Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-06 / 243. szám
8. OLDAL POLITIKA VITAFÓRUM 2003. Szeptember 6., szombat El a kezekkel... Ha hihetünk az egyik független közvéleménykutató cég minapi felmérésének, egy hónap alatt háromszorosára nőtt azok száma, akik a Szabad Demokraták Szövetségére szavaznának. A szavazási hajlandóság üdvözlendő változása pedig aligha köszönhető másnak, mint az SZDSZ következetes kiállásának a jövő évi adócsökkentés mellett. Hogy miképp zajlott az adócsökkentés körüli huzavona, azt egy hónappal ezelőtti írásomban már összefoglaltam, most csak az újabb fejleményekre térnék ki. Múlt hétfőn ugyanis- végre összeült a miniszterelnök és a két koalíciós párt vezetője. A megbeszélést Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke így értékelte: „Már három híve van az adócsökkentésnek: a kormány, az MSZP és az SZDSZ. így az sem zárható ki, hogy lesz is adócsökkentés.” Tény, a miniszterelnök a tárgyalást követően kijelentette: lesz adócsökkentés. Fel is állt egy háromtagú bizottság, hogy megvizsgálja, miként van lehetőség az adócsökkentési tervek végigvitelére, végleges döntés azonban még nem született. Mindez igazán örvendetes. Főképp, ha az adócsökkentésre az eredeti terveknek (a 2002- ben már elfogadott jövő évi adótáblának) megfelelően kerül sor. A kormány ugyanis korábban többször jelezte már, hogy ha elképzelhetőnek is tart némi adócsökkentést, az legfeljebb ha 1%-os lehet. A szabad demokraták viszont azt gondolják: ez csak kozmetikázás, a probléma (a túladóztatás) „elkenése", ezért ragaszkodnak a 2, illetve 4%-os érdemi adócsökkentéshez. A középső adósávban ez már az adóteher 13,4%-os mérséklését jelentené! Másrészt nem volna szerencsés csöbörből vödörbe esni, a személyi jövedelemadó csökkentését újabb adónemek bevezetésével finanszírozni. A cél éppen a teljes adóteher csökkentése. Égető szüksége van erre a magyar gazdaságnak, a vállalkozásoknak és az alkalmazottaknak egyaránt, a gazdaság versenyképessége pedig nem öncél, hiszen végső soron munkahelyeket jelent. Az SZDSZ ezért ragaszkodik ahhoz, hogy ne legyenek újabb adók. Emlékezzünk csak: a Fidesz kormányra kerülése előtt „egyszeri, nagyarányú” adócsökkentést ígért. Mindebből semmi sem lett, csak újabb adónemek és tovább növekvő adóterhek. Ezt nem szabad még egyszer elkövetni a polgárokkal. Az is nagyon fontos, hogy a kormány, a parlament megőrizze szavahihetőségét a polgárok szemében. Az emberek (nagyon helyesen) elvárják a kormányzó koalíciótól, hogy kedden ugyanazt gondolja, amit hétfőn - ha tehát a parlament 2002-ben adócsökkentésről dönt, akkor 2003-ban is ehhez tartsa magát. Talán éppen az adócsökkentés kérdése az a pont, ahol a legmarkánsabban tetten érhető a pártok közti különbség. Mi, liberálisok úgy gondoljuk, csak annyit vegyen ki az állam a zsebekből, amennyit feltétlenül muszáj, és fölösleges az emberekkel a saját pénzükből jótékonykodni. Az üvegzseb-program után ideje meghirdetni az „El a kezekkel a zsebünktől!" programot. Dr. Bretter Zoltán elnök, SZDSZ Pécsi Szervezete Mennyi kell még? Mennyi kell még ahhoz, hogy elég legyen? - úgy vélem, a történéseknek ez a kétirányú kérdés felel meg a legjobban. Ha első értelmében feltesszük a kérdést: még mennyit akarnak harácsolni egyes vezetők ahhoz, hogy megteljenek zsebeik? A másik értelmezését, pedig a választópolgár felé irányítanám. Mennyi kell még ahhoz, hogy kimondja: Ne tovább! Prominens személyiségek bankokon keresztül szabad rablást folytatnak (Kulcsár Attila), VIP-listáján megtaláljuk még Kovács László élettársát is. Miniszterelnökünk (még bankelnökként) az araboknak fizetett ki 6,2 milliárd forintot, amit nem vett észre. Egy szíriai orvost csak százezer forint sebesült palesztinoknak történő átutalásért kiutasítottak az országból. Sportminiszterünk mesébe illő vagyonát a rendszerváltás után kaparta össze, amikor a választáson vesztes kommunisták boszorkányüldözésről beszéltek. Most már tiltakoznak, hogy ők nem kommunisták, hanem szocialisták! Ez igaz lehet, mert a Munkáspárt is elítéli ezt a nagytőkés, erkölcsöt nem, csak a saját érdekeit néző klonglomerá- tumot. Viszont a szocialista jelző sem illik rájuk, mert azzal még köszönő viszonyban sincsenek. Most térjünk rá napjaink történéseire! A sajtóból értesültem, hogy pénzügyminiszterünk kiagyalta az ingatlanadót. Ez átlagban havonta kb. 33.000 Ft lenne! Hoppá! Ez az ember a létemre tör. Ez nem lehet igaz. Én nem mentem a Kanári-szigetekre nyaralni, nem ittam el a jövedelmemet, hanem önerőből házat építettem. Ezért most engem kell megbüntetni? És ilyen magas összeggel? Itt kell vonalat húzni és kimondani: Állj! Elég! Nemzeti vagyonúnkat elherdálták, most pedig a polgárok zsebében kotorásznak? Olvasom az ÚDN-ban polgár- mesterünk nyilatkozatát, melyben helyesli az adó bevezetését, csak korainak tartja. Toller úr, ez nem fog bekövetkezni, minden ingatlantulajdonost arra ösztönzünk, hogy éljen a polgári engedetlenséggel és mereven tagadjon meg minden sarcot, amit a kormány a nyakába akar varrni. Mi, a M1ÉP, szerveződünk, támogatóink napról napra többen vannak. Az újságot tovább olvasva látom, hogy Lendvai Ildikó frakció- vezető sms-t küldött: a szocialisták is elutasították a pénzügyminisztériumi tervezetet. Brávó! Biztosan nekik is van ingatlanjuk, méghozzá nagyobb, mint nekem. Kedves Lendvai Ildikó! Ezt a minisztert Önök választották. Ha nem felel meg még a frakciójának sem, akkor küldjék el! Ennyi pénzért biztosan találnak jobbat. Bottlik Sándor MIÉP Emlékműavatás a Hortobágyon Ötezer elhurcolt tizenkét lágerben A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete az egykor ítélet nélkül a magyar gulágra hurcoltak szabadulásának 50. évfordulója tiszteletére központi ünnepséget szervez szeptember 13-án, szombaton délután 2 órától a Hortobágyi Emlékkeresztnél. A megnyitót Jeszenszky Iván, az egyesület elnöke mondja. Az ünnepen a történelmi egyházak képviselőinek közös áhítatát Kertész Péter római katolikus és Rácz László református lelkész vezetésével tartják meg, majd a koszorúzás következik. A jubileum kapcsán több úgynevezett helyi részünnepség is lesz. A Borsós-tanyán 13-án 11.30- kor kopjafát avatnak, az elepi táborban 14-én 8.30-tól emléktáblát szentelnek föl, a Polgár-Lenin tanyán pedig szeptember 14-én 10.30-tól emlékkő-avatásra kerül sor. A Lenin tanyára egyébként Kádár János belügyminiszterkedése idején, pontosan 1950. június 23-án 103 ormánsági családot telepítettek ki, mindösszesen 361 embert, csecsemőktől az aggastyánokig, ítélet nélkül. A tizenkét hortobágyi lágerbe pedig közel 5000 embert hurcoltak el, többségüket a déli országrészből, Baranyából, Somogyból és Zalából. A fegyveresek őrizte zárt táborok lakói három évig éltek a számkivetettségben és bizonytalanságban, 1953 őszéig, a szabadulásukig. A kitelepítettek közül a rabság idején sokan elhaláloz- tak. Mindegyik család elvesztette házát, nincstelenekké váltak. Anyagi és erkölcsi kárpótlásukról valójában a mai napig senki sem gondoskodott, csupán részben - a még élő nyugdíjasok nyugdíjkiegészítésével - próbálta az állam kompenzálni az elveszett éveket és egzisztenciát. A sorstársak a hortobágyi faluháznál gyülekezhetnek szeptember 13-án, szombaton 9 órától. Bajor panaszok Alig egy évvel Magyarország EU- belépése előtt egyre több a panasz a külföldi beruházók részéről a magyar adó- és vámhatóságok növekvő önkényére, és az állami engedélyek megadása körül sem ritkulnak a képtelen helyzetek - írja Frankfurter Allgemeine Zeitung (FÁZ). A lap hivatkozott a nemrég Magyarországon járt bajor gazdasági miniszterre, Otto Wiesheura, aki szerint „egyes esetekben nagy bosszúságunk támadt a magyar állami hatóságokkal." Magyarországnak nem szabad elijesztenie olyan erős beruházó partnert, mint amilyen Bajorország. A bajor vállalatok a húzóerő szerepét játsszák a német beruházásoknál, és a csalódott bajor beruházók a német vállalatok beruházási magatartását is tartósan befolyásolhatják. Az FÁZ adatai szerint német vállalatok a rendszerváltás óta 12 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon, és ebből kétmilliárd euró Bajorországból származik. Kétszáznégy bajor vállalat magyarországi leányvállalatai több mint 40 ezer embert foglalkoztatnak abból a 200 ezerből, akik német tulajdonban lévő, vagy német részesedéssel működő vállalatoknál dolgoznak. A rosszkedvet a lap szerint egyrészt az ismétlődő, teljesen indokolatlan adóellenőrzések váltották ki, amelyeket az érintett vállalatok zaklatásnak, sőt, egyenest zsarolási kísérletnek tekintenek. A másik a Magyarországon már hosszabb ideje működő élelmiszergyártók gondja. A gyártók panaszkodnak, hogy a vámhatóságok önkényes rendelkezései érzékenyen érintik vagy egyenesen kétségessé teszik a termelést. A német lap szerint csak találgatni lehet, miért éppen a vám- és adóterületen éleződnek ki a problémák, ahelyett, hogy kevesebb lenne belőlük. Trehányság vagy hozzá nem értés éppúgy gyanítható, mint szándékos zaklatás. Nem zárható ki az sem, hogy röviddel az EU-ba való belépés előtt egyesek még meg akarnak gazdagodni. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy vélekedik: bármi is az ok, a külföldi beruházók bizalma miatt jó lenne, ha Magyarország komolyan venné a bajorok panaszait, annál is inkább, mert a magyar kis- és középvállalatoknak az EU-csatlakozásra való felkészüléshez külföldi segítségre és partnerre van szükségük. Tanévkezdés 2003. Mint ismeretes, szeptembertől a pedagógusokat titoktartási kötelezettség terheli, ami alól csak a gyermek írásos engedélyével mentesülhetnek. A törvény értelmében a szülő tájékoztatása csak egyféle módon lehetséges: „ha az a konkrét tény, adat, információ átadása nélkül, és azt követően történik, hogy a pedagógus, illetve a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazott meggyőződött arról, hogy a tanulót ezzel nem hozza hátrányos helyzetbe." A pedagógusok és a szülők érzik a helyzet abszurditását. Az alkotmányossági aggályokon túl milyen formában tartják megvalósíthatónak 110 ezer első osztályos esetén az írásos hozzájárulást? És milyen a tájékoztatás, amely konkrét tényt, adatot nem tartalmaz? Megdöbbenésünket fejezzük ki a társadalmat felháborító törvény kapcsán, amely a szülők gyermekeik testi és szellemi fejlődése iránti aggodalmát semmibe veszi. Ha nem történik meg haladéktalanul a törvény felülvizsgálata, a felelősség teljes egészében a kormányt és Magyar Bálint oktatási minisztert terheli. Számunkra minden „elrontott" gyermekélet fontos, s gyermekeink érdekeinek védelmében a jövőben is szót emelünk. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Baranya Megyei Női Tagozat Elnökség A tévedés ára Az olyan ember téved, aki szándéka, akarata ellenére helytelenül ítél meg valamit, értékelése közben valamüyen mértékben hibázik. Vagyis a valóság félreismerése következtében téves ítéletet alkot. A tévedés következményein többnyire az utólagos beismerés és megbánás sem változtathat. A ránk települt magyarországi kapitalizmus elmúlt tizenhárom esztendejében szerzett tapasztalatok egyféle társadalmi szintű tévedésre utalnak. A tömeges kritikai megjegyzések, sirámok, elítélő vélemények markánsan bizonyítják ezt. Rengetegen megvallják ma már, hogy bizony súlyosan tévedtek, amikora szocializmust segítették kiakolbólítani a hatalomból, s a helyébe léptetett tőke hazai trónra ültetésétől reméltek jobb sorsot, reménytelibb jövőt maguknak. Az új politikai érában megtapasztalták, milyen súlyos ára lett hajdani tévedésüknek. Könnyelműek voltak, amikor szekta-gondolkodással járultak a szavazóurnákhoz racionális gondolkodás helyett. A hatalomért ácsingózó önjelölt „prófétáknak” elhitték, hogy csak és kizárólag a rabló kapitalizmus lehet a hibáktól sem mentes emberközpontú szocialista társadalmi rendszer - jövendőt felvirágoztató - alternatívája. A mesterkélten felszított tömeges eufória közepette képtelenek voltak időben felismerni, hogy kizsákmányolás és kilátás- talanságba taszító munkanélküliség vár rájuk a farkastörvényekkel szentesített polgári társadalmi rendszerben. Jóvátehetetlen tévedésük ódiumát ártatlanok milliói fogják generációkon át viselni, akik bárhogy szeretnének/ a tőke könyörtelen természete miatt nem tudnak változtatni egyre romló élethelyzetükön. Öröklik, majd tovább örökítik a nyomort, az egzisztenciális hátrányt jelentő másodrendű állam- polgárságot, a tartós munkanélküli státust s vele a létbiztonság hiányát, a kizsák- mányolhatósá- got, a krónikus szegénységet és más gazdasági-társadalmi hátrányokat. A legtöbben fölismerték, hogy a társadalom mai helyzete beteg állapot. Mert ami az elmúlt években Magyarországgal megesett, az a történeti fejlődést tekintve szinte alig korrigálható torzulás, a haladás fő vonalától való otromba eltérés, majdhogynem jóvátehetetlen visszalépés. Törvény teszi lehetővé, sőt védi az olyan különös gyakorlatot, hogy ne az boldoguljon, aki dolgozik, hanem az, aki ügyeskedik, lóvá tesz másokat, seftel, kiszipolyozza embertársait. Annak függvényében, hogy az előző rendszer évtizedeiben összerakott közösből mekkora szeletet tudott magának bagó fizetség ellenében kihasítani. A többiek közül pedig egyre növekszik a kizárólag biológiai szerepre kárhoztatott állampolgárok száma: s eközben a fölöslegessé váló társaink között tovább gyarapszik a koldusok, a guberálók, a kukázók, adakozásra szoruló perspektívátlanok, valamint az ingyen konyhákon leveselő hajléktalanok népes tábora. Dr. Südi Bertalan PÁRTHÍR KÖRÖMI ATTILA, országgyűlési képviselő (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség) szeptember 11-én 16 órától 18 óráig fogadóórát tart a Vá- i rosháza (Széchenyi tér 1.) 3. emelet 119-es irodájában. _________ ■ Az államért és a nemzetért Augusztus 20-a az ünnep állami jellege mellett, a mesterségesen szétszakított és történelmi viharok nyomán szétszóródott magyarságunk összességének, az egész nemzetnek is hovatartozási tudatát erősítő emléknapja. Az alkalomhoz méltóságteljes viselkedés és emelkedett gondolatok illenek. Kockázatos dolog ilyenkor histor- izálás és államférfihoz méltó jövőbe tekintés helyett kis stílű napi politikai témakörökkel előhozakodni. Ki is fütyülték a miniszterelnököt a Hősök terén, amikor a tervezett kormányzati beruházások és elképzelések felsorolásába keveredett, ráadásul bejelentette a jóléti államok korának végét, s azt, hogy államunk is visszavonul, háttérbe húzódik, a polgárok gazdálkodjanak, boldoguljanak maguk. Az ilyen utalásokból köny- nyen értők kapcsoltak: a választási kampány során ígért jóléti rendszerváltozásra aligha fog sor kerülni, s az Örömkoncert elé műsoron kívül füttykoncertet iktattak be. Csak fokozta az érzelmek ilyen megnyilvánulását az igazmondás és a hitelesség rendjéről szóló elmélkedés, miszerint hazudni nem szabad és nem is érdemes senkinek -„még önöknek se, kedves barátaim” - hangzott a kiegészítő intelem a nemtetszésüket kifejezők felé, s folytatódott: „őrizzék meg az ünnep méltóságát”. Hát igen, meg kellett volna őrizni a szónoknak is! Számtalan példán láthattuk már jeles ünnepeinken, ki-ki gondolatvilágából fakadóan keveri a történelmi múltat, a jelent s a jövendőt. Vannak, akik sokat emlékeznek a régvolt idők kiemelkedő eseményeire, merítenek azokból, mások néhány szóval egy-két zavaros mondattal letudják az egészet, s rögvest rátérnek napjaink ügyeire és tennivalóinkra. Az utóbbi típusból ezúttal két kijelentés tűnt ki. Az egyik szerint augusztus 20-a eddig a múltról szólt, mostantól a jövőről fog szólni. A másik pedig arra figyelmeztetett, hogy ez az utolsó Európai Unión kívüli augusztus 20-a. Az egyik egy külügyminiszteri interjúból, a másik az Örömkoncert előtti ünnepi beszédből villant elő. Rosszat sejtek. Úgy érzem, mintha a jövőben már halványodna nemzeti létünk, magyar múltunk európai uniós tagságunk árnyékában, kiváltképp azért, mert mostani vezetőink seregnyi más megnyilvánulása jelezte már, hogy készek feláldozni magyarságunkat a nemzetköziség oltárán. Annak ellenére, hogy az Európai Unió hangsúlyozottan őrizni akarja a nemzetek önállóságát és sajátosságait, hisz épp a sokszínűségben véli megtalálni az unió erejét. Legfőbb ünnepünk szerte az országban sokféle megemlékezésre adott alkalmat. Kihasználva a lehetőségeket, én például háromszor is átadtam magam a Szörényi-Bródy szerzőpáros .kitűnő rock-operája, az „István, a király” élvezetének A húsz év alatt a klasszikusok sorába emelkedett művet most - néhány nappal az ünnep előtt - So- mogyváron, a XI. századi bencés apátság romjai között láttam először, azután a csíksomlyói, közel félmilliós közönséget vonzó júliusi produkció televíziós ismétlését, végül az eredeti bemutató tv-film változatát néztem végig. „Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget. Mondd, te kit választanál?” - ezekkel a szavakkal kezdődik a korunk műfajában színpadra írt történet István és Koppány viaskodá- sáról. Érteni kell ezt a tusát, ahogy napjaink szemléleti különbözőségei között is el kell igazodnunk. Ha tisztán látjuk, miről van szó, akkor tudunk választani. István választott Bizánc és Róma között - tudta, hogy miért. Mi is választottunk nemrég egy ugyancsak nagyléptékű kérdésben, választottunk az Európai Unióval kapcsolatban a csatlakozás és távolmaradás között. De el kell döntenünk még azt is, hogy ezen belül megmaradunk-e magyarnak vagy belemerülünk egy nagy olvasztótégelybe. Döntenünk kell: kicsiknek akarunk látszani, vagy merünk nagynak mutatkozni? Sokan mondjuk, hogy nem kell szégyenkeznünk, adottságainkat, múltunkat, teljesítményeinket büszkén állíthatjuk egy sorba másokéval. Mutassuk fel magunkat, mutassuk meg, hogy voltunk, vagy vagyunk és leszünk is, mert mi értéket viszünk az unióba! Schmidt Pál dr.
