Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-25 / 262. szám
2003. Szeptember 25., csütörtök BARANYA I TŰKOR 5. OLDAL Szigorítanák a büntetőpont-rendszert Ismét napirenden van a büntetőpont-rendszer szigorítása, miután a statisztikák szerint a balesetek száma nemhogy csökkent volna, hanem még emelkedett is a rendelet életbe lépése óta. Pecs-Budapest Az úgynevezett közlekedési pontrendszer bevezetésétől azt remélték a törvényalkotók, hogy annak hatására csökkennek a közlekedési szabálysértések, és ezzel szoros összefüggésben a balesetek száma is. A szakemberek abban bíztak, hogy a rendszer vélt visszatartó hatása miatt óvatosabbak lesznek majd az autósok, ám az elképzelések nem váltak be.- A törvény életbe lépése óta valóban nem csökkent a balesetek száma Baranyában, ez azonban nem egyenes következménye a pont- rendszer bevezetésének - mondta Pataki Eva, a megyei rendőr-főkapitányság őrnagya. A Belügyminisztériumban most a rendszer szigorítását fontolgatják. A részletes tervezet egyelőre még nem készült el, azonban annyi már tudható, a változtatás lényege az lesz, hogy az olyan szabálysértések többségéért, amelyekért eddig csak egy pont járt, a jövőben jóval többet könyvelhetne el az autós. így a notórius szabálytalankodók előbb érhetnék el a jogosítvány bevonásával járó határt, ezért a Sikeres nyári akció A június 20-a és szeptember 15-e között tartott közlekedés-biztonsági akciósorozat azonban, úgy tűnik, jóval hatékonyabb volt. A fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően megyénkben tizenöt százalékkal kevesebben haltak meg a közutakon, és négy százalékkal mérséklődött a súlyos sérüléssel járó balesetek száma. A rendőrök országszerte ötezer sebesség-ellenőrzést tartottak, és 229 ezer esetben szondáztattak. Figyelmeztetésben 86 ezer szabálytalankodót részesítettek, 170 ezer esetben helyszíni bírságot szabtak ki, mig 56 ezer járművezetőt feljelentettek. A különféle büntetésekből várhatóan csaknem hárommilliárd forint folyik be, ezzel szemben az akciók összköltségét mintegy 400- 450 millió forintra teszik a szakemberek. pontrendszernek talán nagyobb elrettentő hatása is lenne. A jelenleg érvényben lévő kormányrendelet szerint szabálysértésért egy „rosszpont” jár, szándékos cselekményért (ittas vezetés bizonyos vérszintszázalék után, súlyos sérülést okozó baleset) akár hét pontot is kaphat az autós. Tizennyolc összegyűjtött pont után, halmazati büntetésként, elvileg bevonják a jogosítványt. Pataki Éva tájékoztatása szerint megyénkben még senki sem érte el eddig a maximálisan elérhető pontszámot. Az Európai Unió Bizottsága által elfogadott közlekedéspolitikai koncepció szerint 2010-ig felére kell csökkenteni a halálos kimenetelű balesetek számát hazánkban. így a büntetőpont-rendszer szigorítása mellett további intézkedések várhatók, mint például a közlekedési rendőrök számának növelése. (Háttér, előzmények: www. dunantulinapb. hu) SOMLAI ADRIENN Hírek ZÓKON és Bicsérden október tizenegyedikén szüreti fesztivált rendeznek. A szervezők színes programokra - koncertekre, felvonulásra, étel- és borkóstolóra - csábítják az érdeklődőket. A rendezvénysorozatot tűzijáték zárja. (ck) ÉKESTÉK. Ma 20.15 órai kezdettel Pécsett a Vasutas Művelődési Házban (Váradi A. u. 7/2) a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és Klub nyilvános fórumot tart, a „Köztünk élő tudósok” sorozatban, Az alkotmányozás időszerű kérdései címmel. Vendég: Dr. Kiss László (a PTE ÁJK professzora, alkotmánybíró). Műsorvezető: dr. Csefkó Ferenc. A rendezvény médiatámogatója a Dunántúli Napló. _____________________■ <j r —^ f—§ Szeptember 18-28. Az itt élőknek és a vendégeknek is fontos lehet az az előadássorozat, amelyet ma rendeznek a Dominikánus Házban. A Pécsi Napok fesztiválsorozat keretében ugyanis az Előadások Pécs történetéből 2003 konferencia kezdődik csütörtökön reggel 10 órától. A Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja és az MTA PAB Város- és Helytörténeti Bizottsága által szervezett összejövetel a város történetével kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket mutatja be, így még azokat is érheti meglepetés, akik úgy vélik, ismerik Pécs eddigi esztendeinek históriáját. A konferenciát a tervek szerint Kunszt Márta alpolgármester nyitja meg. A Pécsi Napok fesztiválsorozat részletes programja lapunk 12., Szolgáltatás oldalán olvasható. Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: a volt Honvédkórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Gyógyszertárak. Pécs: Schulek E. (Dr. Veress E. u. 2.), Boly: Panacea, Komló: Piramis, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Vajszló: Ormánság, Harkány: Thermal, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Maró lúgot ivott a kisfiú Súlyos száj- és nyelőcsősérülést szenvedett az a kétéves mohácsi kisfiú, aki lúgot ivott egy boltban, miután a „biztonsági kupakot” minden erőfeszítés nélkül le tudta szedni a műanyag flakonról. Mohács-Pécs A kétéves fiúcska édesanyjával ment bevásárolni egy kis vegyeskereskedésbe, eredetileg szódát cserélni.- A boltban csak mi voltunk és az eladó. Épp kicseréltük a szódásüvegeket, amikor nagy üvöltést hallottam, és láttam, hogy a kisfiam egy műanyag flakont tart a kezében, a szája pedig habzik - elevenítette fel a történteket az édesanya. - Kiderült, hogy egy Íefolyótisztító granulátumot vett el az alsó polcról, és annak ellenére, hogy az üvegen állítólag biztonsági zár van, 2 éves létére simán ki tudta nyitni. A következő pillanatban már vér dőlt a szájából, úgyhogy azonnal rohantunk a kórházba, ahonnan aztán Pécsre irányítottak.- Mint kiderült, a kisfiú 70 százalékos lúgot ivott, és ettől súlyos, marásos sérüléseket szenvedett a szájüregében és a nyelőcsövében is. Ebből az esetből is nyilvánvaló, hogy a boltokban sem szabadna olyan helyen, például alsó, könnyen elérhető polcokon tartani efféle anyagokat, ahol a gyerekek elérhetik. Sajnos azt látjuk, hogy otthon se vigyáznak jobban, sok esetben üdítős flakonokban tartanak mérgező, maró anyagokat, amihez a gyerekek is hozzáférhetnek - mondta dr. Stankovics József, a PTE Gyermekklinika Intenzív Osztályának vezetője. Újabb utazás a tengerpartra Mint arról lapunk beszámolt, a pécsi önkormányzat oktatási bizottságának képviselőiből, óvodák, általános és középiskolák vezetőiből álló delegáció vett részt nemrég egy horvátországi, spliti tanulmányúton, amelynek költségeit az önkormányzat állta. Információink szerint ma reggel egy újabb csoport indult útnak déli szomszédainkhoz, Trogír és Split környékére. Pécs-Split Ezen a tanulmányúton már csak igazgatóhelyettesek vesznek részt, ám a túra költségeinek nagy részét az érintett iskolák állják. A 18 fős delegáció tagjai egyébként Baranya több városát képviselik. Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője szerint akkor, amikor az iskoláknak lassan már krétára sincs pénzük, érthetetlen, hogy egy ilyen tanulmányutat hogyan engedhetnek meg maguknak az intézmények. Póla József, a pécsi önkormányzat művelődési, oktatási és sport főosztályának vezetője nem hallott az utazásról, de mint elmondta, az ilyen jellegű utak nem új keletűek, hiszen évekre visszanyúló hagyományokkal rendelkeznek. Az utazást a szakképző iskolák munkaközössége szervezte. A szervezet egyik tagja lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a csoport valóban nem először vesz részt ilyen jellegű „túrán”, emellett visszautasítják azt a fel- tételezést, hogy közpénz elherdálásáról lenne szó. Az utazást úgynevezett továbbképzési keretből finanszírozzák az oktatási intézmények, hiszen ez a baranyai csoport jelentős tapasztalatokra tehet szer a horvát kollégák révén. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN Elkeseredett tiltakozás a kútbezárás ellen Reményvesztett tiltakozók a szászvári benzinkútnál FOTO: LOFFLER PETER Szászvár A Mól Rt. - korábbi ígérete szerint - a tegnapi nappal bezárta a szászvári és sellyei benzinkutat. Elkeseredettségükben a szászváriak tegnap reggel a töltőállomásra vonultak munkagépekkel és járművekkel, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a cég üzletpolitikája ellen. Bék János, a település polgármestere a demonstráción élesen bírálta a részvénytársaságot, mert a bezárással „megnyomorítja a térséget és hátráltatja a vidékfejlesztést”, valamint elmondta, amikor egyezkedni próbált a Mollal - bérlésről, eladásról -, a cégnél egy mondattal - „nem érdekel, hogy a szászváriak hol tankolnak” - lerendezték az ügyet. A bezárásról mind Sellyén, mind Szászváron a bérlőn kívül nem értesített senkit a cég, így tegnap akadtak olyan motorosok és autósok, akik tankolni akartak a község kútjánál, sőt a rendezvény ideje alatt egy osztrák állampolgárnak is próbálták elmagyarázni a helyiek, hogy itt nem fog üzemanyagot vásárolni. Lapunk úgy tudja, pár hónappal ezelőtt a szászvári töltőállomás bérlője megpályázta újra a posztot a cégnél - ez háromszáz- ezer forintjába került -, majd el is nyerte a tendert, pár hete azonban szélnek eresztette a Mol a kutast. A sellyei töltőállomáson is kedden lehetett utoljára tankolni, tegnap ott is kirakták a „Zárva” táblát. Fekete Géza jegyző lapunknak elmondta, az egyetlen megoldást egy mobilkút telepítésében látják. CSIKÓS KLAUDIA Interjú: Magyarország a diplomata szemével Van angol érdeklődés az ország iránt” Nagy-Britannia új nagykövete, John Nichols három hete foglalta el állomáshelyét, és első vidéki útja Pécsre vezetett. Találkozott a város, az egyetem vezetőivel, és előadást tartott az új európai diplomáciáról. Előtte azonban lapunk kérdéseire is válaszolt. DN: - Nagykövet Úr, még egy hónapja sincs Magyarországon. Milyenek az első benyomásai?- Voltaképp második itteni szolgálatomat kezdtem meg, miután a ’70-es évek végén már töltöttem a követségen néhány évet első titkári beosztásban - mondta John Nichols, mindjárt magyarázatot is szolgáltatva kiváló magyar nyelvtudására. - Milyen országot találtam most? Egyértelmű, hogy felszabadultabban élő, sokkal tisztább, láthatóan napról napra fejlődő Magyarországot. Természetesen még jó pár hónap eltelik, amíg minden újdonsággal megismerkedek majd, és feltérképezem, hogy a brit nagykövetség miben tudna segíteni, hogy az ország még felkészültebben tudjon csatlakozni az Európai Unióhoz. DN: - Épp erről akartam kérdezni: hogy látja, mely területeken értük már el az EU-s normát, és hol van még jócskán behoznivalónk?- Nem udvariaskodom, amikor azt mondom, ez az ország a legtöbb területen élérte azt a nívót, ami által az EU méltó tagjává válhat. Hiszen 1990-től elképesztő az itteni változások és a fejlődés mértéke, ami nagy bizalmat teremtett Magyarország iránt. Ugyanakkor az is világos, hogy ez az eltelt idő nem volt elég ahhoz, hogy minden területen egyforma legyen a. fejlődés üteme. A csatlakozásig hátralévő időben azon kell dolgozni, hogy még inkább megfeleljenek az EU-s normáknak, s ugyanakkor az ország tudja, miképp nyerheti a legtöbbet a tagsággal, miképp juthat hozzá a forrásokhoz. DN: - Nagy-Britannia tud ebben segíteni?- Hatalmas tapasztalataink vannak, hiszen idestova 30 éve vagyunk az unió tagja. De annak idején nekünk is 6-7 évbe telt, mire pontosan tudtuk, hogy mi az, amit tőlünk elvár a szervezet, és mindezért cserébe mit kaphatunk. A magyaroknak nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt, hiszen akár tőlünk is bármiben tanácsot kaphatnak, jelenleg is vannak Budapesten olyan szakértőink, akik készek az adminisztrációs vagy a gazdasági élet területén tapasztalataikat átadni magyar kollégáiknak. DN: - Hadd szóljunk szűkebb régiónkról, a Dél-Dunántúlról, ami nem tartozik a gazdaságilag túlzottan felfelé törő területekhez. Merné ennek ellenére brit vállalkozóknak, befektetőknek ajánlani ezt a vidéket?- Igenis van érdeklődés az itteni lehetőségek iránt is. Húsz éve, emlékszem, egész Budapesten két brit üzletembert lehetett fellelni. Ehhez képest csak itt Pécsett jelen van a BAT, a Tesco, a Vodafone. Ami a brit befektetőket idevonzhatja, hogy ez a régió közel esik más országokhoz is, azaz innen könnyen el lehet érni olyan, egyre fontosabbá váló piacokat, mint például Horvátország vagy Jugoszlávia. DN: - Mindahhoz, amiről eddig szó esett, a legfontosabb kulcs az angol nyelv ismerete. Miképp tudják segíteni az angoloktatást?- Nyilván ismeretes itt is a British Council tevékenysége, hiszen hosszú évek óta hatalmas elánnal dolgoznak az angol nyelv terjesztésén, művelésén. Kisebb központokat hoztak létre, például Veszprémben és Debrecenben, és valóban azon vagyunk, mondhatom így: közösen, hogy különböző kurzusok, tanároknak szóló tanfolyamok segítségével minél több magyar meg tudjon szólalni angolul is. DN: - Van-e egészséges kíváncsiság a britekben Magyarország iránt?- Mindenképpen. És ezt csak növelheti a közeljövőben kezdődő londoni Magyar Hetek rendezvénysorozat, és szerintem maga az EU-tagság ténye. m.k. John Nichols 1951-ben született Londonban. A Surrey Egyetemen nyelvészeti és regionális tudományokból szerzett diplomát, öt nyelven beszél. 1977-ben lépett diplomáciai pályára, 1979- 1982 között szolgált először Budapesten, majd többek között Brazíliában és Svájcban. Nagyköveti kinevezése előtt a brit kormány mellett kommunikációs igazgatóként dolgozott. Felesége Suzanne, egy fiúk és egy lányuk van. Hobbija a kertészkedés, a numizmatika, az opera,a festészet, a séta és a kerépározás.