Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-02 / 269. szám
13. OLDAL I 2003. Október 2„ csütörtök SPORT Szabadfogás Franciák nagy csatája az aszfalton San Remo A Monte-Carlo- és a Német-rali kivételével a 2003-as vb idáig főként havon és murván zajlott. Most három aszfaltos rali következik - Olaszország, Korzika és Spanyolország - a szezonzáró Brit-rali előtt Bár a Peugeot mindkét bajnoki sorozat élén áll, minden tapasztalatára szüksége lesz, hogy előnyét meg tudja tartani a hétvégi futamon. Ennek érdekében a hétvégén beveti a háromszoros győztes Gilles Panizzit. Legnagyobb ellenfele, a honfitárs Citroen négy autót indít annak, érdekében, hogy beérje az éllovast. így Colin McRae, Loeb és Sainz mellett visszatér a pályára Philippe Bugalski. A konstruktőrök között 3. helyen álló Subaru pilótájának, Petter Solbergnek és az év végén visszavonuló Tommi Mökinennek jó eredményei vannak San Remóból. Mákinen kétszer is győzött, Sol- berg pedig harmadik lett a tavalyi viadalon. A ralin ugyanakkor nem vesz részt a jövő szezont is kihagyó Hyundai, mivel nem tudott megegyezni az Accenteket felkészítő céggel. A megfelelő abroncsválasztás nagyon fontos lesz Olaszországban, bár az aszfalt nem annyira durva, mint Korzikán, mégis jobban igénybe veszi az abroncsokat. Érdekesség, hogy 1981-ben ez volt az első vb-futam, amelyet egy hölgy, Michele Mouton nyert meg egy Audi volánja mögött. A 2003-as San Rem-rali mezőnye 387,36 km gyorsaságit teljesít (összesen 1375,86 km-t) 14 részletben, hatot az első és négyet-négyet a második és harmadik nap. A vb-pontverseny élmezőnye: 1. R. Burns 55 pont, 2. P. Solberg 48 pont, C. Sainz 48, 4. S. Loeb 45, 5. M. Grönholm 38, 6. M. Mártin 37. ______________________________________|S2Z) Rich ard Burnst a pontverseny éléről próbálják letaszítani Ajánlat Baumgartnemek Gondok az ellenfeleknél Budapest Baumgartner Zsolt jövőre már a Forma-l-es világbajnokság állandó résztvevője lehet, ugyanis konkrét szerződési ajánlatot kapott Eddie Jordántól. Ezt Frank Tamás, a versenyző menedzsere mondta, a magyar versenyző a Sauber- Petronashoz távozó Giancarlo Fisichella helyére kerülne az ír istállóba. A 22 éves magyar tehetség a múlt héten a Jordan-Ford meghívásának megfelelően Indianapolis- ban tartózkodott az Amerikai Nagydíjon, s két fontos megkeresés is „befutott” hozzá. A pályafutását már régóta élénk figyelemmel kísérő, s számára már' számos lehetőséget biztosító Eddie Jordan korábban többször kijelentette, hogy alkalmasnak találja Baumgartner Zsoltot a Forma-l-es szereplésre, s ennek újabb jelét adta a tengerentúlon. A megállapodáshoz már „csak” a szponzorok megfelelő támogatására lesz szükség. Egy másik út is nyitva áll előtte, ugyanis a Cart-sorozatba jövőre bekapcsolódó csapattól szintén ajánlatot kapott. Ha Baumgartner Zsolt és a magyar szurkolók álma teljesül, akkor ő lenne a Forma-1 első állandó kelet-európai szereplője. A 2001-es skezon utolsó három futamán a cseh Tornas Enge a Prost-csapatnál szerepelt, de azóta gyakorlatilag eltűnt az autósport elitkategóriájának közeléből. ■ Zágráb „Székeket hajigáltak a szurkolók kedden este a Dinamo Zagreb játékosaira” - írta szerdai számában a Vecernji list című zágrábi újság. Az MTK UEFA-kupa-ellen- fele mellett a Debrecen riválisánál, a Varteksnél sincs minden rendben, menesztették Drazen Besek vezetőedzőt. A legnagyobb példányszámú horvát napilap szerint a Dinamo Zagreb elégedetlen szurkolói nem tudják elviselni, hogy csapatuk az MTK elleni szerencsés győzelem (3-1) előtti és utáni for- dulóban is csak döntetlent ért el a horvát bajnokságban. Egy 20 fős csoport rátámadt a boszniai Orasjében játszott keddi edzőmérkőzésről (1-1) hazatérő Dinamo-játékosokra. Az autóbuszból kiszálló labdarúgók nyomában behatoltak az öltözőbe, székeket hajigáltak, végül rendőri karhatalommal kellett eltávolítani őket. A Debrecen ellenfelénél, a pénzhiánnyal küszködő Varteksnél edzőcsere volt a múlt heti vereség után, a csapatot kedden Miroslav Blazevic, a legtekintélyesebb horvát edző, volt szövetségi kapitány, egyszersmind a Dinamo Zagreb ex-trénere vette át. A varasdiak az UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésén 3-1-re kikaptak otthon a Debrecentől. ■ Totótippek, két változatban Mérkőzések Dunántúli Napló Nemzeti Sport 1. Újpest (9.) - Videoton (4.) X. 1X 2. PMFC (6.) - Győr (7.) 1 x2 3. Debrecen (3.) - FTC (8.) 1 X 4. ZTE (12.) - Szombathely (10.) 1 1 5. B. München (4.) - Hertha (14.) 2 1 6. Bochum (10.) - Kaiserslautern (11.) 1 1 7. Frankfurt (15.) - Dortmund (5.) 2 2x 8. Freiburg (9.) - 1860 München (8.) 1 1x 9. Hannover (7.) - Schalke 04 (12.) X 1x 10. Bremen (2.) - Wolfsburg (6.) 1 1x 11. Lazio (6.) - Chievo (7.) 1 1 12. Parma (4.) - Sampdoria (9.) 1 1 13. Siena (8.) - Roma(1.) X 2x + 1 14. Internazionale (5.) - Milan (3.) X 1 Gazdálkodók figyelem! Búza-, árpa-, vetőmag- és műtrágyavásár! Kertiker Kft., Pécs, Névtelen u. 12. Tel.: 72-214-744 ________LAKÁS________ Ak ciói Pécsett, az Alkotmány utcában új, hatlakásos társasházban még egy 78 nm- es lakás 36 nm terasszal, 6 nm tárolóval és teremgarázzsal akciós áron eladó szoc. pol. + hitelügyintézéssel. Érdeklődni: 30/325-66-68 •730270* * * * Harkányi lakások 187 E Ft-tól. 30/9693- 247 •711276* Hunyadi úton gázfűtéses garzonlakás külön gk. parkolóval eladó. Tel.: 30-405-8126 ♦729843* Kertvárosban 3 szobás, fszt-es lakás eladó. Tel.: 20/4333-616 •730305* Kertvárosi, új, önkormányzati garzonlakásomat elcserélném kisméretű 2 vagy 1,5 szobás önkormányzati vagy megvásárolható lakásra. Uránváros kizárva. 20/483- 4219 *730187* Kertvárosi 1,5 szobás lakás 2. emeleten eladó. Ár: 6,65 M Ft. 20/395-7842 *730083* Komló-Kökönyös 50 nm-es, 2 szobás lakás (bútorozottan is) eladó. 70/381-7382 *730048* Belvárosi társasházi lakások eladók! 40-65 nm-es lakások és garázsok külön is. Illetékmentes adásvétel, 2004 évi átadás. Díjmentes hitelügyintézés az irodánkban. FORMATÁL beruházóház. 72/214-474 Lakásfelújítást, átalakítást vállalok. Tel.: 30/266-9515 •730308* Pécs, Acsádi u.-i V. em.-i, 2 szobás, egyedi fütésmérős, vízórás lakás, azonnali beköltözéssel eladó. I. ár: 7,2 M Ft. Tel.: 06/30/23-84-539 *730226* Pécs, Wallenstein utcai 1,5 szobás, fűtés- mérös, parkettás lakás eladó. Tel: 72/415-435, 06-30/358-8913 •730326* Pécsett, a Magaslati út 6. sz. alatt 2,5 szobás, 70 nm-es téglalakás és garázs eladó 13 M Ft + 2,5 M Ft. Érd.: 30/2177-559 *729779* Pécsett, Tettyéhez közeli, 75 nm-es, 2 szobás lakás eladó. Tel: 06/20/5995-803 *732989* Pécs-kertvárosi, Németh L. u.-i 2 szobás, 4. em.-i, felújított lakás eladó, 3,5 szobásra cserélhető. 7,6 M Ft. 30/9398-445 •730178* Surányi úton 63 nm-es lakás eladó. Érd.: 317-182,16-18 óráig. *729968* Szellemvárosi, 2. em.-i, 2,5 szobás, erkély nélküli lakás eladó. 8,7 M Ft 30/422-4822 *733001* Pécsett 1,5 szobás, jó állapotú kertvárosi lakás eladó. I. ár: 6,5 M Ft. 20/3626-737 *738519* Vennék a belvárosban min. 120 nm-es, 2 fürdőszobás, 3 hálós, nagykonyhás-, étkezős-nappalis lakást vagy házat autóbeállási lehetőséggel. Tel: 72/512-720, 20/539-0367 *738601* INGATLAN _______ Ha rkánytól 3 km-re, Ipacsfán eladó felújított, családi ház 142 nm-es, 1260 nm telekkel, garázzsal, melléképületekkel. 72326-107, 30/360-8528 *732929* Hársfa u.-ban 1 szobás házrész eladó. I. ár: 3,650 M Ft. Tel: 30-646-6585 *729843* Kárászon 3 szobás családi ház melléképületekkel nagy kerttel eladó. I. ár: 4,5 M Ft. 30/9377-886 *732943* Kifejezetten reprezentatív helyen, szaunával is felszerelt, 3,5 szoba + nappali + konyha stb. családi ház eladó Pécs, Rodostó u. 27-ben. Ár: 54 M Ft. T.: 06/20/9424- 021 *732917* A SIKLÓSI IÍORÚ I ON KOCSMA eladó. Tel.: 06/30/225-9319 7*«® Német-Osztrák ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. •720888* Pécsett, a 400 ágyas klinika felett, szép kilátással 1280 nm-es telek, 90 nm-es, kétszintes lakóházzal sürgősen eladó. Érdeklődni: 72/222-790, 30/9476-331 *729956* Pécsett, az Aqua üzletház I. emeletén, 19 nm-es iroda (üzlet) sürgősen eladó. Érdeklődni: 72/222-790, 30/9476-331 *729954* Pécsett most épülő 3 szoba + nappalis családi ház eladó, decemberi költözéssel. I. ár: 195 E Ft/nm. Tel: 70/270-0193 *729861* Szekszárdi nagy családi ház eladó vagy pécsi lakáscsere is érdekel. Tel: 74/413-830 •730291* Zsebedombon, 6-os útra néző 799 nm-es telek a 26-os megállójához 5 percre eladó. Tel: 72/441-957 •732934* BÉREL-KIAD Böhönyei gombapince és felszíni épületei, hasonló tevékenységre bérbe adók. Tel: 30/298-3448 *729438* Szekszárdon a piactéren üzlethelyiség kiadó Érdeklődni: 06-20/429-1631 -7H4oi* Gold Mark udvarban (Ferencesek u, 6.) 15 nm-es üzlethelyiség irodának is kiadó. Ár: 40 E Ft. + áfa/hó. Érd.: 70/318-4299 •730208* Irodának kiadó belvárosi lakás műemlék jellegű villában. Tel.: 72/325-652 *729909* Szekszárdon a belvárosban (Rákóczi úton) 100 nm-es üzlethelyiség kiadó Érd.: 06-20/429-1631 -711405Jól megközelíthető helyen, kereskedelmi övezetben 117 nm-es, fűthető raktárhelyiség, és 1 db 22 nm-es iroda bérbe adó. Érd.: 06-30/9462-213 *730003* A 6-os út mellett, a Mohácsi út elején 200, 500, ill. 700 m2-es raktárak és irodák ipari - kereskedelmi célra kiadók. Telefon: 20-201-6183 Pécs, Citrom u. 8., a Citrom Üzletházban földszinti üzlet nov. 1-jétől kiadó. Tel: 30/260-9986, 30/214-1352 *730051* Belvárosban lévő 1100 nm-es, háromszintes épület BÉRBE ADÓ! Érdeklődni a 72/313-735-ös üzenetrögzítős telefonon lehet. :??9674Pécsett, a Római udvarban 2 szobás iroda kiadó. Érd.: 30/9398-445 *729779* Pécsett 3 részből álló, 60 nm-es ülethelyi- ség kiadó. Tel: 72/243-809 *732921* Irodák kiadók az Iparosházban. Tel.: 72/515-272 vagy 72/515-273 Bérelnék Pécsett 3 szobás, 2 fürdőszobás lakást vagy házat autóbeállási lehetőséggel. Tel: 72/512-720, 20/539-0367 *738603* ALBÉRLETET KÍNÁL Belvárosi lakás diáklányoknak kiadó. Tel: 06-20-9841-423 *730245* Bútorozatlan, gázfűtéses garzon kiadó. Tel: 30-9275-025 *732889* Kertvárosi 3 szobás, üres lakás kiadó. I. ár: 35 E Ft + rezsi + 2 hó kaució. 30/252- 7664 *732973* Pécsett lakás kiadó. Tel: 06/30/2354- 838 *736390* Várady A. úton különbejáratú albérleti szoba 1 főnek kiadó okt. 15-étől. 23 000 Ft+rezsi. 72/210-676 *733012* Zsolnay szobor környékén garázst, teremgarázst vennék. 30/527-6337 *733011* ADÁSVÉTEL Akác tűzifa 600 Ft-tól/q. 30/648-5612 *732963* Akácfa aprítva 600 Ft/q. 72/213-976 *729982* Akácfa aprítva 900 Ft/q eladó. 20/240- 5600 *729982* ANTIK BÚTOR Eozin-, ezüst-, festmény-, óra-, szőnyeg-, tükör-, hagyatékvétel kp-ért! Jókai u. 4. 210- 450 *729693* Borszőlő eladó. 06-20/5995-861 *732916* Építőanyagok, nyílászárók, tégla, szarufa, léc olcsón eladó. 72/213-976, 20/240- 5600 *729982* Tüzelőakciói Tojásszén 2100 Ft/q (pormentes) lengyel dió 2., 2100 Ft/q és kuglizott tűzifa megrendelhető, szállítás díjtalan. Tel: 72/267-380 •729468* Akác tűzifa 600 Ft/q-tól. 06/30/260-9057 •733063* Akciói Lengyel dió 2200, komlói darabos 1950, aknaszén 1600 Ft. 712-128, 30/490-2543 *729462* Akciós tűzifa 400 Ft és szén. 30/318-9897 *736396* Bontott anyag eladó. 06-30/232-9515 *738486* Kemény tűzifa 800 Ft/q. 06/30/452-4211 *735252* Martiatrágya szállítással. 06-30/214-1212 *738488* ________RÉGISÉG________ Anti k bútorok restaurálásást vállalom. Baranyi Zoltán 06-30/522-1840 *738520* ______GÉPJÁRMŰ______ AV IA A37 Turbó 97-es, 250 x 450-es alumínium platóval + ponyvával, tömlő nélküli gumikkal eladó. Darus billenős (nagy) csere érdekel, ráfizetéssel. Érd.: 30/325-66- 68 *730270* Mercedes Vito 114 tgk. 1999-es, + 6 személy, részletre is. Suzuki Kalmár, Siklós •730260* _________GÉPEK_________ RZ-3-as szárzúzó, IH 6.2 nehéztárcsa, Tornádó műtrágyaszóró, Rábawerk eke eladó. Harkakötöny, 30/466-6616 *736402* Vörös Autóház 5 db VW Caddy 1,9 D, extrákkal felszerelt 1,5 éves tehergépkocsi licit eljárás során értékesítésre kerül. Időpont: 2003. október 03. 13 órakor Helyszín: Vörös Autóház Rt. Pécs, Megyeri út 80. További információ: Bodor László 30/ 9897-177 ________VEGYES________ Ha jdúszoboszlói akciós üdülés a Magyar Rádió üdülőben, félpanzióval 15 500 Ft/fő/hét! Beutalóval kedvezményes fürdőzés, gyógykezelés! Érd.: 06-30/3540-901 *730164* SZOLGÁLTATÁS Cserépkályha-építés, -javítás. 20/208- 3439 *730334* LAPOSTETŐK szigetelése garanciával. 30/9562-134 *732930* PALAFELÚJÍTÁS bontás nélkül. 72/326-634,30/9562-134 *732926* TETŐFÖLIA reklámáron. 30/9562-134, 72/326-634 *732908* MEZŐGAZDASÁG Kukorica kombájnolást és szállítást vállalök. 2264-es JD-SZÁRZÚZÓS ADAPTERREL, ár megegyezés szerint, nagyságrendtől függően. 30/9570-104 •730282* Import 3x15-ös 50 kg/zsák 47 500 Ft/t 34%-os Ammóniumnitrát 41 000 Ft/t ésKarbamid 51150 Ft/t Fenti árak az áfát nem tartalmazzák! Érdeklődni: Pécs-Cserkút II. rakodó Tel.: 70/224-4745 Kukoricaszár körbálás állapotban, szállítás megoldott, ár megegyezés szerint. 30/9570-104 Gólképtelen az Arsenal A-csoport: Celtic (skót) - Olym- pique Lyon (francia) 2-0 (0-0). G.: Miller (70. p.), Sutton (78. p.). Anderlecht (belga) - Bayern München (német} 1-1 (0-0). G.: Mornar (53. p.), ill. Santa Cruz (74. p.). Kiállítva: Pizarro (Bayern München, 35. p.). A csoport állása: 1. Bayern München 4 pont, 2. Celtic 3 (3-2), 3. Olympique Lyon 3 (1-2), 4. Anderlecht 1. B-csoport: Internazonale (olasz) - Dinamo Kijev (ukrán) 2-1 (1-1). G.: Adani (23. p.), Vieri (90. p.), ill. Fjodorov (34. p.). Lokomotív Moszkva (orosz) - Arsenal (angol) 0-0. A csoport állása: 1. Internazionale 6 pont, 2. Dinamo Kijev 3, 3. Lokomotiv Moszkva 1 (0-2), 4. Arsenal 1 (0-3). C-csoport: Monaco (francia) - AEK Athén (görög) 4-0 (2-0). G.: Giuly (23. p.), Morientes (27. p., 57. p.), Prso (86. p.). Deportivo La Coruna (spanyol) - PSV Eindhoven (holland) 2-0 (1-0). G.: Sergio (20. p.), Pandiani (51. p„ 11-esből). A csoport állása: 1. AS Monaco 6 pont, 2. Deportivo La Coruna 4,3. AEK Athen 1,4. PSV Eindhoven 0. D-csoport: Olimpiakosz (görög) -Juventus (olasz) 1-2 (1-1). G.: Sztoltidisz (11. p.), ill. Nedved (21. p., 79. p.)\ Galatasaray (török) - Real Sociedad (spanyol) 1-2 (0-1). G.: Hakan Sükür (60. p.), ill. Kovacsevics (3. p.), Xabi Alonso (73. p.). Kiállítva: Hasan Sas (83. p.). A csoport állása: 1. Juventus 6 pont (4-2), 2. Real Sociedad 6 (3-1), 3. Galatasaray 0 (2-4), 4. Olimpiakosz 0 (1-3).