Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-30 / 296. szám

2003. Október 30., csütörtök 15. OLDAL SPORT ABADt A VILÁG SPORTJA U20-AS VERESÉG. A magyar U20-as labdarúgó-válogatott 2-1- re kikapott Diósgyőrött Olaszor­szágtól, így már biztosan nem védheti meg címét. Varga István szövetségi edző csapata az első játékrészben 1-0-ás hátrányba ke­rült, majd hiába egyenlített a 65. percben Magasföldi, a vendégek a 79. percben újra eredményesek voltak. így a magyarok továbbra is 9 ponttal állnak, míg az ola­szok már 19-et szereztek. SZVIDLER A NÉGYBEN. Ne­gyedikként az orosz Pjotr Szvid- ler jutott be a Cap d’Agde-ban zaj­ló rapidsakk-világbajnokság elő­döntőjébe. Szvidler Veszelin Topalov ellen ült asztalhoz, s vilá­gossal döntetlent ért el, majd a sötét bábukat vezetve legyőzte a bolgár nagymestert. Mellette az orosz Vlagyimir Kramnyik és Alekszandr Griscsuk, valamint az indiai Viswanathan Anand ke­rült a legjobb négy közé. VILLENEUVE-TESZT? Elképzel hető, hogy az 1997-ben világbaj­nok Jacques Villeneuve a For- ma-l-es McLaren-istálló tesztpiló­tája lesz. - Tárgyalunk a kanadai klasszissal, de megállapodás még nem született - mondta a wokin- gi csapat szóvivője. Villeneuve az elmúlt öt idényben a BAR-Honda színeiben versenyzett, de idén le­járó szerződését nem hosszabbí­tották meg, sőt az utolsó, Japán Nagydíjon már Szato Takuma he­lyettesítette. KETTŐRŐL NÉGYRE. Elkép zelhető, hogy a szeptemberi kettesfogathajtó-világbajnoksá- gon csapatban aranyérmes Lázár Zoltán kategóriát vált, s jövőre már négyesfogatot irányít. Lázár ugyan még nem döntött véglege­sen, de a váltást elősegítheti, hogy jövő augusztusban Kecske­mét ad otthont a négyesfogatha- jtó vb-nek. __________________■ Király mentette meg Stevenset Többek között Király Gábornak is köszönhetően a Hertha BSC 11-es-párbaj után továbbjutott a Hansa Rostock vendégeként a labdarúgó Német Kupában, így továbbra is Huub Stevens ma­rad a vezetőedző. Berlin A berliniek a hosszabbítás utolsó percében Rafael Nando góljával egyenlítettek 2-2-re, majd a bünte­tők közül kettőt is hárított a magyar kapus, így végül 4-3-ra nyertek. - Pályafutásom legnehezebb percei voltak, időre lesz szükségem, hogy túltegyem magam az izgalmakon - mondta a holland tréner. Stevens sorsa heteken át bi­zonytalan volt, múlt hétfőn két­meccses ultimátumot kapott a ve­zetőségtől, csak a sikerek jelent­hették berlini karrierjének folytatá­sát. Szombaton Király és Dárdai Pál együttese 1-0-ra nyert Rostock­ban, majd a kupában is sikerült túljutnia a Harisán.- Úgy tűnik, jól döntöttünk - mondta Dieter Hoeness ldubmene- dzser. Áz ötvenedik születésnapját no­vember 29-én ünneplő holland szakember tavaly júliusban került a berlini klubhoz, s az ambiciózus vezetők nagy célt tűztek ki elé: ki­váló hazai és nemzetközi eredmé­nyeket vártak. Ehhez képest az együttes a 2002-2003-as Bundesli- gában az 5. helyen végzett, ez csak az UEFA-kupa-induláshoz volt elég. Ott az 1. fordulóban a lengyel Groclin Grodzisk Wielkopolski 1-0-ás összesítéssel búcsúztatta a sztárokkal felálló német csapatot. A Hertha bajnoki szereplése igencsak szerény: 10 forduló alatt 1 győzelem, 5 döntetlen és 4 vere­ség, a gólkülönbség: 8-17. Ezzel csak a 15. a gárda a 18 csapatos Bundesligában. A Fulham nem eladó Bangkok Mohamed al-Fayed, az angol Fulham labdarúgócsapatának tu­lajdonosa közölte: az együttes nem eladó. Mindezt azután je­lentette ki a milliárdos üzletember, hogy Thaksin Shinawatra thaiföldi miniszterelnök arról nyilatkozott, szívesen megven­né az együttest. megvenné a csapatot. - A hétvégén találkoztam al-Fayeddel és cukkol­tam, hogy megvásárolnám az együttest - mondta Shinawatra. - Azt válaszolta, ha Komoly a szán­dékom, visszatérhetünk a dologra. A telekommunikációs érdekelt­ségei révén hatalmas vagyonnal rendelkező Shinawatra hozzátette, anyagi nehézségekbe nem ütközne a Fulham megvásárlása. A politikus a londoniak múlt hétvé­gi, manchesteri sikerén felbuzdul­va jelezte vásárlási szándékát. A kormányfő magánjellegű londoni tartózkodása alatt látta a Manches­ter United elleni 3-1-es Fulham-sik- ert, és ezen annyira fellelkesült, hogy viccesen közölte barátjával, a tulajdonos Mohamed al-Fayeddel,- Az ár nem számít. Olyan üzlet­emberekkel társulnék, akiknek ez nem lenne nagyobb összeg, mint sokaknak néhány penny - nyilat­kozott magabiztosan Thaiföld mi­niszterelnöke. Pénznek azonban a Harrods áruházlánc tulajdonosa, al-Fayed sincs híján. - Hobbiból tartom ezt a csapatot, nem a pénzért - reagált Shinawatra felvetésére al-Fayed. - Egyáltalán nem akarom eladni. Tu­lajdonképpen csak viccelődtünk, ugrattuk egymást a miniszterelnök úrral a győzelem okozta örömmá­morban. Federer is nyolcaddöntős A hagyományos vüágranglistán és Ascione 7-6 (7-5), 6-1, Schüttler az ATP Race-ben is 3. helyen álló (német, 5.) - Blake (amerikai) 4-6, Roger Federernek csak az első 6-2, 6-3, Björkman (svéd) - N. játszmában okozott gondot a Lapentti (ecuadori) 6-4, 6-1, Pavel francia Thierry Ascione a párizsi (román) - Mantilla (spanyol, 15.) 2,45 millió euró összdíjazású te- 7-6, 7-6 (8-6), Coria (argentin, 4.) nisztomán. Mester-sorozat, utolsó - Lopez (spanyol) 6-3,3-6,6-3. állomás, 2. forduló: Federer (3.) - ____________________________S SE VCSENKO SZÁZADOS. Andrij Sevcsenko, az AC Milan labdarúgócsapatának ukrán tá­madója a hétvégi, Juventus elleni szuperrangadón szeretné meg­szerezni 100. gólját a piros-feke­ték színeiben. „Seva” egyik leg­fontosabb találatát éppen a tori­nóiak ellen szerezte: a BL idei döntőjének tizenegyespárbajában az ő büntetőjével nyert a Milan. ■ CSAK A TESTEMEN KERESZTÜL - sugallja a földön fekvő kana­dai játékos a Kanada - Tonga rögbi D-csoportos Világkupa-mérkőzé­sen - amit az ellenfél játékosa, Viliami Vaki szó szerint is értelmez... Ennek ellenére az amerikaiak nyertek 24-7-re. ____epa-fotó Új pesti megoldás Budapest Lukács Ferenc, az Újpest FC klub- tulajdonosa már megtalálta a megoldást a pénzügyi helyzet rendezésére. Ezt Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató mondta a http://www.ujpestfc.hu interne­tes oldalnak a szerdai megbeszé­lés után.- A klub jövőjével kapcsolatos érdemi bejelentésre a következő, november 10-ére összehívott tu­lajdonosi taggyűlésen kerül sor. Ettől függetlenül a klub működé­se továbbra is biztosított, mivel Lukács Ferenc az anyagi hátteret rendezni fogja. A lila-fehér csapat, amely 11 forduló után nagy meg­lepetésre csak a 8. helyen áll a lab­darúgó NB I-ben, a Népszava érte­sülése szerint október végére 40 millió forint adósságot halmozott fel. A Blikk azt írta, hogy 150 mil­lió forint hiányzik Újpesten. Érettségizett, regisztrált 9 munkanélkülieknek a Munkaügyi Központ által finanszírozott OKJ-s egészségügyi operátor képzés indul 2003. november 3-án, a Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskolában. Jelentkezni lehet: 72/314-667, 7621 Pécs, Mária u. 5-7. GARÁZS Uránvárosi erdősávban garázs eladó. Tel: 72/256-099--------------------------------------------------------------*764107* ADÁ SVÉTEL ANTIK BÚTOR eozin-, ezüst-, festmény-, óra-, szőnyeg-, tü­kör-, hagyatékvétel kp-ért. Jókai u. 4. 210- 450--------------------------------------------------------------'761253" Ak ácfa aprítva 600 Ft/q eladó. 72/213- 976--------------------------------------------------------*-----*761487* Ak ácfa 600 Ft/q-tól. Tel: 06/30/260- 9057--------------------------------------------------------------'761766" Akc iós aprított vegyesfa eladó 30/318- 9897--------------------------------------------------------------'764299" Akciós tűzifa már 650 Ft/q-tól. 30/262- 7648 ___________ÁLLAT___________ Csi rke (vörös) 2-4 kg, élve vagy tisztítva, 350-550 Ft/kg, 10 db felett házhoz szállít­va. Érd.: 69/386-087-------------------------------------------------------------'764271 • Ba dó 1 db díjhajtó, 1 éves, 2 és 4 lovas, 4 fékes gála kocsi. Ár: 850 E Ft. 20/497- 6962---------------------------------------------------------------'767815" Ba dó 1 db lipicai 6 éves, heréit ló. Szárma­zása Neopolitánó-primás bekocsizott 1-2- be. I. ár: 750 E Ft. Tel: 20/497-6962------------------------------------------'767811* Ba dó 2 db szürke sagy’a kanca 3 éve­sek. I. ár: 650 E Ft/pár. 2 db 6 hónapos nóniusz csikók, 1 ár: 160 E Ft/db. 30/2277-479--------------------------------------------------------------'767813" GÉPJ ÁRMŰ Mercedes 280 E 3.0 D 1984-es, extrákkal eladó, műszaki 2005. Érd.: 20/9625-567 SZOLGÁLTATÁS Cserépkályha-építés, -javítás. 20/208- 3439-------------------------------------------------------------->761933" Fes tessen velem! Tel: 06-20-993-8877--------------------------------------------------------------*559247* PA LATETŐK bontás nélküli felújítása. 30/9562-134--------------------------------------------------------------»750487* TE TŐFÓLIA akciós ár (ácsoknak, kivitelezőknek extra kedvezmény). 72/326-634,30/9562-134--------------------------------------------------------------'750489" TÁRS KERESŐ 46 éves, átlagos megjelenésű ügyvezető Szigetvár melletti faluban 7 éves gyermek­kel olyan társát keresi, aki hozzá költözne összkomfortos családi házába, akár gyer­mekkel is. „Egymásra találás 764066” jel­igére Pécs, Hunyadi u. 11. hirdetőbe.--------------------------------------------------------------'764066" _________GÉPEK_________ Ja pán kistraktorok! Az új szállítmányok áru­sítását megkezdtük. Éwégi akciók! 30/3703-877, 70/337-1737 Kiskunhalas.--------------------------------------------------------------'761828" Új o lasz függesztett és vontatott axiálventil- látoros és szórókeretes permetezőgép és új önjáró öntöződob 50/190, 63/280, 75/350 eladó. 77/486-387--------------------------------------------------------------'739043"--------------------------------------------------------------*764055" Bo ntott tégla, tatai és hódfarkú cserép, nyí­lászárók, műanyag is, faanyagok 10 m-ig, bojler, radiátorok eladók. Bontó West Bt. 72/241-586---------------------------------------------------------------'747311" C 18-as kéményes gázkazán és 2 db téli gu­mi felnivel Ratra eladó. Tel: 06-30-3629- 1863--------------------------------------------------------------'761855" Hu lladék tűzifa eladó. Bontó W. Bt. 241- 586---------------------------------------------------------------'747313' Tűzifa, cser rönköt veszek nagytételben. Tel: 06-30/2476-955--------------------------------- '761756* Tűzifa 600 Ft-tól, szállítva. 30/215-1421--------------------------------------------------------------'761629" Ak ciói lengyel dió 2200 Ft, tojásszén 2000 Ft, ukrán dió 2100 Ft, barna dió 2000 Ft és tűzifa, szállítással. Tel: 72/267-085--------------------------------------------------------------'703085' Kuglizott fa 800 Ft szállítva. 30/452-4211 ^——-___—-»761837" A PTE eladásra kínál egy db IKARUS 256 autábuszt. • Gyártási év: 1990. • Futott km: 580 000. • Eladási ár: 2,5 M Ft + áfa. A liciteljárásra jelentkezni lehet írásban 2003. november 5-éig a PTE Szállítási és Postázási Osztályán, 7643 Pécs, Kürt u. 4. sz. alatt. Liciteljárás nav. 07-én 8.30 árától. A gk. megtekinthető nov. 7-én 7.30-tól. Tel.: 72/536-320 ;,m­VEGYES________ 6 db körbála lucernaszéna, 2 m magas, 25 m hosszú drót és pecsenyekacsa eladó. Érd.: 06-30/262-2526 ALAPÍTVÁNY A Jóakarat Pécs Városi Szociális Alapítvány köszönetét mond mindazoknak, akik a 2002. évi SZJA 1%-át részére felajánlották. Az összeget szociálisan rászorultak megse­gítésére fordítottuk.--------------------------------------------------------------'764128* A „Koraszülöttek és Újszülöttek Egészségé­ért Alapítvány” PTE Á0K Szülészeti Klinika, 7624 Pécs, Édesanyák u. 17. Adószám: 18303638-1-02 köszöni mindazok segítsé­gét, akik adójuk 1%-át 2001-ben az alapít­ványnak adták. A befolyt összeg 2 425 018 Ft volt, mely egy újszülött lélegeztető gép vételárának jelentős részét adta. Ezúton kérjük tisztelettel ismételten az adójuk 1%- ának felajánlását alapítványunk részére.------------------"764809"-•7619 19" --------------------------------------------------------------'764083* A Nyolc Boldogság Alapítvány köszönetét mond mindazoknak, akik adójuk 1%-át az alapítványunknak adták. A 303 523 Ft ösz- szegből hátrányos helyzetű gyermekek hét­végi étkeztetését és foglalkoztatását támo­gatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pé­csi Csoportja segítségével. Valamennyi se­gítőjének köszönetét fejezi ki a Nyolc Bol­dogság Alapítvány Kuratóriuma.--------------------------------------------------------------'764191" A S tratus Repülősport-, és Szabadidő Egye­sület (18314748-1-02) köszöni a 2002. év­ben felajánlott 1%-os SZJA támogatást 57 219 Ft. A felajánlott összegből szakirodal­mat vásároltunk.-----------------------------------_—.-----L--------------*762053* A T estvérvárosok Terei Általános Iskola Nagykórusának „Csengő Hang” Alapítványa (adószám: 18305843-1-02) megköszöni Támogatóinak adójuk 1%-át, 298 149 Ft- ot, amit eszközfejlesztésre és utazásaink támogatására fordítottunk.-------------------------------------------------------------->764056" Av ajszlói Diáksportkör Alapítvány köszöne­tét mond mindazoknak, akik a 2002. év­ben az SZJA 1%-ávsl, összesen: 15 358 Ft- tal támogatták tevékenységét. Az összeget sporteszközök vásárlására fordítottuk. Adó­szám: 18303700-1-02------------------------------------------*764280* A Baranya Kulturális Egyesület köszöni a 2002. évben felajánlott 55 405 Ft SZJA 1 %-ot, melyet egy új koreográfia elkészítésére fordítottunk. ."764053" A vajszlói „Együtt a Gyermekekért” Alapít­vány köszönetét mond mindazoknak, akik a 2002. évben az SZJA 1%-ával, összesen: 210 695 Ft-tal támogatták tevékenységét. Az összeget sikondai nyári táborozásra for­dítottuk. Adószám: 18308475-1-02---------------------------------------------------------------'764179" Az Eklézsia Pécs Kertvárosi Református Templomépítő és Fenntartó Alapítvány há­lás szívvel köszöni mindazoknak, akik adó­juk 1%-ával támogatták alapítványunkat. A befolyt 343 028 Et-ot a Tahi-i családi kon­ferencia és hit élet támogatására fordítot­tuk. Kuratórium elnöksége--------------------------------------------------------------'764096* A BCM Horgász Egyesület köszönetét fejezi ki a számára felajánlott SZJA 1%-áért. Az egyesület számlájára 2002. évben 51 270 Ft folyt be, mely összeg többlet halasításra, valamint az ügyvitel korszerűsítésre került felhasználásra. Asz.: 19944544-2-02 w A Komlói Szent Borbála Alapítvány Komló, Templom tér 3. köszönetét fejezi ki Tisztelt Támogatóival szemben és tájékoztatja őket, hogy a felajánlott személyi jövedelem- adó 1%-át, 232 437 Ft-ot a templom tető- felújítására fordította, tetőcserép vásárlá­saként. Adószámunk: 18304718-1-02------------------------------------------*768316" A Szent Kinga Caritas Alapítvány Komló, Templom tér 3. köszönetét fejezi ki Tisztelt Támogatóival szemben és tájékoztatásul közli, hogy a felajánlott személyi jövede­lemadó 1%-át 74 921 Ft-ot a caritas a rá­szorulók megsegítésére kívánja fordítani. Adószámunk: 18317095-1-02------------------,--------------------------------------------'769720" Az Ó keresztényi Hit Újjáélesztéséért Alapít­vány hálásan köszöni a 2001. évi 1%-ot, amit családok segítésére fordított.--------------------------------------------------------------*764211" A Regionális Életmód Egészség Alapítvány 2002 évi fő adatai: (E Ft) Közhasznú tevé­kenység bevétele: 453, közhasznú tevé­kenység ráfordítás: 418 közhasznú tevé­kenység eredménye: 35, Jegyzett tőke 150, Eszköz-források összesen: 211--------------------------------------------------------------<765925" A Baranya Megyei Kulturális és Idegenfor­galmi Központ köszöni mindazoknak, akik adójuk 1%-át 31645 Ft-ot felajánlották in­tézményünknek. A támogatást kulturális célra használtuk fel.------------------------------------------'768063*' APftŐ-CSEFRŐ Euro fémpénzek gyűjtéséhez keresek ko­moly cseretársat. Érdeklődési köröm ma­gyar ezüstérmék, Silver Eagle, Maple Leaf. Válaszokat „Gyűjtő” jeligére kérem Lengyel­tóti 8693, Arany János u. 25.--------------------------------------------------------------'761910" ME ZŐGAZDASÁG Szalmát nagytételben vennék. 20/9369- 957------------------------------------------>764200" kézbesítőt keresünk AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres PÉCS-VASAS-S0M0GY területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántú li Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizet® példányázám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-kömyék területi ügynökségén, Bocz János ügynökségvezetőnél Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Tel: 06-30/9273-360

Next

/
Oldalképek
Tartalom