Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-30 / 296. szám
2003. Október 30., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Az együttműködés hiánya Budapest A kormány elfogadta a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél előirányzott 10 illetve 6 százalékos létszám-leépítési javaslatokat. A kabinet nem fogadta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működéséről szóló beszámolót. A kormány a kötelező gondosság elmaradása, az együttműködési készség hiánya és a gazdálkodási hiányosságok miatt nem fogadta el a PSZÁF beszámolóját - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő . A PSZÁF működését ért kritikákra sem a beszámoló, sem a kormányülésen megjelenő Szász Károly PSZÁF-elnök nem adott kielégítő választ - fűzte hozzá Gál J. Zoltán. A kritikák között a Magyar Fejlesztési Bank 135 milliárdos hiányfelhalmozása, az éveken át a K&H Equitisnél zajló bűncselekmény-sorozat, az ingatlanbefektetési botrányok és a Kehi által felvázolt hiányosságok szerepelnek. A PSZÁF elnöke jelezte, partner lenne a felügyelet működését szabályozó jogszabályok felülvizsgálatában. A kormány úgy döntött, napokon belül a parlament elé terjeszti befektetők és betétesek védelméről szóló törvénymódosító javaslatait. Eszerint olyan törvénymódosítás szükséges, amely helyreállítja a befektetők bizalmát, megerősíti a pénzügyi intézmények a rájuk bízott idegen forrásokkal való gazdálkodásának kötelezettségeit és szigorítja az ellenőrzést. A kormány a PSZÁF szabályozását is megváltoztatja, amely új szervezeti felépítést jelent. Az egyszemélyes irányítás helyett szakmai testületnek kell irányítania a PSZÁF-ot, elnökét az Országgyűlés választaná, tagjait a köztársasági elnök nevezné ki. A kormány elfogadta a minisztériumokat és háttérintézményeiket érintő létszám-leépítési javaslatokat. A tárcáknál előirányzott 10 százalékos létszámleépítés 2603 embert érint. Legkevesebben a kormányzati ellenőrzési hivataltól, legtöbben a Pénzügyminisztériumból távoznak. A hat- százalékos létszámleépítés a köz- pohti közigazgatási szervek területi és helyi költségvetési szerveinél 4318 embert érint. A leépítés 20 milliárd forintos megtakarítást jelent. BARANYA RÓBERT Telefonon toboroznak Budapest _________ Hé tfőtől másfél hónapon keresztül ingyenesen lehet hívni a Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztató vonalát, amelyen a fiatalok a szerződéses hadseregről kaphatnak információkat. Az akcióval elsősorban azt kívánják felmérni, melyik megyében a legnagyobb az érdeklődés a katonai szolgálat iránt. Nem toborzó, hanem regisztrációs célú a hétfőtől kezdődő akció - mondta az Europressnek Matyire Péter. A HM kommunikációs igazgatója szerint a szerződéses katonai szolgálat után érdeklődők személyre szabott információt kaphatnak, megtudhatják, mennyit kereshetnek a hadseregnél, illetve hogy milyen kötelezettségekkel jár az állományi tagság. Arra is választ vár a tárca, hogy a fiatalok mennyit hajlandók várni arra, hogy szerződést kössenek velük. Az állományt ugyanis fokozatosan 6000 fővel akarják növelni 2006-ra. Ez azt jelenti, hogy a türelmesebb érdeklődőket csak két év múlva keresnék meg. Matyuc nem kívánta felbecsülni, hogy hányán telefonálnak majd, azt azonban hozzátette: kétezer hívással már elégedettek lennének. A 34 millió forintba kerülő akció során december 15-ig lehet érdeklődni a hivaHonvédvonal A hivatásos katonaság iránt érdeklődök reggel 8-tól 12 órán át hívhatják az ingyenesen hívható 06-80-466-833-as számot. A betűkkel ellátott telefonokról a szolgáltatás az 1800 honvéd billentyűkóddal is elérhető. Az MDF leállítaná Az MDF-frakció azt javasolja, hogy állítsák le a haderőreformot, mert az rossz irányba halad. Karsai Péter, az Ország- gyűlés honvédelmi bizottságának MDF-es elnöke kijelentette: vissza kellene térni a 2000-ben elfogadott országgyűlési határozathoz, amely nagy konszenzussal született meg, és tíz évben határozta meg a szerződéses állományra való áttérést. tásos katonaság felől. Azok, akik regisztrálják magukat a tárca adatbázisába, egy honvédségi akciót bemutató filmet kapnak ajándékba. Matyuc azt is elmondta: a kampánnyal fel akarják mérni, hogy melyik megyéből érdeklődnek a legtöbben a katonaság iránt. Azokon a településeken, ahonnan többen is telefonálnak, később külön toborzóakciót szerveznek. nagy eszter dóra Bővülő vállalkozói hitelek Budapest Jövőre 10,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások az Európai Unió strukturális alapjainak társfinanszírozásában. Ebből 4,5 milliárd forint a hazai finanszírozás, amelyhez az Unió 6 milliárd forintot ad. A Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében elnyert pályázati támogatások összege idén több mint 8 milliárd forint - mondta Apatini Komélné, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára egy szerdai sajtóbeszélgetésen. Elhangzott: az újonnan beindított programok keretében idén mintegy 11-12 ezer vállalkozás számára biztosítják a kedvezményes hitelhez jutás lehetőségét, s a finanszírozási források ennek köszönhetően mintegy 60 milliárd forinttal bővülnek. Apatini Komélné szerint az idei, várhatóan 8,5 milliárd forint pályázati támogatás mellett 60-70 milliárd forint hitelhez juthatnak a különböző konstrukciók révén a kis- és közepes vállalkozások. Ez mindent egybevetve közel 220 milliárd forint fejlesztést generál az országban. Jövőre a tárca számításai szerint 12,5 milliárd forint pályázati támogatás mellett 80-90 milliárd forint összegű hitelhez juthatnak a kis- és közepes cégek, amelyek együttesen a következő évben 240-270 milliárd forint fejlesztést tesznek lehetővé a kis- és közép- vállalkozások számára. A helyettes államtitkár hozzátette: jövőre újabb 14-15 ezer kis- és közepes cég számára nyílik meg a lehetőség az EU-csatlakozásra való ered- ményes felkészülésre. takács Polt beszámolt Budapest Mádl Ferenc köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Polt Péter legfőbb ügyészt és helyetteseit - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A tájékoztatás szerint „a mostani látogatás időszerűségét az adja, hogy az ügyészi szervezet ezekben a napokban értékeli az új büntetőeljárási törvény és az ítélőtáblák, illetve a fellebbviteli főügyészségek tevékenységének megkezdésével kialakult új igazságszolgáltatási fórum- rendszer működésének tapasztalatait”. Polt Péter a gyakorlati munkáról számolt be a köztársasági elnöknek. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az átállás a nehézségek ellenére zökkenő- mentes volt. A legfőbb ügyész tájékoztatást adott az ügyészi szervezet jövő évi költségvetési kilátásairól. Elmondta, hogy a tervezés során az ügyészség figyelemmel volt a gazdaság teherbíró képességére, de még így is 1,7 milliárd forint különbség van a kormány által elfogadhatónak tartott, és az ügyészség által a költségvetési törvényjavaslat részeként benyújtott, a zavartalan működéshez minimálisan szükséges támogatást tartalmazó tervezet között - áll a közleményben. GYERMEKÜNK FAJA. A hagyományoknak megfelelően harmadszor került sor a Gyermekünk fája elnevezésű faültetési akcióra a kaposvári városligetben. Szita Károly polgármester vezérletével 156 család több száz tagja ragadott ásót a városban március 27. és október 9. között született gyermekek fáinak elültetéséhez. __________■ Os ztanak, szoroznak Budapest A kormány az építkezés, az ellenzék a leépítés költségvetésének titulálja a jövő évi büdzsét. A kedden elkezdődött általános vitában a legnagyobb ellenzéki párt képviselője közölte: „ízekre szedjük a költségvetést”. Ugyanakkor minden párt jelezte, hogy egy sor módosító indítványt nyújt be a javaslathoz. A Fidesz javaslatai 400 milliárd forintos átrendeződést eredményeznének a tervezetben. A költség- vetés legsarkalatosabb és legtöbb vitát kiváltó pontjai az adó- és járulékváltozások, illetve az önkormányzati finanszírozás kérdése. A zárószavazásra a tervek szerint december 15- én kerül sor, addig azonban még rengeteg munka vár az Országgyűlésre. Az Europress több gazdasági szakértőtől megkérdezte, hogyan látják: a leépítés vagy az építkezés költség- vetése lesz-e a jövő évi büdzsé? FARKAS - BARANYA BELYÓ PÁL, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója: - Szakmailag nem fogható fel úgy a tervezet, I hogy az az építés vagy leépítés költségvetése, ennek erőteljes politikai felhangja van. Az előzetes jPlp»., jJi kötelezettségeinknek megfelelően úgy kell alakítani gaz- m daságpolitikánkat, hogy valóban csökkenjen az államháztartás hiánya. Ezt ésszerű közkiadási szerkezettel és takarékosabb gazdálkodással lehet elérni, nem pedig adóemeléssel. Az Ecostat elemzései szerint a GDP * - arányos államháztartási hiány 4-4,2 százalék körül alakulhat, ami a tervezett 3,8 százalékhoz képest nem jelentős eltérés. Ez másképp is alakulhat, például ha elindul a világgazdasági fellendülés. AKAR LÁSZLÓ, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója: - A 2004-es költségvetési tervezet korrekciós javaslat, amely nem hoz látványos fejlődést, viszont az államháztartási hiány miatt elengedhetetlen. A növekvő deficitet az okozta, hogy 2001-ben és 2002-ben az állam többet költött, mint amennyit a gazdasági növekedés alapján lehetett volna. A nagy hiány nem tartható tovább. A korrekció indokolt, a módszereivel és a mértékével lehet vitatkozni. A bevétel növelését ugyanis főként az adó- és járulékterhek emelésével akarják elemi, ami nem kellemes a választóknak. A GKI szerint a visszafogás mértéke elfogadható. BARTHA ATTILA, a Kopint Datorg Rt. tudományos főmunkatársa:- A jövő évi költségvetésre rányomja bélyegét az a kényszer, hogy Magyarország 2008-ra az eurózóna tagjává akar válni. Hogy gazdasági szempontból is európai ország legyünk, csökkenteni kell a 2002-ben megnövekedett államháztartási hiányt. Ezt a kormány főként jelentős adóemelésekkel akarja elérni, amelynek következménye lehet egy körülbelül 6 százalékos infláció. Cégünk szerint a jövő évre tervezett gazdasági növekedés túlbecsült, mi 3,2 százalékra számítunk. A fellendülés csak kismértékű lehet, mert a bérek alig, a terhek azonban nagymértékben nőnek, ezért visszaesik majd a lakossági fogyasztás. Jégtörők az egészségügyben Megállapodhat a szaktárca és az orvosi kamara Az orvosok speciális jogállásának törvényi szabályozásáról várhatóan két héten belül megegyezés születhet az Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium és a Magyar Orvosi Kamara között - mondta a két fél szerdai találkozója után Vojnik Mária, a szaktárca politikai államtitkára. Budapest__________ Vojnik Mária szerint egyetértésre jutottak abban, hogy az ágazatot érintő középtávú megállapodás az Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanács hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor a tárca nem látja akadályát az orvosok jogállásával kapcsolatos vitás kérdések rendezésének. A politikai államtitkár elmondta, hogy az orvosi kamara új javaslatokkal áll elő, amelyeket rövid időn belül megküld a minisztérium részére. Arról, hogy az új javaslatok pontosan mire vonatkoznak, egyelőre nem árultak el részleteket. A korábbi nyilatkozatokból kiderült, hogy az orvosok bérezését, az ügyeleti, készenléti rendszer visszásságait egyaránt sérelmezi a szakmai köztestület. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondta: a legfontosabb, hogy a jogállási törvény mielőbb megszülessen, és lehetőleg a jövő év május elsejével hatályba lépjen. Ám mindez nem lehetséges költségvetési többlet- forrás biztosítása nélkül, ezért a megegyezéshez olyan tárgyaló- partnerek kellenek, akiknek hatásköre a pénzügyi fedezet előteremtésére is kiterjed. Kiemelte Negatív rekord Az orvosi kamara képviselői szerdán meghívottként részt vettek az Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanács ülésén is. Éger István úgy vélte: az ágazatot képviselő munkáltatói és munka- vállalói oldal abban egyetértett, hogy az egészségügy jövő évi 4,4 százalékos GDP-részesedé- se minden idők legsajnálatosabb negatív rekordja. azt is, hogy az ágazatból hiányzó mintegy 1500 milliárd forintra már korábban a minisztérium felelős vezetői is utaltak. A megbeszélésen részt vett Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke is. Németh zsuzsa HÍREK Új választás Demecserben a helyi választási bizottság november 16-ra tűzte ki a megismétlendő időközi polgármester-választás napját- mondta Gyimesi Józsefné, a település jegyzője, mti Szerencseturizmus A határ menti területeken egyré nagyobb méreteket ölt a lottóturizmus. A határőrség tájékoztatása szerint a legtöbben Szlovákiából és Ausztriából kísértik Fortunát. Az e heti ötös lottó rekordnyereménye mánmeg- haladja a 4,1 milliárd forintot. EUROPRESS Dráguló jegyek Átlagosan 7 százalékkal emelkednek november 1-jén a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelésioktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz-különjáratok legmagasabb díjai - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, europress Vagyonnyilatkozat Ha az Országgyűlés elfogadja, a jövőben a képviselői mandátummal nem rendelkező miniszterek és politikai államtitkárok vagyonnyilatkozata is nyilvános lehet. Á kormány- párti javaslatot tárgysorozatba vette az alkotmányügyi bizottság, europress Árnyékállam A Fidesz „árnyékállamot” épít, amely kísérlet a demokratikus köztársaság hatalmi szerkezetének gyengítésére, ezzel szemben minden politikai és jogi eszközzel fel kell lépni - közölte Gyurcsány Ferenc sportminiszter, alti szerint több álla- • mi, közhatalmi szerv, illetve annak vezetője és alkalmazottja egymást is támogatva a jobboldal antidemokratikus törekvéseit szolgálja. Orbán Viktor volt kormányfő szerint a kormánynak tartózkodnia kellene a független intézmények elleni támadásoktól, és az így értékelhető nyilatkozatoktól, mti Orbáni vízió A két Magyarország orbáni víziója az európai uniós csatlakozásra történő felkészülés legnagyobb akadálya - mondta Ta- bajdi Csaba képviselő az MSZP nemzetpolitikai tagozatának ülésén. A politikus úgy véli: ha a Fidesz rájátszik a csatlakozás átmeneti nehézségeire, kialakíthat egy sehova sem vezető euroszkepszist, polarizációt, mti Vízproblémák Az MDF szerint a vízgazdálkodási társulatok gazdasági ellehetetlenüléséhez vezethet az, ha az FVM-hivatalok nem igazolják a társulatok által elvégzett munkát - közölte Med- gyasszay László képviselő, mti A forgalom ellen Demonstrációsorozatot tart Dabason, az 5-ös úton a helyi lakosság a nagy forgalom következtében mára elviselhetetlenné vált zaj- és levegő- szennyezés, valamint a megnövekedett balesetveszély miatt- közölte a szervező, az Összefogás Dabasért Egyesület képviselője, Bálintné Reiszki Zsuzsa, mti Kitüntetéspótlás Mádl Ferenc köztársasági elnök állami kitüntetéseket adott át a Sándor-palotában mindazoknak, akik augusztus 20-án, az államalapító Szent István király ünnepén nem tudták átvenni a nekik járó elismeréseket. Az államfő Medgyessy Péter miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sport- miniszter jelenlétében nyújtotta át a kitüntetéseket, mti