Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-19 / 286. szám
10 MAGYAR LABDARÚGÁS 2003. OKTOBER 19. Itthon nem megy? Mostanság egyre többet hallani: Szabics Imre időben igazolt külföldre. A csatár 18 évesen szerződött Ausztriába, s a szakértők biztosra állítják, sikereit ennek köszönheti. Csupán fikció, de meglehet, ha a Stuttgart csatára anno itthon marad, akkor most egyike lenne a honi élvonalban elszürkült sztárocskáknak. Persze, ezek a „menők” itthon is jól megvannak, átlagban közel 800 ezer forintot vehetnek fel havonta, miért mennének gürizni valamelyik külföldi egylethez. A Vasárnap Reggel annak járt utána, hogy valóban csak külföldön vál- hat-e a magyar tehetségekből jegyzett labdarúgó, avagy az NB I végérvényesen a megélhetési futballisták paradicsoma lett? ■ Verebes József számos tehetséget nevelt fel. Az 1985-ben UEFA-kupá- ban döntőig jutott Videoton számos játékosa nála kezdte a pályáját, a „Mágus” korán lehetőséget biztosított a számukra. A tréner amondó, a hazai edzőknek bátrabban kéne a tehetséges fiatalokhoz nyúlni.- Egy ígéretes fiatal csupán akkor futhatja be azt a karriert, amit a tehetsége okán jósolnak, ha játéklehetőséget biztosítanak a számára - magyarázta Verebes. - Nézzék meg az argentin és a brazil liga ■ meccseit, 18 és 20 éves fiatalok ejtik ámulatba a közönséget. Európában az Ajax az utánpótlásneveléséről híres, nálunk ezzel szemben mi a helyzet? Az új tulajdonosok, akik az összeállításba is beleszólnak, hoznak hét-nyolc tehetségtelen külföldit és teleszórják velük az élvonalat. Elveszik a helyet a fiatalok elől. Katasztrófa, amit ezek művelnek. Verebes mindemellett bevallotta, egyre inkább úgy tűnik, hogy idehaza elkallódnak a tehetségeink.- Van abban valami, hogy minél előbb külföldre kell igazolni. Sajnos úgy tűnik, itthon tényleg elszürkülnek a tehetségek. Illés Béla személye megosztja a közvéleményt. Van, aki amondó, az MTK középpályása pazar pályát fu- • tott be idehaza, ám akad olyan is, aki azzal vádolja, hogy bátortalan volt és nem merte kipróbálni magát egy komolyabb bajnokságban.- Nem akartam mindenáron külföldre menni - reagált Illés. - De valójában egyszer Szabics Imre „A grazi első két évem megtanított arra, hogy értékén kezeljem a dolgokat. Magyar kiskedvencként mentem a Sturmhoz, ahol ez semmit sem számított, utolsó, a csapat harmincadik embere lettem. Komoly sztárok közé kerültem, Jurán, Koczian, Vastic... én meg nem értettem, miért nem játszom. Nehezen dolgoztam fel, kemény menet volt. Haza akartam jönni, de a játékostársak biztattak, hogy nem szabad feladni. Az akkori barátnőm is sokat segített nekem, az elején a szüleim is rendre kint voltak. Kellett a család közelsége, mert kínlódtam. Úgy éreztem, hiába minden, nem számít, ha az edzéseken én vagyok a legjobb, akkor sem kapok szerepet. Ez legalább másfél évig tartott. Ennek ellenére nem bántam meg, és ez, remélem, üzenetértékű." sem akadt olyan ké- r ő m , amely komolyan felcsigázott vol na. Az nem úgy megy, hogy én kitalálom, most akkor Bundesliga vagy Spanyolország. Később persze már az MTK sem akart elengedni. A középpályás mindenesetre amondó, az ő idejében jobb volt a helyzet, a mai fiatal játékosok nak nehéz lehet Magyarországon érvényesülni.- Az a közeg, ami körbeveszi a labda rúgásunkat egyre rosszabb. Az én időmben még barátságosabb volt a helyzet. Éppen ezért azt tanácsolom a tehetségeknek, hogy ragadják meg az alkalmat és amint lehet, menjenek külföldre. Vörösbaranyi József menedzserként tevékenykedik, ő is egyetértett Verebessel és Illéssel.- Az a fiatal, aki húszéves koráig nem jut ki, abból nem lesz futballista. Évente öt-hat magyar tehetség kallódik el. A 17-18 éves srácoknak egyre kevesebb a sanszuk, hogy odakerüljenek a kezdőcsapatok közelébe. De miután nem kapnak lehetőséget, nem is tudnak tovább állni, hiszen egy másik csapat miért szerződtetné? Nem bizonyított sehol. A menedzser szerint valóban akadnak olyanok, akik az itthoni tuti pénzt választják a rázósabb és jóval keményebb külföldi megmérettetés helyett.- Rájuk nagyon haragszom. Sokan nem merik bevallani, de tényleg azért maradnak, mert itthon is "w megkapják a pén- VÉk züket. Illés Béla szerintem nem ■P ilyen. Neki lett volna lehetősége, de a klubja olyan pénzt kért érte, amely túlságosan soknak tűnt. Biztos volt olyan periódusa, amikor belevágott volna, de aztán úgy döntött, inkább itthon marad. Ezért szerintem őt nem szabad bántani. Sz. T. i HÍREK Szabics gólt rúgott a Brémának ■ Megszakadt Hildebrand kapus góltalansági sorozata, ennek ellenére Szabics Imre, Kuranyi és Tiffert góljaival a Stuttgart 3-1-re győzött Brémában (a Werderben Lisztes Krisztián végigjátszotta a meccset), így Felix Magath együttese továbbra is veretlen a Bundesligában. Tovább mélyült a Hertha válsága, miután Király Gáborék hazai pályán kaptak ki 4-1-re a Leverkusentől. A 9. forduló eredményei: Bremen-VfB Stuttgart 1-3, FC Köln-Freiburg 1-0, Dortmund-Hannover 6-2, Hertha-Bayer Leverkusen 1-4, Mönchengladbach-Bayern München 0-0, 1860 München- Eintracht Frankfurt 1-0, Wolfsburg-Hansa Rostock 3-1. Az élcsoport: 1. Leverkusen 22 pont, 2. Stuttgart 21, 3. Dortmund 19. Először kapott ki a Honvéd ■ Meglepetéssel zárult az NB I/B 11. fordulójának tegnapi első felvonása. Az eddig veretlen listavezető Budapest-Honvéd váratlan vereséget szenvedett Bodajkon. Eredmények: Bodajk-Bp. Honvéd 1-0, Balassagyarmat-K. Rákóczi 1-0, Nyíregyháza-Tatabánya 1-2 (pénteken játszották: Vasas-Vác 0-0). Rangadó a Hungária körúton ■ Rangadót játszanak ma Budapesten, az Arany Ászok Liga 10. fordulójában. A tabella első két helyezettje, az MTK és a DVSC játszik egymással 18 órától a Hidegkúti-stadionban. A további mérkőzések: Békéscsaba-Újpest 14.3Ö, Győr-FTC 16.00 (ATV), Videoton-Sopron 18.00, Balaton FC-ZTE 18.00, Haladás-Pécs 18.00. AZ NB I ALLASA1. MTK 9 5 2 2 16-9 17 2. DVSC 9 5 1 3 16-7 16 3. Videoton 9 4 4 1 14-11 16 4. Sopron 9 4 2 3 13-10 14 5. Balaton FC 9 4 2 3 9-6 14 6. Pécsi MFC 9 4 2 3 10-10 14 7. Győri ET0 9 3 2 4 8-13 11 8. FTC* 9 4 4 1 13-11 10 9. Újpest FC 9 2 4 3 9-9 10 10. Haladás 9 2 4 3 8-12 10 11. B. csaba 9 1 3 5 8-15 6 12.ZTE 9 1 0 8 11-22 3 *A FTC-től hat pont levonva. Szentes még nem ünnepel Robog a Löki. Szentes Lázár együttese kilenc fordulót követően a második helyen áll az élvonalban, míg az UEFA-kupában bejutott a második fordulóba, ahol a görög PAOK Szalonikit kapta ellenfeléül. Böőr Zoltánék nem tettek mást, mint igazolták a várakozásokat. A szurkolók tudniillik a szezon kezdete előtt úgy vélekedtek, hogy ez a csapat befuthat, és végre bajnoki címet nyerhet. A Löki még nem futott be, mi több, elég rozsdásnak tűnt a szezonnyitón. ■ Debrecenben sosem látott várakozás előzte meg az idei nyitányt. Nem véletlen, hiszen jól erősített Szentes Lázár. Visz- szatért a csapathoz Madar Csaba, aki öt évig az MTK-nál szerepelt, és a saját nevelésű Csehi Zoltán is hazatalált. Halmosi Péter szintén a Lokit választotta, ő az osztrák Grazer AK-től érkezett kölcsön, korábban a Haladásban játszott. Az erősítések ellenére a Debrecen beragadt a rajtnál, az első négy fordulóban csupán négy pontot szerzett.- Érdekes, sokan azt képzelnék, hogy a korai, úgynevezett rosszabb időszakunkban másképp játszottunk - véleményezte a helyzetet Szentes Lázár edző. - Pedig alig fedezhető fel különbség. Arról szeretnek megfeledkezni, hogy korábban 3-0-ra legyőztük a Haladást, 4-0- ra a Zalaegerszeget. Csak ugye ezek nem sorozatban történtek. Aztán jöttek a sorozatos sikerek. A Debrecen az elmúlt öt fordulóban négyszer győzött, s közben az UEFA-kupán oda- vissza felülmúlta horvát ellenfelét is.- Nem beszélhetek titokról, csupán egy nagyon egyszerű dolgot mondhatok. Javult a helyzetkihasználásunk. Amíg a Videoton ellen öt lehetőségből egyet sem lőttünk be, addig Békéscsabán három helyzetből kétszer is a kapuba találtunk. Éppen ezért a mostani sikeres szériának nem is tulajdonítok nagy jelentőséget. A Debrecen idei legnagyobb tette kétségkívül a Ferencváros elleni 5-0-s siker. Ez talánfelülmúlja azt is, hogy a gárda az UEFA-kupá- ban a második körbe lépett. Szentes a zöld-fehérek elleni győzelmet sem reagálja túl, inkább a leendő feladatokra koncentrál.- Nem ragadhatunk le, nem ünnepelhetjük magunkat. Az UEFA-kupában a PAOK vár ránk, amely nehezebb falat lesz, „Nem ragadhatunk le, nem ünnepelhetjük magunkat” mint a Varteks volt. Első ránézésre azt mondom, lehet esélyünk, a lényeg az, hogy az első, kinti meccsen minél jobb eredményt érjünk el. Szentes nem ünnepli magát, s habár nagyon népszerű Debrecenben, ö mégis úgy gondolja, főképp a játékosoknak jár a dicséret.- Egy edző sosem lehet olyan népszerű, mint a játékosa. Nem is szabad ezzel foglalkozni, a lényeg az, hogy elfogadják és méltányolják az ember munkáját. A sztárok úgy is a játékosok lesznek, mert a közönség a győztes meccs után róluk beszél, őket ünnepli. A debreceni publikum egyébként nagyon kritikus, csak a győzelmet fogadja el, s ez nagy teher mindenki számára. Persze, melyik publikum ünnepli meg a vesztest? Szentes sztárjai, mint Sándor Tamás, Bajzát Péter vagy Böőr Zoltán abszolút szurkolókedezt vencek. A tréner bevallotta, is kezelnie kell.- Korábban Szombathelyen egy brazil játékosommal portugálul vívtam szópárbajt az öltözőfolyosón. Na, ő a Haladás egyik sztárja volt. Szerencsére Debrecenben még nem akadt komoly gond, de az igazság az: minden játékossal, minden szinten akad probléma. A csá- patjáték erről szól. Tizenegy játékos játszhat, ám a mi keretünk például 26 fős. Éppen ezért az aktuális feszültségek mindig abból adódnak, hogy valaki játszik, valaki nem. Az egykori győri gólvágó elmondta, hallott a debreceni szurkolók tippjéről, akik bajnokcsapatnak jósolták a Lokit.- Bevallom nem lepett meg a tippjük, de ezzel nem szabad foglalkoznunk-, mert görcsössé válhatunk. A szurkolók nyugodtan jósolhatnak, de mi, kilenc fordulót követően, hülyék lennénk arról ábrándozni, hogy bajnokok lehetünk. Majd 32 forduló után beszélhetünk róla. Szabó Tamás i OKTOBER 19., VASÁRNAP első a sportban 08.45 Heti helyzet (ism.) 09.30 Futtában - magazinműsor (ism.) 09.45 Kézilabda, férfi BL, csoportmérkőzés. Fotex-KS Vive Kielce (ism.) 12.00 Televíziós vásárlás 12.15 Labdarúgás, angol bajnokság, 9. forduló, Arsenal-Chelsea (ism.) 14.00 Televíziós vásárlás 14.15 Szepesivel akkor és most... 43. rész 14.45 Labdarúgás, olasz bajnokság, 6. forduló, Roma-Parma (élő) 17.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság, 7. forduló, Valencia-Espanyol (élő) 19.15 Ász - teniszmagazin (ism.) 19.45 H20 - a SP0RT1 vízimagazinja (ism.) 20.15 Labdarúgás, olasz bajnokság, 6. forduló, Milan-Lazio (élő) 22.45 Labdarúgás, német bajnokság, 9. forduló, Kaiserslautern-Hamburg 00.30 Szuperbike (ism.) "TÁ D c"** i"*"' it % g*“— CZi I 1 ■ 1^. HL I m EZ EZ HANGSEBESSÉGGEL! Meghallgathatja leendő párja üzenetétI Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TALÁLJON TÁRSAT KIÉG MA! 06-90-230 720 A hívás dija Ft-»-áfa/pe>rc-»-á Ft-^-áfa kapcsolási díj. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp,, Pf:591.Tel.. 488 -5615 É * Szentes Lázár szerint első ránézésre csapatának lehet esélye a PAOK ellen