Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-16 / 253. szám

2003. Szeptember 16., kedd KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Egyedülálló énekiskola Százhúszezer képeslap Kisebb képeslapköteg ala­pozta meg Varga Gusztávné nyugdíjas pedagógus ma már ritka értéket képviselő, katalogizált, 120 ezer dara­bos képeslap-gyűjteményét. Ebből látható most kisebb válogatás a pécsi ANK-ban. Kövesi Mária, a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ kulturális menedzsere, a kiállítás rendezője elmondta, hogy az ANK-ban látható bemutató A ma­gyar oktatásügy 1100 éve címmel nyűt meg. A régiségnek számító képeslapokon a régi magyar törté­nelmi iskolák, oktatási intézmé­nyek elevenednek meg. Varga Gusztávné, a minap nyugdíjba ment kémia-biológia szakos ta­nárnő, eredetileg agrármérnök, a képek tulajdonosa lapunk kérdé­sére elmondta, hogy gyűjteménye ma már 120 ezer lapból áll.- Hajdan egy kisebb, 600 dara- rabos köteg maradt rám egy roko­nomtól - mondja. - Akkor még nem volt nehéz gyarapítani a kol­lekciót. A mai antik képeslapárak­ra azonban már az a jellemző, hogy a minap egy hazai árverésen egyik barátom 250 ezer forintig ment el a licitáláson, aztán persze kiszállt... A képeslapot német gyűjtő vitte el 450 ezer forintért. A pedagógia-, mint téma a szakma iránti szeretetet hivatott megteste­síteni a gyűjteményben. A képek a 19-20. század fordulójával kez­dődnek és az ezredfordulóig mu­tatják be a Ferenc József korabeli „boldog békeidők” már meglévő ősi oskoláit, kollégiumait és a 20. századi intézményeket. b. k. A hazai dzsesszéletben újabb országosan egyedülálló pro­dukcióra készül a pécsi Bor­nemissza házaspár. Dzsessz, song, musical énekiskolát in­dítanak fiatal tehetségeknek. Súlyos szívbetegsége miatt le­mondott tavaly a pécsi Bornem­issza Géza a Magyar Jazz Szövet­ség alelnöki posztjáról, de most, hogy kilábalt a bajból, ismét nagy elánnal vetette magát a dzsesszéletbe. Ennek első jele, hogy szeptembertől dzsesszkur- zust oktat a Pécsi Tudomány- egyetemen a táncművészeti főis­kolásoknak, majd várhatóan de­cemberben újraindítja a Művé­szetek Házában a Mecsek Cuk­rászdában egykor hatalmas si­kerrel zajló dszesszbeszél- getések sorozatot. Ennek kereté­ben havonta egyszer kon­certet adnak a különböző hangszerek legjelesebb ha­zai szólistái, egyúttal bemu­tatják zeneesz­közük sajátos­ságait is. Ide a műfaj minden irányzatának meghívják egy-egy képviselőjét. Az MH tervei közt az is szerepel, hogy a jövő tavasszal néhány dzsesszkoncertet kitelepítenek a ház udvarába. A menedzserférj felgyógyulá­sával Bornemissza Mária is visz- szatér a színpadra. A Kossuth Rá­dió felkérésére az ősz folyamán egyórás műsort ad a fővárosi Márvány-teremben - várhatóan Szakcsi Lakatos Béla közreműkö­désével - és felkérést kapott a norvégjai Stavanger egyeteméről is dzsesszének előadói-oktatói munkára. A dzsesszének oktatásában itthon is nagy feladatra vállal­kozik a- Bor­nemissza há­zaspár, az or­szágban egye­dülálló kezdeményezéssel jazz, song, musical énekkurzusokat indítanak a pécsi Ifjúsági Ház­ban, az intézmény tehetséggon­dozó programja keretében. Az alapítványi formában működte­tett képzésre szeptember 29-én lehet felvételizni, és mintegy két tucatnyi tehetséges fiatallal indul meg a munka. Evek óta nyaggat- ják már ugyanis az ismerősök a scaténekesnőt, hogy adja tovább tapasztalatait. Hasonló énekisko­la nincs sehol hazánkban, a fővá­rosban is csak legfeljebb néhány musicalszerepre készítenek cél­irányosan jelentkezőket. Nem csoda, hogy a pécsi érdeklődők között befutott magánénekesek, énektanárok is találhatók, akik ezzel a műfajjal is szeretnék bő­víteni repertoárjukat. Másrészt angol nyelven is kérhető az éne­kesi képzés, vagyis uniokomform lesz az alap-, közép- és felsőfokon is meghirdetett kurzus, amely­nek tematikájában a színpadi megjelenés, az improvizációs technikák használata is szerepel. MÉSZÁROS B. E. SZERENCSÉS ISKOLA. A Szerencsejáték Rt. háromszázezer forintot adományozott a pécsi Bánki Do- nát Utcai Általános Iskolának tegnap. Áz összeget a szülői összefogással és saját erőből most kialakított könyvtár további fejlesztésére fordítják majd._________________________________________fotó: tóth l Harmadik Színház: a játszma kezdete Ősbemutató gyermekeknek, Beckett- és Örkény-darab új felfogásban, országos sikerű pesti előadások sorozatban - erre számíthatunk a most in­duló évadban a Pécsi Harma­dik Színházban. Elmaradt az évad végi tájékoztató a Harmadik Színházban, mert fo­galmunk sem volt, hogy miből mi­re futja az új szezonban - kezdte a teátrum évnyitó tájékoztatóján a színház igazgatója, Vincze János. Időközben összeállt a pénz és a kép: a Harmadik újra két közön­ségréteget céloz meg, a gyereke­ket, valamint a felnőtt színházked­velők közül azokat, akik elvetik a hamburger-kultúrát. A Harmadik Színház programja úgy formáló­dik a tűrt és a tiltott zónák határán, mint tette azt egykor a hetvenes évek politikai nyomása alatt, de most nem az ideológia, hanem a támogatási keretek szabnak határt a műsortervnek. A színház nyolc saját produkci­óval jelentkezik az évadban, és az első bemutató, Thwóczi Katalin Keszekusza című interaktív öko- mesejátéka szeptember 28-án lát­ható. A rendező is debütál Steiner Zsolt személyében, akit eddig a gyermekdarabok állandó szerep­lőjeként és a Pécsi Nemzeti Szín­ház rendező-asszisztenseként is­merhettünk. Decemberben a szín­ház Örkény-sorozata bővül újabb darabbal, a Macskajátékkal. A ren­dező Vincze János szokásához hí­ven alaposan átalakította a szöveg­könyvet, csupán egyeüen férfisze­replőt hagyott meg. A darab igazi sztárparádét ígér, Vári Évával, Uj- laky Lászlóval, Tordai Terivel, Sza­kács Eszterrel az élen. Nagy rende­zői kihívás a jövő tavaszi bemuta­tó is, Beckett alkotását, A játszma végét ugyancsak Vincze János ál­lítja színpadra. Emellett továbbra is műsoron marad a kortárs szerző Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című műve, Háry Jánostól a Hemer Ferike faterja, valamint a gyermek­előadások: a Csillaglány, a Pinok- kió és a Mátyásmesék. A Harmadik Színház négyelő- adásos bérlete emellett országos hírű programokat is tartalmaz. So­rozatban játsszák majd a III. Pécsi Országos Színháztalálkozón már nagy közönségsikert aratott Rose-t, a Pintér Béla Társulat Paraszt­operáját, és újdonságként illeszke­dik a sorba a budapesti Forrás Színházi Műhely Egerek és embe­rek bemutatója. A kínálat tovább bővül a Dunaújvárosi Táncszín­ház Szénásszekér című játékával, szóval a Harmadik Színház műso­rait választók ezúttal sem fognak unatkozni. mészáros b.e. Tv-jegyzet Nagy KRESZ-teszt Az RTL Klub első országos nagy KRESZ-tesztjén a motorosok, a taxisok, a budapestiek, a vidé­kiek és a nők csapata indult. Most nemcsak szőke nők verse­nyeztek, hanem barnák, vörö­sek, sőt az ezüstlilácskák is - molettek, vékonykák - vegye­sen. A nézőknek feltett kérdés azt tudakolta, hogy a KRESZ-t a nők ismerik-e jobban vagy a fér­fiak - célozva ezzel arra az ösz- szefüggésre, amely a színes táb­lácskák vadítóan erotikus hatá­sa és a tesztoszteronszint közt vitathatatlanul fennáll. Az adandó választ megnehezítette, hogy a szemüvegesek együtt ver­senyeztek a látókkal, a traban- tosok a toyotásokkal, a ritkán anyázók a sűrűn anyázókkal, de bevonták a buliba a sztáro­kat, és az internet révén az or­szág nagy, úttalan régióit is. A mezőny ilyen mérvű felhígítása nem tett jót a színvonalnak - így ahelyett, hogy a szellem napvilága ragyogott volna be minden ház ablakán, az egész ország megbukott KRESZ-ből. Még a sztárok sem voltak sztár­formában. Marsi Anikó, az egyik műsorvezető le is szólt ne­kik az első sorokba, hogy „Sztárfiúk, kapjátok össze ma­gatok!” Csak az egyik sztár­lányt, Cicciolinát lehet pozitív példaként említeni, aki az alko­holszonda semlegesítésére gya­korlatiasan „egy nagy puszit" javasolt (ez a főtörzs úr avagy hölgy orcáján cuppannaj, és közben időt fordított Jáksó nemi hovatartozásának tisztázására is. Mivel a tévénézők szorgo- sabb része csak körmölt és ese- mesezett, ezek a bájos epizódok kevéssé vidították föl, ugyanígy fél füllel figyelt arra is, hogy ta­valy 1409 halálesettel járó ka­rambol történt az utakon. Ereszből a teszt alapján mindössze 56-57 százalékos a tudásunk. Az az érzésem, hogy anyanyelvűnket is csak ezen a fele-szinten birtokoljuk (nem­csak az autó ablakán kiüvöltvej, miközben az idegen nyelvek ta­nulásának lázában égünk. Aki több nyelven tud, több ember, idézi Eszterházy Péter a közhe­lyet legutóbbi előadásában. Ám hozzáteszi, a magyar író egy nyelven tud: ő is egy ember. A tv2 ezúttal nyelvművelő politi­kusainkat is idézheti; Szászfal­vi úr szenny szavunkat fetisizál­ja, bölcsen megállapítván: a mocsok, a posvány is derék ma­gyar szavak. Kuncze úr metafo­rája, a piramisnyaló, Kövér úr finom disztinkciója, a félmarta- lóc is olyan lelemény, ami a mi Parlamentünk szellemi talajá­ból serkedett, hogy elpusztítha­tatlan örökzölddé váljon. A gyorsíró hölgy, forgó gyomorral ugyan, de kénytelen leírni cif­rábbakat is. Mekkora áldozat ez a szavalók szemében, akik egy­mást sértegetve is meg vannak győződve arról, hogy az ország üdve a tét? BÓKA RÓBERT HÉTVÉGE A KÉPERNYŐN 1. 2. A, RTL Klub RTL Klub legnézettebb tíz tévéműsor 12-én, pénteken Legyen Ön is milliomos! Bárátok közt (magyar filmsorozat) 2 076 2 011 708 457 3. TV2 Tények 1 548 211 5. TV2 Rex felügyelő (német-osztrák filmsorozat) 1 515 1 500 775 696 6. RTL Klub Ölve vagy hah/a (am. akciófilm) 1 473 377 7. TV2 Betty, a csúnya lány (kolumbiai filmsor.) 1 447 651 8. RTL Klub Fókusz (közéleti magazin) 1 335 937 9. RTL Klub Híradó 1 242 808 10. TV2 Mint a hurrikán (am. filmvígjáték) 1 217 718 A legnézettebb tíz tévéműsor 13-én, szombaton 1. TV2 Kettőn áll a vásár (am. filmvigjáték) 1 681 205 2. RTL Klub A nagy KRESZ-vizsga (az ország tesztje) 1 633 299 3. RTL Klub Heti hetes 1 277 698 4. TV2 Activity 1 263 597 5. TV2 Tények 1 066 717 6. TV2 Magellán (tv2 tudományos magazin) 1 033 000 7. MTV Híradó este 963 385 8. MTV Szatelit (Selmeczi-show) 932 333 9. RTL Klub Híradó 909 908 10. MTV Luxor showrsolás 857 540 A legnezettebb tíz tévéműsor 14-én, vasárnap 1 TV2 Napló (a tv2 hét magazinja) 1 674 115 2 TV2 Men in black (am. akcióvígjáték) 1 519 930 3 MTV Szuperbuli 1 348 403 4 TV2 Tények 1 343 616 5 RTL Klub Medicopter 117 (am. akciófilmsor.) 1 232 349 6 RTL Klub Indiana Jones (am. kalandfilm) 1 189 107 7 TV2 Walker, a texasi kopó (amerikai filmsorozat) 1 171 104 8 RTL Klub Híradó 1 Í57 775 9 RTL Klub Forma-1 közvetítés - olasz nagydij 1 100 227 10 TV2 Air America (am. akciófilm) 1 090 530 Egy becsületsértés körülményei A Szcientológia Egyházra hivatkozva járt be a nyolcvanéves bácsi az otthonba Bűnösnek ítélte a Pécsi Városi Bíró­ság a Malomvölgyi Szociális Otthon két alkalmazottját, akik társtettes­ként becsületsértést követtek el, mi­után bántalmaztak egy nyolcvan- éves embert. Az egyik vádlottal szemben az ítélet nem jogerős, mert fellebbezést nyújtott be. A bácsi a Szcientológia Egyházra hivatkozva járt be igen sűrűn az otthonba, hogy, amint a dolgozók állítják, több be­teg, ám vagyonos asszony felett meg­szerezze a gondnokság jogát. Az idős ember nem gondozott volt, hanem látogató, aki rendszeresen bejárt a Malom­völgyi Szociális Otthonba egykori élettársá­hoz, az Alzheimer-kórban, súlyos fokú szel­lemi leépülésben lévő asszonyhoz, akinek ellátásával egy idő után nem volt megelé­gedve. Eleinte még köszönőlevelet is írt az igazgatónak, amelyben felső fokon beszél arról, milyen nagy odafigyeléssel gondoz­zák az asszonyt, akiről tudatja a levélben azt is, hogy ....élettársam nem volt szociális ve szélyben, sem hajléktalan, még kevésbé kriptalakó, hanem 10 millió Ft értékű lakás és ennyi értékű balatoni nyaraló tulajdono­sa. (...) 1949-ig ő volt a tulajdonosa a milli­árdokat érő ... Háznak.” A volt élettárs va­gyona azért is érzékeny pontja volt a bácsi­nak, mert gondnokául nem őt, hanem an­nak fiát jelölte ki a hatóság, amit nem köny- nyen tudott megemészteni. A viszony az otthonnal aztán megrom­lott, ennek az lett a következménye, hogy a személyzettel rendkívül feszült állapot ala­kult ki, s amikor egy ízben szóváltásba keve­redett a társalkodóban a két alkalmazottal, ők az épület elhagyására szólították fel az öreget. Miután erre nem volt hajlandó, a bí­róság megállapítása szerint az egyik vádlott ököllel kisebb erővel nyakszirten megütötte „legalább két alkalommal”, majd rángatni kezdték, miközben azt kiabálta egyikük, hogy „Menj ki innen, te vén dög!” A vádlot­tak azt nem tagadták, hogy „távozásra szólí­tották” fel az idős embert, de azt igen, hogy bántalmazták volna. A bíróság egy tanúra hivatkozva nem fogadta el a védekezést, an­nak ellenére, hogy a tanú a tárgyaláson az el­követőket nem ismerte fel, mert mint előad­ta: „háttal állt az elkövetés során”. A bíróság nem találta megalapozottnak a vádló állítá­sát, mi szerint könnyű testi sérüléseket szenvedett volna, az igazságügyi orvosszak­értő megállapítása szerint azok „objektív módszerekkel nem bizonyíthatók.” A bíróság csupán a bántalmazás körül­ményeit boncolgatta, hiszen a feljelentés er­re a problematikára irányult, nem volt fel­adata a vádló és az intézmény kapcsolatá­nak mélyebb megismerése. Pedig ennek tu­datában más megvilágításba kerül az idős embernek az otthonból való kidobása. Dr. Bleyer Erzsébet igazgató, bár az eset megtörténtekor még nem volt az intézmény vezetője, alaposan ismeri a fejleményeket. Elmondása szerint az úr nem magyar ál­lampolgár, Eszékről jár át rendszeresen lá­togatóba. Kiszűri azokat az asszonyokat, akik magatehetetlenek, s azon munkálko­dik, hogy megszerezze magának a gond­nokság jogát. Tapasztalatai alapján, mond­ja, kizárólag olyanokkal „foglalkozik”, akik vagyonosak, s igyekszik mindenbe beleköt­ni, ami körülöttük történik, hogy bizonyítsa az ellátók alkalmaüanságát a feladatra. Rendszeresen tesz feljelentéseket az otthon ellen - eddig összesen 18 alkalommal -, a fenti ügy csupán egy a sok közül. Azért is feljelentette az intézményt, mert nem bizto­sítottak számára intim szobát, ahol egyedül lehetett volna a minden végtagjára béna, sú­lyosan beteg asszonnyal. Legutóbbi „felfedezettje” egy ötven év körüli alkoholista hölgy volt, akiről úgy tud­ják, képes volt fél liter borért naponta szá- molatlanul szexuális viszonyt létesíteni a környéken lakó férfiakkal. Az „érdeklődés” tárgya feltehetően a hölgy összkomfortos háza és autója volt, amelynek megszerzése érdekében a nyáron végleg ki is vitte az ott­honból, miután a nő fű- nek-fának eldicsekedett azzal, hogy hamarosan férjhez megy a bácsi­hoz; az nem zavarta, hogy még el sem vált ko­rábbi urától. De a látoga­tó érdeklődött a nő gyógyszerei iránt is, s el is vette tőle azokat, miu­tán nem tartotta szüksé­gesnek a gyógyszeres kezelést. E mögött va­lószínűleg az áll, mondja az igazgatónő, hogy a bácsi közel érezheti magát a Szcien­tológia Egyházhoz, amely harcot folytat a gyógyszeres kezelések ellen. A Szcientoló­gia Egyházra rendszeresen hivatkozott is, amelyet érdeklődésünkre több dolgozó is megerősített. Egy esetben hozott magával egy hölgyet is azzal, hogy ő az egyház kép­viselője, aki megvédi őt, ha bármiféle atroci­tás érné. Az azóta elhunyt alzheimeres asz- szonyt annak ellenére látogatta, hogy fia, egyeüen hozzátartozója és örököse írásban kérte az otthon akkori igazgatójától, hogy tiltsa ki a bácsit. A bácsi otthonbéli tevékenységét nem a Szcientológia Egyház támogatta, hanem az a CCHR, ismertebb nevén az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, amelyet 1969-ben hozott létre az egyház, tájékoztatta lapunkat Dobos János, a Buda­pesten működő alapítvány vezetője. Véle­ménye szerint az intézményben nem ke­zelték megfelelően az asszonyt, többször is kapott tüdőgyulladást, s a bácsi intézke­dett, hogy orvosi ellátást kapjon, különben meghalt volna, mint ahogy végül tüdőgyul­ladásban halt is meg. Az egyeüen, ami va­lóban tényként kezelhető az egész ügyben, érvel Dobos János, az az, hogy a két dolgo­zót elítélte a bíróság. Dr. Bleyer Erzsébet szerint elfogadha- taüan Dobos János állítása, ami szerint nem kezelték megfelelően a beteget. Igaz­ságügyi orvosszakértő állapította meg a boncolás után, hogy a néni halála nem volt összefüggésben kezelése körülményeivel, s jól nyomon követhető az a folyamat, amely bizonyítja a tisztességes orvosi ellá­tás megtörténtét. CSERI LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom