Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-28 / 265. szám

2003. SZEPTEMBER 28. RIPORT Miért hallgatnak az orvosok? Lesújtó volt az ombudsman vizsgálatának eredménye, amit az orvosokról készített. Olyannyira, hogy több orvos élből vissza­utasította, mintha nem is róluk szólna. Pedig nemcsak az a baj, hogy sokan megalázó hangnemben beszélnek a betegekkel, egy másik vizsgálat szerint nem tudnak mit kezdeni a súlyos bete­gekkel. S ami még megdöbbentőbb, negyedük nem is közli a pácienssel, hogy súlyos, halálos beteg, pedig erre még törvény is kötelezi őket. Kérdéseinkre több orvos nem óhajtott válaszolni, s maga a Magyar Orvosi Kamarai is elhárította a lehetőséget. A minisztériumban kevésbé voltak szemérmesek, tudnak a prob­lémákról és kommunikációs tréningeket, továbbképzéseket terveznek, amelyeken az orvosoknak kötelező lesz részt venniük. ■ A jelenleg praktizáló 36 ezer­ből ötszáz orvost kérdezett meg a Semmelweis Egyetem kutatócso­portja, de csak 124 küldte vissza a kérdőívet. A hat éven át tartó or­vosi képzés 7000 órás tananyagá­ban mindössze 34 órát szánnak a halállal, a haldoklással kapcsola­tos kommunikációs, etikai, pszi­chológiai kérdésekre. Legalább ily meglepő, hogy a kezelési időn kívül az orvosok negyede sosem beszélt haldokló beteggel, pedig többségük már 10-15 év orvosi gyakorlattal ren­delkezik. Egyéb­ként a megkér­dezettek 39-40 százaléka nem szívesen beszél a beteg állapotá­ról, kilátásairól és a negyedük még magát a di­agnózist sem szívesen közli. Az egészségügyi törvény szerint vi­szont a betegnek joga van meg­tudni, hogy milyen betegségben szenved, milyen veszélyek fenye­getik, s mi a teendője. Ha a beteg nem akarja megtudni ezeket az információkat, akkor elzárkózhat a tájékoztatás elől, de az orvos önszántából nem dönthet úgy, hogy nem ad felvilágosítást. A be­tegnek lehetősége van arra is, hogy megjelöljön egy másik sze­mélyt - például valamelyik roko­nát -, hogy az orvos őt tájékoz­tassa állapotáról. „A gyógyíthatatlan betegekről való gondoskodást, az orvosok halálhoz való viszonyát még min­dig tabuként kezelik az orvostu­dományban” - állítja dr. Hegedűs Katalin, a felmérés vezetője, aki személyesen tapasztalta meg a betegek magára hagyatottságát a kórházakban. Hegedűs szerint a doktorok több­sége nem képes kommunikálni a haldokló bete­gekkel, mert erre nem tanították meg őket. Félnek a kínos kérdések­től. Emellett arra a kérdésre, hogy milyen halált szeretnének maguk­nak, egyöntetűen a hirtelen, gyors halált választották, ami a pszicho­lógusok szerint igen erős halálfé­lelemre utal. Ennek a jelenségnek, a szenvedéstől, fájdalomtól való félelem az oka. Évente 33-35000 ember kínok és fájdalmak köze­pette hal meg rákban - miközben az orvosok többsége még mindig nem ismeri az új, korszerű fájda­lomcsillapító módszereket, mert ez szintén nincs benne a tan­anyagban. A szakma népszerűt­lenségét jelzi az a statisztikai adat is, mely szerint a 36000 orvos kö­zül csak 300-an dolgoznak onko­lógusként, szemben azzal a tény­nyel, hogy a betegek harmada rák­ban hal meg. „Ugyanakkor a mai orvosok túlterheltsége is befolyá­solja a betegekhez való hozzáállá­sukat. így könnyen előfordulhat, hogy nem kellő körültekintéssel bánik az orvos a beteggel” - állítja Hegedűs, aki szerint fontos volna az orvosok számára tréningeket szervezni, ami átsegítené őket a lelki megpróbáltatásokon. Nemrégiben elkészült egy ombudsmani jelentés is, amely megállapította, hogy a betegek legtöbbször az orvosok emberte­len viselkedése miatt kérnek se­gítséget. Sérelmezik a vizsgála­tok előtti hosszú várakoztatást, a durva, megalázó hangnemet, és a vizsgálatok alatt elszenvedett szeméremsértést. A betegjogi képviselők állítják: számtalan helyen csak aláíratják a bele­egyező nyilatkozatot, amelyről gyakorta hiányzik a dátum, az orvos aláírása. Bodoky György szerint a gyó­gyítás része - vagy legalábbis így kellene lennie - a halállal történő foglalkozás, ám tény, a hazai orvostársadalomban még nem általános ez a nézet. A Szent László Kórház onkológiai osztályának professzora úgy vé­li, ennek az az elsődleges oka, hogy az orvoslás még mindig sikerorientált, és sokan csak a végleges és teljes gyógyulást tartják eredménynek. Holott bi­zonyos körülmények között az életminőség javítása is nagy si­kernek számít. Az onkológusok ez alól pozitív kivételt jelente­nek, hiszen ők a diagnózis után, az aktív terápiával párhuzamo­san végzik a fájdalomcsillapítást és a pszichés felkészítést az el­■ - Orvosaink többsége még az előző rendszerben kezdte pályafutását, s akkor még a betegeket gyerekként kezel­ték, sokan azt vallották, hogy nem érdemes a pácienseknek megmondani, mi a bajuk, mert az gátolná a gyógyításukat - állítja Rácz Jenő, az egészség- ügyi tárca helyettes államtitká­ra. 1997-ben azután életbe lépett az új egészségügyi tör­vény, amely alapján a beteg­nek joga van a betegségéről, a terápiáról információt kapnia, be kell őt a döntésekbe és a kezelésekbe vonni, felnőttként kell bánni vele. Az orvosi kama­ra és a tárca közösen kidolgoz majd egy oktatási csomagot, amelynek elsajátításával javul­hat az orvos és a beteg közötti kommunikáció és viszony. S az orvosoknak tudomásul kell venniük, hogy ezen a tovább­képzésen, tréningen kötelessé­gük lesz részt venni - mondta a helyettes államtitkár. kerülhetetlen végre. Veér And­rás a VR-nek azt nyilatkozta, ne­ki a felmérés eredményétől kis­sé eltérőek a tapasztalatai. Az is­mert pszichiáter szerint az orvo­sok többsége nem közömbös a halálos betegekkel szemben, s képesek velük emberi módon beszélgetni a kényes kérdések­ről is. Az persze más kérdés, hogy aki gyógyítással foglalko­zik, nem nagyon tud beletörőd­ni a halálba, képtelen megszok­ni, hogy elveszít egy embert. A Magyar Orvosi Kamara ve­zetői nem kívántak az ügyről nyilatkozni, mondván, nem is­merik a felmérés anyagát. Bár törvény van rá, az orvosok negyede nem mondja meg a betegének, hogy a halálán van Az ifipark legjobb tanulói Napjainkban nagy keletje van a toplistáknak. A héten is napvilágot látott egy efféle összegzés: ezúttal a legsike­resebb magyar fiatalokat nevezte meg a szerkesztő­stáb. Sokan azonban vitatják a lista létjogosultságát. Kivételesen a színész, a médiakutató, a politikai elemző és a politológus is egyetértenek abban, hogy a felsoro­lás önkényesnek tűnik, inkább PR-szempontokat vesz figyelembe, mintsem a valós teljesítményt. ■ Az elemzők szerint ko­molytalan a lista, a felsoro­lás nem teszi világossá: egy­általán mit értenek siker alatt a kiadvány szerkesztői. A pénzt? Az ismertséget? A médiaszereplések gyakori­ságát? Urambocsá’ a tudást, a szakmai elismertséget? Vásárhelyi Mária médiaku­tató kijelenti: a számba vett 36 év alatti húzónevek sok­ban különböznek egymás­tól, ám egyben hasonlíta­nak: jelenleg kirakatban vannak. Ugyanezt gondolja Moór Marianna is, ámde ő odáig megy, hogy megálla­pítja: ez idő tájt főleg az ke­rülhet ki a médiakirakatba, aki ilyen-olyan hitványsá­gokra is hajlandó. - Nem hi­szem, hogy Ónodi Eszter, Marozsán Erika és Kamarás Iván mindenki másnál kü­lönb vagy ügyesebb lenne. Sajnos, jobbnál jobb ifjú szí­nészek várakoznak a partvo­Ezek a fiatalok. 1. Lékó Péter (sakkozó) 2. Farkas Ádám (bankár) 3. Polgár Judit (sakkozó) 4. Kóczé Angéla (eurokrata) 5. Bozsik Yvette (táncművész) , ■ 11. Török Gábor (politológus) 12. Ónodi Eszter (színésznő 24. Rogán Antal (politikus) nalon. Ez persze nem jelenti azt, hogy Kamarásék nem elég ügyesek. Csupán a töb­biekkel szemben igazságta­lan éppen az ő favorizálásuk - jegyzi meg Moór. Az ifjan igen sikeresnek elkönyvelt művésznő hozzáfűzi: a ma­napság diktáló kereskedelmi médiumokban rendre azok szereznek országos ismert­séget, akik hajlandók feladni színészi énjüket. Vásárhelyi, aki egyébiránt nagyon ked­veli Ónodit, aggódva konsta­tálja: a színésznőnek most csak az irigyei szaporodnak meg, új hívekre, rajongókra aligha tesz szert.- Móka ez az egész - .rög­zíti a politikai elemző, Debreczeni József. Ugyaner­re a következtetésre jut Fricz Tamás politológus is. Bár utóbbi erősen hiányolja a listá­ról Gyurcsány : Ferenc sportmi­nisztert, akinek - I ha nem fut túl a jelzett korhatá- k ron - szerinte helye lenne a kezdő­csapatban. Rogán An­tal és Gál J. Zoltán listán való szerepelte­tését ugyanak­kor cso­dálja, h i ­30. Gál J. Zoltán (kormányszóvivő TL 47. Karafiáth Orsolya (költő) A tizenkettes sorszámot kapott Ónodi Eszter noha kiváló színpadi színész, főként a közönség­moziknak, így a Meseautónak és a Valami Amerikának köszönheti hírnevét szén mint mondja, az emlí­tettek nem futottak be pénz­ügyi karriert, csak a politi­kában jutottak valamire. Vá­sárhelyi is értetlenkedik, s azt tudakolja: vajh’ mitől oly sikeres Gál és Rogán? - Szo­morú tény, hogy a jelenkori politikában azok számíta­nak nagymenőknek, akik folyton pimaszkodnak és botrányokat kavarnak - em­líti. A médiakutató ezen felül azt sem titkolja, hogy sajnálja a mai fiatalokat. Úgy érzi ugyanis, hogy a magyar társadalomban a kapcsolati tőkének kulcs­szerep jut és bizony apuci pénze is jól jöhet az indulás­nál. Fricz szintén az esély- egyenlőséget kéri számon korunkon. - Eme nem egykönnyen megválaszol­ható témáról rendre meg­feledkeznek a toplisták összeállítói. „Mindezekkel együtt az ötvenes lista az egyik lehet­séges lista a sok közül. Az életrajzokat böngészve ne­kem az volt a nagy dilem­mám, hogy egy sikeres élet­útban mennyire azonosítha­tó a személyes teljesítmény. Nagy dolog, ha valaki vezet egy milliárdokat termelő cé­get huszonévesen, de mind­járt más a kép, ha az a cég az apjáé. Sokan jókor voltak jó helyen és onnan jutottak a magasba, mások rossz idő­ben rossz helyről jutottak kevésbé magasba” - össze­gez a szociológus, Kará­csony Gergely. A kritikusok kifogásolják azt is, hogy sakkozókon kí­vül nincs élvonalbeli sporto­BOZSIK YVETTE (az ötödik a listán) különleges jelenség és nemzetközi értelem­ben is elismert személyiség. Már tizenhét évesen elindult saját művészi útján, mondhatni ellenszélben vette az akadályokat. Az idő később őt igazolta: koreog­ráfiáinak száma húsz felett jár, tizenkilenc díj birtokosa. Legutóbb a francia kul­turális minisztérium művészeti és irodalmi lovagkeresztjét vehette át. HAJÓS ANDRÁS már szinte mindent bevállalt élete során. Volt rakodómunkás, pin- cértanonc, tanítóképzős, majd szociológus hallgató, ámde Demszky Gábor hűséges sajtosaként, sőt sales managerként szintén tett ezt-azt. Végül azonban az Emil Rulez együttes oszlopos tagjaként a zenénél kötött ki. Igaz, a lemezkészítés mellett tévézik is: a tv2 Magánszáma az ő kreálmánya. Hajós értelmiségi családból szárma­zik, mégis büszke rá, hogy evett hurkát a Lehel téren, s hogy ismeri az Unicum és a sör helyes vegyítésének, keverésének titkát. Ő a toplistán a 43. Erre mondta a té­vében, hogy ő mindig 43. szokott lenni, a sportban, meg a tanulmányi versenyben is, de hogy miért pont ennyi, azt sose tudta megfejteni. Mi se. ló a legjobbak (?) mezőnyé­ben. Holott Kovács Ágnes­nek, Baumgartner Zsoltnak, Király Gábornak, netán Ko­vács Katalinnak illett volna helyet szorítani. A zenei élet menői sem kerültek be a Top 50-be. Mutatóba Ákos és Yonderboi maradt. Igen ám, de az utóbb emlegetett d.j. három éve nem jelente­tett meg friss hanghordozót. Ennek ellenére megtudhat­juk róla még azt a bizonyára mindenkit érdeklő részletet is, hogy ő bizony már nem követi a divatot, ugyanakkor imádja a frissen csavart maracujalét. Persze az sem akármi, hogy a 2. helyre be­futott bankvezérről, Farkas Ádámról kiderül: tizenkét éve nem nézi a tévét. Szabó Zoltán Attila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom