Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-21 / 258. szám

2003. SZEPTEMBER 21. AUTO 5 ■ Immár kis honunkban is bemutatták a Fiat gyár legnagyobb reménységét, a csöppnyi Pandát. Egy felmé­rés szerint a taljánok kilenc­ven százaléka támogatta a hajdani itáliai kedvenc visz- szatérését. Nem véletlen hát, hogy a konstruktőrök a szu­permini megkreálásakor a jól bevált tulajdonságok átmentésére ügyeltek a leg­inkább, így a szerkezet műszaki és formatervezési szempontból méltó utóda az 1980-ban piacra dobott előd­nek. Persze a 2003-as évjá­rat már nemcsak városi köz­lekedésre alkalmas, hosz- szabb utazásokra is bátran be lehet vele nevezni - hála a Multijet-aggregátoknak és az olyan biztonsági csecsebe­cséknek, mint amilyen a me­chanikus vészfékasszisztens (HBA), avagy az utascella sértetlenségéhez hozzájáruló energiaelnyelő elemek. Frankfurti kocsiparádé Nem indult valami si­mán, mondhatni biza­lomgerjesztőén az idei frankfurti autós seregszemle, hi­szen a nyitónap reg­gelén bombagya­nús, ketyegő szer­kezetre leltek a német rendőrök. A folytatás már szerencsésebb­re sikeredett: a 60. Frank­furti Autósza­lon, amely a New York-i terrortáma­dás második évfordulóján indult be, közel egymillió látoga­tót vonzott. ■ Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki ott volt Frankfurtban, aki kicsit is számít és persze az is, aki egyáltalán nem. A nemzet­közi sajtó képviselői, a te­levíziós stábok népes sza­bad csapatai is ott serte- pertéltek a csodás és ke­vésbé csodás járgányokat bemutató pavilonok mel­lett. Volt látnivaló... A Peugeot meggyőző produkcióval rukkolt ki Germánföldön. Standju­kon szemrevételezhető volt a Stefan Schultze vir­tuális modellje alapján el­készített Peugeot 4002-es életnagyságú makettje. Frankfurt jó alkalmat kí­nált a franciáknak arra is, hogy bemutassanak há­rom új aggregátot. Egyi­kük egy 1,6 literes Hdi dízelmotor volt, amelyből nem hiányzott a részecs­keszűrő sem. Bemutatták továbbá a vadiúj ET3 jel­zésűt, illetve a kétféle üzemanyaggal - benzin­nel vagy gázüzemű mo­tormeghajtással - működő erőforrást. A Mazda sem maradt el a konkurenciától: a japá­nok Frankfurtban leplez­ték le a Mazda3-ast, amely agresszív, sportos forma­világa ellenére kategóriája egyik legtágasabb ferde­hátú modelljeként írható le. A 3-as számú auto­mobil ötajtós karosszériá­ja amúgy a Mazda fejlett ütközésenergia-elosztó és elnyelő rendszerét (MAID- AS) dicséri. A tanulmány- autók közül még ki kell a GM Daewoo Universe nevű kreálmányát, a Saab 9-3 SporLHatch Cocept- jét, no és az olyan már be­mutatott szuperjárgányo­kat, mint az Audi Le Mans quattro, vagy éppen az Opel Insignia. A hétközna­pibb gépezetek mezőnyé­ben a főszerep ezúttal in­kább a hamarosan az utcá­kon is látható, megfizet­hető áron beszerezhető autóknak jutott, például a VW Golfnak, az Opel Astrának, a Fiat Pandá­nak. De persze a csúcska­tegória egyik-másik menő­jét, így a Volvo S40-est vagy a 6-os BMW-t is meg- süvegelte a jónép. A hazaiak közül most az Audi az A2-es széria, háromhengeres, 90 lovas dízel változata került az ér­deklődés fókuszába. A ba­jorok a BMW X3-as jelzésű terepjárójukat és az ugyan­csak álomszép, régen várt 6-os sorozatú kupéjukat állították ki. Ez utóbbi 4,4 literes, V8-as országúti ra­kéta a maga 333 lóerejével komoly riválist jelenthet a Mercedesnek, mely egy CLS nevű tanulmánykocsi­val „villogott”. Akinek van 110 millió forintja és kevés­ke a türelme, már jövőre beleülhet a szárnyas, felfe­lé nyíló ajtajával exkluzív­vá varázsolt 5,5 literes, nyolchengeres Mercedes SLR-be. A 626 lovas stutt­garti kupé 4 másodperc alatt gyorsul 100-as tempó­ra. A Porsche a szolidab- ban motorizált 381 lovas GT3 RS premierjével kö­szöntötte a kiállításon a le­gendás 911-es széria 40. születésnapját. A Volkswa­gennél a régen beharango­zott ötödik generációs új Golf mellett a nagy cso­magtartós VW Polo Sedan is learatta a babérokat. Az olaszok az Alfa Romeo 156-os, 166-os, valamint a Spider modernizált válto­zatával bűvölték el az effé­le sportos szerkezetek híveit. A La Manche csa­torna túlsó partjáról a bri­tek a Jaguar X-Type 2 lite­res, 130 lóerős dízel válto­zatát, a City Rovert és egy kis dzsipet, a Rover Streetwise-t küldték az IAA-ra. A svédek a Volvo S40-es 2004-es szériáját, a Saab 9­3-as új kabrióját és kombi tanulmányautóját prezen­tálták. A Mitsubishi pedig a 4,75 méter hosszú Grandist és a megújhodott Láncért tolta előtérbe. A jó ideje csúcsformában lévő Nissan a mámorító 350 Z jelzésű sportkocsival de­bütált és egy terepnyűvő tanulmányt is színre vitt. A Suzuki a „mi autónk” nyújtott verzióját, a tága­sabb Ignist mutogatta. Az első hírek és visszajelzé­sek alapján jól sikerült a Magyarhonban fogant jár­mű díszpremierje. Mogyorósi-SzabóZ Akadályverseny Kőbányán ■ A főváros peremén, Kőbányán mindent megtesznek az önkormányzat köz­lekedési gurui azért, hogy az arrafelé guruló autósokat meglepjék, megtréfál­ják. Újabban egymástól eltérő méretű, hol túlontúl magas, „alvázgyilkos”, hol pedig keskeny és göcsörtös fekvőrendőröket erősítettnek a kátyúkkal, göd­rökkel és huplikkal amúgy is jól elátott utakra. Tovább súlyosbítva a helyze­tet, az említett rémségeket még homokkal is teleszórták a helyi szakik, így nemcsak az akadályokkal kell megbirkózniuk a gyanútlan sofőröknek, de a szél kavarta port is benyelhetik, ha lenyitják az ablakot. 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 HÍREK Járműgyártók összegzése ■ Augusztusban az újautó-eladások Nyugat-Euró- pában 4,7 százalékkal csökkentek - közölte az európai járműgyártók szövetsége, az ACEA. Az idei év első nyolc hónapjában így az eladások 2,2 százalékkal maradtak el a tavalyi azonos időszakétól. Drámaian visszaesett a francia és az olasz autópiac. Németországban a visszaesés csupán 5 százalékos volt. A nyugat-európai pia­cok közül a belgán, a briten, a finnen, a hollan­don, a spanyolon és az osztrákon nőtt az eladott új autók száma - mutatta ki az ACEA. Milliárdos kamionflotta ■ Biztos az anyagi helyzete a két éve a Volán Tefu égisze alatt működő, e héttől azonban már a Waberer’s csoporthoz kötődő Hunga- rocamionnak. A fuvarozással, szállítmányo­zással, vámszolgáltatásokkal és logisztikával is § foglalatoskodó honi mamutcég 32,6 milliárd forint értékesítési árbevételre tett szert 2003 el­ső felében. Ezen belül a cégcsoport 1400 jár­gányt számláló kamionflottája 20 milliárdot termelt. Jelenleg egyébként a Hungarocamion rendelkezik az egyik legfiatalabb flottával az öreg kontinensen: gépezeteik átlagéletkora ugyanis mindössze 2,8 év. Vízre szállt az Aquada ■ Életre keltik a kémhistóriákban, a Fanto- masban, illetve a Mézga család mesketéiben megcsodált, egyszerre hajóként és automobil­ként is (fel)használható kétéltűeket. A projek­tet a brit Gibbs cég jegyzi, s a terv annyira j komoly, hogy a Temze kelet-londoni szaka­szán egy dokkban máris tesztelik az Aquada J nevű szerkezetet. Az eredetileg közúti forga­lomra kialakított jármű szárazföldön 160, víz­ben 50 km/órás sebességre képes. Harmincéves a Passat ■ A német autóipar egyik legtartósabb gépeze­tének nevezhető a Volkswagen Passat: a jár- § gány gyártása pontosan harminc esztendeje kezdődött meg Wolfsburgban. Nevezett meg- születése egyúttal nemzedék- és koncepció- § váltással is járt, elvégre az orrmotoros, elsők- erék-meghajtású Passat egykoron végleges | szakítást jelentett a farmotor- és hátsókerékéi- vű Volkswagenekkel. Talán ma]d a Hyundai... ■ Az év végéig nagy valószínűséggel döntés szü- J letik arról, melyik kelet-közép-európai ország- | ban építi fel új autógyárát a Hyundai. A dél- | koreai autókreátor menedzsmentje a leendő | helyszínek közé sorolja Csehországot, Szlová­kiát és Magyarországot. A tét óriási: az évi | 200 ezer gépkocsit kibocsátó üzem legalább I 700 millió eurós befektetést hozhat a szeren- § esés kiválasztottnak, sőt a Hyundainak beszál- § lító alkatrész- és részegységgyártókra is nagy | szüksége lesz, ami további 300-400 milliós in­vesztíciót jelenthet. A jelenlegi állás szerint | hazánk esélyei jók. Persze ez a prognózis már | tavaly is elhangzott: akkor azonban a Peugeot- 1 Citroen ejtette Tatabányát. Korábban a BMW- § vei sem-sikerült dűlőre jutni Rover-ügyben. Most viszont minden érintett reménykedik, 1 mivel ezúttal a riválisok nem tűnnek annyira | acélosnak, mint a régebbi „kérők”. Szlovákia esélyeit kimondottan rontja, hogy a már emle- | getett Peugeot-Citroén csoport nagyszombati 1 beruházása egyes hírek szerint elvitte a kiutal- | ható állami támogatás jelentős részét. KRAMPEK-TANACSOK ■ Egyre közeledik a hideg évszak, így már most , nem árt, ha a legfontosabb teendőkre felhívjuk ol­vasóink figyelmét. Van még időnk, ám ha a hideg hirtelen ránk köszönt, ne érjen minket jó néhány kellemetlen meglepetés. Nem engedheti meg ma­gának mindenki a téli gumi használatát, de leg­alább a lefutott sima gumikat cseréljük le jó minő­ségűre, figyelve a méret egyformaságát és a tenge- lyenkénti mintázat megegyezését. Ne felejtsük el leellenőriztetni a fagyálló hőfokát, nehogy a hirte­len beállt fagy több százezer forintos kiadásra kényszerítsen minket egy esetlegesen szétfagyott blokkal. A zárak beolajozása apróságnak tűnik, de sok bosszúságtól kímélhet meg minket. A téli ablakmosó, a jól működő ablaktörlő és a jó minő­ségű lapátok a jó kilátásban segítenek a közleke­désben. Nem árt ez utóbbiakat éjszakára elemel­ni az ablaktól, vagy papírlapot alárakni, ne fagy­jon hozzá az üveghez, mert emeléskor elszakad­hat a gumija, de rosszabb esetben az ablaktörlő beindításakor nem indul el, hanem leég a motor. (Krampek Autójavító, Bp., XVI. kerület Budapesti út 124.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom