Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-21 / 258. szám
2003. SZEPTEMBER 21. RIPORT Ütött a politikusok Ütött a politikusok órája, négy nap múlva ugyanis véget ér az a jótékonysági kampány, amelynek keretében sikerült egy jó cél érdekében mozgósítani a politikai elit jobb és bal oldalát. Boros Lajos és Bochkor Gábor, a Sláger Rádió Bumeráng című műsorának vezetői arra kérték az országgyűlési képviselőket, hogy ajánlják fel óráikat jótékony célra. A felhívásra a négy parlamenti pártból 36 politikus jelentkezett: néhányuk igazi ritkaságtól válik meg, más időmérőt a hozzá kapcsolódó történet tesz érdekessé, de olyan honatya is jelezte részvételét, aki ugyan nem visel órát, ám külön erre a célra vásárolt egyet. A bumerángosok csak azt sajnálják, hogy Orbán Viktor, illetve Kuncze Gábor órája hiányzik a kollekcióból. Ágh Attila politológus szerint nem véletlen, hogy a politikusok fogékonyak az akcióra, hiszen népszerűségük hihetetlen mélységbe süllyedt. ■ „Jose Dirceu brazil vezérkari főnök jótékony célra ajánlott fel egy körülbelül 1,2 millió forintot érő Rolex órát.” Ez volt az a hír, amelynek nyomán a Sláger Rádió reggeli élő adásában megszületett az ötlet: mi lenne, ha a magyar politikusok is felajánlanák az óráikat, amelyeket aztán elárvereznének, a befolyt összeget pedig a Gyermekétkeztetési Alapítványnak utalnák. A felvetést tett követte: néhány perccel később Gusztos Péter SZDSZ-es honatya már jelentkezett is, majd őt még további 35 politikus követte. A felajánlásokat két nappal ezelőtt zárták le, azóta lehet licitálni az órákra, amelyek csütörtökig estig, vagyis az árverés végéig az Iparművészeti Múzeumban láthatók. _- Az utolsó pillanatban még beérkezett Medgyessy Péter felajánlása is - mondta Boros Lajos. - Az ő órájától még nekem is összefutott a nyál a számban: tucatnyi hátlapja van, s valamennyi egy- egy EU-ország euró előtti pénzérméjének a hiteles másolata. Boros elárulta: előfordult, hogy úgy érezték, a politikusok az adással párhuzamosan körtelefonokban értesítik egymást. Ám azt határozottan tagadta, hogy az akciót megtervezték volna. Bár licitálni még csak három napja lehet (a rádió honlapján, illetve a műsorban), egyik-másik órára már komoly ajánlatok érkeztek. Med- gyessy órája jelenleg egymilliót kóstál, Vári Gyula MSZP-s képviselő időmérőjéért pedig e cikk írásának időpontjáig már több mint félmillió forintot ígértek. ■ A lapunk által felkért független szakértő, Zomborlné Vass Mariann, az OREX Rt. óraforgalmazási osztályának vezetője szerint a legértékesebb a kormányfő órája, amely ráadásul limitált széria, mindössze 2002 darab van belőle a világon. / szakmai vélemény szerint megéri azt az egymillió forintot, amennyit lapzártánk időpontjában ajánlottak érte. A százezer forintos érték körüli kategóriába tartozik Demszky Gábor krono- gráfja, Gruber Attila sokfunkciós Casioja, Rogán Antal kézzel felhúzható Certinája és Zuschlag János Raymond Weil típusú ketyegője. A legrégibb óra vélhetően Hiller István Citizen ti- tánkronográfja,' a legtöbb funkció kategóriában pedig vissza kell térnünk dr. Gruber Attila órájához, amely nemcsak egyszerre analóg és digitális, hanem van benne magasságmérő, mélységmérő, stopper, sőt még egy héliumszelep is a mélytengeri nyomáskiegyenlítéshez. Kosa Lajos stopperes, ébresztés, sebességmérős Tissot karóráját (képünkön) is itt kell említeni, már csak azért is, mert Vári Gyula automata pilótaórája mellett szakértőnk szerint ez a legmarkánsabb férfimodell. Nem véletlenül: világhírű pilótánk egy svájci automata Duffau típusú szerkezetet ajánlott fel, amely a Messerschmitt- pilóták időmérője. A műsorban a politikusok elmesélték órájuk történetét, s bizony néha Borosék is elámul- tak, mi meg nem esik a fontos emberekkel. Selmeczi Gabriella telefonjának egyébként úgy megörült Bochkor, hogy lányos zavarában azt találta mondani: te vagy a legjobb nő a parlamentben. Igaz, a kollekció nem teljes. Orbán Viktor és Kuncze Gábor órái nagyon hiányoznak. A volt miniszterelnököt egyébként már többször hívták a műsorukba, de ő még egyszer sem ment el. Kuncze pedig ezúttal nem jelentkezett. Bár az órák között vannak nagyon értékesek és kevésbé drágák is, valamennyinek 40 ezer forintnál kezdődik a kikiáltási ára. Van, amelyiket a felajánló személye teszi érdekessé, de olyan is akad, amelyiket valószínűleg a hozzá kapcsolódó történet fog eladni. Karsai József szocialista honatya, egykori búzaégető például azt az órát ajánlotta fel, amelyet végig hordott a Tor- gyán Józseffel kapcsolatos demonstrációk alatt. Egyszer azt mondta: ha Torgyánt leváltják, ő ezt az órát megállítja, és többet nem hordja. így is lett: amikor Torgyán távozott, Karsai az órát a földhöz vágta. Mint mondta, a teteje ugyan lerepült, de azért még lehet, hogy működik. Szűcs Lajos fideszes képviselő egyszerre két, ajándékba kapott, számozott Swatch órát is felajánlott: igaz, külön-külön mit sem érnek, ugyanis az egyiknek csak nagymutatója, a másiknak / s • oraja ROGÁN ANTAL (Fidesz): - Ez az óra velem volt annak idején Indiában, amikor a barátaimmal arra kalandoztuk. Miután nem találtunk működő bankautomatát, zálogba adtunk két tárgyat, az egyik ez az óra volt. Megegyeztünk, hogy legkésőbb két nap múlva ki fogjuk váltani. Később rábukkantunk egy bankfiókra, de az óra már nem volt meg. Rövid veszekedés után kiderült, hogy egy riksás vette meg a fiának. A srácnak kellett vennünk egy négy zeneszámot is tudó kvarcórát. MEDGYESSY PÉTER: - Az európai uniós népszavazás előtt néhány héttel egy interjúban azt mondtam, hogy a magyar gazdaságnak úgy kellene működnie, mint egy svájci órának. Egy svájci cég az interjú után ezt az órát küldte nekem azzal a kéréssel, hogy jótékonysági célra árverezzük el, és köszönetét fejezte ki a kedves hasonlatért. Az óra sorszámozott darab, limitált példányszámban került gyártásra. A hátlapja cserélhető, és a különböző variációk egy-egy EU- ország euró előtti nemzeti pénzének hiteles I másolatai. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): - Az igazság az - de ezt el ne árulja -, hogy az utóbbi időben nem hallgattam a Sláger Rádiót, és a többi politikussal folytatott beszélgetéseim során sem vetődött fel ez az óraakció. így aztán idáig nem is hallottam erről. Nekem egyébként több órám is van, ez, ami most épp rajtam van, teljesen hétköznapi, még csak nem is márkás. A története is egyszerű: ezt viseltem akkor, amikor megtudtam, hogy fel kellett volna ajánlanom az órámat... csak kismutatója van, vagyis csak együtt árulják el, mennyi is az idő. Újhelyi István (MSZP) azt a rádiós ébresztőórát küldte el, amelyet a felesége a szobából kitiltott, Deutsch Tamás pedig egy olyan időmérőt küldött, amelyet Juan Antonio Sama- ranchtól kapott sportminiszter korában. Persze azon lehet vitakozni, hogy a 36 parlamenti képviselő felajánlása sok vagy kevés, ha éppen jótékonyságról van szó, bár Ágh Attila politológus szerint ennyien se lennének, ha nem süllyedt volna ilyen mélyre a politikusok népszerűségi indexe.- Nem meglepő, hogy ez az akció ilyen sikeres a parlamenti képviselők körében, a magyar politikusok ennél kisebb jelentőségű ügyekben is megpróbálnak szerepelni - állítja Ágh Attila politológus, hozzátéve: a jelenlegi kiélezett belpolitikai helyzetben a pártok nem is engedhetik meg maguknak, hogy egy ilyen ügyből kimaradjanak.- Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez a fajta jótékonykodás annyira felkeltené a közvélemény figyelmét, hogy emiatt pozitív irányban megváltozna bárkinek a megítélése - jelentette ki a politológus. -A karitatív tevékenység nehéz imázsépítő elem, mivel az illető hamar megkapja, hogy csak érdekből jótékonykodik. Egyébként Nyugat-Európában a karitatív misszió nem is a politikusok terepe, inkább a nagytőkéseké. Nálunk azonban ennek a társadalmi csoportnak még nem alakult ki a karitatív kultúrája: egyszerűen nem képesek jól és elegánsan adakozni. Nem bankot, kuncsaftot rabolnak Jó tanácsok:- Ha hátulról az autójába ütköznek, akkor kapcsolja ki a motort, vegye ki az indítókulcsot, zárja be az autót, és úgy tekintse meg az okozott kár nagyságát!- Amennyiben az elkövetők fegyverrel kényszerítik a kulcsok átadására, ne tanúsítson ellenállást! Engedelmeskedjen az elkövetőknek, azonban próbáljon meg minden részletre odafigyelni! Ez később a fantomkép elkészítésekor jól jöhet.- Bankban célszerű az övtáska használata. Ezen túl pedig ha nagyobb összeget kíván felvenni, érdemes kísérővel jönni-menni. Az utóbbi hónapokban sok rabló járt a bankokban és azok környékén. Ám nem a bankot rabolták ki, hanem azokat, akik ott pénzt vettek fel. A napokban egy népes albán bűnszövetkezet bukott le. Kifigyelték, kik vesznek fel nagyobb ösz- szeget, s miután kiszúrták a kocsijuk kerekét, segítséget ajánlottak, majd kifosztották a gyanútlan áldozatot. ■ A rendőrök óva intenek az ilyentájt szokásos általá- nosítgatástól, hiszen nemcsak az albánok és az idegen ajkúak járnak élen a cselvetésben. Az albánok például nemcsak Magyar- országot szeretik, csak kihasználják, hogy itt nem ismerik őket, s egy-két jó fogtás után, ha ugyan el nem kapják őket, továbbállnak egy országgal. S a pénzintézetek környékén sok magyar rabló is előszeretettel dolgozik. Ez idő tájt például a lesipuskázás- nak van szezonja. A trükkös rablók általában kilesik felelőtlen áldozatukat, aki mondjuk kétmillió forint borítékba tuszkolása után igyekszik az autójához. Ilyenkor vagy kibökik a kocsi kerekét és két lámpával feljebb segítséget színlelve lovasítják meg a könnyű zsákmányt, vagy már a helyszínen akcióba lépnek. Az autópályán inkább az a trendi, hogy az elkövetők kisebb koccanást idéznek elő megállásra kényszerítve a kiszemelt járművet. Ezt kihasználva végül arra kényszerítik a sofőrt, hogy adja át nekik a slusszkulcsot, majd elhajtanak a tetthelyről. A trükkös lopások enyhébb változata, amikor nem okoznak balesetet, de menet közben segítőkészen jelzik a másik autósnak, hogy nyitva van a csomagtartója, vagy defektet kapott. Megállás után még a segítségüket is felajánlják, és a sofőr figyelmének elterelésével lopják el az ülésre rakott táskákat, értékeket. Különösen a külföldiek naivságát használják ki előszeretettel, ami nem srófolja feljebb az országimázst. Régebbi, de máig is működőképes vezércsel, amikor álprostituáltak tűnnek fel a színen. Az említett üdvöskék általában éjfél után a szórakozóhelyekről kijövő ittas emberekre vadásznak. Ketten-hárman körbeveszik áldozatukat, ajánlatot tesznek, fogdos- sák, majd észrevétlenül kizsebelik a pityókás balekot. Nagy László Tibor kriminológus állítja: a rablók figyelembe veszik, kinél várható kisebb ellenállás. Nemrégiben Pest egyik kerületében, egész pontosan Zuglóban egy ilyesmire szakosodott csoport például kimondottan az idősebb, a helyi bankból tömött ridiküllel távozó hölgyeket vette célba. A rablók szempontjából az is lényeges szempont - véli a szakértő -, hogy ne kerüljenek a térfigyelő kamerák látókörébe. Ezért inkább a városok peremén dolgoznak, messzire kerülve a tömeget, a zsúfolt utcákat. A legújabb módszer egyébként a pályaudvari pakkok el- bitorlása. Ezt úgy oldják meg a bűnözők, hogy amíg egyikük az indulásra kész szerelvényen téblábol, a másik lentről, az ablakokon át szúrja ki a kupéban magányosan ücsörgő, laptoppal, netán vaskos kézi- poggyásszal „felfegyverkezett” utazót. Amint indul a vonat, az alul „veszteglő” tettestárs bekopogtat a delikvenshez és kérdez valamit. Mire az reagál, a kupéba betörő kolléga pedig már viszi is a néhány minu- tumig figyelmen kívül hagyott cókmókot. Információink szerint nemrégiben ezzel a módszerrel lopták el jeles írónk, Konrád György notebookját is. A BRFK szóvivője, Kozák László megerősíti: a külvárosokat és a már emlegetett helyszíneket előszeretettel pécézik ki maguknak a trükkös lopások elkövetői. 2003 januárja óta egyébként csak Budapesten 115 ilyesféle csúfság esett meg, de mindössze 20 felderített ügyről tudunk beszámolni. Ez idő tájt 18 személy ellen van érvényben elfogatóparancs. Ok vagy horogra akadnak vagy valamelyik másik európai országba teszik át vadász- területüket. Mert bizony napjainkban a nyitott országhatárokon át ki-be járnak a haramiák. Sz. Z. A.