Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-16 / 283. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló Krimi Harminctonnás tehergépkocsi csapódott a falnak. 10. oldal Elet & Stílus Azt ígérték, aki meztelenül jön, ingyen felöltözhet. 11. oldal DIGITALIS VILÁG Ismét előnyben a CD-másolók Bárki hatástalaníthatja az áj védelmi rendszert Úgy tűnik újabb, a másolásvédelmet elősegíteni hivatott technológia fullad kudarcba. A SunnComm Technologies perrel fenyegette meg azt az egyetemi hallgatót, aki nyilvánosságra hozta, hogy a társaság legújabb fejlesztésű audio CD másolásvédelmének megke­rüléséhez csupán a Shift gombot kell lenyomni. Európában és Japánban eddig több mint 150 millió különböző másolásvédelmi praktikákkal felvértezett CD-t adtak el, Amerikában azonban csekély számban fogytak a védett lemezek. Éppen ezért volt nagy szám, hogy a SunnComm Technolo­gies legújabb audio CD másolásvédelmi technológiája a közelmúltban debütált a BMG egyik, az Egyesült Államokban ki­adott lemezén. A soul műfajban tevékeny­kedő Anthony Hamilton új albumán „tesz­telték” először az új rendszert. A megol­dás egy olyan szoftverre épült, amely a CD meghajtóba helyezésekor automatikusan elindul Windows alatt, és megakadályozza a zenesávok leolvasását, a jelek szerint si­kertelenül. Nagy pofára esés A nagy dirrel-dúrral beharangozott tech­nológiának roppant egyszerű buktatója van: a társaság fejlesztői megfeledkeztek arról, hogy a Windows AutoRun funkciója, amely egy megfelelően kialakított CD-n a behelyezést követően automatikusan elin­dít egy bizonyos programot, gombnyomás­ra kikapcsolható, azaz még fel sem kell tör­ni a rendszert ahhoz, hogy a másolásvédel­met megkerüljük. Ezekután aligha váratlan, hogy valaki, jelen esetben John Halderman, a Prince- toni Egyetem hallgatója saját weboldalán számolt be arról, hogy a SunnComm által Szabályozott CD-sokszorosítás A BMG által alkalmazott megoldás eredetileg sem tette lehetetlenné a dalok számító­gépre másolását, de az anyagot nem lehet nagy mennyiségben duplikálni. A lemezek olyan állományokkal is rendelkeznek, melyek PC-re, Macintosh-ra és a legtöbb MP3- lejátszóra letölthetőek. Ezek a file-ok ugyanakkor olyan védelemmel vannak ellátva, hogy interneten való megosztásuk nem lehetséges. A technológia azonban rendelke­zik egy kiskapuval, amelynek révén más emberek is meghallgathatják a dalokat, ezt azonban csak tíz napig tehetik meg. A vásárlók ugyanakkor három (biztonsági) máso­latot készíthetnek a CD-ről. Egy, az USA-ban készült felmérés szerint a fogyasztók ■ 77%-a szerint jogukban áll egy megvásárolt CD-t lemásolni, ■ 60%-a elvárja, hogy másolatokat tudjon készíteni saját célra, ■ 82%-a szerint minimálisan szükség van egy biztonsági másolatra, ■ 74%-a szerint egyértelműen jelölni kell a borítón, ha másolásvédett a CD. korszakalkotónak neve­zett, új másolásvédel­mi technológiája egyszerűen a Shift gomb lenyomásá­val hatástalanít­ható. Legjobb védekezés a támadás A SúnnComm a társaság hírne­vén esett csorbát úgy próbálja helyre­hozni, hogy pert indít az egyetemista ellen. A vád az 1998-as Digital Mil­lennium Copyright Act (DMCA) elnevezésű amerikai törvény megsértése, mivel Halder- mann elárulta a nyilvánosságnak, hogy a Shift gomb nyomva tartásával a Windows AutoRun kikapcsolható, és ezzel közzétet­te a másolásvédelmi eljárás feltörésének módját. Halderman maga is hatástalanítot­ta a technológiát a Shift gomb lenyomásá­val, valamint meghatározta, hogy amennyi­ben a másolásvédelmet biztosító szoftver már feltelepült a számítógépre, mely prog­ramot kell törölni a számítógépről. Törvénnyel élni vagy visszaélni Mint Peter Jacobs, a SunnComm vezér- igazgatója elmondta, a társaság polgári és büntetőpert is kezdeményez az egyetemista ellen. Fred von Lohnmann, az Electronic Gyerekjáték: gombnyomásra blokkolható másolásvédelem tier Foundation jogvédelmi szervezet ügyvédje azonban úgy véli, hogy a DMCA-törvényre hivatkozás a törvénnyel való visszaélés lenne, hiszen nem arról van szó, hogy hackerek kidolgoztak egy technikát a másolásvédelem feltörésére. Es valóban, a védelmi rendszer ellen maga a Windows kínálja azt az eszközt, amely gya­korlott felhasználónak nem újdonság. Éppen ezért kínos, hogy profi programozók figyel­men kívül hagyták. Halderman mindeneset­re nem különösebben aggódik a jogi fenye­getések miatt. Úgy véli, hogy ha a Shift gomb lenyomása törvénybe ütközik, akkor a tör­vényt meg kell változtatni. Sport Dudás Róbert végigverte a magyar válogatottat. 16. oldal Hírek Napster2 start előtt Október 29-én immár legális, fizetős zeneszolgáltatásként indul - egyelőre csak az Egyesült Államokban - újra a Napster, közölte a rendszert üzemeltető Roxio a napok­ban. A Napster 2.0-ről havi 9,95 dollárért a felhasználók korlátlan számú dalt hallgat­nak meg vagy tölthetnek le, playlisteket oszthatnak meg másokkal és mintegy 40 in­ternetes rádióhoz férhetnek hozzá. Előfizetés nélkül a ze­nekedvelőknek 99 centet kell fizetniük egy dal letöltéséért, teljes albumok pedig 9,95 dollárba kerülnek majd. Betiltathatják az Explorert A Microsofttal szemben indí­tott szabadalmi perében az eddigiek alapján nyerésre ál­ló Eolas egy olyan új indít­ványt nyújtott be egy chica­gói bíróságon, amellyel azt szeretné elérni, hogy a red- mondi óriás a perek lezárásá­ig ne hasznosíthassa az álta­la birtokolt szabadalomban levédett plugin technológiát. Amennyiben a bíróság helyt ad az Eolas követelésének, úgy a Microsoft kénytelen lesz Internet Explorer böngé­szőjét azonnali hatállyal le­venni weblapjáról, és feltehe­tőleg a Windows részeként sem terjesztheti azt. JZUPER Mi it as&á'iiovsHfáxrt A.r*í 2íS Pl Étlll :%v: I jg tó ■ ü íol Pécsre a Termelés osztályunkra keresünk GÉPÉSZ szakembert középfokú végzettséggel állandó délutános munkavégzésre Az Ön feladata: • hozzátartozó gépcsoport műszaki állapotának, karbantartá­sának felügyelete, adminisztrálása • 8 fős karbantartó csapat szakmai felügyelete • gépek üzemeltetése • mechanikus hibák gyors elhárítása A mi elvárásaink: • középfokú szakmai végzettség • 5 év hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat • felhasználói szintű számítógépes ismeret (Word, Excel) • jó kommunikációs és szervező készség • csapatmunka • gépésztechnikusi végzettség, vezetői tapasztalat ill. elektromos targoncavezető jogosítvány előnyt jelent Amennyiben pályázatunk felkeltette érdeklődését, és a fent leírt követel­ményeknek megfelel, kérjük, juttassa el fényképes önéletrajzát - munkakör megjelöléssel - 2003. október 27-ig a következő címre: BAT Pécsi Dohánygyár Kft. Humán Erőforrás Szakigazgatóság Keresztesi Erika részére 7622 Pécs, Dohány u. 2-8. Sopianae, Kent, Pali Mail és Eucky Strike márkáinkkal szerzett piac vezető szerepünk fenntartása ás meg­erősítése dinamikus szervezetet igényel. Egyedülálló fej­lesztési és képzési lehetősé­geket biztosítunk o» the-job és formális tréningprogra­mok keretében. A kiemelkedő teljesítmény versenyképes jövedelemmel és hosszú távú k ar rie r le hetősé ggel párosul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom