Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)

2003-10-08 / 275. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. Október 8., szerda Kaotikus tankönyvhelyzet Már több mint egy hónap telt el a tanévkez­dés óta, ennek ellenére még mindig nem csillapodtak a kedélyek a ingyentanköny­vekkel kapcsolatban. A szakember azon­ban nem kecsegtet semmi jóval: a követke­ző tanévben még nagyobb káosz várható. Baranyai körkép Mint ismeretes, a kormány döntése értelmé­ben az ingyenes tankönyvellátásra jogosultak után 5600, illetve emellett az összes diák után 2400 forintot kapott az idei tanév elején a fenntartó (általában az illetékes önkormány­zat). Ám mindez nem fedezte a tankönyvcso­magok árát. Az ebből fakadó hiány miatt az iskolák rákényszerültek arra, hogy a rendel­kezésre álló összegeket átcsoportosítsák, illet­ve igen sok diák úgynevezett tartós tankönyv­ben részesült, miután a tankönyvtámogatás céljára járó összegnek legalább egynegyedét egyébként is e célra kell fordítaniuk az oktatá­si intézményeknek. Egy mohácsi középiskola is az utóbbi va­riációt választotta, amelynek több szülő egy­általán nem örült. Miután a. diákok az intéz­mény pecsétjével ellátott könyvekkel mentek haza, nem egy család úgy döntött, inkább ki­fizetik a taneszközök árát, minthogy a gye­reknek ne legyen tankönyve az érettségire. Az intézmény viszont már nem mehet bele ilyen alkuba. Szakemberek szerint a szülők, illetve a diákok csak egyet tehetnek: „használják” a ki­adványokat, azaz beleírnak, így az iskola fel­tehetőleg nem tudja majd tovább hasznosíta­ni azokat, és emiatt év végén már felajánlhat­ja megvételre. A tankönyvhelyzet viszont nem csak Mo­hácson kaotikus. Mint azt Tóth Mihályné, a pécsi önkormányzat oktatási bizottságának elnöke elmondta, a megyeszékhelyen épp a napokban döntenek arról, hogy a városnak mennyivel kell kiegészíteni az állam ingyen­tankönyvekre adott támogatását. Számítások szerint ez az összeg meghaladja majd a 13 millió forintot, amely körülbelül annyi, mint amennyit a pécsi iskolák tartós tankönyvek beszerzésére kellett, hogy fordítsanak. Pluhár Gábomé, a pécsi városháza illetéke­se úgy véli, jövőre várhatóan még komplikál­tabb lesz a helyzet, miután az oktatási tárca tervezete szerint már mind a normál tan­könyvtámogatás (tehát a jelenlegi 2400 fo­rint), mind a rászorulóknak nyújtandó kiegé­szítő normatíva (ez évben 5600 forint gyere­kenként) egynegyedét tartós tankönyvre kell majd fordítani. (Előzmények: unvw. dmantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN Milliók bérlakásépítésre Siklós Több mint két évtizednyi szü­netet követően ismét bérlakások épülhetnek a város­ban. Dr. Marenics Já­nos polgármester teg­nap kapta kézhez Lamperth Mónika bel­ügyminiszter levelét, amely szerint bizo­nyossá vált, hogy a vá­ros sikeresen pályázott 30 önkormányzati bér­lakás felépítésére, melyhez közel 164 millió forin­tot sikerült elnyerni. A polgár- mester az értesítés kapcsán el­mondta, amennyiben a bérla­kásépítéshez kapcsolódó 140 milliós telekvásárlásra vonatko­zó pályázatuk is támogatásra ta­lál, úgy tavasszal el­kezdődhet a kivitele­zés. A bérlakások hely­színeként a város már korábban a Táncsics és a Szabadság utca kö­zötti területet jelölte ki, ahol pillanatnyilag mezőgazdasági terme­lés folyik, ugyanis a le­endő telkeket az ön- kormányzat bérbe adta, hogy a föld ne heverjen parlagon. Könnyítés a telekadón Sár és tiltakozás A kivitelező cég képviselői nem kívántak leülni a sártenger közepén elhelyezett asztalhoz Tanárok és diákok tiltakoztak tegnap reggel a Czinderi utcá­ban uralkodó elviselhetetlen körülmények miatt, miután véle­ményük szerint iskolájukat lassan megközelíthetetlenné teszi a sártenger. PÉCS A Czinderi utcában lévő oktatási intézmény vezetői és diákjai fel­háborodásuknak adtak hangot, miután véleményük szerint a szomszédos telken épülő üzlet­ház miatt tarthatatlan állapotok uralkodnak a területen.- Naponta több száz diákunk bukdácsol keresztül az utcán - mondja az iskola igazgatója, He- rich György. - Mire beérnek az osztályba, mindegyikük nyakig sáros. Nem beszélve arról, hogy emellett még közvilágítás sincs az utcában, így egy esős nap után tel­jes sötétség közepette, pocsolyá­ról pocsolyára lehet csak kijutni a Bajcsy-Zsilinszky utcára. S mind­ez a belváros kellős közepén. Az intézmény vezetője el­mondta, közel fél éve bontották fel az utat. Akkor azt az ígéretet kapták, hogy másfél hét alatt jár­hatóvá válik az érintett útsza­kasz. Ebből azonban azóta sem lett semmi. Az iskola tegnap reggel kilenc­kor szeretett volna választ kapni arra, miért csúsznak a munkála­tok. A másik fél azonban nem kí­vánt helyet foglalni az utca köze­pén elhelyezett asztalnál (amely egyébként szintén sárban úszott), mondván, a sajtó képvi­selői előtt nem bocsátkoznak egyezkedésbe. A tiltakozás hírére megjelent az utcában lévő vendéglátóegy­ség vezetője is, aki szintén el­mondta kifogásait. Mint megtud­tuk, egész nyáron elviselhetetlen mennyiségű por telepedett meg az épületekben, amelynek követ­keztében nem egy műszaki be­rendezés hibásodon meg. Lapunk úgy tudja, tegnap a ki­vitelezők megígérték, hogy rövid időn belül rendezik a terepet, a nyilatkozattételtől azonban to­vábbra is elzárkóznak. SOMLAI A. Támogatott önfoglalkoztatók Pécs Újabb munkanélküliek önfoglal­koztatóként való elhelyezkedésé­nek támogatásáról döntött tegnapi ülésén a Baranya Megyei Munka­ügyi Tanács. Mint Hídvégi Páer, a Baranya Megyei Munkaügyi Köz­pont igazgatója elmondta, a mun­kaerő-piaci szervezet idén 10 millió forintot különített el a térségünk­ben egyelőre csak alacsony szám­ban megvalósuló foglalkoztatási forma támogatására. A juttatás lé­nyegében a pályázó munkanélküli­ek saját foglalkoztatási egzisztenciá­juk biztosítására, egy-egy új munka­hely megteremtésére irányul. A pályázóknak minden esetben jól kidolgozott vállalkozási terve­zettel, a működéshez szükséges hivatalos dokumentumokkal, illet­ve képesítéssel kell rendelkezniük. A támogatás címe lehet építési be­ruházás, de biztosíthatja a tevé­kenység folytatásához szükséges gépbeszerzés forrását is. A tegnapi döntéssel újabb három pályázó jut munkahelyteremtő juttatáshoz. K. E. Szigetvár Több hónapos huzavona után tegnap megszületett a képvi­selő-testület ülésén a döntés arról, hogy a város a jövőben milyen módon oldja meg a kommunális hulladék elhe­lyezését. A jelenlegi lerakó csak 2007. október végéig üzemelhet. A városi hulladékkezelési köz­szolgáltatás megoldására négy lehetőség közül választhatott a testület. Azt Paizs József polgár- mester külön is hangsúlyozta, nem az a kérdés a képviselők előtt, legyen-e lerakó a város ha­tárában vagy sem, mert a regio­nális hulladékgazdálkodási rendszerhez csatlakozva már el­dőlt, erre nem lesz szükség Szi­getváron. Végül a képviselők úgy határoztak, hogy továbbra is a pécsi Biokom Kft. maradjon a jelenlegi lerakó kezelője, s ez 2007. október végéig üzemelhet a téglagyári gödörben. Az önkormányzat ez év máju­sában, döntött a telekadóról, en­nek mértékét azonban többen kifogásolták. A képviselő-testü­let tegnapi határozata fenntartja tavasz végén elfogadott rendele­tét, azonban azoknak a telkek­nek az esetében, amelyekre nem adható ki építési engedély, lé­nyeges könnyítést adott, az adó mértékét egyaránt szo­rítja, hogy október 15. a fűtési idény kezdete. Az előterjesz­tést készítők fogyasztóbarát rendeletet szorgalmaznak, ezért fontosnak tartották a hő­díj pontos és követhető kiszá­mítását. Ennek érdekében szó­lította fel a testület a szolgálta­tót, hogy a fizetendő összeg meghatározásához szükséges adatokat záros határidőn belül bocsássa a munkabizottság ren­delkezésére. Az október végi testületi ülésen már döntés szü­lethet a hődíjról. Vándorkiállítás nyílt Sellye „Várossá lettünk 1997-2000” címmel vándorkiállí­tást indítottak útjára nemrégiben a szervezők. A tárlatot azokon a településeken tekinthetik meg az érdeklődők, amelyek ebben az időszakban kaptak városi rangot. A kiállítást a napokban Sellyén, a Múzeum Galériában nyitották meg a nagyközön­ség előtt. Ezt követően pedig a tárlat Villányban lesz látható. Mint azt Kádár Zoltán, a Szabadidő és Művelődési Központ vezetője a Dunántúli Napló­nak elmondta, a bemutatott képeken keresztül az érdeklődők megismerkedhetnek az érintett telepü­lések főbb nevezetességeivel, látványosságaival. Kádár Zoltán hozzáfűzte, az ormánsági városról számos fotót tekinthettek meg az érdeklődők. Be­mutatták többek között a sellyei kastélyt és az azt övező arborétumot, egy talpas házat, valamint a tájvédelmi körzetté nyilvánított kisrétet. A tárlatot minden helyszínen ingyen nézhetik. meg a látogatók. ___________________csikós klaudia Rö videsen megkezdődik az elkerülő út építése Harkány Jelenleg az ingatlanokkal kapcsolatos rendezési folyamat zajlik a városi elkerülő út megvalósítása kapcsán, amelyre a Közútkezelő Kht. nyújtott be sikeres pályázatot. A 3,7 km-es szakasz az 58-as számú főúttól a város bejárata előtti vasúti átjáró előtt indulva, délnyugati irányban kerüli el a tele­pülést, ám a terehegyi kerületet elszakítja az anya­községtől. Amint azt Bédy István polgármester el­mondta, már felmerült az elkerülő út folytatásának ötlete is, ugyanis a tervezett szakaszra ráépülve dé­li irányból, kevés költséggel egy olyan „szárnyat” lehetne majd megvalósítani, amely által Harkány egészen kikerülhetővé válik. A városlakók számá­ra jelenleg a mostani terv kivitelezése az óhajtott cél, ugyanis a település főútja naponta jelentős for­galmat bonyolít, és az erre közlekedő kamionok számtalan probléma forrását jelenük._________m. Hírek SZEDERKÉNYBEN az 57 es főúton az iskola és az óvoda kö­zött a napokban egy gyalogátke­lőhelyet, valamint forgalomcsil­lapító szigetet építenek a megyei közútkezelő munkatársai, (ck) BEREMENDEN a napokban avatta fel az önkormányzat az általános iskolában elkészült futó-, kézilabda-, valamint ko­sárlabdapályát. A beruházás 15 millió forintba került. (ck) PÉCSETT háromnapos konfe­rencia kezdődött tegnap. AIV. Vasútgépész Napokon dr.’ Ud­vari László, a MÁV Rt. elnöke a vasútreform időszerű kérdé­seiről tartott előadást. Ma és holnap a szakmával kapcsola­tos legújabb kutatások ered­ményeiről hallhatnak az érdek­lődők a Palatínus Szálló ta­nácstermében. ____________________(?) Zs úfolt házelnöki program Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke örömmel tett eleget a teg­napi baranyai meghívásoknak, bár - mint említette - meglehe­tősen zsúfolt programja kerekedett. Járt tudományos konfe­rencián, jótékonysági gálán, találkozott az egyetem vezetőivel, és megnyitotta a néhai baranyai politikustársa, Vörös Vince emlékére berendezett szobát. Pécs-Bakonya A házelnök egy kaposvári kitérőt is beiktatott tegnap programjába. Tar Józsefné Szigeti Gyöngyi a nyáron levélben kérte az ország- gyűlés elnökét arra, segítsen neki hozzájutni egy számítógéphez. A gyengén látó asszonynak azért volt szüksége a gépre, hogy gyer­mekmeséit és festményeit a világ­háló segítségével népszerűsíthes­se. Szili Katalin támogatót kere­sett, s a Rowex Kft. segítségével eleget tett a kaposvári asszony ké­résének. A számítógépet a házel­nök tegnap személyesen adta át az asszonynak.- Széles körű összefogással a közeljövőben ki kell dolgozni azt a hosszú távú stratégiát, amely biztosítja a fenntartható fejlődés megteremtését, az elválaszthatat­lanul összefüggő környezeti, tár­sadalmi, szociális kérdések meg­oldását - mondotta Szili Katalin a Kárpát-medence fenntartható fejlődéséről a Magyar Tudomá­nyos Akadémia pécsi székházá­ban megtartott konferencián. A politikus úgy ítélte meg, hogy a következő másfél évtized jövő­képének elkészítését kizárólag egy szakmai alapokon működő intézményrendszer képes koor­dinálni. Kora délután a Pécsi Tudo­mányegyetemen dr. Lénárd László rektorral és vezetőtársai­val való találkozón szó esett a fel­sőoktatás jelenlegi helyzetéről, benne az egyetemeknek előirány­zott 2004-es költségvetési össze­gekről. Szili Katalin azt javasolta, hogy készítsen az egyetem egy hosszú távú stratégiát arról, hogy miként nézhet majd ki 2010-ben a pécsi universitas. Ugyanis eh­hez lehet majd igazítani a követ­kező évek hazai és EU-s támoga­tásait. Bakonyán fél 4-kor kezdődött Vörös Vince emlékszobájának avatója, amelyen többen is meg­emlékeztek arról a pályáról, ame­A házelnök számítógépet adott át tegnap a kaposvári Szigeti Gyöngyinek lyet a kisgazdák néhai örökös és tiszteletbeli elnöke hosszú élete során bejárt. Szili Katalin szerint „Vince bácsi maga volt a tisztes­ség és a becsület. Olyan, aki nem megosztotta, hanem összetartotta a környezetét.” A nap zárásaként az elnök asz- szony fővédnöksége mellett ösz- szehívott rákellenes konferencia jótékonysági gáláján vett részt Szili Katalin a városi sportcsar­nokban. D. I.-K. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom