosan. DN: - Milyen üzletpolitika, irá­nyítási elv hozta meg a rangos szakmai elismerést?- A Mecsekfüszért tisztán ma­gyar tulajdonú cég, irányításában a kezdetektől fogva a piacon mara­dásnak, illetve a piacon való bővü­lés esélyének folyamatos megtartá­sa vezérelt. A tisztességes ered­mény biztosítása, illetve a bővülést lehetővé tevő fejlesztések, beruhá­zások folytatása, a két feladat közöt­ti egyensúly- megtartása komoly munkát jelent a hétköznapokban. DN: - Mik voltak eddig a cég fej­lődésének fő állomásai?- A rendszerváltás utáni évekig a Mecsekfüszért két megyében, Bara­nyában és Tolnában működtette, il­letve szolgálta ki a szövetkezeti bol­tokat. A Somogy megyei szövetke­zetek 1994-ben csatlakoztak, majd cégfelvásárlás útján megjelentünk Veszprém, Fejér és Zala megyében is. Az elmúlt 2-3 év eredményeként ma már Pest és Bács-Kiskun megyé­ben, illetőleg Budapesten is vannak üzleteink, az utóbbi hónapok mun­kájának köszönhetően Komárom megyében nyitottunk egységet. DN: - Mindez hogyan tükröződik a cég üzleti mutatóiban?- Talán a legszemléletesebb, hogy öt év alatt megnégyszerező­dött a Mecsekfüszért teljesítménye. Idén a cég konszolidált forgalma 33 milliárd forint körül lesz, amivel a 130-140. hely körül vagyunk a ha­zai abszolút gazdasági toplistán. DN: - A bolthálózat bővítésén kí­vül milyen üzleti lehetőségek szol­gálják a növekedést?- A növekedésnek valóban csak egyik eleme az új üzletek megnyitá­sa. A teljesítmény javítása érdeké­ben folyamatosan bővítjük boltja­ink szolgáltatási körét is. A Mecsek­füszért klasszikus nagykereskedői tevékenysége keretében látja el va­lamennyi partnerüzletét. Miután a kereskedelemben nagy előnyt je­lent, ha egy-egy bolt minél keve­sebb szállítóvá áll kapcsolatban, ezért folyamatosan bővítjük nagy- kereskedői ellátási tevékenységün­ket. így került a profilunkba a do- hányám-forgalmazás, majd a sze­szesitalok teljes körű terítése. DN: - Van még kiaknázható terü­let ezen a téren?- Legújabb fejlesztéseinknek kö­szönhetően az ellátási szolgáltatá­sunkat kiterjesztjük a mély- és elő­hűtött termékek nagykereskedelmi forgalmazására is. Erre a tevékeny­ségi körre külön leányvállalatot ala­pítunk, amely jövő év elején kezdi meg működését. DN: - A multik állal gerjesztett konkurenciában hogyan lehet versenyképes egy kisebb, tisztán hazai cég?- Tisztában vagyunk vele, hogy a nagybevásárlások terén nem verse­nyezhetünk a multikkal, ezért a Me­csekfüszért a napi szükségletek ki­elégítését célzó vásárlók kiszolgálá­sára specializálódott. így építjük egy-egy lakótelepet, nagyközséget, kisebb városrészeket ellátó üzlete­inkből álló hálózatunkat, ahol ke­reskedőink a személyes kapcsolato­kat is ápolva megismerik a visszaté­rő vevőt, a törzsvásárlót, igényeik­hez igazítják a kínálatot, a kiszolgá­lás módját. Ez az a terület, amiben a nagyok elé kerülhetünk. DN: - A kitüntetés birtokában milyen terveket szövöget ?- Szeretném folytatni a cég ki­egyensúlyozott növekedését. Teg­napelőtt a Komárom megyei Kömyén nyitottunk üzletet, ugyan­akkor vidéki fejlesztéseinken túl el­mondhatom, hogy az elkövetkező időszakban fővárosi jelenlétünket is szeretnénk megerősíteni. KASZÁS E. Arató Márton, a pécsi központú Mecsekfüszért Részvénytársa­ság vezérigazgatója 53 éves, Pécsváradon él. Diplomáját a budapesti Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskolán szerezte. 1970 óta áll a Mecsekfüszért al­kalmazásában, 1986-ban vette át a kereskedelmi cég irányítá­sát. Nős, felesége gyógypeda­gógus. Lánya Budapesten dol­gozik közgazdászként, fia a Ja­nus Pannonius Tudományegye­tem Egészségügyi Főiskolai ka­rán tanul Szombathelyen. GÁZCSŐTÖRÉS. A nemrégen felújított pécsi Mártírok útján gázcsőtörést észleltek szerda este, melynek ^hárításán még éjjel is dolgoztak a szakemberek. ______________________________________fotó: tóth l. Sű rűbb lesz a szociális háló i város önkormányzata. Úgy dön- öttek, hogy az eddigi kisebb ösz- izegű, eseti kompenzáción felül valamennyi érdekelt, azaz 600 lá­tás mintegy kétezer lakója mente­iül egy havi melegvíz-díj megfize- ése dói. A helyreállítás négymillió orintnyi összegét a kivitelező, a teruházó és az üzemeltető közö- ;en fizeti meg. A helyi közüzemi cht. egyik dolgozóját figyelmezte- ésben részesítette a testület, nondta dr. Győrvári Márk, a tele- tülés polgármestere _________b.l.

Next

/
Oldalképek
Tartalom