Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-04 / 211. szám
2003. Augusztus 4., hétfő S P 0 R T 13. OLDAL A; lőni Montoya fölényes sikere A kolumbiai Juan Pablo Montoya (Williams- BMW) pályafutása harmadik győzelmét ünnepelte a Forma-l-es világbajnokság Német Nagydíján, mögötte a skót David Coulthard (McLaren-Mercedes) és az olasz Jarno Trulli (Renault) végzett. Hockenheim Rajt: a Rubens Barrichellót (Ferrari) támadó Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) nem tudott előzni, s a rendkívül szoros csatát vívó két autó összeütközött, mert az előttük haladó Ralf Schumacher (Williams- BMW) lezárta a „menekülés” lehetőségét. A pontverseny második helyén álló finn klasszis a gumifalnak csapódott, s a brazil versenyző is feladta a GP-t. Az ütközés Ralf Schumachert is érintette, a német pilóta alaposan megrongált kocsijával még megtette az első kört, de azután feladta a versenyt. Rajtuk kívül az ír Ralph Firman (Jordan-Ford) és a német Heinz-Harald Frentzen (Sauber-Petronas) is kiesett, vagyis a mezőny második része sem kezdett nyugodtan. A futam első néhány körében a biztonsági autó vezette a mezőnyt. 4. kör: a safety-car elhagyta a pályát, ekkor a legjobb hat sorrendje: Juan Pablo Montoya, Jamo Trulli, Fernando Alonso, Michael Schumacher, Mark Webber, David Coulthard. 8. kör: a McLaren-Mercedes skót pilótája megelőzte a Jaguar-Cosworth ausztrál tehetségét, s feljött az 5. helyre. 14. kör: Montoya 1:14.917 p-es köridőt teljesített, ez jobb volt, mint szombati eredménye (1:15.167), pedig azzal edzéselső volt! 31. kör: Alonso a pálya stadionrészének bejáratánál kicsúszott a fűre, így M. Schumacher megelőzte, s a 3. helyen folytatta a Német Nagydíjat. 59. kör: A Ferrari ötszörös világbajnoka még úgy is megelőzte a Renault olasz pilótáját, hogy rövid ideig elhagyta a pályát. M. Schumacher ezután gyorsan el is húzott Trullitól és Coulthardtól. 60. kör: a McLaren-Mercedes skót versenyzője nagy, s nem is veszélytelen csata után elment Trulli mellett. 63. kör: M. Schumacher bal hátsó kereke defektet kapott, s alig tudott elvánszorogni a boxig, ahol 7.2 mp- ig volt. Cél: Juan Pablo Montoya elképesztően nagy fölénnyel diadalmaskodott, több mint egy perccel előzte meg riválisait. Végeredmény: 1. Montoya (kolumbiai, Williams- BMW) 1:28:48.769,2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:05.459 perc hátrány, 3. Trulli (olasz, Renault) 1:09.060 p h, 4. Alonso (spanyol, Renault) 1:09.344 p h, 5. Panis (francia, Toyota) 1 kör h, 6. da Matta (brazil, Toyota) 1 körh, 7. M. Schumacher (német, Ferrari) 1 kör h, 8. Button (angol, BAR-Honda) 1 kör h, 9. Ville- neuve (kanadai, BAR-Honda) 2 körh, 10. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 2 kör h, 11. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 3 körh, 12. Kiesa (dán, Minardi-Cos- worth) 5 kör h, 13. Fisichella (olasz, Jordan-Ford) 7 kör h. A Forma-l-es világbajnokság állása a tizenkettedik futam után, pilóták: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 71 pont, 2. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 65, 3. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 62,4. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 53,5. Barrichello (brazil, Ferrari) 49,6. Alonso (spanyol, Renault) 44, 7. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 41, 8. Trulli (olasz, Renault) 22,9. Button (angol, BAR-Honda) 12, 10. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 12, 11. Fisichella (olasz, Jordan-Ford) 10,12. da Matta (brazil, Toyota) 8,13. Frentzen (német, Sauber-Petronas) 7,14. Panis (francia, Toyota) 6, 15. Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 3,16. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 2,17. Firman (ír, Jordan-Ford) 1. Konstruktőrök: 1. Ferrari 120 pont, 2. Williams-BMW 118,3. McLaren-Mercedes 103,4. Renault 66, 5. BAR-Honda 15, 6. Toyota 14,7. Jaguar-Cosworth 12,8. Jordan-Ford 11,9. Sauber- Petronas 9. A 9. oldal folytatása. Cserépkályha-építés, -javítás. 20/208-3439---------------- -------------— *654125* Fa lfirka eltávolítás, védelem! Tel.: 06-70/310-4099 ■661534' Festést vállalok. /Számlaképes/ Nyugdíjasoknak 20% kedvezmény T.: 06/20-357- 6509------------ -------------- - ' 661646' TA KARÍTÁST VÁLLALUNK. Tel.: 324-236, 06-70/310-4099 ■««*• Fürdőkádak újrazománcozása! 06/20- 8052-199--------------------------------------------------------------*661430* _______PÉNZPIAC_______ Ba nki jelzáloghitelek gyors, pontos ügyintézése meglévő ingatlanfedezetre. Terhelt ingatlant is kiváltunk, akár jövedelemigazolás nélkül is. 72/516-771, 06/20/4755- 393-------------------------------------------------------------->661582* Dí jmentes hitelügyintézés kedvező feltételekkel. 06/20/390-4688, 06/30/319- 9259----------------------------------------------------------*661620* HFTE LUGYINTÉZÉS minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/524-9641.--------------------------------------------*661389mezőgazdaság Árpát, tritikálét veszek 200 q-tól. 30/436- 0693.--------------------------------------------------------------*648455* (ZEBRA AUTÓSISKOLA) Jelszavunk GYORSAN, OLCSÓN SrJÓL! MÁKOKNAK NYÁRi-AKCfÓf Pécs, Szabadság u. 33. Tel.: 72/214-760 h-p: 8-16.30 cmomn mmim mm mm w DIAKTANFOLYAMOT indít a Mecsek Autósiskola augusztus 4-én, 17 órakor. Várjuk a tisztelt jelentkezőket a Tüzér u. 3/1. szám alatt, a Mozgalmi Házban, www.mecsekau- tosiskola.hu--------------------------------------------------------------*654176* SZ EREZZEN KEDVEZMÉNYESEN SZAKKÉPESÍTÉST A KISOSZ TANFOLYAMAIN! ABC eladó-szakmunkás / konfekció-, méterárú- és _ lakástextil eladó TÁRSKERESŐ Személyiségközpontú társkeresés minden korosztálynak. Tel.: 72/525-004, 20/928- 2528-----------------------------------------------------------------------*475997* KÖZLEMÉNY Az UPC | Magyarország Kft. ea&m is 0rtes ti elifizetiit, hogy a { korszerßs t0si munkákkal j kapcsolatos k lt z0s I miatt egyes adzEsok i toWEfcb tZEsa r vid ideig sz netel. i gyfeleink meg0rt0s0t kk! *66i7oo• OKTATÁS________ IN TENZÍV gépírótanfolyamok! 20/370- 2087--------------------------------------------------------------*646084* íj/ gyorsétkeztetési eladószakmunkás / kereskedő-boltvezető l-ll. / tüzelő és építőanyag kereskedő l-ll. if vendéglátó üzletvezető l-ll. 9( drogéria kereskedő / becsüs l-ll. (szakirányokban) / kereskedelmi menedzser » vendéglátó menedzser A képzés összköltségének 30%-a visszaigényehető az adóból! Muidtaügyi Központ személyre szóló támogatásával akár ingyenesen 's! Jelentkezés: Titkárságunkon Pécs, Citrom u. 7. Td./fax: 72/312-314 Tanúsítványszánr. OKÉV 03-0063-03 Akkreditáló: 447 y „POK” Nysz.: 03-0136-02 Második Esély Iskolájában ffIR induló OKJ szakkepesitest adó tanfolyamok: Cserépkályha- és kandallókészítő, Könnyű- és nehézgépkezelő (csak vizsgára is) Masszőr és Beesés szakirányokban. ABC-, Bynrsétkeztetési eladó. Lakberendező, Élelmezésvezeté, Mukoromepito. Kereskedelmi menedzser Pécs, Nagy L, kir. u. 9.1. emelet, jj. Szerda, Csütörtök: 9-10-ig és 17-18-ig, § Tel.: 30/492-6216,301288-4000.80Í323-323 zöldszám.? AngolTanulúi Klub .. é* nincs otthoni tanulási Tanfolyamok egesz nyáron! L:(7g)_ICC-/ _J / win ......wnw t> ÁL LÁST KÍNÁL SZEMÉLYGÉPKOCSIVAL rendelkező munkatársakat keresek. Lehet nyugdíjas is Fizetés 20 EFt/ hét+ benzintén'tés. T.: 30/325- 1360---------------------------------------------------------------*661713* A SIGNAL Biztosító Rt. pályázatot hirdet ügyféltanácsadó főállású munkakör betöltésére. Leendő, lehetőleg felsőfokú végzettségű munkatársunk kiemelt feladata, meglévő ügyfeleink szerződéseinek kezelése és bővítése. Amit nyújtunk: főállású jogviszony, biztos, versenyképes jövedelem. Pályázat benyújtása: fényképes szakmai önéletrajz 2003.08.15-ig Signal Biztosító Rt. Dél-dunántúli Igazgatóságának Titkársága 7624 Pécs, Kálvária u. 34.---------;-----------—------------------------------------'661502* FORRÁ SSZERZÉSI tapasztalatokkal, főiskolai v. egyetemi közgazdasági végzettséggel megbízható munkatársat keresek, magas fizetéssel. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal: Etnikai Fórum Pécsi Szervezete, 7630 Pécs, Csaba u. 11/1.--------------------------------------------------------------*661586* KŐ MŰVEST keresünk. Tel.: 72/462-255 —---------------------------------------------------------->654239* PÉCS I fiatal sofőrt keresünk C jogosítványnyal. T.: 06/30-592-9995-------------------------------------------------------------*661629* SZAKKÉPZE TT és idegen nyelvet beszélő jelszolgálót, szakácsot belvárosi étterembe felveszünk. Tel.: 20/943-1878--------------------------------------------------------------*661491* 98 MOST fogyni vágyót keresek fizetésért. 06-30/9564-942--------------------------------------------------------------*637720* A W 0RKLINE-MAGYAR0RSZÁG bedolgozókat keres otthoni, kézi illetve papírmunkák elvégzésére. Válaszborítékért ingyen tájékoztatjuk. 1032 Bp. Kiscelli u. 76. Tel.: 061-368-8962,30/591-0847.--------------------------------------------------------------'661626* A Bréma nyerte a rangadót Döntetlent hozott a Dortmund vendégjátéka A Werder Bremen idegenben pazar játékkal könnyedén nyert a Hertha BSC elleni „magyar” rangadón a német labdarúgóbajnokság nyitó fordulójában. Berlin A hazaiaknál Dárdai Pál és Király Gábor, míg a vendégeknél Lisztes Krisztián is végigjátszotta a találkozót. A szombati játéknap „igazi” derbijén a Schalke 04 hazai pályán már 2-0-ra vezetett a Borussia Dortmund ellen, de a vendégek jó hajrával kiegyenlítettek. A gelsenkircheniek ezt nehezen tudták elviselni, s ennek következményeként Asamoah kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be a mérkőzést. További érdekesség, hogy az 1. FC Kaiserslautern továbbra is mínusz 3 ponttal áll a tabellán, ugyanis egygólos vereséget szenvedett az 1860 Münchentől. A klubot márciusban azért büntették meg pontlevonással, mert az 1997/98-as adatok átvizsgálása során a játékosok szerződéseit illetően szabálytalanságokra derült fény. Eredmények: Bayern München - Eintracht Frankfurt 3-1 (3-0). G.: Zé Roberto (16. p.), Salihamidzic (20. p.), Pizarro (42. p.), ill. Skela (68. p.). Hertha BSC - Werder Bremen 0-3 (0-2). G.: Ailton (18. p., 65. p.), Micoud (21. p.). Schalke 04 - Borussia Dortmund 2-2 (1-0). G.: Altintop (39. p„ 58. p.), ill. Conceicao (65. p.), Amoroso (90. p.). Piros lap: Asamoah (92. p., Schalke 04). Bayer Leverkusen-Freiburg 4-1 (3-1). G.: Ponte (17. p.), Lúcio (28. p.), Juan (4L p.), Neuville (61. p.), ill. Riether (20. p.). Hamburger SV - Hannover 0-3 (0-1). G.: Stajner (10. p.), Brdaric (76. p.), Idrissou (79. p.). 1. FC Kaiserslautern - 1860 München 0-1 (0-1). G.: Schroth (44. p.). Piros lap: Tchato (33. p„ 1. FC Kaiserslautern). VfL Wolfsburg - VfL Bochum 3-2 (2-2). G.: Thiam (9. p,), Klimowicz (15. p.), Petrov (75. p.), ill. Madsen (36. p.), Fahrenhorst (44. p.). Hansa Rostock - VfB Stuttgart 0-2 (0-0). G.: Szabics Imre (75. p„ 76. p.). Borussia Mönchengladbach - 1. FC Köln 1-0 (0-0). G.: Scherz (62. p„ öngól). Piros lap: Sichone (61. p„ 1. FC Köln). „Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." (Váci Mihály) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk és dédipapánk, VITÉZ KISVÁRI VINCE peilérdi lakos 85 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 7- én, 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a peilérdi temetőben. A gyászoló család *66i7is* Fájdalommal tudatjuk, hogy VÖRÖS KÁLMÁNNÉ Zerényi Mária volt szabadszentkirályi lakos életének 82. évében elhunyt. Temetése augusztus 5-én, kedden délután 16 órakor lesz a szülőfalujában .Szabadszentkirályon. A gyászoló család -nemiMély fájdalommal tudatjuk, hogy FRÖHLICH JÓZSEFNÉ Lécz Katalin patacsi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 6-án, 15 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájában. Előtte gyászmise. A gyászoló család *661674* ORSZÁGOS egészségügyi vállalkozás megbízásából megyei vezető tanácsadót keresünk. Elvárásaink: felsőfokú végzettség, önálló munkavégzés, motiváció csapat- építésre. A megbízó előre kiszámítható jövedelmet, előrejutási, lehetőséget szakmai fejlődést biztosít. Prodimed Borbély Tímea Tel.: 06-1/388-9412 —------------1---------------------------------------------*661407* PÉ CSI bedolgozó varrónőket keresek (ipari egyenesvarró és tisztázó gép szükséges) Tel.: 06-30-284-2675--------------------------------------------------------------*661690* Fo lytatás a 10. oldalon. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, CSANKÓ JÓZSEFNÉ pécsi lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 8-án, 12.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család *654231* Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ARATÓ PÁLNÉ nyugalmazott óvónő 85 éves korában elhunyt. Temetése 2003. augusztus 8-án, 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család -654294* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOKROVICS ZOLTÁN 47 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 6-án, 14.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló családja -661550Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, LAKATOS ISTVÁN Nagybugyor, volt Pincér, Hársfa u. 41. sz. alatti lakos hosszú betegség után, 59 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 8-án, 13 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család *66i56i* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÉSZÁROS ISTVÁN szigetvári lakos volt konzervgyári dolgozó hirtelen, 2003. július 20-án, életének 61. évében elhunyt. Temetése augusztus 8- án, 11 órakor lesz a kanizsai temetőben. A gyászoló család -653621* Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagyapánk, dédikénk, VARGA LÁSZLÓ életének 88. évében hosszú, türelemmel viselt szenvedés után itthagyott bennünket. Kívánságára szűk családi körben búcsút vettünk tőle. Gyászoló szerettei *661338* „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. ’ Váci M. Megtört szívvel tudatjuk, hogy egyetlen fiam, szeretett férjem és drága édesapánk, BAYER ISTVÁN 41 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2003. augusztus 6-án, 12.30 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájában. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család -661554Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósom, nagyapánk, LÓVÉI ERNŐ 67 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 12-én, 12.30 lesz a pécsbányai temetőben. A részvétnyilvánítást kérem mellőzni. A gyászoló család -eeiseo* Az Oviedó a negyedosztályban Az Oviedo rövid időn belül a második egykori élvonalbeli csapat, amelyet a pénztelenség miatt alacsonyabb divízióba soroltak: a Compostela a harmadik ligában indulhat a 2003/2004-es idényben. _______________________S I me rte el Manuel Lafuente klubelnök. Az 1926-ban alapított, egykor szebb napokat látott Oviedo az elmúlt idény végén kiesett a második ligából. A patinás csapat eddigi története során összesen 38 évet töltött a legmagasabb osztályban. A Spanyol Labdarugó szövetség a negyedosztályú, amatőr bajnokságba sorolta az Oviedo csapatát, mert a klubvezetés nem tudta kifizetni a játékosokat.- Mindent megpróbáltunk, de be kellett látnunk, hogy lehetetlen dologra vállalkoztunk - is-