Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-18 / 285. szám

2003. Október 18., szombat 17. OLDAL A REGIONÁLIS FEJLE SZTÉSI TANÁCS HÍREI Sikeres pályázatok, önmagukon túlmutató eredményekkel Újabb két sikeres cég, régiós pályázatok nyertese mutatkozik be olvasóinknak. Két különböző megye, két különböző eset, de a tanulság talán ugyanaz: aki kellő háttérrel, megalapo­zottsággal, átgondolt tervvel - no és persze elszántsággal - rendelkezik, az a siker reményében nyújthatja be munkáját a fogadó szervhez. S miként egyik interjúalanyunk találóan megfogalmazta: a lehetséges veszteséghez képest összeha­sonlíthatatlanul nagyobb lehet a várható nyereség, ami mint tudjuk, újabb többletet képes produkálni. Munka nélkül nincs pályázati siker A Bátmetáll Kft. - amennyi­ben a jogelődöt is figyelembe vesszük - több mint fél évszá­zada működik Tolna megye legdélebbi városában, Báta- széken. A cég alapvetően fém­forgácsolással, fém munkavé­delmi eszközök - húsipari kesztyűk, kötények - gyártá­sával foglalkozik. A közel­múltban ez a tevékenység a korábbiakhoz képest még ma­gasabb szinten folytatódhat, köszönhetően annak a fejlesz­tésnek, melyet a kft. 2001-es Phare „Tükörprogram” nyer­tes pályázójaként valósíthat meg. Dr. Heimann János ügyvezető igazgató egyebek mellett elmond­ta: az általa irányított vállalkozás fele-fele arányban termel hazai, il­letve külföldi piacra. A magas mi­nőség biztosítása mindkét vonat­kozásban alapfeltétel, ennek a kí­vánalomnak eleget tenni termé­szetesen csak képzett dolgozók­kal, illetve korszerű technológiá­val lehet.- Különösebb panaszra nincs okunk, cégünk jól működik, vi­szont naponta érezzük a piac szo­rítását - húzza alá az igazgató. - A követelmények mindig magasab­bak és magasabbak. Ezzel ne­künk is lépést kell tartanunk, pél­dául a régi gépsorok lecserélésé­vel. Ezért pályáztunk: tehát, hogy siker esetén, önerő biztosításával képesek legyünk beszerezni a high-techet biztosító berendezést, azaz konkrétan egy CNC forgá­csoló gépet.- A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 25 millió forin­tot érő pályázata átütő eredmény­nyel járt a Bátmetáll számára. Mi a siker titka?- Előrebocsátanám, hogy ne­künk nem ez volt az első nyertes pályázatunk, tehát bizonyos ta­pasztalatokkal már rendelkez­tünk. De ez a mostani is megerő­sített abban, amit már korában is tudtunk: csak a maximális szak­mai megalapozottság hozhat eredményt. Az anyagot úgy kell összeállítani, ahogy az a nagy­könyvben meg van írva - tehát pontról-pontra dokumentálva. Ami engem illet, okleveles könyv- vizsgálóként van némi fogalmam a tennivalókról, a fogadó szerve­zet, a regionális fejlesztési tanács ügynöksége is példaértékű együttműködést tanúsított, de így sem tartottuk feleslegesnek igénybe venni pécsi, avagy szek­szárdi oktatási intézmények jeles műszaki szakembereinek útmu­tatásait.- Ez viszont azt jelenti, hogy bi­zony, munkát kell befektetni egy- egy pályázatba...- Nem is keveset! Ráadásul időben sem kevés a ráfordítás. De esetünk is azt bizonyítja, hogy megéri. Ugyanis nemcsak egy ki­váló géppel gazdagodtunk, ami­nek révén újabb, jelentős megren­deléseket szereztünk, hanem - a munkaügyi központ segítségével - nyolc dolgozónk át-, illetve to­vábbképzéséhez is hozzájárulhat­tunk. Tehát kollégáink tudás­szintben is gyarapodtak. Mutatók, jelentős javulással Mélyépítés, vízépítés, illetve az ehhez kapcsolódó, szerte­ágazó technológiai folyama­tok: ez a fő profilja a Somogy megyében, azon belül Kapos­várott található Hydrotechnik Kkt.-nek. Tálos Árpád igazga­tó a vele készített interjúban hangsúlyozta: a munka nem jön Kaposvárra, tehát a cég­nek kell - akár a szomszéd­megyékbe is - a munka után menni. Ráadásul kellően gé­pesítve.- Árokásók, teherautók, komp­resszorok, számítógépek - sorol fel csak néhányat a technikát ma­gába foglaló parkból Tálos Árpád.- Sőt, a számítógépes háttérhez szoftverek, tervezőprogramok is tartoznak.-Ezt a listát kívánták gyarapí­tani a 2001-es Phare „Tükörprog­ram” régiós pályázatán, a kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése címszó alatt. Milyen re­ményekkel adták be a pályamű­vet?- A mi cégünk nem tartozik a rendszeres pályázók közé, bár néhány alkalommal már megmé­rettük magunkat ezen a téren is. Tény, hogy pénzt akár most, akár a jövőben csak pályázat útján le­het szerezni.- Most, hogy már az ismert, a Hydrotechnik Kkt. számára ked­vező eredmény ismeretében be­szélgetünk, milyen tényezőkre hívná fel a leendő pályázók figyel­mét?- Először is arra, hogy a pályá­zatírás külön szakma. Ha mi nem is értünk hozzá, azért akadnak szép számmal megbízható iro­dák, amelyek ilyesmivel foglal­koznak. Aki egy kicsit is bizony­talan, nyugodtan fordulhat hoz­zájuk. Ezt tettük mi is, kerestünk egy hozzáértő céget.- Ez a megoldás elriaszthatja azokat, akik pénz hiányában nem tudják kifizetni a külső szak­értőket.- A helyzet nem ennyire vé­szes, tőlünk eleve nem kért olyan sok pénzt a megkeresett cég, rá­adásul a főösszeget csak a pályá­zat, a 25 millió forint megnyerése után kellett kifizetni.- Mit tapasztalt a pályázat me­netét tekintve?- A benyújtptt munka több ros­tán megy át, tehát szakmailag na­gyon komoly vizsgálat előzi meg a döntés kihirdetését. S a folya­matot áttekintve mindenhol rend­kívül korrekt magatartást tapasz­taltam. Egyébként hadd húzzam alá azt is, hogy a lehetséges vesz­teséghez - az előzetesen letétbe helyezett összeghez - képest a nyereség összehasonlíthatatlanul sokszoros lehet.- Ez utóbbi történt az önök ese­tében, a nyert összegen kiépíthet­ték a komplex víz-levegő impulzu­sos vízhálózat-tisztító rendszert. Mit jelent mindez a Hydrotechnik Kkt. számára?- Többek között azt, hogy a megvásárolt berendezésekhez új, magasan képzett munkaerőt biz­tosíthattunk. A rendszer a koráb­bihoz képest sokkal gyorsabbá vált. Ez pedig jóval nagyobb ter­melékenységi mutatót eredmé- nyezett cégünknek. _______■ Él elmiszer-piac Az olaszországi Mantovában a közelmúltban megrende­zett konferenciával ért véget a Café elnevezésű páneuró­pai program, amelyben a Dél-dunántúli Régió képvi­seletében a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügy­nökség is részt vett. A Café célja az európai élelmi­szeripar piaci tendenciáinak vizs­gálata és fejlődési lehetőségeinek meghatározása volt. A program egy rendkívül mélyreható felméréssel indult, amely alapján szakértők határoz­ták meg a legfontosabb piaci, fo­gyasztói, illetve technológiai tren­deket, amelyek várhatóan Európa minden térségének élelmiszer- iparát erőteljesen befolyásolják. Ennek megfelelően az előadók olyan kérdéseket taglaltak a kon­ferencián, mint a multinacionális kiskereskedelmi láncok egyre nö­vekvő befolyása az élelmiszer- iparra, az EU élelmiszerbiztonsá­gi szabályozásának hatása, vagy éppen a gyorsan változó fogyasz­tói szokásokban rejlő veszélyek és lehetőségek. A rendezvény ki­váló alkalmat nyújtott arra, hogy a résztvevők megismerhessék az ágazatot érintő közös gazdasági, piaci, szabályozási tendenciákat. Az így szerzett tapasztalatok el­engedhetetlenek ahhoz, hogy színvonalas, az ágazatot megha­tározó nemzetközi környezetnek is megfelelő helyi fejlesztési do­kumentumok készülhessenek. A programban felhalmozott tudás a Dél-dunántúli Régióban először a jelenleg készülő Regio­nális Innovációs Stratégia (RIS) élelmiszeripari részében haszno­sul. ■ I Dél-Dunántúli Régió www.ddrft.hu Az oldal a Bél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával készüli Vidékfejlesztés holland segítséggel A világ élvonalába tartozó holland szakemberek vezetésével és a holland kormány finanszírozásával integrált vidékfej­lesztési projekt (PRIDE-H) indult hazánkban, amelyben régi­ónk egyik kistérsége, a paks-dunaföldvári is részt vesz. A pro­jekt része az a tanulmányút is, amelyen régiónkból a Dél-Du­nántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az érintett kistér­ség szakemberei vettek részt. tanácsadás. A ’80-as évekig a kor­mány finanszírozta a működésü­ket, ezt követően azonban egyre kisebb szükség volt a nagy appará­tus fenntartására, mert a gazdák maguk fizettek a tanácsadásért,'ü- letve a feldolgozóipar saját tanács­adókat ajánlott - ingyen! - a gaz­Az integrált vidékfejlesztés gya­korlata Magyarországon elneve­zésű, ez év végéig tartó projektet az FVM kezdeményezte, megva­lósítását a holland kormány fi­komplex fejlesztését. A munkába és a társaság tulajdonosai közé az önkormányzatok, hatóságok, a kamarák és a civil szervezetek mellett egy bankot is bevontak, dáknak. Ahogy arról a látogatók több gazdaságban is meggyőződhettek, a farmokon rendkívül magas szín­vonalú intenzív gazdálkodás fo­lyik. Azonban a kö­rülmények megvál­tozása miatt, vala­mint a holland kor­mány és az EU ösz­tönzésének hatására sokan áttértek az ex- tenzív művelésre, és a vidéket a mezőgaz­dasági mellett szá­mos egyéb módon is hasznosítják. Az egyik ilyen új dolog az agrárturizmus, amely főleg a nagy­városok szomszéd­ságában jelent nagy lehetőséget, és ame­lyet szintén együtt fejlesztenek. Venen településen például a gazdák egyenként alakították ki szállás­A nagyar csoport tagjai Scheveningenben helyeiket, a közös marketingszakember alkalmazásá­ra, a közös marketingtevékenység­re azonban már összefogtak. Duinborenben több gazdálkodó összefogásával társulást hoztak lét­re a fennmaradásért. A társulásnak jelenleg 170 tagja van, az éves tag­díj 40 euró. Közvetítő szerepet lát el a gazdák és az állam között, és az összeg bizonyos százalékáért segít a támogatások megszerzésé­ben. Ilyen támogatással építették fel azt a farmot is, ahol idős embe­rek terápiás foglalkoztatását ill. volt alkohol- és kábítószerfüggők utó­gondozását valósították meg. A tapasztalatok alapján megálla­pítható, hogy a nagy népsűrűség, a városiasodás és egyéb változások következtében a hollandoknak is rendre számos nehézséggel kell szembenézniük, azonban az ösz- szetett, integrált vidékfejlesztés megteremtésével folyamatosan ké­pesek megfelelő válaszokat adni a kihívásokra és képesek a fejlődés fenntartására. A tanulmányutat követően mindkét magyarországi kistérsé­get meglátogatták a holland szak­értők, képzést tartottak és segítet­tek a vidékfejlesztési bizottság összeállításának kezdeti lépései­ben. A18 tagból álló bizottság ala­kuló ülésének október 16-án este a Tolna megyében található Györköny ad otthont. nanszírozza. Az előkészítő sza­kaszban az összetett mutatók alapján két kistérséget - mint résztvevőt - választottak ki az or­szágból: a paks-dunaföldvárit és a kiskőrösit. A tervezet egyik elemeként a közelmúltban zajlott le az a tanul­mányút, amelynek a céljai közé tartozott a magyarországi partne­rek megismertetése az összehan­golt megközelítésmóddal. A küldöttség tagjai a jól műkö­dő vidékfejlesztésre Westland tér­ségében láttak kiváló példát. A westlandi Regionális Fejlesztési Társaság 15 éves stratégia alapján végzi a Hágát övező területek mely így pénzintézetként és be­fektetőként is részt vesz a tervek megvalósításában. A vidékfejlesztés egyes elemei nyereségtermelők és ezek bevétele fedezi a program - pl. lakóparkok - többi részének a megvalósítását. Jellegzetesség, hogy a projektek megvalósításához szükséges föld­területeket - ahogy máshol is az or­szágban - leginkább önkéntes bir­tokcserével szerzik. A legérdekesebb gyakorlati ta­pasztalatok a farmlátogatások so­rán voltak, ahol a vendégek megis­merték a több mint száz éves me­zőgazdasági tanácsadói rendszert, melynek a feladata az oktatás és a Régiós rövidhírek INNOVÁCIÓS FÓRUM. No vember 10-11-én rendezik meg Pécsett az egyetem dísztermében a II. Regionális Innovációs Fóru­mot, amely összegzése annak a stratégiaalkotó munkának, ame­lyet a Dél-dunántúli Régió egyes gazdasági szektorai a Regionális Innovációs Stratégia (RIS) prog­ram keretében végeznek. A fó­rum lehetőséget teremt arra, hogy az egyes ágazatok képvise­lői bemutassák eddigi eredmé­nyeiket, illetve olyan példákkal ismerkedjenek meg, amelyek ösztönzőleg hatnak a további munkára. A program tervezete el­érhető a www.ris.ddrft.hu hon­lapon. KÜLKAPCSOLAT. A Dél Du nántúli Regionális Külkapcsolati Bizottság következő ülése októ­ber 27-én lesz Pécsett. Az esemé­nyen többek között az EU Régiók Bizottsága dél-dunántúli tagjaival történő együttműködésről, a kö­zelmúltban lezajlott - az egyebek mellett a Bécs-Pécs közötti me­netrendszerű vonatjárat megte­remtése céljából rendezett - nem­zetközi vasúti konferenciáról és a jövőbeli külkapcsolati esemé­nyekről lesz szó. TÁMOGATÁSI JAVASLAT. A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesz­tési Tanács egyik bizottsága, a programértékelő bizottság októ­ber 9-én ülésezett Kaposvárott. A tanácskozáson a Térség- és Tele­pülésfelzárkóztatási Célelőirány­zat (TTFC) értékelőinek vélemé­nye alapján megfogalmaztak egy TTFC támogatási javaslatot, ame­lyet a döntést meghozó Tanács a november 12-i szekszárdi ülésén fog megvitatni. INFORMÁCIÓS TECHNOLÓ­GIA AZ ÁLTALÁNOS ISKO­LÁKBAN. Október 30-ig még pá­lyázhatnak az általános iskolák és fenntartóik a fenti pályázatra. A programban oktatási épületek felújítására, bővítésére, informá­ciós és kommunikációs technoló­giai berendezések és eszközök beszerzésére, valamint e-tanulás tartalomfejlesztés és pedagógus továbbképzés témakörökben le­het támogatást nyerni. A fenti hírekről további informáci­ók a tanács és az ügynökség kö­zös honlapján, a www.ddrft.hu címen érhetők el. m Innovációs kínálat Elkészült a régió innovációs kíná­latát bemutató kiadvány, mely egyúttal a Regionális Innovációs Kataszter projekteleme. Ennek a kezdeményezésnek a legfonto­sabb célja az, hogy elősegítse a régió kutatás-fejlesztési kooperá­cióját, a kutatóhelyek és a vállal­kozások közti kapcsolatok kiala­kítását, nemzetközi együttműkö­déseik fejlesztését. A kataszter­ben található innovatív kutatás intenzív cégek, illetve kutatóhe­lyek egységes, gondosan terve­zett szerkezetben mutatják be termékeiket, szolgáltatásaikat, amely lehetővé teszi, hogy a fel­használók gyorsan megtalálják a nekik megfelelő fejlesztő part­nert, technológiát, know-how-t. Természetesen egy ilyen adatbá­zis frissítése és minél szélesebb körben való terjesztése megköve­teli az internetes megjelenést is: a Regionális Innovációs Kataszter program folyamatosan bővülő adatbázisát integrálták a népsze­rű, Üzlet a hálón elnevezésű rendszerbe, amely a www.- pbkik.hu/uzlet címen található. Az innovációs kínálati katasz­ter program a Dél-Dunántúli Re­gionális Fejlesztési Ügynökség, az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudomá­nyos Intézet és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével, áz Oktatási Minisztérium kutatás-fejlesztési helyettes államtitkársága támo­gatásával valósult meg. ______■ Y sl legzetes kertészet a Tulipánok országában

Next

/
Oldalképek
Tartalom