Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-12 / 249. szám

2003. Szeptember 12., péntek BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Látványos fejlesztés a gyógyfürdőben Őrizetbe kerültek a feltételezett bankrablók A felújítás nyomán a fürdő befogadóképessége is jelentősen megnőtt Nagyszabású események zajlanak a hét végén Harkányban: a vendégek megte­kinthetik a szüreti fesztivál különböző színes rendezvényeit, emellett a teljesen felújított fürdő ünnepélyes átadását is holnap tartják meg. A gyógyulásra vá­gyók már korábban birtokba vehették a modern létesítményeket. Harkány Az ősz egyik legszínesebb hétvégéjét tartják meg holnap és holnapután Harkányban. A szüreti fesztivállal egy időben (lásd mellékelt írásunkat) a Harkányi Gyógyfürdő Rt. fejlesz­tésének befejezéseként az ünnepélyes avatót is megtartják szombaton kora este. Bürgen Józsefné, a fürdő értékesítési cso­portvezetője lapunknak elmondta, a mintegy kétmilliárdos beruházás hivatalos átadója ugyan most lesz, a gyógyulni és kikapcsolód­ni vágyók viszont már használhatják az intéz­ményt. A rekonstrukció gyakorlatilag a teljes épületegyüttest érintette, de kívül is jelentős munka zajlott. Egy új, fedett gyógymedence épült, az ed­dig használtakat pedig feszített víztükrűvé alakították át. A gyógyfürdő épületének felső szintjén új szolgáltatásként természetgyó­gyászati hely nyílott, ahol szakszerű kivizsgá­lást, majd ha igénylik, azonnali kezelést is kaphatnak a páciensek. Egyebek mellett igé­nyelhető a közkedvelt vákuumos, illóolajos és mézes testmasszázs is. Újdonságnak számít emellett a látványfür­dő részlege, ahol két pezsgőmedence várja a vendégeket, egy 14 és egy 17 személyes, utób­bi fekvőpadokkal ellátva. További két szauna Két napig szüreti fesztivál A fürdőváros rendezésében eb­ben az esztendőben már kilen­cedik alkalommal tartják meg a hét végén a Harkányi Szüreti Fesztivált. A szombat kora dél­utáni megnyitón tánccsoportok, népzenészek lépnek fel a Zsig­mondy sétányon. Szombat este a szüreti hagyományok újjá­élesztéseként zenés mulatsá­got rendeznek a művelődési házban, vasárnap kora este pe­dig utcabál várja a vendégeket. Szombaton délután a magyar nótáé és az operetté lesz a fő­szerep, emellett a tervek sze­rint fellép Kovács Kati és Ko­ntár László is, este pedig a ra­jongók az Irigy Hónaljmirigyet és a V-Tech koncertjét hallhat­ják. A részletes programot ter­mészetesen holnapi számunk­ban a Szolgáltatás oldalon is közöljük. és két jacuzzi-kád szintén a kényelmet szol­gálja. A szaunából kilépők úgynevezett jégká- saköpő segítségével hűthetik le magukat, ez a szolgáltatás szintén most került az egységbe. A látványfürdőt úgy építették, hogy a teteje mozgatható, elhúzható, így jó időben a vendé­gek úgy érezhetik, tulajdonképpen a szabad­ban élvezik a víz teremtette lehetőségeket. Az átalakítás nemcsak a „vizes” szolgáltatáso­kat érintette: új díszburkolatokat helyeztek el, valamint az eddiginél is több virág, külső zöld növényzet fogadja a vendégeket. Burgert Józsefné azt is hangsúlyozta, a fej­lesztés nemcsak korszerűsítést jelentett, hiszen a beruházás által a fürdő befogadóképessége is jelentősen nőtt, sokkal több gyógyulni vagy szórakozni vágyót tudnak a jövőben fogadni. (Háttér, előzmények: www.dunantidinaplo.hu) NY. SZ. Repülővel a szúnyogok ellen Önkormányzati megrendelésre végzett, előre bejelentett szúnyogirtást az az AN2-es típusú repülőgép, amely sokak­nak okozott meglepetést a megyeszékhely több részén a napokban. Pécs Uránváros körzetében, a Malom­völgyi-tó körül és az Engel János utca környékén is kisebb riadal­mat keltett a hét elején a sárga színű repülőgép, hiszen rendkí­vül alacsonyan szállt.- A földtől a lehetőséghez ké­pest minél kisebb magasságban kell repülnünk, hiszen a szúnyog- irtáshoz használt permetlé a leg­kisebb szellőre is megmozdulhat, és ebben az esetben kevésbé haté­kony, mert a koncentrációja meg­változik, és nem a kívánt területre ér le - mondta Bogár Imre, a Dél­dunántúli Repülőgépes Szolgálta­tó Bt. tulajdonos-ügyvezetője. Ebben az évben kétszer pró­báltak az ellen tenni, hogy keve­sebb vérszívó legyen a megye- székhelyen és közvetlen környé­kén. Bogár Imre szerint most, az idő lehűlésének ellenére is haté­kony lehet a beavatkozásuk, hi­szen a szúnyog megjelenése nem a levegő hőmérsékletével függ össze, hanem az adott környezet páratartalmával. A szakember szerint, a felmé­rések alapján, idén jóval keve­sebb a szúnyog, mint á korábbi években, ennek pontos oka nem tudható, annyi viszont bizonyos, hogy közülük csak a nőivarúak csípnek elsősorban a vizes, fás te­rületek környékéről kiindulva. A repülőgép egyébként másfél órát zavarhatta az arrafelé lakó­kat, és az általa a levegőbe bocsá­tott permetszer az emberi szerve­zetre semmiféle veszélyt nem je­lenthetett. A legközelebbi szúnyogirtás egyébként jövőre lesz. BOZSIK L. Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkór­ház. Égések: Gyermekklinika. Pé­csi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati, I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti se­bészet: Honvédkórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkör­nyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reg­gel 7-ig (72/214-347). Gyógyszertárak. Pécs: Arany Sas (Széchenyi tér 2.), Bóly: Pa­nacea, Komló: Szilvás, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Sik­lós: Kígyó, Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szigetvár: Oroszlán. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Feltörték a Trabantot Pécsett egy 17, illetve egy 16 éves fiú szerdán egy belvárosi parkolóban feltört egy Traban­tot, azonban ellopni nem tud­tak a járműből semmit, miután a járókelők megzavarták őket. A fiúkat nem sokkal később el­fogták a rendőrök. (mb) Lebukott a szesztolvaj Pécsett egy áruházból szerdán kedvenc, méregdrága italából akart kicsempészni három üveg­gel egy férfi, azonban az üzlet dolgozói lefülelték. A tolvaj el­len eljárást indítottak. (mb) Próba közben lopták meg Egy pécsi butik próbafülkéjéből egy rövid időre őrizetlenül ha­gyott női táskát lopott el valaki szerdán. A táskában a tulajdo­nos bankkártyája is benne volt, ráadásul a tolvaj a hozzá tartozó PIN kódot is megszerezhette, mert rövid idő múlva 85 ezer forintot emelt le a számláról. ____________________________1MB SZIGETVÁR önkormányzata 200 millió forint támogatást nyert a fürdő fejlesztéséhez. A pályázat eredményét tegnap hirdették ki Budapesten. A Gaz­dasági Minisztérium a 65-ből 23 nyertes kérelmező között összesen 6 milliárd forintot osz­tott szét. Szigetvár esetében a gyógyvizében rejlő többcélú hasznosítás lehetőségeivel in­dokolták a hozzájárulást, (aa) SZEMÉLYBEN tegnap három új közkutat helyezett üzembe a falu vízellátásáról gondoskodó szolgáltató. Egyet a település központjában, egyet a temető­ben, egyet a sportpályánál tele­pítettek, a három összesen 140 ezer forintba került. A régiek le­cserélését egyebek között az in­dokolta, hogy nehezen volt megoldható téli víztelenítésük, gyakorta befagytak, meghibá- sodtak. ___ (aa) Pécs A rendőrök kedden este elfog­tak két magyarbólyi férfit, ald- ket a júliusi, Rókus utcai fegy­veres bankrablással gyanúsí­tanak. A feltételezett tettesek beismerték a bűncselekményt. Amint arról lapunkban beszámol­tunk, július 15-én két fegyveres fér­fi kétmillió forintot rabolt a Rókus utcai OTP-fiókból. A maszkot vise­lő támadók földre kényszerítették a biztonsági őrt, majd a pénz meg­szerzése után futva elmenekültek. A rendőrség szerdán este elfo­gott két magyarbólyi férfit, akiket a rablással gyanúsítanak. Dr. Sárközi Ferenc, Baranya me­gye rendőrfőkapitánya elmondta, aprólékos nyomozás vezetett a fel­tételezett tettesek nyomára. A rendőrség szerint a támadást egy 22, illetve 38 éves férfi követ­te el, mindketten büntetett előéle- tűek. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, jelenleg őrizet­ben vannak. A rablóduó idősebb tagja vállal­kozóként tevékenykedett, ám üzle­tei a csőd szélére sodródtak, ezért bármi áron pénzre volt szüksége. Munkanélküli társával egy kocs­mában latolgatták, miképpen sze- rezhetnének pénzt, s ekkor vetődött fel a bankrablás ötle­te, amit gondo­san meg is szer­veztek. Több al­kalommal te­repszemlét tar­tottak a kisze­melt fiókban, majd egyikük beszerezte a fegyve­reket. Lebukásukat követően egy gépkarabélyt, egy pisztolyt, vala­mint több kézigránátot is találtak náluk, a géppisztolyt nem vitték magukkal a rabláshoz. Mielőtt a bankba léptek, egyikük gézzel csavarta be a fejét, míg társa egy símaszkkal álcázta magát, ytóbb a gézt eldobták, így az abból nyert szagminta is bizonyítékul szolgálhat. _______ jiÁTÉ b. El fogták a vállalkozó egyik támadóját PÉCS A rendőrök elfogtak egy kül­földi férfit, akit azzal gyanú­sítanak, hogy társaival meg­vert és kirabolt egy közis­mert pécsi építési vállalko­zót. Társait továbbra is nagy erőkkel keresik. Augusztus 26-án hajnalban három férfi hatolt be egy közismert pécsi építési vállalkozó lakásába. A zajra felriadó tulajdonost a rablók egy szerszámnyéllel megverték, pénzt követeltek tőle, majd végül két­százezer forinttal elmenekültek. Az építési vállalkozó az eset során súlyos sérüléseket szenvedett. Az egyik rabló a támadás során megsérült, így a rendőröknek si­került vémyomokat rögzíteniük. Az adatgyűjtés során a kórházakat is megkeresték, arra gondolva, hogy a sebesült rabló orvosi segít­séget kérhet. Végül ez hozta meg az eredményt, ugyanis egy buda­pesti kórházban ráakadtak egy 28 éves külföldi állampolgárra, akit később a megvert építési vállalko­zó is felismert. A férfi Pécsett van előzetes letartóztatásban. Társait a rendőrök nagy erők­kel továbbra is keresik. Az ügy­gyei kapcsolatban a nyomozás ér­dekeire hivatkozva további infor­mációkat egyelőre nem kívánt kö- zölni a hatóság.___________m. b. ’ Elhalasztott döntés és tiltakozás Drávaszabolcs-Kovácshida Nem született végleges dön­tés a drávaszabolcsi határát­kelő ideiglenes lezárásával kapcsolatosan a horvát-ma- gyar kormányközi vegyes bi­zottság tegnapi ülésén. Mint arról lapunkban beszámol­tunk, felvetődött, hogy az EU- szabványokhoz kapcsolódó átala­kítás és felújítás miatt esetleg hó­napokig lezárhatnák a drávasza­bolcsi határátkelőt, ezzel össze­függésben hétfőn figyelmeztető demonstrációt is tartottak Szalán- ta és Túrony között a forgalmukat féltő kereskedők.- Nem egyeztünk meg tegnap - mondta lapunk kérdésére dr. Her- czeg József, a Vám- és Pénzügyőr­ség regionális parancsnoka - de közeledtek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy teljes egészé­ben ne legyen lezárva az átkelő a rekonstrukció idején. Annyi bizonyossá vált a Ko- vácshidán tartojt tanácskozáson, hogy a felújítási munkálatok de­cemberben kezdődnek. A tiltakozást korábban foly­tatni kívánó Független Vásáro­zók és Kereskedők Egyesületé­nek elnöke, Szentesi Csaba el­mondta, a következő kormány­közi találkozóig felfüggesztik a megmozdulásokat. ________il KO RSZERŰSÖDIK A PÉCSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG ÉPÜLETE. Ügyfélfogadó helyiséget avattak tegnap a kapitányság Vargha Damján utcai központjának földszintjén. A korszerű beléptető rendszer, az ügyfeleknek kialakított elegáns, padokkal és virágokkal díszített váróhe- lyiség és a tárgyaló egyaránt az ide érkezők és az itt dolgozók jobb körülményeit biztosítja.___________________fotó; laufer László Bün-k rimi-rend Hírek Egészségügyi ügyeletek

Next

/
Oldalképek
Tartalom