Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-03 / 270. szám
6. OLDAL BARANYA I 2003. Október 3., péntek T U K O R Elaludt a volánnál? Pécsett csütörtökre virradó éjszaka a Komlói úton.egy nő elveszítette uralmát a járműve felett, előbb egy oszlopnak, majd egy parkoló autónak ütközött, amelyben szerencsére éppen senki sem tartózkodott. A sofőr, aki a rendőrség szerint feltehetően elaludt a volánnál, súlyos sérüléseket szenvedett, a kár nyolcszázezer forint. (mb) Egymillió a kocsiból Pécsett az egyik dűlőben szerdán egész napra nyitva hagyta tulajdonosa az utcán parkoló kocsiját, amelyben egymillió forint is volt. Az alkalmat kihasználta egy tolvaj, aki habozás nélkül elvitte a summát, (mb) Megvédték a kocsmát Szőkéden szerdán három fiatalkorú fiú kísérelt meg betörni a kocsmába, azonban az éber helyiek elfogták és átadták őket a rendőröknek. Később kiderült az is, hogy a fiúk egy átmeneti otthonból meglógva éppen szökésben voltak. (mb) Teherautónak ütközött Hidas közelében a 6-os úton szerdán egy budapesti férfi kocsijával egy teherautót akart megelőzni, de összeütközött egy vele szembe haladó másik teherautóval. A baleset során a vétkes sofőr súlyos sérülést szenvedett, az anyagi kár pedig csaknem négymillió forint. (mb) Megtalálták az eltűnt fiút Pécsett kedden jelentették be a rendőrségen, hogy eltűnt nevelőszülei házából egy tizenhárom esztendős fiú. A rendőrök szerdán este találtak rá a városban, amint egy szórakozóhely környékén múlatta az időt. A már korábban többször is elcsavargott gyermeket átadták nevelőszüleinek. imbi KOZÁRMISLENY TERJESZKEDIK. A Dunántúlon talán Kozár- mislenyben folyik a leglázasabb ütemben a családi házas övezet építése. Az önkormányzat október végére teljes infrastruktúrával kínálja ä telkekét. Mire' az északi lakótelep most készülő háromszázötven új lakásába beköltöznek, addigra a község lakossága eléri az ötezer főt, ami egy Ötödével több a tavalyi népességnél. fotó. tó™ l. Napirenden a temető Sásd A hegyháti település temetőjének nyitvatartási rendjéről tárgyal hamarosan a sásdi képviselő-testület. A téma azért kerül napirendre, mivel többen is kifogásolták, hogy vasárnap zárva tart, illetve nem lehet autóval behajtani a sírkert területére.- Az elmúlt időszakban igencsak megszaporodtak a temetői lopások - mondta lapunknak Fodor István polgármester. - Ezért szigorítani kellett a nyitvatartási rendet és így az elővigyázatosságra helyeztük a hangsúlyt. Az önkormányzat ennek ellenére fontolóra veszi a lakosság kérését. így elképzelhető, hogy hamarosan személygépkocsival is belehet majd hajtani a temető területére, akár vasárnap is. Bün-krimi-rend Felpörögtek a táblabíróságok Az új ítélkezési rendszer gyümölcse csak néhány év múlva fog beérni Bár a táblabírák az első három hónapban felpörgették az ítélkezési munkát, mégsem érződik az a változás, amit az ítélőtáblák felállításának indoklásában hallhattunk, jelesül, hogy ezután hamarabb születnek meg az ítéletek. A szakemberek szerint alaptalan volt gyors eredményt várni: a négyfokozatú ítélkezési rendszer gyümölcse csak néhány év múlva fog beérni. Pécs A pécsi táblabírák úgy vélik, tradícióteremtő és egyben szakmai hozzáértést bizonyító három hónapot zártak maguk mögött. Igyekeztek felpörgetni az ítélkezést, miközben nemcsak a megyei bíróságokról érkező, hanem a Legfelsőbb Bírságról megkapott ügyiratok terhét is nyögik. Utóbbitól pontosan egyéves hátralékot vettek át, így elképzelhető, hogy a megkapott örökséggel - miszerint lassan születnek az ítéletek - ők sem tudnak a jelenlegi miliőben maradéktalanul megküzdeni. Dr. Lábady Tamás elnök szerint kollégái legfeljebb másfél-két évet tudnak ilyen megfeszített tempóban dolgozni, ezért óhatatlanul erősítésre lesz szükség. Jelezte, hogy máris egy polgári ügyekkel foglalkozó bíró beállításának lehetőségéért folyamodott, ami a segítőkkel együtt újabb három státust jelentene. Megoldás volna, ha záros határidőn belül fölállna a győri és a miskolci tábla is, így a jelenlegi három helyett öt fellebbviteli K fórumon oszlana el a munÉ ka, ám a kormányzat jelenlátva Lábady Tamás ebben nem nagyon reménykedik. A Pécsi ítélőtábla elnöke a mindemellett sikeresnek ítélte a négyfokozatú bírósági rendszer visszaállítását. A táblákhoz rugalmasan igazodva megváltozott a polgári perrendtartás is, ami azt jelenti, hogy több, korábban a városi bíróságokon induló per már első fokon a megyén startol. Az ítélkezés szakmailag alaposabb, ebből következően megcsappanhat a fellebbezések száma, és azok végére is gyorsabban lehet pontot tenni. A bírói gyakorlat azt mutatta eddig, hogy a fellebbviteli tanácsokban országos átlagban havi 30 ügyet tudtak lezárni, a Pécsi ítélőtáblán az elmúlt három hónapban átlag 40-45 ítélet született. Végül az is előre mutat, hogy közelebb kerültek a fellebbviteli fórumok a lakossághoz, kevesebbet kell a pereskedőknek utazniuk, könnyebb a régióközpontokban elhelyezkedő ítélőtáblák megközelítése. Lapunk kérdésére Lábady Tamás elmondta, hogy a táblabírák javadalmazása nem kiugró; egy megyei bíróságon dolgozó tanácsvezető bíró jobban keres. Némi változást hozhat, hogy az év közi emelés után novemberben újabb 25 százakkal emelik a bírói javadalmakat, s így előfordulhat, hogy a kezdő táblabíró havi 200 000 forint feletti nettó jövedelmet vihet haza, s a vezető posztokon lévők eljutnak a 250 000-300 000 nettóig. Ehhez azonban tegyük hozzá: a bírói összeférhetetlenség miatt kollégái mellékállást nem vállalhatnak. Végül egy fontosnak tűnő inÜGYMENET AZ ÍTÉLŐTÁBLÁN AZ ELSŐ HÁROM HÓNAPBAN átvett ügyek polgári ügyek büntetőügyek a legfelsőbb bíróságról:------> 491 118 Baranyából:-----------------------—♦ 210 64 Somogyból:-----------------------—» 143 . 56 1 Tolnából: --------------------------» 96 Vasból:------------------------------—» 106 39 1 Zalából:-----------------------------—* 111 20 összesen: ------------------------—* 1157 309 ítélet született:-------------------—* m m „ formáció: a Pécsi Táblabíróság az adófizető polgároknak 195 millió forintba került, amelynek egyik fele építési-kivitelezési költség, a másik pedig a műszaki háttér kialakítására kellett. (Háttér: www.dunantulmapb.hu) KOZMA FERENC Megjött az első náthahullám Bár az elmúlt napokban megszaporodtak a megfázásos megbetegedések, influenzajárványra csak a téli hónapokban számítanak a szakemberek. Baranyai körkép Feltehetően az időjárás számlájára írható, hogy az utóbbi napokban megyeszerte megnőtt a légúti betegségek száma, sokan küszködnek köhögéssel, náthával, enyhe lázzal. Szakemberek szerint a napközbeni enyhülés, illetve a kora esti, és reggeli csípős hideg sok emberen ldfog. Ráadásul még nem kezdődött meg a fűtési szezon sem, így az egyszerű megfázás oka kézenfekvő. Emellett az őszi iskolakezdés miatt könnyebben terjednek azok a betegségek, amelyek a hirtelen, egy-két hét alatt bekövetkezett hőmérsékletcsökkenéssel alakulhattak ki. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) tájékoztatása szerint a megyei virológiái laboratóriumban egyelőre nem mutattak ki ehhez köthető vírusos megbetegedést, influenzajárvány pedig csak egy-két hónap múlva várható. A jelenleg dúló nátha, légúti betegség általában nem jár magas lázzal, kísérő tünetei a tüsszögés, torokfájás, levertségérzet, enyhe hőemelkedés. Erre elvileg nem adnak antibiotikumot, főleg a tüneteket csökkentik, így fájdalom-, illetve szükség esetén lázcsillapító, orrcsepp a felírt patikaszer. A szövődmények ugyanakkor veszélyesebbek lehetnek: tüdő-, homloküreg- vagy arcüreggyulladás léphet fel. Ha a tünetek súlyosbodnak, vagy néhány nap alatt nem múlnak el, mindenképpen orvoshoz kell fordulni. A megyei ÁNTSZ várhatóan október közepétől fogja elrendelni az influenzafigyelő szolgálatot. Ez annyit tesz, hogy a kijelölt háziorvosoknak, gyermekorvosoknak majd jelenteniük kell, ha influenzagyanús megbetegedéseket észlelnek. Emellett ekkortól folyamatosan ellenőrzik az iskolai és óvodai hiányzásokat is. (Háttér: www.dunantulinapb.hu) SOMLAI ADRIENN Háromnapos vörösborünnep Villány Országos virágkötészeti versenynyel kezdődik el ma délelőtt a város háromnapos Vörösbor Fesztiválja. A Mediterrán Ősz keretében zajló programsorozatnak szintén a mai napján nyílik meg Romfeld Ákos fotóriporter Villány tegnap és ma című kiállítása a művelődési házban, míg a fesztivált hivatalosan 17.00 órakor nyitja meg Takáts Gyub polgármester az Eislingen téren. Az ünnep leglátványosabb eseménysorozata szombaton indul. A zenés ébresztőt követően egyebek között grillverseny, hintós és huszáros szüreti felvonulás, fúvós- és tánc- együttesek - többek mellett Budapestről, Ausztriából, Mohácsról és Siklósról - fellépése lesz látható és hallható, valamint ekkor ismerkedhetnek meg az érdeklődők a különböző borrendekkel, illetve a helyi borkirálynővel és borkirállyal is. Míg a bemutatkozást hordócsapolás, a napot látványos tűzijáték zárja. A kulturális műsorszámokban vasárnap sem lesz hiány, a délelőtti szabadtéri német nyelvű szentmise után délután Menyhárt Éva nótaénekes mellett az újpetrei német nemzetiségi tánccsoport és fúvószenekar, illetve a pécsi Mecsek Tánc- együttes is színpadra lép. A Vörösbor Fesztivál során esténként utcabál várja az érdeklődőket, ahol mindennap más-más zenekar szolgáltatja a talp alá valót. KJ. Hírek VÁSÁROSDOMBÓN a hétvégén tartották a Civil Szervezetek II. Hagyományőrző Találkozóját. A Komlóért Egyesület által elindított vándorserleget az idei megmérettetésen legjobb eredményt elérő Mecsekjánosi- ért Egyesület kapta meg. (bmc) FEKEDEN elkezdték a község járdáinak felújítását. A munkálatok egy részéhez szükséges hárommillió forintot a Térségi Területfejlesztési Tanács pályázatán nyerték. (o) VÉMÉNDEN egy óvodai csoporttal kevesebb indult szeptembertől, ugyanakkor átalakították az épület belső részét, újabb pihenőszobát kialakítva a gyerekeknek. (o) SUMONYBAN ma délután az önkormányzat a település idős polgárait hívja egybe, s a legöregebbeket virággal és pezsgővel fogják köszönteni. Az ormánsági kistelepülésen a legidősebb hölgy a 87 éves Bátorka Anna. * (a) ZÓKON a napokban kezdték el a kivitelezők a faluház munkálatainak második ütemét, amelynek keretében többek között az elavult nyílászárókat is kicserélik. A beruházás mintegy 40 millió forintba kerül majd. ______________________________________ICKl SZ AKKÉPZÉSI KONFERENCIÁT TARTOTTAK tegnap Pécsett a Baranya Megyei Közgyűlés, Pécs Megyei Jogú Város, valamint a Pécs-Ba- ranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A rendezvényen megjelent szakemberek megvitatták a szakképzés rendszerének reform- folyamatát, az OKÉV szerepét a regionális szakképzésben, az iskolarendszeren kívüli szakoktatást, a gazdaság elvárásait és a kamara szere- pét a szakképzés területén, valamint a szakképző intézmények feladatait a szükséges törvénymódosítás tükrében._________ icki - fotó: t. l.