Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-29 / 266. szám

till 2003. Szeptember 29., hétfő KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL PÖRÖGTEK A SZOKNYÁK. Nagy sikert aratott folklórműsorával a Somogy Táncegyüttes és a Jászság Népi Együttes (felvételünkön) szom- bat este a pécsi Sétatéren. ______________ ________ fotó: tóth l. Ba ranyai hónap a Nemzetiben A Magyar Nemzeti Színház megyejárás elne­vezésű országos programjában a második be­mutatkozó Baranya lesz október hónapban. A régióban élők ebben az időszakban kedvez­ményesen vásárolhatnak színházi belépőket a nemzet teátrumába, de a pestiek is ízelítőt kapnak a megye kulturális életéből. Ha nem lett volna mögöttem két sikeres Pécsi Országos Színháztalálkozó, akkor nem pályáz­tam volna meg a Magyar Nemzeti Színház igazgatói székét, kezdte egy vallomással Jor­dán Tamás tegnap azt a pécsi sajtótájékozta­tót, ahol a megyejárás programsorozat máso­dik bemutatkozójaként Baranyát nevezte meg az októberi hónap vendégeként. Egész életem­ben úgy tekintettem a színházat, amely egy agóra, egy találkozóhely is, eszerint szervez­tem eddig mindent, így a POSZT-ot is, és ez a megvalósult ötlet indította el a Magyar Nemze­ti Színházban a megyejáró programot is. Csak azért nem Péccsel és Baranyával kezdtük a 18 magyar régió (Pest megye hazai pályán van, így kiesik a sorból) havi váltásokban két évig tartó bemutatkozásait, hogy ne nevezzenek részrehajlónak, tette hozzá a színművész, megjegyezve azt is, hogy a sorozat jó indulása érdekében azért így is a találkozók elejére ke­rült a térség. Hogy mit jelent ez a baranyaiaknak? Olya­nok is eljuthatnak így a nemzet színházába, akik eddig nem is gondoltak rá, ráadásul igen jutányosán. Minden baranyai település önkor­mányzata levelet kapott, melynek értelmében a falvak lakói október 11-én igen olcsón külön- vonaton utazhatnak fel a Nemzetibe, hogy megtekintsék az ExperiDance együttes Revans című táncjátékát. A vonat Pécsről indul, és a színház bejáratánál áll meg. Érkezett tegnap Pécsre egy ekhós szekér is a Nemzeti kínálatá­val, egyben minden itt élő embernek felajánlot­ták az úgynevezett félkrajcáros kedvezményt. Eszerint azok a baranyaiak, akik e hónapban a Pécsi Nemzeti Színház jegyirodájában jelent­keznek valamelyik pesti nemzetis előadásra (ha van még rá jegy), a belépőt féláron kapják meg, az utazás is félárú, sőt, ha igénylik, 50 százalékos' szálláskedvezményt is biztosíta­nak. A Nemzetiben egyébként októberben olyan darabok vannak műso­ron, mint a Bánk bán, A vi­har, Ibsen Peer Gyntje, új be­mutatóként a Holdbéli csóna­kos, valamint a Stúdiószínpa­don Karinthy Frigyestől a Holnap reggel, (pécsi rende­zővel, Hargitai Ivánnal). Másrészt az echós szekér hozott egy.kiállítást is a vá­rosba, a Művészetek Háza te­tőtéri galériájában a Magyar Nemzeti Színház múltját, jelenét láthatjuk fotóken, az új szín­ház makettjét, valamint eredeti jelmezeket, melyeket egykor Jászai Mari, Bajor Gizi, vagy éppen Somlay Artúr viselt. A megyejárás arra is lehetőséget teremt, hogy a pestiek megismerhessék a régió kultu­rális alkotásait. Október 24-26. között a Magyar Nemzeti Színházban koncertet adnak a Pécsi Filharmonikusok, a PNSZ két előadása is látha­tó, a Stúdiószínpadon a Grace és Glória, míg a nagyszínpadon Pirandello IV. Henrikje (a pécsi bemutatója is csak egy nappal korábban lesz). Felolvasóestet tart a Jelenkor folyóirat, a Bóbi­ta Bábszínház kétszer is szerepel, fellép a Pan­non Brass fúvósötös, a Pécsi Balett, és folklór- gálát tart a Tanac, a Leőwey és a Mecsek Tánc- együttes, valamint a Szélkiáltó. Emellett kiállí­tás nyílik baranyai képzőművészek, fotósok munkáiból, önálló tárlat készül Pécsről, a vi­lágörökségről, a megye építészeti emlékeiről. MÉSZÁROS B. E. Szakma és személyiség A Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht. rendezi október 2-án azt a szupervízi­ós konferenciát Pécsett, amely során a szociális szférán belü­li szakmai és személyiségfejlő­dési lehetőségekről tartanak előadásokat szakemberek. A szupervízió a szakmai haté­konyság fejlesztésének módszere, amikor is ezt a hatékonyságot a szakmai személyiség fejlesztésé­vel segíti elő. Egy szakember a munkája során a kapcsolataiban, a viszonyaiban a maga teljességé­ben és bonyolultságában van je­len. így nemcsak értékei és erőssé­gei, hanem ügyetlenségei és hiá­nyosságai is megjelennek a mun­kájában. A szupervízió azáltal se­gíti elő a szakmai hozzáértés fejlő­dését, hogy egy-egy aktuális vagy régóta fennálló szakmai problé­mát okozó eset bemutatásával olyan helyzetet teremt, amiben a szupervizáit - a problémát hozó szakember - az eset feltárása so­rán új módon láthatja, és újraérté­kelheti az általa bemutatott hely­zetet. A pécsi konferencián többek között előadást tart ár. Göncz Kin­ga, az ESZCSM államtitkára, szu- pervízor. A konferencia célja, hogy a régióban a leendő felhasz­nálók számára pontos képet és in­formációt adni arról, hogy mi is a szupervízió, bemutassák a külön­böző szakterületeken művelt szu­pervízió sajátosságait, és segítse­nek az önreflexió kialakításában és gyakorlásában. __________m.k. Ak ikre büszkék vagyunk. Hála is­tennek, még élő honfitársaink kö­zött is akad jócskán, akik miatt párthovatartozásra való tekintet nélkül dagadhat a magyar kebel. A Magyar Turizmus Rt. a kataszt­rofálisan gyönge idegenforgalmi szezon után a fejéhez kapott, és sebtében szép hazánkat ajánló reklámfilm forgatását határozta, el, amit - ki tudja, minő megfon­tolásból? - főképp Angliában szándékoznak vetíteni majd. Már tudni, két húzónévre támaszko­dik a jövendő produkció: Toni Curtis és Baumgartner Zsolt dom­borít majd a filmben. Vegyük kicsit szemügyre két emberünket. Toni Curtist nem nagyon kell sehol se bemutatni, szerte a világon ismerik, mini­mum a Van, aki forrón szereti (már csak Marilyn Monroe miatt is) című - ahogy ma mondják: - kultfilmből, vagy a Minden lében két kanál sorozat egyik „kanala­ként”. Kérdés persze, hogy vajon az öregecske hollywoodi sztár át­jön-e a külföldinek úgy is, mint magyar? Illetve, hogy érdekel-e bárkit is, hogy iksz amerikai szí­nész épp (véletlenül?) magyar, el­végre Amerikában mindenki va­lahonnan való, Stallone eredeti­leg olasz, Schwarzenegger stájer és így tovább. Beszélni kicsit ma­gyar - no mindegy, híresnek hí­res, ez tényállás. Baumgartner Zsolt (menedzs­mentje) végbevitte azt a félig- meddig csodát, hogy eljutott a Forma-l-ig, elindult két futa­mon, egyet befejezett. Önmagá­ban ez szép dolog, de hát Angliá­ban, ahol a Fl-es mezőny csapa­tainak kétharmada van otthon, ez még nem olyan nagy durra­nás, már elnézést. Giovanni La- vaggi, Jean-Denis Deletraz, Mar­co Apicella, Taki Inoue - nem túl ismerős nevek? Pedig mindegyi­kük indult Forma-1 futamon az utóbbi években, nem kettőn, nem is hármon, van, aki a fent neve­zettek közül majd' egy szezont le­húzott a legjobbak társaságában, de nem hallottam róla, hogy bár­melyik úriembert felkérték volna, hogy ő testesítse meg a szülőhazá­ját, mint olyant. Mondjuk, egy Montoyával már lehet kezdeni valamit (Schumit nem is emlí­tem), mert ő már szerzett pontot, állt dobogón, nyert versenyt... Biztos, hogy nem egyszerű ki­választani a „legpiacképesebb” magyart, aki még hajlandó is mu­togatni magát. Aki árnyalja a „paprika-Piroschka-betyár” képet. De az is lehet, hogy Toni Curtist majd beöltöztetik betyárnak, Zsoltit Piroskának, és ők ketten egy csárdaudvaron nagy vigyorog­va leülnek gulyást enni. így min­den tányérba jut egy-egy kanál. MÉHES KÁROLY A KOMLÓI KÖZÖSSÉGEK HÁZÁBAN látható még ebben a hónap­ban a 25 éves komlói díszítőművészeti szakkör kiállítása. A jubileu- mát ünneplő csoportot. Kincses Ágnes vezeti. _______fotó: deák gábor Él ményfürdő csúszda nélkül, csúszásokkal A sikondai élményfürdő csodákat ígér, igazi víziparadicsomot. Több mint 600 millió forintot nyertek a megvalósításhoz a Szé- chenyi-terv keretéből a vállalkozás kiötlői, de a munkálatok mindeddig igen visszafogottan haladnak. Az átadási határidők egyre tolódnak, és a szeptember eleji Komló Expón a helybe­liek négyötöde már úgy vélekedett, nem lesz ebből semmi, ta­lán a pénz is elfogyott már. Ugyanakkor a kivitelező szerint végre minden gond megoldódott, jövő nyár végére működni fog a korszerű strand.- Azért vettem Sikondán nyaralót 18 évvel ezelőtt, mert ott volt ked­ves környezetben egy nyugis kis strand. Ot évvel ezelőtt aztán szétbombáztak mindent, miköz­ben hatalmas új centrumról be­széltek, egy év alatt megépülő nyugati álomfürdőről, videovetí- téses csúszdákkal, ahol az ember a hegyekben, vagy éppen Hawaii­ban érezheti magát. Egyelőre azonban csak eltüntették a régi jó kis strandunkat - panaszkodik egy pécsi hölgy.- Kivágták a lombos fákat is, mondják, hogy elöregedtek, de ezek után már ebben sem biztos az ember - veszi át a szót barátnő­je. - A régi strand háromnegyedét eltüntették, és ugyan lett helyette egy feszített víztükrű medence, de abba meg nem vezet lépcső, hanem csak létra, így egy idősebb fürdőző háromszor is megfontol­ja, mielőtt nekiindul.- Egy időben nagyon szerettem volna eladni a sikondai telkemet, de édesanyám óva intett tőle, ő ugyanis kivágott évekre visszame­nőleg minden újságcikket, ami az itteni fejlesztésekről szólt - mond­ja egy komlói úr. - A Sikonda Kft. nélkül itt nem lenne semmiféle változás, addig kilincseltek, hogy talán mégsem tudják ezt a fürdő­építést a szőnyeg alá söpörni. De most már történjen valami, mert öt év óta hitegetik az itt élőket, hogy olasz üdülőfalu, holland tu- ristaközpont épül majd, meg szál­loda, és osztrák mintára élmény­fürdő. Elhittük az álmokat, ám eddig csak annyi látszik, hogy a szép helyből egy falusi strand lett.- Az emberek többsége úgy gondolja, hogy abból a több száz­milliós központi támogatásból, amit a Sikonda Kft. nyert a mun­kákhoz, már nem sok van - jegyzi meg a pé­csi hölgy. - A bi­zalom elfogyott, a környékbeliek most már sze­retnék tudni, hogy lesz-e eb­ből az élmény­fürdőből vala­mi. Nem vár már senki trópusi, vagy gleccserfolyami élményre, csak egy igazi jó fürdésre.- A telekárak felmentek - teszi hozzá a sikondai nyaralótulajdo­nos -, ma már egy 150 négyszög- öles területért 2-3 milliót kérnek, pedig még a víz sincs bevezetve. A többség azonban nem akarja el­adni a portáját, csak használni szeretné, a környezet viszont csú­fabb, mint valaha.- A beruházás megvalósulása a költségvetési támogatás odaítélé­se óta nincs veszélyben - reagál a felvetésekre Völgyesi József, a Si­konda Kft. ügyvezetője. - A pénz­ügyi feltételek biztosítása után el­húzódó hatósági, tervezési, szer­vezési munka következett. A tár­saság álláspontja kezdettől fogva az, hogy a beruházás csak akkor indulhat, ha minden feltétel együttesen, egy időben rendelke­zésre áll. Ez a körülmény csak a napokban következett be; több­ször volt már olyan esélyünk, hogy a beruházáshoz hozzákezd­hettünk volna, de kisebb problé­mák a teljes eljárási folyamatot új­raindíttatták. Másrészt a sikondai projekt állami támogatással meg­valósuló vállalkozás, így a részt­vevők számára nem kockáztatha­tó egy alacsony szinten megvaló­suló létesítmény. A beruházással elsősorban hazai igényeket kívá­nunk kielégíteni. Azt hisszük, hogy a megvalósuló építmény ár­szintje 2004-re találkozik a hazai fizetőképes kereslettel. Továbbá a hosszabb előkészítési idő révén az egész épület működtetése gaz­daságosabbá vált. A változatlan férőhelyszámmal megvalósuló él­ményfürdők, a fedett ülőmeden­ce, fedett élménymedence, fedett gyermekmedence, szabadtéri él­ménymedence, szaunák mellett a szállodai méretet kismértékben még növeltük is. Csupán a csúsz­da marad ki az eredeti elképzelés­ből, mert arra nem kaptunk köz­ponti támogatást. Ugyanakkor az éttermek átszervezésével 450 négyzetméteres gyógyászati blokk megvalósítására is lehető­ség nyílt. Hozzáteszem, hogy a Széchenyi-terves feltételek a 2004. év végét jelölik meg a beruházás befe­jezéseként. En­nél hamarabb elkészülünk.- Két oka is volt a beruhá­zás csúszásá­nak - ad részle­tesebb szakmai magyarázatot Hoffmann György, a fővállalkozó Hídépítő Rt. létesít­ményvezetője. Az 1,366 milliárd forintos munkához a központi for­rás 628 milliót biztosít, az összeg másik fele különböző hitel­konstrukcióból állt össze, a Sikon­da Kft.-ben is az önrész tőkeeme­lését kellett végrehajtani, és ezek az ügyletek nem mentek gyorsan. Másrészt a megrendelő tervezővá­lasztása sem volt a legszerencsé­sebb. Nem teljesített határidőre és 700 millióval túltervezte a költség- vetést. így a fővállalkozó cég ez év elején átvette a tervezést is. A túl­méretezett projektet végül sikerült lefaragni, például olyan megoldá­sokkal, hogy a fürdőnek és a ho­telnek közös étterme lesz. Közben a folyamatos tervkészítéssel pár­huzamosan megkezdtük a tényle­ges munkálatokat is: az építkezés földmunkái szeptember elején in­dultak el. Megjegyzem, nem kis feladatról van szó, 11 ezer köbmé­ter anyagot kell megmozgatnunk. A héten már az alapásásig jutot­tunk, és decemberre szerkezetké­szen áll majd az épület egy része, mert télen már belső munkákat akarunk itt végeztetni. A szerző­dés szerint a befejezési határidő 2004. augusztus 31., ezt követően fogadhatja az első vendégeket az élményfürdő. MÉSZÁROS B. ENDRE Toni és Zsolti

Next

/
Oldalképek
Tartalom