Új Dunántúli Napló, 2003. október (14. évfolyam, 268-297. szám)
2003-10-07 / 274. szám
4. OLDAL B ARANYA I TÜKÖR 2003. Október 7., kedd SiHHI Védelem nélküli betétek Jelenleg már három ingatlanbefektetési szövetkezet ellen folyik eljárás, és szakértők szerint nem kizárt, hogy a kör tovább bővül. Egyelőre bizonytalan, hogy a csábító befektetési lehetőséget kínáló társaságoknál hányán helyezték el pénzüket, az azonban tény, hogy a megyéből is sok, pénzéért aggódó ember jelentkezett már a rendőrségen. PÉCS Néhány hónappal ezelőtt több, úgynevezett „ingatlanszövetkezet” is elárasztotta hirdetéseivel az országot, amelyekben a bankoknál lényegesen kedvezőbb, húsz százalék feletti éves hozamot ígértek. A csábító lehetőséggel egyes becslések szerint több tízezren is éltek országszerte, azonban a társaságok egy része pánikszerűen bezárta irodáit - Pécsett a KPHM után a Pannon Unió is -, azt követően, hogy a rendőrség nyomozást indított ellenük. A hatóság fellépését az indokolta, hogy több olyan kisbefektető is feljelentést tett, akik nem kapták vissza a pénzüket. A már említett két szövetkezet mellett egy továbbinál is vizsgálódik a hatóság, és információink szerint hamarosan újabb céggel bővülhet a kör. Dr. Kékesné Gyimóthy Marianna, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, Pécsett is sokan fordultak hozzájuk azzal, hogy nem fizették vissza a pénzüket. A feljelentések tanulsága alapján a befektetők általában háromszázezer és egymillió forint közötti összegeket helyeztek el a társaságoknál. A rendőrség arra kéri a további károsultakat, hogy lehetőség szerint az ügyekkel foglalkozó kapitányságokon (a KPHM esetében Győrött, a Pannon Unió kapcsán pedig Budapesten, a XIII. kerületben) tegyék meg feljelentésüket. Egy pénzügyekben járatos szakember szerint a legnagyobb csapda az ilyen befektetéseknél az, hogy a szövetkezetekben elhelyezett forintok visszafizetésére semmilyen betétvédelmi garancia sincs, vagyis az állam nem fizet, ha valamilyen okból nem kapják vissza pénzüket az érintettek. így felszámolás esetén a társaságok vagyonából kártalaníthatják az ügyfeleket, azonban ha kiderül, hogy annak értéke kevesebb, mint a kár, vagy nincs is mit értékesíteni, akkor előfordulhat, hogy egy fillért sem látnak viszont a befektetők. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) MÁTÉ BALÁZS A felügyelet figyelmeztetett A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) már tavasszal - más lehetőség híján - újsághirdetésekben figyelmeztette a befektetőket az ingatlanszövetkezetekkel kapcsolatos kockázatokra. A PSZÁF kommunikációs osztályán kérdésünkre elmondták, abban látták a veszélyt, hogy a felügyeletnek a befektetési szövetkezetek esetében semmilyen ellenőrzési joga nincs. így többek között nem tudják vizsgálni, hogy a társaságok milyen szakmai referenciákkal rendelkeznek, és azt sem, hogy ténylegesen milyen befektetéseket végeznek. Mindez azt jelenti, hogy akik mégis ezekre a cégekre bízzák pénzüket, a szó szoros értelmében vakon bíznak meg bennük. Többszörös szabálysértés Magyarhertelend Egy jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalember a hét végén ittasan vezetve az árokban kötött ki idegen rendszámú gépkocsijával. Szombaton délután Magyarhertelend közelében gyorshajtás következtében az úttest melletti árokba sodródott egy Lada. A komlói rendőrség bűnügyi osztályának vezetőjet Simon László alezredes elmondta, hogy az autót - melyben utas nem tartózkodott- egy huszonéves komlói fiatalember vezette, aki a balesetben nem sérült meg. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a gépkocsi vezetője ittas, nincs és soha nem is volt vezetői engedélye. A Ladán egy másik személygépkocsi rendszámát találták, sőt az autó nem volt átíratva sem. A férfi többszörös szabálysértés miatt pénzbírságra is számíthat amellett, hogy a bűncselekménynek minősülő rendszámtábla-cseréért akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. deák g. Megtelt a társasház Boly A többszintes és vegyes tulajdonú millenniumi ház betelt: a földszintjét helyi vállalkozók foglalták el, az emelet pedig az önkormányzaté, ahol tizenegy fiatal család kapott bérlakást. Ameríflyiben utóbbiak helyben saját lakást vagy családi házat építenek és öt éven belül kiköltöznek a bérlakásból, az addig kifizetett lakbér felét visszakapják. Az épület lakói a társasházi szerződést a napokban megkötötték, s már csak a bírósági visszaigazolásra várnak. Egyébként a millenniumi háznak a beköltözés óta három új lakója is született. ____________icf. Dr ogkereskedők őrizetben PÉCS A hét végén két férfit is őrizetbe vettek a rendőrök, akiket kábítószer terjesztésével gyanúsítanak. További terjesztők és fogyasztók is „képben vannak”, vagyis újabb rendőrségi akciók is várhatók. Egy lakossági bejelentést követően pénteken délután kertvárosi lakásán a rendőrök elfogtak egy 22 éves férfit, valamint egy másik fiatalembert, aki a gyanú szerint éppen kábítószert vásárolt tőle. Utóbbiról később kiderült, hogy körözték, miután nem vonult be a börtönbe, a férfi mulasztását a hatóság így azonnal pótolta is. A házkutatás során a lakásban 100 gramm marihuánára, digitális mérlegre, illetve jelentős mennyiségű készpénzre is leltek a nyomozók. Miközben még a rendőrök a lakásban voltak, megérkezett oda további két fiatalember is, akiket kábítószer-fogyasztással gyanúsítanak. Még aznap éjszaka a nyomozók eljutottak a lebukott 22 éves férfi feltételezett felsőbb kapcsolatához is, akit egy éjszakai szórakozóhelyen sikerült elfogni. Az ő kocsijából és ruhájából értékesítésre előkészített marihuánacsomagok kerültek elő. A rendőrség úgy véli, hogy az ugyancsak őrizetbe vett férfi rendszeresen ellátta droggal a kertvárosi lakás tulajdonosát. A hatóság szerint a terjesztői-fo- gyasztói kör feltérképezése még folyamatban van, így nem kizárt, hogy az ügyhöz kapcsolódóan újabb rendőrségi akciók is lesznek a közeli jövőben. m.b. „Félelmek és feloldozások” PÉCS Csütörtökön mutatja be az Allianz Hungária Biztosító Rt. Déldunántúli Igazgatóság azt a kutatási anyagot, amely a közelmúltban készült el a 20-45 éves korosztály felmérésével. A vizsgálat során arra voltak kíváncsiak a szakemberek, a leginkább fizetőképes réteg milyen megtakarítási lehetőségekkel rendelkezik, mennyit és pontosan mire spórol. Emellett a különböző kockázati tényezőket is felmérték, így kiderülhet, a lakosság mitől tart leginkább, melyek azok a „félelmek”, amelyek leginkább foglalkoztatják e nagyszámú csoportot. Itt nem elsősorban egy természeti katasztrófára kell gondolni, hanem a hétköznapi tragédiákra: a munkahely elvesztésére, egy súlyos betegségre. A társaság csütörtökön egyetemi szakemberekkel mutatja be a kutatási témakört, Mekkora lépés Európa? - Félelmek és feloldozások címmel. A baranyai és országos összevetésről természetesen lapunkban is beszámolunk majd. Új bérlakásokat építenének Sásd A hegyháti önkormányzat a napokban nyújtja be azt a pályázatot, amely segítségével új bérlakásokat építhetne a város. Megszűnt a kínzómúzeum Pécs Fél év alatt mintegy hatezer ember láthatta a Kórház téren a Véres középkor, kínzómúzeum elnevezésű kiállítást, amely a napokban végleg bezárt.- Úgy éreztük, hogy aki akarta, már megnézhette a tárlatot, és most a turistaszezon befejeztével úgy döntöttünk, véget vetünk a kiállításnak - közölte lapunk kérdésére Kovács Tibor, a helyiségeket bérlő Karmin Kereskedelmi Kft. ügyvezetője. A bábukat és a kellékeket visszaszállították Budapestre, a helyszín pedig egyelőre üresen áll, a hónap végén veszi vissza újrahasznosításra a PVV Rt., mert a Karmin Kft. a bérleti jogot felmondta. Kovács Tibor elmondta azt is, hogy többnyire diákok, más településekről érkezők és külföldiek látogatták a kínzómúzeumot, ám fenntartása a vármái kevesebb nyereséget hozott. Az sem valósult meg anyagi okok miatt, hogy - az eredeti elképzeléseknek megfelelően - kibővítve valódi látványtárrá alakíthassák át. Megszűnt, hat hónapon át kínlódott. BOZSIK L. Miután a település szociális bérlakásainak állapota igencsak rossznak mondható, az önkormányzat elképzelései szerint egy újonnan épülő, tizenhat lakásos társasházzal váltanák ki őket.- A jelenlegi bérlakásokat már nem érné meg felújítani, szinte egytől egyig bontásra ítéltettek - mondta lapunknak Fodor István, a település polgármestere. - A beruházás költsége számítások szerint meghaladja a 170 millió forintot, amelynek harminc százalékát - beleértve a telek értékét is - tudná biztosítani a város. A fennmaradó összeget pályázati pénzekből kívánjuk fedezni - tájékoztatott a polgármester. Amennyiben a tendert pozitívan bírálják el, az új létesítmény az elképzelések szerint a Kossuth Lajos utcában kapna helyet. A lakások többsége másfél-, kétszobás lenne. Az önkormányzat tervei szerint a már bérlakással rendelkezők mellett rendőrségi dolgozóknak biztosítana új otthont a majdan meg- épülő társasház. ________somlai a.SÚ LYOS BALESETEK BARANYÁBAN. Két nagyobb és számtalan kisebb karambol történt tegnap a megye útjain. Délelőtt a 6-os úton Pécs határában, a homokbányánál ütközött össze egy Suzuki és a Pannon Volán egyik szabályosan közlekedő távolsági járata (képünkön), itt a személygépkocsi vezetője sérült meg súlyosan, a buszban utazóknak nem lett bajuk. A déli órákban az 58-as úton, a túronyi kanyar- ban rohant egy furgon egy kamionba, ebben a balesetben ketten életüket vesztették. ______fotó: laufer l Hír ek ABALIGETNEK ismét van állandó jegyzője dr. Heinémé dr. Kecskés Aranka személyében. A szegedi hölgyet 27 jelentkező közül választotta ki a testület, (a) BOLDOGASSZONYFÁN a héten befejeződik a kultúrház felújításának idei programja. Az önkormányzat közel 2,5 millió forintból kicserélte a tetőzetet és rendbe tetette a nagytermet. A munkálatok jövőre folytatódnak. (a) PONTOSÍTÁS. Tegnapi számunkban a hatos lottó 40. heti nyerő számait tévesen közöltük. A helyes számok: 5,24,26,40, 41,45. A pótszám a 15-ös. Az elírásért olvasóinktól elnézést kérünk. (sa) BODA lakói szüreti mulatságot tartottak a napokban. Az eseményen többek között kézműves kirakodóvásárral, folklórműsorral és egyéb ügyességi vetélkedőkkel - mint például hordó- görgetéssel - várták az érdeklődőket. (sa) SZEDERKÉNYBEN a napok ban végeztek a kivitelezők a Püski utca aszfaltozásával és a vízelvezető rendszer kiépítésével. A beruházás több mint egymillió forintba került. _____________________________________ ICKI FELSZÁMOLT SZEMÉTTELEP PÉCSETT. Illegális hulladéklerakót számoltak fel tegnap a város határában, a vasasi Murom-dűlőben a Biokom munkatársai. A munka során négykonténernyi szemetet szállítottak el a szőlőhegyről, a présházak szomszédságából. FOTÓI LAUFER LÁSZLÓ Leállt a felvásárlás Bogádmindszent-Budapest Az érintettek csalódottan vették tudomásul, hogy egyelőre nem folytatódik a szövetkezeti üzletrészek felvásárlása. A megyében még több ezer ember szerette volna eladni az államnak földtulajdonát. Még az előző választási ciklusban kezdődött meg a szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlása, azonban a kormány- váltást követően a folyamat leállt, és a jelenlegi helyzet szerint egyelőre nem is folytatódik. Bánki Erik, baranyai fide- szes országgyűlési képviselő a Dunántúli Naplónak elmondta, megyénkben még több ezer ember szerette volna eladni az államnak üzletrészét. Ennek érdekében a Fidesz a közelmúltban módosító indítványt terjesztett a T. Ház elé, indítványukat azonban leszavazták, a költségvetés szűkösségére hivatkozva. A program befejezéséhez mintegy húszmilliárd forint kellene. A mezőgazdasági szövetkezetekben tulajdonrésszel bíró gazdák így egyelőre továbbra sem bízhatnak abban, hogy pénzt látnak abból. Nagy János, Bogádmindszent polgármestere elmondta, az emberek becsapva érzik magukat, ugyanis nagyon számítottak az üzletrészük értékesítéséből befolyó összegekre. Ennek nagysága kétszázötven- és hatszázezer forint között mozog, a tulajdonrész nagyságától függően. A polgár- mester szerint a hoppon maradt tulajdonosok többsége ráadásul munkanélküli, akiknek nagyon jól jött volna a program folytatása. MÁTÉ B.