Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-31 / 237. szám
2003. AUGUSZTUS 31. SZTÁROK ÉS SZTORIK Az utolsó énekmondó Cseh Tamás nyolc hónapja töltötte be hatvanadik életévét. A Vízöntő jegyében született dalnok azonban máig nem ünnepelte meg a jeles napot, inkább fellépéseivel törődött. Ma este a Bakáts téren koncertezik. A helyszín azért mondható különlegesnek, mert az énekmondó valaha éppen a Bakáts téri kórházban látta meg a napvilágot, ráadásul az itt fellelhető templomban tartották keresztelőjét. A színrelépései előtt rendre szívinfarktus közeli állapotba kerülő „dalbajnok” most tehát a megszokottnál is feszültebb, idegesebb.- Bevallom, rettenetesen szorongok. Ez a fura, idegőrlő állapot lassan harminc esztendeje tart és úgy érzem, a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Aki egyedül van, nagyon félti magát. Márpedig én nádszálálla- potban dolgozom - jegyzi meg Cseh. Majd hozzáteszi: ennek a furcsa, magányos létezésnek azért van előnye is, például, hogy nem lehet összekeverni másokkal.- Napjainkban a Hajós And- rás-féle Emil Rulez! zenekart mind gyakrabban hasonlitgat- ják hozzátok.- Pedig nincs sok közös bennünk. Abban hasonlítunk egymásra, hogy mind itt élünk, így az élményanyag részben egyezik. Ámbátor Bereményi Gézával közösen több mint ezer dalt írtunk és mindig továbbléptünk. Most is új lemezt készítünk: Jóslat a metrón címmel.- Ez szintén stimmel: Hajósék legismertebb slágere a Zazie a metrón.- Csakhogy a mi jóslatunk 1984- es keltezésű! Azóta tervezgetjük, milyen lenne, ha Antoine és Désire felülnének a földalattira és a szerelvényen jósolnák meg a jövőt.- Elárulnád, mit láttak a mélyben?- Ez még titok. Annyit azonban megjegyeznék, elég bereményisen, Cseh Tamás-osan szemlélődtek odalent.- Neked hogy tetszik a jelenkor, mondhatni a Való Világ?- Undorodom tőle. Ennél mélyebbre már aligha juthatunk. A kultúra nap mint nap kap egy sallert. A televíziót már ki sem nyitom, hiszen a médiumokban éjjel-nappal csak hazudnak. Sajnálom azokat a fiatalokat, akik most szeretnék megmutatni magukat. Nem szívesen startolnék velük együtt. A pályakezdő Cseh Tamás itt aligha hallathatná a hangját.- A hatvanéves dalnok azonban láthatóan nincs rossz passzban. Új dalok, új lemez, best of- koncert, mi kell még?- Jó sorsomnak és a véletlennek köszönhetően több mint harminc éve állok a pódiumon. Gézával írt dalaink többségén képtelen volt kifogni az idő. Hogy minek köszönhető mindez? Talán annak, hogy sosem sodródtunk a széllel, s a divattal sem törődtünk. Etalonjaink sincsenek. Leonard Cohenröl jó pár éven át azt sem tudtam, hogy létezik. Gilbert Bécaud-t pedig kiröhögtük. Az imázsépítésről se tudnék sokat beszélni, hiszen 1970 óta szimpla farmer-ing szerelésben lépek színpadra.- Egyetlen dallal kapcsolatban sem érzed úgy, hogy cserbenhagyott?- Nem, nem... Csak olyan van közöttük, amelyik most nem annyira aktuális. A többségük mint mondtam, elnyű- hetetlen. Szabó Zoltán Attila Cseh Tamás Született: Budapest, 1943. január 22. Foglalkozása: dalnok Szerzőtársak: Bereményi Géza, Csengey Dénes Fontosabb albumok: Levél nővéremnek (1974), Antoine és Désire (1979), Fehér babák takarodója (1981), Frontátvonulás (1984), Új dalok (1990), Levél nővéremnek 2. (1997). DQal: Az év lemeze (1988), a Magyar Köztársaság Tisztikeresztji (1992), Liszt Ferenc-díj (1993), Kossuth-díj (2001). HÍREK Szuperbuli: ki kit győz le | ■ Napok óta az a hír járja, hogy az MTV-ben | más gond sincs, minthogy kié legyen a leg- | jobb műsoridő, s ezért harcol Lagzi Lajcsi, § Friderikusz és Hajdú Péter. A Szuperbuli, A szólás szabadsága és a Névshowr is szeretne | fél tízkor adásba kerülni. Félő, hogy ehhez egy csatorna kevés. Viszont végre kiderül majd, ki a legerősebb kakas a közszolgálatin. | Az úgy látszik, már rég nem kérdés, hogy a közszolgálatinak milyen műsorokat kellene sugározni, vagy legalább elsőséget adni. A miniszter Amerikában is félrelép B Andy Vájná kint volt a Hungaroringen is, de egyelőre sem az autóversenyzésről, sem magyar témáról nem forgat filmet, ellenben belevág A miniszter félrelép amerikai változatába. Nem árulta el, hogy lesznek-e magyar szereplői a filmnek, de valószínűleg legfeljebb Dobó Kata kerül fel a stáblistára, hiszen egyébként is alig van magyar színész, aki tud angolul. Verebes kilépett a színházi világból ■ Verebes István régóta túlvállalja magát, s úgy látszik, most ő is rájött erre, mert azt mondta a minap, hogy abbahagyja a színházi munkáit. Rengeteg kritika érte, szerepléseit éppúgy, mint rendezéseit, de ő eddig nagyon jól tűrte. Most viszont azt mondja, a színházi társadalomban eluralkodott a depresszió és a görcsösség, s ő ebben nem akar részt venni. Magyarázatnak ez persze nem rossz, bár ezt a véleményt egyelőre senki nem erősíti meg. Bearanyozódott az István, a király i B Az István, a király Csíksomlyón és Pulában is sikert aratott, s úgy tűnik, már-már mindenki elismeri politikai és művészeti táboroktól függetI lenül, hogy a Bánk Bán és Az ember tragédiája mellett az első királyunkról szóló rockopera a harmadik legfontosabb nemzeti mű. A két szerző, Szörényi Levente és Bródy János azt szeretné, hogy készüljön végre egy igazi film is a darab alapján. Ugyanakkor nagy kár, hogy a zeneszerző és a szövegíró nem dolgozik már együtt, csak a bemutatókon találkoznak. W: nem lettek milliomosok ■ Vágó István rossz ómen a hírességeknek, már a Hetit Hetes sztárjai közül is volt, aki megbánta, hogy leült játszani a Legyen ön is milliomos! vetélkedőben. Most pedig a Való Világ játékosai szálltak be, s aki látta Majkát, Anikót, Szabolcsot, Zsoltit, Kis- mocskot és Ritát, annak csak akkor támadhat ilyen ötlete, ha égetni akarja őket. Nos, így is történt. A hírek szerint majd azt fogjuk látni, hogy néhány könnyű kérdés után kipenderülnek Vágó székéből, pedig az ősz mester még segíteni is próbál, hogy ne legyen olyan kínos a játék. Szabolcs egyetlen fillér nélkül távozott, Zsolti 100 ezer forintot nyert, s Leslie, Péter és Sziszi sem volt formában. Anikónak sikerült félmillió forintot hazavinnie. S bár az a szokás, hogy a hírességek a megnyert összegeket felajánlják jótékony célra, ezúttal nem ez történt. Igaz, némelyikük állás nélkül rohangál a nagyvüágban, s nem képes aprópénzre váltani a Való Világ-os szereplését. Igaz, a lemezeiket hallgatva ezen nincs is mit csodálkozni. Hobó 25 éve nyomja H Hobó ötéves Angéla lánya „nagyon szúrsz már!” parancsára levágatta a szakállát, de azért meg fogják ismerni a Hobó Blues Band jubileumi koncertjén, szombaton a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Hobó számvetésében 4000 fellépés szerepel, „Voltunk zenekar, aztán csak banda. Barátok, haverok, társak, munkatársak, útitársak, művészek, munkások, sértett sztárok és jelöltek, élősködők, ellenfelek, majd ellenségek és a körforgás kezdődött elölről...” - írja A vén bolond levele című röpiratában. „Legalább harmincán megfordultak a HBB-ben *- mondja Földes Hobó László. - Volt, aki tíz évnél is többet leszolgált, volt, aki csak néhány napot. De még ő is úgy emlegeti, mintha oszlopos tag lett volna. Nem akarom ezt az örömöt elvenni...” A jelenlegi csapat mellett Presser és Tátrai is nyomják majd a Leples bitangot és a többi örökzöld HBB-dalt. „Ezzel a koncerttel mondok köszönetét a közönségnek, hogy ennyi éven át kitartottak mellettem és eltartottak: hogy szabad maradhattam...” Galambos Erzsi, az örök primadonna ■ „Ezt a tésztát!...” - csaphatott magára Galambos Erzsi, mint anno a fergeteges Osztrigás Mici címszerepe után szállóigévé lett szlogenjével, mikor a hét végén Józsa Imrével együtt köszöntötték a József Attila Színházban a kollégák. Galambos Erzsi 20 éve tagja az angyalföldi teátrumnak, s 55 éve van a pályán. Hétévesen balettozni tanult, s már akkor komoly tényező volt Lakner bácsi gyerekszínházában is. Az viszont már csak a lexikonok tévedése, hogy 1934-ben született volna. „Ha már így állunk, fiatalítottak volna tíz évvel, nem csak hárommal...” - fűzte hozzá némi malidéval. Eljátszott minden „slágerszerepet”, a prózában éppoly erősnek bizonyult. A Miskolci Nemzeti Színházban (1955-től 58-ig volt tagja) Kaméliás hölgyként annyira átlényegült a szerepnek megfelelően, hogy a nyilvános főpróbán elájult. Joggal állítja, hogy a musicalt neki találták ki. Volt Eliza a My fair ladyban, Kocsma Jenny a Koldusoperában, La Mancha Dul- cineájától kezdve az Irma, te édesig terjedt a skála. Újabban már koreográfusként is továbbadja tudását. A Jászai- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész címekkel elismert művésznő marad is örök primadonna, s nem csak azért, mert Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában... Sokszínűségére kedvenc virágjával, kocsikeréknyi csokor Flamingóval utaltak a kollégák. Csoki legnagyobb örömére, hogy van mit szagolgatni, netán megrágcsálni, szétdúrni... Csoki állandóan a színházban „sertepertél”, hiszen Galambos Erzsi egy lépést sem tud tenni imádott, nevével ellentétben hófehér kutyusa nélkül, akivel most éppen az új darab, a Különös házasság nevelőnőjének szerepére készülnek... (Sipka) Máté-Bárdos: családi hírek? A nézők ma találkozhatnak először a tv2 új arculatával, amely igazán családbarát - legalábbis Bárdos András és Máté Krisztina számára. A házaspár ugyanis eddig hiába dolgozott ugyanazon kereskedelmi csatornánál, legfeljebb hétvégeken találkozhattak, mivel Bárdos - aki a Jó estét, Magyarország! című hírműsort vezette - gyakran csak éjfél után ért haza, s ha délután akadt is némi szabadideje, azt a pár órát sem tölthették együtt, lévén, hogy Krisztina épp akkor vezette a másik hírműsort. Ma estétől viszont együtt láthatjuk őket a Tényekben, ami ebben a műfajban igazán unikum. ■ Igazi hírshow lesz a megújuló Tények, több stúdióhelyszínnel, gyakoribb élő bejelentkezésekkel, pergőbb stílussal és közvetlenebb hangvétellel. A tv2 nem titkolja, hogy ezzel a változtatással a fiatalabb korosztály figyelmét szeretnék felkelteni. Persze, a közvetlenség Bárdos András szerint nem azt jelenti, hogy a friss információkra kíváncsiak ezután egy bizalmaskodó házaspárt látnak majd a televízió képernyőjén.- Az, hogy a tv2 menedzsmentje közös műsorvezetésre kért fel bennünket, a magánéletünk szempontjából mindenképp óriási könnyebbség. Eddig ugyanis szinte csak a hétvégeken találkoztunk, mivel én egész nap dolgoztam, a kevés délutáni szabadidőmben pedig éppen ő vezette a Tényeket. Ha otthon vannak, Bárdos és Máté között ritkán téma a televíziózás, sőt, a hírműsorokon és a meccseken kívül tévét is alig néznek. Ennélfogva kritizálni is ritkán szokták egymás ténykedését, Bárdos még a nagy vihart kiváltott Leggyengébb láncszem című vetélkedőre is csak annyit mondott: kár, hogy a műsor a végére kissé „felpuhult”, meg kellett volna tartani az eredeti, kíméletlen hangnemet. Mostantól azonban arra vannak ítélve, hogy munka közben is figyeljék egymást és elmondják a véleményüket.- Óriási előny, hogy ismerjük egymás észjárását, gondolatait, vagyis sokkal könnyebb lesz a műsorban együttműködni - vetette közbe Máté Krisztina. - Egyébként amikor az ötlet felvetődött, hogy vezessük közösen a műsort, mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy készüljön egy közvélemény-kutatás a várható fogadtatásról. Ennek az eredménye rendkívül pozitív volt, ezért is mertük a feladatot elvállalni. Bárdos és Máté mellett is vannak műsorvezetők, akik azonnal készek a beugrásra, ha bármelyikük megbetegedne. Ez egyébként nem rendkívüli, hiszen ők csak hétköznap lesznek láthatók, a hétvégeken Nika György és Várkonyi Andrea állnak a helyükre. Bárdos Andrást pedig Azurák Csaba és Bom- bera Krisztina váltják a Jó estét, Magyarország! műsorvezetői székében. Máté Krisztina azt is elmondta: ezután nem csak több időt tölthetnek egymással, hanem abban is megállapodtak a tv2 vezetőivel, hogy szabadságra is együtt mennek.- Egyelőre még nem tudni, lesz-e annak előnye, hogy mi egy házaspár vagyunk - mondta Bárdos András. - A hírek azok hírek, ott nincs helye locsogásnak. Persze sok múlik a körítésen is, s mi igyekszünk kihasználni ennek a helyzetnek minden előnyét. Máté Krisztina - akárcsak eddig - továbbra is vezeti a Nyom nélkül című műsort, míg Bárdos András egy új produkcióban tűnik fel - ám hogy ez mi lesz, az egyelőre még titok. D. T.