Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-16 / 223. szám

16. OLDAL SPORT 2003. Augusztus 16., szombat Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. TIMI Takarék nélkül takarékosabban Új néven, de megpróbál az NB I-ben indulni a kézilabdacsapat Az NB I-es tagságot lemondó csütörtöki levele után (lásd: DN, aug. 14., 16. old.) tegnap egy újab­bat küldött a szövetségbe dr. Kiss Endre, a Sziget­vári Takarékszövetkezet SE és a névadó bank el­nöke, amelyben cége visszalépését ugyan meg­erősíti, ugyanakkor a csapatnak haladékot kér, egyben anyagi támogatást ígér, ha a testület elfo­gadja az új felállású kft. nevezését az élvonalba. Szigetvár Amint azt tegnap hírül adtuk, főként a rendelkezésre álló támogatói keret és a tervezett költségvetés közötti nagy különbség miatt a Szigetvári Takarékszövetkezet vezetője bejelentette a klub visszalépését az NB I-től. A szakosztály (vezetőstül, edzőstül, játékostul) azonban úgy döntött, nem adja föl az álmait, és ha kell, draszti­kusan csökkentett költségvetéssel mégis megpróbál nekivágni a legmagasabb osztálynak. Ezt méltányolva dr. Kiss Endre a Sinka László főtitkárnak címzett újabb • levelében azt kéri, hogy előző írását ne tekintsék érvé­nyesnek, ha a kézisek időben létrehozzák az új kft.-t, megteremtik az induláshoz szükséges egyéb feltétele­ket, és a szövetség el is fogadja a nevezésüket. Ebben az esetben egyé .vént bankja 20 millió "forint támoga­tást nyújt a klubnak, ám abban semmiféle tagsági vagy névadói szerepet nem kíván a jövőben betölteni. Mike Ferenc, a jelenlegi szakosztályvezető, a meg­alapítandó Szigetvári Kézilabda Kft. majdani ügyveze­tője szerint a cégalapítást már meg is kezdték, az ügy­védek a cégbíróságon és a szövetségnél is intézik a szükséges formaságokat. Kérdésünkre válaszolva el­mondta, hogy szerencsére e visszalépési nyilatkozatot még azelőtt tették, hogy az élvonalban kötelező gazda­sági társaságot bejegyezték volna, így az őáltaluk most alapítandó teljesen jogszerűen je­lentheti majd be nevezését a baj­nokságba. Az ő helyét egyébként a szakosztály élén Szabó László veszi át, míg technikai vezetőként Kiss Árpád segíti a munkát. Hozzá hasonlóan Tóth András vezetőedző is megerősíti (a teljes játékosgárda véleményét tolmá­csolva egyben), számukra a legfon­tosabb, hogy indulhassanak az NB I-ben, még akkor is, ha ismerik a rendelkezésre álló összeg nagyságát (ez most 27 millió a korábban terve­zett 45-tel szemben), azaz tudják, hogy az eredeti el­képzeléseknél várhatóan kevesebb pénz folyik majd be a pénztárcákba. Ugyan a szakvezető elismeri, hogy az elmúlt napok fejleményei kissé kizökkentették a kéziseket a megszokott munkaritmusból, de a tegnapi döntés nyomán már a normális kerékvágásban folyik a csapat felkészülése. Nem ünneprontásként, hiszen valóban az a legfon­tosabb, hogy úgy tűnik, a kézisek mégis élhetnek a nem kis munkával kivívott jogukkal, egyetlen (költői) kérdés mégiscsak idekívánkozik a sor végére: ha most, amikor hirtelen nagy lett a baj, pár óra alatt egyetértés tudott születni a költségvetés megkurtításában és ko­rábbi gázsijából is mindenki szó nélkül faragni enge­dett, miért kellett odáig fajulniuk a dolgoknak, hogy egyáltalán felmerüljön a visszalépés gondolata? sz. is. PÉCSVÁRADRÓL INDULNAK. Vasárnap lesz a ke­rékpáros Pécsi kupa következő versenye, a Pécsvárad Nagydíj. Ennek távja 64 km, a rajtot a Fülep Lajos Művelődési Háznál tartják, 10 órakor. A versenysoro­zatban öt szakasz után a férfiaknál Steig Csaba (Pos­tás SE Pécsi VKK), a nőknél Arató Gabriella (SZKSE), az ifjúságiaknál Műnk Tamás (SZKSE), a szeniorok­nál Erb Zsolt (Contakt SE, Pécs), míg az amatőröknél Hemmert János (Szeged) vezet. (n) EREDMÉNYES DZSÚDÓSOK. A 37. Balaton ku pa felnőtt országos cselgáncs rangsorversenyen a PVSK színeiben a +100 kg-os kategóriában Kersics Antal 2., a 100 kg-ban Móricz Péter 3. lett. Romvári Attila edző tanítványai a csapatversenyben a dobo­gó 3. fokára állhatták. A beremendiek közül a nők­nél Tarodán 2., a két Illés testvér, valamint Molnár 3. lett. ___________________________________________IKOI Röviden Közel a tornagyőzelemhez Pécs, Lauber Dezső SPORTCSARNOK Magyarország - Magyar Universiade válogatott 67-48 (21-6, 19-13, 10-14, 17-15) 400 néző. V.: Váradi, Téczely. Magyarország: Englert 10/6, Eör- dögh 9, Károlyi 8/3, Seres 2, Csemy 2. Cs.: Vajda 10/3, Csákány 4/3, Horváth Zsuzsanna 4, Iványi 2, Kajdacsi 9, Keller 7. Szövetségi kapitány: Rátgéber László. Ma­gyar Universiade válogatott: Heller 5, Roczkov 2, Bartha 11, Szakács, Horváth Zsófia 2. Cs.: Zsovár 4, Izsák 2, Halmos 6/6, Bereczki 3, Kovács, Csontos 9, Far­kas 4, Fűrész. Szövetségi kapi­tány: Buttás Pál. Az eredmény alakulása: 3. p.: 6-2,7. p.: 154,13. p.: 27-8,17,p.:31- 11, 23. p.: 45-23, 28. p.: 48-30, 33. p.: 53-33,37. p.: 5740. Kipontozódott: Károlyi (30. p.). A nagyválogatott két negyed alatt gyorsan kialakította húsz­pontos előnyét, ez láthatóan elé­gedetté tette, ezért történhetett, hogy a harmadik tíz percet a fel­tüzelt fiatalok meg tudták nyerni, bár az eredmény megfordítására esélyük sem volt. Váratlanul szo­rosan alakult a másik találkozó a Horváth Judit-emléktomán, de a két nap során látottak alapján ko­moly veszély nem fenyegetheti Rátgéber Lászlóék sikerét. Rátgéber László: - Rá voltunk kényszerítve, hogy a cseresorunk játsszon, és sajnos nem kosaraz­tunk jól A mai mérkőzés megmu­tatta, hogy milyen problémák van­nak jelenleg a magyar női kosárlab­dázásban. Horvátország - Bosznia-Herce­govina 64-63. Az állás két nap után: 1. Magyarország 4,2. Horvátország 3,3. Bosznia-Hercegovina 3,4. Ma- gyar Universiade válogatott 2. w.z. Inkább a küzdelem dominált a magyar-ma­gyar meccsen fotó: l. l. A 32 közé juthatnak Röviden SÓLYOMSZEMÜ SAKKOZÓK. Az 1. Sólyom-kupa kilencfordu- lós, pécsi ifjúsági sakkversenyen induló 18 versenyző közül az 1. helyet Katona Péter (Pécs), az ezüstérmet Tibenszky Zoltán (Pécs) szerezte meg, a 3. helyen Jeszenszky József (Siklós) vég­zett. (kj) IVANICS A HARMADIK. A mii lenárison megrendezett országos pályabajnokságon, az 1000 méte­res állórajtos időfutamban 6., a pontversenyben (40 km) 3. lett Ivanics Gergely (Pécs Városi Ke­rékpár Klub). (szz) LOVAS AMAZONOK. Csak höl­gyek számára rendezték meg az Amazon-derby országos díjugrató versenyt Szántódpusztán. Itt a Pé­csi Lovasclub színeiben Mayer Erika a 32-es mezőnyben Méz nevű lovával az 5. lett. iszzi PÉCS-SZENTLŐRINC A legjobb 32-be kerülésért küzd két baranyai csapat a labdarúgó Magyar Kupában a hét végén. A PMFC Szekszárdon, a Szentlő- rinc hazai pályán próbálhatja meg kiharcolni a továbbjutást. Az NB Il-es Szekszárdhoz láto­gat az élvonal listavezetője, a PMFC. Bár információk szerint a hazaiak meggyengültek, a tavalyi keretükből sokan távoztak, Nagy Tamásék nagyon komolyan veszik a szombati találkozót.- Abszolút tétmérkőzésnek tar­tom a szekszárdi kupameccsünket. Az elmúlt időszakban rólunk kiala­kult pozitív képet mindenképpen meg kell őrizni, továbbra is fegyel­mezetten kel futballoznunk - véle kedett Nagy Tamás, az edző. Ezt tükrözi az összeállítás, hi­szen csak a sérülésükből lábadozó Pavicsevics és Kulcsár hiányzik. A tervezett kezdőcsapat: Németh G. - Sipos, Szabados, Dienes, Szekeres - Berdó, Pest K, Márton, Horváth S., Mihalecz - Horváth Gyula. Bár két osztállyal feljebb szerep­lő ellenfelet (Kaposvár) fogad az NB III-as Szentlőrinc, az edző, Torna Árpád úgy látja, van esélyük a továbbjutásra.- Jó játékosállománnyal rendel­kezünk, remélem, az a kupában is, a bajnokságban is bebizonyosodik. A Kaposvár ellen is kiharcolhatjuk a következő körbe kerülést, szeret­nénk jó focit játszani és kiszolgálni a szurkolóinkat. A kisebb térdproblémákkal küszködő Csépán hiányzik a csa­patból, amely a következőképpen fut ki vasárnap a pályára: Horváth György - Zámbó, Schuszter, Kutas, Papes - Kordé, Orlovics, Lóth, Ber- kics - Lakatos, Gálffy. ________«^z. A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Augusztus 16., szombat EVEZÉS. Baranya Tégla-Duna-kupa nemzetközi verseny, Mohács, 15.00. KOSÁRLABDA. Horváth Judit-emléktorna női vá­logatottakkal, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok: Magyar Universiade válogatott - Horvátország, 15.45. Magyarország - Bosznia-Hercegovina 18.00. LABDARÚGÁS. Magyar Kupa, országos második forduló: Szekszárd - PMFC, Szekszárd, 17.00. NB III.: Dombóvár - Bóly, Dombóvár, 17.30. Megyei I. B: Majs - Vasasi Bányász, 17.00. Bicsérd - Újpetre, 17.00. NB II., nők: Algyő - PMFC-Ivas, Algyő, 13.00. Előkészületi mérkőzés: Nagyárpád - Siklós, Nagy­árpád, 18.00. SZÖRF. Orfű-kupa, Orfű, 11.00. TENISZ. Női I. osztályú csapatbajnokság: PVTC - Sopron, Pécs, Balokányliget, 11.00. Pécs 2000 - Szombathely, Székesfehérvár, 11.00. Nagy fölénnyel Szombathely-Pécs Haladás - PVTC 0-9 Női tenisz csapatbajnokság, I. osztály, Szombathely. Pécsi győztesek: Zemenova, Mester B., Jankovics, Pálvölgyi, Bagoly, Jillek, a Zemenova, Mester B„ a Bagoly, Jillek és a Pálvölgyi, Jankovics páros. Fölényes ven­déggyőzelem született, a PVTC jobb erőt képvisel. PVTC- Sopron 8-1 Férfi NB I-es csapatbajnok­ság, I. osztály, Pécs. P. gy.: Si­mon, Petrovits, Marsalkó, Varga K., Sáros, Füle, a Füle, Simon és a Varga K., Sáros páros. A férfiegyüttes vasárnap dél­előtt Budapesten, a Talentum el­len sorsdöntő meccset játszik, és ha nyer, felkerül a Szuperligá­ba, ahol viszont már ott van a PVTC-Vasas, vagyis a pécsi-an­gyalföldi közös társaság. Augusztus 17., vasárnap EVEZÉS. Baranya Tégla-Duna-kupa nemzetközi verseny, Mohács, 9.00. KERÉKPÁR. Pécsi kupa, Pécsvárad, 10.00. 4-Cross kerékpáros mountain bike ob, Komló, 11.00. KÉZILABDA. Balaton-kupa, férfi felkészülési torna, Hévíz: Diacell-Pécsi KK - Köflach (osztrák), 14.00. PLM-Elektromos - Diacell-Pécsi KK, 18.00. LABDARÚGÁS. Magyar Kupa országos második for­duló: Szentlőrinc - Kaposvár, Szentlőriftc, 17.00. Me­gyei I. B (mind 17.00): Palotabozsok - Boda, Szászvár - Baksa, Villány - Magyarszék, Görcsöny - Kökény, Magyarbóly - Töttös, Vajszló - Somberek. Előkészü­leti mérkőzés: Komló - PMFC, Komló, 17.30. SZÖRF. Orfű-kupa, Orfű, 11.00. TENISZ. Férfi I. osztályú csapatbajnokság: Talen­tum - PVTC-Vasas, Budapest, 11.00. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT , Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA FplplAc Q7prl/pc7tAF­NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 H. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom